Kopasz Katalin versei

tö­rött lé­lek
egy­szer csak ös­­sze­dől ben­ned min­den,
meg­pró­bá­lod hely­re­ál­lí­ta­ni a ren­det,
de nem megy!
elő­re­te­kin­tés! ta­lán, ami se­gít­het?!

a né­hány jót ke­resd, ami­ből épít­kez­hetsz!
így egy­szer ös­­sze kell hogy il­leszd új­ra
a ré­szek­ből a ren­det.

tu­dat­alat­tid ha­tal­ma

ösz­tö­nök, in­du­la­tok bú­vó­he­lye
ad­dig, míg a hu­nyó rá­juk nem ta­lál
s sze­rep­hez nem jut­tat­ja őket,
ak­kor be­in­dul a min­dent el­söp­rő gé­pe­zet

„cso­dás a ha­ta­lom má­mo­rá­ban lu­bic­kol­ni” –
mond­ja a ha­tal­mas ő
kü­lö­nö­sen jól ér­zi ma­gát,
ha né­ha át­ve­he­ti az irá­nyí­tást.
mo­hó­ság­ban sem is­mer ha­tárt!
ügye­sen be­ke­be­lez min­dent,
ami rossz, go­nosz, szó­val ir­tó­za­tos
s mi­re ész­re­ve­szed,
már a be­in­dult gé­pe­zet mar­ká­ban re­megsz.

fel­bo­rult vi­lág

ki­bo­rí­tott tás­ka
tar­tal­ma sza­na­szét he­ver
a vi­lág szó­ró­dott szét az élet te­re­in
ap­ró ré­szek­ben he­ver most ben­sőm
a pszi­cho­ló­gus bonc­asz­ta­lán ki­te­rít­ve
vár­va az éle­dés­re.

rö­vid­zár­lat

out of memory…!

ado­ga­tás

oda – vis­­sza – oda
mind­egy hon­nan kezd­jük
olyas­va­la­mi ez mint a ping­pong­já­ték
su­han a lab­da a há­ló fö­lött
az­tán vagy üt­kö­zik vagy to­vább su­han
…………………………………………………….
pö­rög pö­rög pö­rög
…………………………………………………….
ha el­hi­bá­zod
esé­lye­id mí­nusz­ban lesz­nek
ha a sze­ren­cse rád te­kint azt ki­ált­ják majd:
vis­­sza…! vis­­sza…! vis­­sza…!

tű­nő­dés

vis­­sza­jöt­tél hát
csak tud­nám hogy ki vagy
an­­nyi tit­kot rej­tesz ma­gad­ban
hogy rej­tel­me­id­ben el­ve­szek
pró­bá­lok el­iga­zod­ni ben­ned
de min­dig fél­re­ve­zet va­la­mi
ami­be be­zá­rod ön­ma­gad
ha ki­tár­nád ben­sőd
új­ra meg­szü­let­het­nél
s ré­bu­sza­id már csak a le­gen­dá­id len­né­nek.

ki­áram­lás

vá­szon he­lyett lap­ra írom
félt­ve őr­zött tit­ka­im
ki­tá­rul­ko­zom a vi­lág előtt
szét­szó­rom gon­do­la­ta­im
hogy me­ne­dék­re ta­lál­ja­nak
új szí­vek ott­ho­ná­ban
s köz­ben meg­kön­­nyeb­bül­ten he­ve­rek
félt­ve őr­zött ne­he­zé­ke­im hi­á­nyá­tól
s ész­re­vét­le­nül már az újak táp­lál­nak
a lap he­lyett in­kább a vá­szon­ra kí­ván­koz­va.

ki­vet­ve

fény­csó­vá­val övez­ve
re­ményt hoz­va
küz­död át ma­gad
a test­ned­vek­től si­kam­lós
alag­úton át
a kí­ván­csi zűr­za­va­ros lég­kö­rű
kül­hon­ba

a fi­nom vagy az ér­des ke­zek
már vár­nak hogy meg­érint­hes­se­nek
s el­vá­laszt­va a köz­ve­tí­tő
itt-ott az éle­te­det koc­káz­ta­tó
zsi­nór­tól
újab­bak há­lóz­nak be
vagy vál­nak men­tő­öve­id­dé

a re­mény fo­na­lát
egy éle­ten át szö­vö­ge­ted
hogy a be­fu­ra­ko­dó mo­lyok
ki­kezd­jék azt
s el­nyel­ni pró­bál­ják
le­mez­te­le­ní­tett szán­dé­ka­id

a lé­leg­zet­vé­tel­nyi idő alatt
bom­lás­nak in­du­ló sze­mek
fosz­lá­nyok­ká vál­nak
s el­tűn­nek
mint szer­te­hul­ló gyöngy­sze­mek
de tar­ta­lé­ka­id ki­jut­tat­hat­nak
az ös­­sze­ga­ba­lyí­tott fo­na­lak
há­ló­já­ból

s új­já­sző­he­ted szer­te­fosz­lott              
ál­ma­id.