Pálffy Tamás Szabolcs: Hana menne; Márta marad

Hanna menne

Hanna nem iszik velem, versem nem érdekli,
sorozatfilmekre kattan, Hanna egy üres
senki; ágyban tökmagozik, ágyban telefonál,
száraz időben locsog, minden lében kanál.

Hanna, én téged doblak, Hanna, én téged teszlek!
Hisztériád naponként elég volt keresztnek!
Csomagolhatsz, nekem nem lenne nagy bánat:
ha szemrebbenés nélkül szednéd a sátorfádat!

Hanna csak ámul-bámul, fejét csavargatja,
felfogni nem tudja, hogy betelt a pohár:
hogy hárpia szájában nem gyönyörködöm!

Hanna tehát menne, bár nincsen iránytűje,
célba érni nem akar, és nem is tud sehol.
Versem utoléri, tükröt tart neki valahol.

Pálffy Tamás Szabolcs*
* A 2019-es Kortárs Hangon pályázaton az Irodalmi Szemle lapdíjasa.

Márta marad

Szeptember elején tette rám a kezét,
tenyerében olaj volt: fahéj-narancs illat.
Nem tudtam a nevét, lopva néztem szemét,
titokzatos egy Nő, gondoltam magamban.

Párduc testét látva bennem Tigris ébredt,
fogainak gyöngye vakítóan hatott,
olívaszín bőre, mélyfekete haja,
masszázsművészete szavak nélkül hagyott.

Októberben tudtam: Ő fekete mágus!
Novemberben végre leírtam: Szeretlek!
Szívemben sokkoló félelem lüktetett.

Márta harmat húsa agyam forrósítja,
decemberi hóban lobbantja a testem,
vadász-ösztönöm most örömözönöm.