Bolemant Lilla: Női mese I.

Szenes Piroska: Csillag a homlokán*
Az irodalom neme
A 19–20. század fordulóján a feminizmus fellépésével, a nők társadalmi szerepének megváltoztatására irányuló törekvések az irodalomban is újult erővel jelentek meg, és a 20. század elején, első felében a nőírók száma is jelentősen nőtt. Annak ellenére viszont, hogy néhányan koruk ünnepelt szerzői voltak, az irodalmi kánon nem fogadta be őket, szerepük marginalizált maradt a mai napig.

A nőírókat, költőket a kritikusok az „általános” irodalmi, művészeti eszmények értelmében értékelték, a férfi kategória alapján kialakított „általánosba” nem engedték be, a nők által írt irodalmat alacsonyabb rendűnek tartották. A 20. század első felének irodalomfelfogása ebben a tekintetben csak részben változott az előző korszakokéhoz képest. Gyulai érvei, melyek szerint a nőknek csupán néhány gyengébb húr áll rendelkezésükre1 az irodalomban ugyan a Nyugat korszakában már csak ritkán merültek fel, mégis minduntalan visszatértek a kritikusok a nők irodalmi teljesítményének értékelésében a „nőies” és „férfias” sztereotip fogalmához, amelyet a századforduló nőképe nem igazán pozitív, vagyis nem az egyenrangúság irányában befolyásolt.

„A nőieshez és a művészhez társított jegyek kizárják egymást”, ezért a 20. század elejének írónői kétes elismerésben, de leginkább elutasításban részesültek.2 L’Homme Ilona a korszak Magyarországon élő és alkotó nőíróinak recepcióját vizsgálta. Megállapította, hogy az irodalmi diskurzusnak a nőírókra összpontosító ré-szét alapvetően az az előfeltételezés határozza meg, hogy az igazán sikerült irodalmi műalkotás közvetlenül a szerző lelkéből fakad, annak őszinte önkifejezése. Ezek következményeképpen elvárják a női szerzőktől, hogy a – titokzatos, de legalábbis ismeretlen – nőt, illetve lelkét a maga valójában megmutassák.3 Dolgozatában rámutat, hogy nem különül el egymástól a szerzői és az elbeszélői funkció (illetve a lírai én), és nincsen tisztázva a fikció és az önéletírói jelleg közötti határvonal sem.
A női szerzőnek ebben a feltételrendszerben az értékes műalkotás létrehozásához egy olyan szubjektumpozíciót kell találnia, amely lehetővé teszi a nőként való őszinte megszólalást. Ehhez viszont önmagát (mint nőt) a másik (a férfi) vágyának (passzív) tárgyaként kellene megmutatnia, vagyis egyszerre passzív, szemérmes és érzelmes, de őszinte és a megszólalását művészként irányító (női) szubjektumként. Ez az ellentmondás a művek értékelőinek is gondot okoz.4 Érdemes itt felidéznünk L’Homme Ilona Kaffka Margit kritikusaira vonatkozó megállapítását, amely szerint a szinte máig egyedüli, nőként elfogadott író művészi teljesítményét elismerni igyekvő kortársak minduntalan az aktuális diskurzus – a nőiesség passzív jellege és másodlagossága – korlátaiba ütköztek, s így pozitív értékítéletükbe meg-alázó kijelentések is keveredtek Gács Anna egyik tanulmányában5 azt a kérdést járja körül, hogy hogyan is lehet beszélni a nőírókról a magyar irodalomban. Gács leszögezi, hogy a nyugati irodalmi tendenciákhoz való felzárkózás vágya a magyar irodalmi gondolkodás folyamatos jegye, s ilyen értelemben megmosolyogtató a fősodorral szemben álló női irodalomról beszélni irodalmunkon belül. Hiszen maga a magyar irodalom is a kicsiség, a kisebbségi érzés, az elkésettség és a másság tapasztalatának nemzeti hagyományával küzd. A felzárkózás vágya a szerző szerint figyelmen kívül hagyta a nyugati kritikai szövegek tömegét, amelyek éppen a helyi érdekűre, a szituáltra, a genderre koncentráltak. Ez tekinthető a marxista kritika következményének, de felemás helyzethez vezet. „A szituált értelmezéssel szembeni gyanú szélsőséges változatai mindent, ami helyi érdekű, provinciálisnak látnak, a szó legrosszabb értelmében. (Csak hát a provincializmussal kapcsolatos szorongás sokszor éppen a provincializmus legbiztosabb jele.)”6

Ezek után milyen pozícióból foghatunk hozzá olyan női szerzők helyének meghatározásához, akik a kis irodalmon belüli kisebbségi irodalom második neméhez tartoznak?
A két világháború közötti korszak nőírói szinte minden műfajban alkottak: líra, próza (elbeszélés, regény, mese), dráma. Irodalmi recenziókat, kritikákat, újságcikkeket írtak. Voltak, akik több művészeti ágban is kipróbálták tehetségüket. A korabeli és későbbi értékelők, kritikusok között Turczel Lajos az, aki nem tesz különbséget női és férfi író között, ebben szinte még a magyarországi kritikusokat is megelőzi, akiknél az esetek legnagyobb részében megjelenik a „női” mint értékelési szempont, s általában nem pozitív értelemben. Turczel időről időre röviden fel-dolgozta egy-egy elfeledett nőíró életművét is, mint például Szenes Piroskáét7 és Ásgúthy Erzsébetét.8

A szlovákiai magyar irodalommal foglalkozó, s azt értékelő későbbi művek-re azonban nem jellemző ez a hozzáállás. Nagy részük csak átveszi az elődök (Szvatkó Pál, Zapf László, Turczel Lajos) értékelését, és saját véleményt nem alkot, esetleg csak kiegészíti az előbbieket a politikailag elvárt értékelésekkel.9 Kivételt képez Varga Erzsébet, aki Prerau Margit költészetével foglalkozott.10
A két háború közötti időszak, s általában a szlovákiai magyar irodalom újraértékelése 1989 után kezdődik el, s azóta tanúi lehettünk egy folyamatos „értékkeresésnek”, amelyben a nőírókról ugyanúgy, mint az előző időszakokban, kevés szó esett. Kivétel a Szenes Piroskáról, Szucsich Máriáról, Szenes Erzsiről és Urr Idáról megjelent néhány tanulmány Bárczi Zsófia, Jablonczay Tímea és Polgár Anikó tollából.11 Ennek a folyamatnak a részeként ugyan nem értékelhető, de érdemes meg-említeni Fónod Zoltán irodalomtörténetét,12 amelyben a korszak irodalmának áttekintésére vállalkozik, s nem felejti ki a nőírókat sem a sorból. A feldolgozás ugyan nem reflektál a posztmodern irodalomtudomány szempontjaira, de pontos áttekintést nyújt az időszak irodalmi törekvéseiről és a szerzők hazai és magyarországi recepciójáról. Fónod dolgozatával egy időben (1993) jelenik meg Tóth László Elfeledett évek című tanulmánykötete is, amely azonban már hozzájárul az új szemléletmódok bevezetéséhez a kisebbségi irodalmakról való gondolkozásba, s a nőírók is helyet kapnak nála.13
A nőírók újraértékelésére, felfedezésére eddig csupán néhány próbálkozás történt. Jablonczay Tímea Szenes Erzsi A lélek ellenáll című naplóját, Bárczi Zsófia A világ alatt. Egy kislány regénye és a Tavasztól télig című Szucsich Mária-regényt, Polgár Anikó pedig Urr Ida egyik versét elemzi.
A kisebbségi irodalom fogalmának szertefoszlatása a múlt kisebbségi nőíróinak teljes eltűnéséhez vezethet. Azoknak a nőíróknak a neve – és részben munkái – maradt meg az irodalmi tudatban, akik Magyarországra kerültek a második világháború után. Aki kisebbségi helyzetben maradt vagy Nyugatra emigrált, annak műve és személye feledésbe merült.

A mai helyzet elmozdulást jelent, s annak reményét, hogy a korszak alkotónői az őket megillető helyre kerülhetnek az irodalmi kánonban. A feminista irodalomkritika nem rekeszti ki a kisebbségi nőírókat kutatási köréből, de mivel többszörösen marginalizált szerepben léteztek, csak lassan bukkannak fel a feledés homályából. Időszerű tehát megvizsgálni és újraértékelni műveiket, akár a „női” jelző segítségével is. A feminista irodalomtudomány szempontjait és az eddig a korszak magyar női irodalmát, nőíróit feldolgozó tanulmányok eredményeit felhasználva próbálom meg tehát megvizsgálni a csehszlovákiai magyar irodalom női írójának, Szenes Piroskának a művészetét, eltekintve a determináló kisebbségi és többségi kritériumoktól.
Kiindulási pontként a feminista narratológia egyik megállapítását tartom fontosnak, mégpedig azt, hogy a hang megértéséhez szükséges bizonyos fajta tudás, amely a marginalizált társadalmi csoportok, esetünkben a nők tudása, s amely a társadalmi konvenciók megkérdőjelezésére, újraértelmezésére is alkalmas. Ebben a hangban a hatalomfosztott diskurzus jelenik meg. Susan Lanser privát és nyilvános szöveget különböztet meg: „A nyilvános szöveg egyben a leginkább elrejtett szöveg is, ezt a legnehezebb észrevenni, ugyanis semmi sem kutatja a létezését önmagán kívül, és egy olyan olvasót igényel, aki egy bizonyos tudás birtokában olvas.”14
A szöveg értelmezése tehát olyan tevékenység, melyet többek között más kritikai diskurzusok és más ideológiák keltenek életre, többek között a nemi különbség is.15
Szenes Piroska

Szenes Piroska Erdélyben, Marosszalatnán (Slatina de Mureş) született 1889-ben. Gyermekkorát Léván töltötte. Az 1920-as években Budapesten orvostanhallgatóként ismerkedett meg a Nyugat munkatársaival, ekkor kötött barátságot Ignotusszal, Babitscsal és Török Sophie-val. 1927-ben a Nyugat pályázatára beküldött Egy rongyos ifjúság című írása díjat nyert. Ezután a Nyugatban rendszeresen közölték írásait, melyek főleg elbeszélések és kritikák voltak. A diploma megszerzése után férjével, Halász Miklós ügyvéddel, publicistával 1927 és 1938 között a két háború közti Szlovákiában, Besztercebányán élt. 1927-ben jelent meg első regénye is, 1930-ban ezt követte legnagyobb feltűnést keltő könyve, a Csillag a homlokán című regény. Ugyan-ebben az időszakban jelennek meg elbeszélései (Jedviga kisasszony, 1934) és Egy-szer élünk című regénye (1935). A szlovenszkói magyar irodalom antológiáiban rendszeresen helyet kaptak elbeszélései, és a csehszlovákiai magyar folyóiratokban is publikált. A háború elől 1938-ban külföldre költöztek, Párizs, Spanyolország és Portugália után New Yorkban telepedtek le. Munkatársa volt a külföldi antifasiszta folyóiratoknak: a párizsi Üzenetnek, az amerikai Magyar Fórumnak és a Harc című lapnak is.16 Elmondása szerint a „felszabaduláskor” ő köszöntötte „amerikai hullámhosz-szon a magyar népet”.17 Az emigrációban sem hagyott fel az írással, bár a magyaror-szági irodalom – de a csehszlovákiai sem – többé nem vett róla tudomást. Hamlet kapitány című drámáját a háború után Várkonyi Zoltán fogadta el a budapesti Művész Színház számára, előadására azonban nem került sor. Hollywoodban élve filmírókkal dolgozott együtt, Párizsban pedig Lysiane Sarah Bernhardt-tal, Sarah Bernhardt unokájával, a kor neves írónőjével közös történelmi regényt adott ki A kesztyű és a legyező címmel.18 1972-ben halt meg New Yorkban.
Szenes Piroska halálhíre okán Palotai Erzsi visszaemlékezést jelentetett meg a Magyar Nemzetben. A kor (politikai) szellemének megfelelően az egykori, 1930-as évekbeli fekete hajú, energikus fiatal nőt szembeállítja a 1960-as években hazalátogató karcsú, hirtelenszőkére festett, de az amerikai máz alatt megkeseredett, meg-öregedett asszony portréjával, aki hazája elvesztése miatt boldogtalan.19
Az azóta eltelt időszakban csupán a Csillag a homlokán című regénye jelent meg (Madách, 1986), és egy elbeszélése (Májusfának levelei) a Felvidéki magyar írók elbeszélései a szerelemről című antológiában (Lazi Kiadó, Szeged, 2007), valamint a Nyárelő című novellája, a Tudósítás egy ország elvesztéséről (Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1919–1989; Széphalom Könyvműhely, Budapest, 1992) az Ugrás a semmibe (Csehszlovákiai magyar elbeszélők 1918–2003, Madách-Posonium, 2004) és az Irodalom és magyarság (NAP Kiadó, Dunaszerdahely, 1977)című szöveggyűjteményben.

Csillag a homlokán

Szenes Piroskát és a Csillag a homlokán című regényét, mivel a (cseh)szlovákiai magyar irodalom is saját szerzőjének, illetve hagyományának tekinti. A könyv egy szlovák cselédlány életét mutatja be gyermekkorától a férjhez meneteléig. A téma feldolgozási módja miatt az írónőt Magyarországon hazaárulással, Szlovákiában a szlovák nép megsértésével vádolták meg.20
A Budapesti Szemle r. r. szignóval jegyzett szerzője hazaárulással vádolja az írónőt: „…mintha meg se látna más változást, csak annyit, hogy eddig a magyarok parancsoltak ott, most  a csehek. […] A megszállott területen élő magyar írónak ez a közömbössége bűn, amelyre még Istennél sincs bocsánat” – jelenti ki.21
A hivatalos magyarországi irodalompolitika képviselőinek véleményével szemben a Nyugat Magyar Írók Sátora című rovatában védelmébe veszi Szenest: „Hála Istennek, vannak még jó hazafiak, akik gondoskodnak arról, hogy a hazaárulók száma el ne fogyjon. …A hazaárulók számának kívánatos gyarapítására igen alkalmas mód kiterjeszteni a hazaárulás fogalmát. …A modern kor technikája már felfedezte a negatív hazaárulást: az is hazaáruló, aki valamit nem követ el, vagy nem mond.”22
Szenes Piroska ugyanebben a rovatban mond véleményt a támadásokról, s a Nyugat támogatását egy rövid, szellemes válaszban köszöni meg: „A Magyar Írók Sátorában védelmet találtam arra a bűnömre, amelyre r. r. szerint Istennél sincs bocsánat. Én csak annyit jegyzek még meg, hogy csehszlovák honosságú magyar író létemre abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy duplán követhetek el hazaárulást. Szóban forgó regényemet a szlovák cenzúra kitiltotta Szlovenszkóból, azzal az indoklással, hogy hősnőjét, mint a szlovák nemzet tagját kedvezőtlen színben tüntetem fel, és egyáltalában becsmérlő módon nyilatkozom a szlovákságról. Becsületes objektivitásnak nem lehet szebb igazolása, mintha egyszerre támadja meg mindkét oldali képmutató sovinizmus. Meg vagyok elégedve.”23
A Csillag a homlokán értékelése azonban – a két szélsőséges véleményt le-számítva – elismerőnek mondható.24 Kassák ugyan azt is kiemeli, hogy a regény egyik jelentős adaléka a szocialista művészetnek, de „nem mint pártember szól az író, hanem mint szocialista, s így szempontjai általános érvényűek, s művészete szabadabban szárnyaló”,25 s a politikai értékelésen túl is egyértelműen elismerően nyilatkozik a regényről. Kiemeli természetességét, a történet sorsszerűségének meg-ragadását a „primitívségében teljes, kicsiny örömökkel és végtelen bánatokkal terhes világ” megalkotását, véleménye szerint „az élet mindennapi anyaga a művész érzésein és fantáziáján át elemeire bomlott és új egységgé állt össze a művészet formájában.” Hibájául rója fel azonban a női szövegek egyik jellemzőjét, az ismétléses írástechnikát, amely nem tartalmaz drámai elemeket: „…a Csillag a homlokán-ban talán csak annyi hibáztatható, hogy egyes motívumok többször visszatérnek benne anélkül, hogy a történések tempóját fokoznák vagy a líra bensőségét elmélyítenék.”26 A nő életének előre látható, a történetet is előrevivő eseményei azonban éppen ezen módszerrel ragadhatók meg, hiszen Szenes Piroska jellegzetes női sorsot mutat be, amely előre megírt forgatókönyv szerint működik, s ezt a sors-szerűséget fokozza a főszereplő, Kata, többszörösen hátrányos helyzete, amelyből minden tudatos és tudattalan igyekezete ellenére nem képes kitörni. Az ismétléses írástechnika pedig éppen a női sorsnarratíva egyik jellemzőjét, a női munka, a hétköznapi élet folyamatainak, tevékenységeinek ismétlését helyezi előtérbe, egyúttal az állandó újrakezdés, de az előre meghatározott eredménytelenség kérdése is felmerül a szöveg olvasása közben.

A regény további értékelői a hazaárulás vádjával szemben éppen a nemzetiségi ellentétek objektív bemutatását emelik ki. Csanda Sándor szerint „…paradox jelenség, hogy a cenzúra éppen ennek a könyvnek a terjesztését tiltotta meg, hiszen még a nacionális jellegű ábrázolásokban is inkább a szlovák félnek ad igazat”.27 Turczel szerint is „becsületes objektivitással” mutatja be az író a kiéleződött nemzetiségi súrlódásokat, „melyek még a nincstelen dolgozók: a magyar vidékre hozott szlovák aratók és sztrájkoló magyar sorstársaik között is fellángolnak”.28

A korabeli és a későbbi értékelések egyik következő, gyakran felbukkanó tétele a szexualitás ábrázolása a műben. „A regényből következtetve az írónőt elsősorban két kérdés izgatja: a nő szexuális kiszolgáltatottsága és a szegény emberek szociális helyzete. …tudatos nőíró és tudatos szocialista volt.”29 „Naturalista indulása és emancipációs beállítottsága hatékonyan közrejátszott  abban, hogy alkotásaiban a természetes, nem idealizált jelenségként felfogott szexualitásnak igen nagy szerepe lett.”30 A természetes szexualitás fogalmánál azonban mélyebbre kellene látniuk a kritikusoknak ahhoz, hogy valóban objektív képet fessenek a szegény cselédlány szexuális kiszolgáltatottságáról, hiszen az ezzel kapcsolatos mondatok mind a szexuális erőszak finomítására szolgálnak.
A korszak kisebbségi irodalmainak egyik fontos célkitűzése és az írók felé közvetített elvárása a kisebbségi, esetünkben szlovenszkói magyar regény megalkotása. Annak ellenére, hogy a Csillag a homlokán a korszak aktuális problémáit fogalmazta meg, nem válhatott a regionális társadalmi regény típusává, valószínűleg objektív hangvétele és a női sors témájának kibontása folytán. Schöpflin Aladár szerint „Szenes Piroska …realista írónő, éles szemmel, pontosan látja a dolgokat, lehatol a lelki élet mélyebb rétegeibe is”.31  Ezen értékelés alapján akár az egyetemes magyar irodalom társadalmi-történelmi regényei közé is sorolhatnánk a művet, Turczel Lajos értékeléséből azonban kiderül, hogy ez csak részben igaz, amennyiben az írónő „Hudák Katka szolgálólányban a nagy irodalom mércéjét megközelítő általános emberi-társadalmi erejű alakot tudott formálni.”32. Tehát csak megközelíti a nagy irodalom mércéjét. A mű feltűnő fogyatékossága szerinte a „jól folyó, de meglehetősen kopár, színtelen nyelve”.33 A feminista narratológia megfogalmazása szerint éppen ez a kopárnak, színtelennek nevezett nyelv lesz a női írók egyik fontos kifejezőeszköze, vagyis a személytelen narráció, az objektív leírás és az ismétléses szerkezet.

Fónod Zoltán a két világháború közti csehszlovákiai magyar irodalom legismertebb írójaként beszél Szenes Piroskáról, de a következő sorokban rögtön szinte kétségbe is vonja irodalmi műveinek értékét: „Jó kapcsolata a magyarországi irodalmi élettel… nagyban hozzájárult ahhoz, hogy irodalmi munkássága kedvező fogadtatásban részesüljön.”34 Ez a fajta értékelés többször is előfordul a csehszlovákiai nőírók műveivel és munkásságával kapcsolatban, a legmarkánsabb példa erre a Szenes Erzsi műveiről megfogalmazott vélemény.
Turczel felismeri Szenes Piroska regényének vezérmotívumát, ami a csillag Kata homlokán, vagyis a zenei tehetséget és az „oktalannak látszó nevetős vidámságot”.35 Nem viszi azonban tovább a gondolatot, és szinte az összes értékelés értetlenül áll a befejezés előtt, hiszen a férfiközpontú irodalomszemlélet szempontja felől nézve érthetetlen, hogy miért adja fel Kata az útkeresést egy olyan kis akadály miatt, amellyel már számtalanszor találkozott. Kritikusai indokolatlannak tartják a befejezést, hiszen az egészséges lelkű, vidám lány nem törhet meg ilyen hirtelen, hogy minden addigi vágyát feladva egyszerre csak visszamegy a falujába, és a trágyaszagú Imrus felesége lesz, visszatér abba az életbe, amelyből minden erejével szabadulni akart. Úgy érzik, a regényben semmi olyan megrendítő csapás nem érte Katát, amely ilyen lépésre késztethetné őt. További problémának látják azt, hogy a társadalmi-politikai háttér nincs megfelelőképpen kibontva.

Ha a női narratíva felől nézzük a regény folytonosan ismétlődő történeteit és a női sors előrevetítettségének szempontját, világossá válik, hogy Kata sorsa egy ponton visszakanyarodik a számára egyetlen lehetséges befejezéshez: a visszatéréshez falujába és a házassághoz. A többféle helyen szolgáló, s többféle élettel találkozó lány öntudatlanul valami többre vágyik, mint ami a falujában várhat rá. Körülményei és lehetőségei azonban minduntalan visszavetik, s amikor végül meg tudja fogalmazni vágyát, a mandolin megvásárlását, elveszti a félretett pénzt, és megbetegszik. Ekkor következik be az értékelők számára érthetetlen fordulat, Kata feladja a jobb élet keresését, és a sok csalódást látszólag jól viselő lány elfogadja sorsát.

A regény feminista szempontú elemzését Bárczi Zsófia tanulmányában találhatjuk meg, aki rámutat néhány fontos szempontra, amelyek segítségével egy új, a női irodalom és a női szubjektum szempontjából kiinduló olvasatot kapunk. Leszögezi, hogy mindezen maszkulin szempontok, úgymint „a társadalmi-történelmi események elbeszélésének elsődlegessége, illetve az identitásképződés folyamatossága elvének” számonkérése valószínűleg azzal magyarázható, hogy a szlovákiai magyar írótól a szlovákiai magyar politikai-társadalmi helyzet bemutatását várták el. A regény ezzel ellentétben éppen a személyes, a női sors, sorsok, a női szubjektum konstruálódása felől közelíthető meg, s innen kiindulva juthatunk el pontosabb értelmezéséhez. Kata sorsát Bárczi a hatalom, az alárendeltség felől elemzi,36 ugyanis ebben az esetben többszörös alávetettségről van szó, mely mint nőt, mint szlovákot és mint szegényt is szorítja őt: „…képtelen saját kiszolgáltatottsága artikulálására, kísérlete az értelmes élet kialakítására sikertelen marad, pusztán elszenvedője az eseményeknek.”37

* A tanulmány a Nemi identitás az irodalomtudomány és a nyelvtudomány szemszögéből című VEGA 1/0414/11 kutatás keretében készült. – B. L.

(Befejezés a következő számunkban)

És maradnánk együtt

1 Gyulai Pál Írónőink címmel a Pesti Napló 1858-as évfolyamában háromrészes cikksorozatában a nőknek témaként csupán „a szív gyöngéd titkait” és a „családi kör egyszerű viszonyait” látta elfogadhatónak. Gyulai Pál: Bírálatok, cikkek, tanulmányok. Akadémiai, Budapest, 1961, 49.
2 L’Homme Ilona: A női írók helye az irodalmi diszkurzusban 1900–1945. Doktori disszertáció.
ELTE, Budapest, 2003, 142.
3 Uo., 158.
4 Uo., 178.
5 Gács Anna: Beteljesületlen várakozások. Nőírók egy kis irodalomban. Beszélő, 2000. 4. sz., 108–114.
6 Uo., 113.
7 Turczel Lajos: Szenes Piroska. In uő: Tanulmányok és emlékezések. Madách, Bratislava, 81–89.
8 Turczel Lajos: Egy alig ismert írónőnk. Ásgúthy Erzsébet írói pályája. Irodalmi Szemle, 1987. 10. sz., 1072–1081. Lásd még ugyanezt: Turczel Lajos: Visszatekintések kisebbségi létünk első szaka-szára. Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 1995, 53–65.
9 Lásd például Csanda Sándor: Első nemzedék. A csehszlovákiai magyar irodalom keletkezése és fejlődése. Tatran Magyar Üzem, Bratislava, 1968, ill. lásd ugyanennek második, bővített, átdolgozott kiadását: Madách, Bratislava, 1982; Fónod Zoltán: Üzenet.  A magyar irodalom története Csehszlovákiában 1918–1945. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993, ill. lásd még ugyanennek második, bővített kiadását: Madách-Posonium, Pozsony/Bratislava, 2002.
10 Varga Erzsébet: Prerau Margit költészete. Irodalmi Szemle, 1976. 6. sz., 544–548.
11 Bárczi Zsófia: Nőnek lenni. Szenes Piroska Csillag a homlokán című regénye  Partitúra, 2010. 2. sz., 119–130.; Polgár Anikó: Hernádparti Odysseus.  Egy Urr Ida-vers anatómiája. Partitúra, 2010. 2. sz., 97–100.; A világ alatt. Egy kislány regénye, Tudomány az oktatásért – oktatás a tudományért, szerk. MÉSZÁROS András, Nyitra, 2011, 27–32.; Jablonczay Tímea: Megtalált (?) identitás: Szenes Erzsi: A lélek ellenáll. In uő: Női szubjektumkompozíciók és mintázatok a szövegtérben. Magyar írónők a két világháború között. Doktori disszertáció. Jyväskylä Egyetem, 2009, 80–95.
12 Fónod Zoltán: Üzenet, lásd a 9. sz. jegyzetben.
13 Tóth László: Elfeledett évek. Esszék, cikkek, interjúk. Kalligram, Pozsony, 1993.
14 Lanser, Susan: Egy feminista narratológia felé. In A posztmodern irodalomtudomány kialakulása. Szöveggyűjtemény. Szerk.: Bókay Antal – Vilcsek Béla. Osiris, Budapest, 2002, 532.
15 Bauer, Dale: A gender Bahtyin karneváljában. In A feminizmus találkozásai a posztmodernnel, Szerk.: Sellei Nóra. Csokonai, Debrecen, 2005, 171–191.
16 Borgos Anna – Szilágyi Judit: Nőírók és írónők. Noran, Budapest, 2011, 476.
17 Hajnal Zsuzsa: Huszonöt év után újra Magyarországon. Beszélgetés Szenes Piroskával. Magyar Nemzet, 1963. augusztus 24., 4.
18 Uo.
19 Palotai Boris: Két emlék Szenes Piroskáról. Magyar Nemzet, 1972. május 21., 12.
20 Fábri Anna: A szép, tiltott táj felé. A magyar írónők története két századforduló között (1795–1905). Kortárs, Budapest, 1996, 196.
21 Császár Elemér: Regény a megszállott Felvidék életéből. Budapesti Szemle, 1931, 152–155.
22 Magyar Írók Sátora. Nyugat, 1931, 14.,http://epa.oszk.hu/00000/00022/nyugat.htm.  
23 Szenes Piroska: Dupla hazaárulás. Nyugat, 1931. 16., http://epa.oszk.hu/00000/00022/nyugat.htm.
24 Bárczi Zsófia: Nőnek lenni. Szenes Piroska regénye. Partitúra, 2010, 2. sz., 119–129.
25 Kassák Lajos: Csillag a homlokán.  Szenes Piroska regénye. Nyugat, 1931.
http://epa.oszk.hu/0000/00022/00505/15758.htm
26 Uo.
27 Csanda Sándor: Első nemzedék, i. m., 152.
28 Turczel Lajos: Tanulmányok és emlékezések. Madách, Bratislava, 1987, 85.
29 Csanda Sándor: Első nemzedék, i. m., 151.
30 Turczel Lajos: Tanulmányok és emlékezések, i. m., 82.
31 Schöpflin Aladár: A magyar irodalom a XX. században. Grill Károly, Budapest, 1937, 300.
32 Turczel Lajos: Vázlatos felmérés a két világháború közti irodalmunk értékviszonyairól. In uő: Viszszatekintések a szlovákiai magyar kisebbségi lét első szakaszára, i. m., 2002, 25.
33 Uo.
34 Fónod Zoltán: Egy regényíró feltámadása. In uő: Kőtábláink. Válogatott írások. Madách, Bratislava, 1990, 123.
35 Turczel Lajos: Tanulmányok és visszaemlékezések, i. m., 84.
36 Bárczi Zsófia: Nőnek lenni, i. m., 127–129.
37 Uo.