Michal Habaj: 6:66; Reintegráció

(versek, Merva Attila fordításai)

6:66

Hányszor ébredtem már
egy neked szánt csokor rózsával
a kezemben.
Fél lábbal az
álom előszobájában szeretkeztem
veled.
Majd újra elaludtam.
Ám a megírt vers
az éjjeliszekrényen feküdt.

Az álombéli hazaárulást
előléptetéssel díjazzák.
Nemzetek mint egymással
szemben elvetett kockák,
tripla hatos,
majd sokáig semmi,
csak a számjegyek pörgése
a bankszámlán.

Régóta nem sírok.
Tudod, az éjjeli madarak
fák közti röptéről
és a sakktáblán
elhelyezett testekről
az erős játékosok döntenek.

Az ébredés minden egyes pillanatával
mélyül a folyó.
A nyomok, melyeken fennakadtam,
gátolnak a mozgásban,
befelé növekszem,
mint álom az álomba.

Az ablakon túli zsivaj juttatja eszünkbe
saját halandóságunk.
Még mindig kívánlak,
de szeretkezni nem bírok veled.

6:66
világít az ébresztőóra kijelzőjén.

Reintegráció

Nem is emlékszem már, hogy melyik városban,
Egy Őszibarackvirág névre hallgató igásló rótta az utcákat.
Azt mondták: december a mi nyelvünkön szerelmet jelent.
A Hold fénylett: az ő nyelvükön Dante pokla.
Nehéz volt megértetni magunkat,
A nőknek különleges üdvözlési szertartásuk volt –
Az idegenekkel szeretkezni a városi tanács és a püspök előtt,
Kenyér és só helyett – hús és vér.
Jelbeszéddel kommunikáltunk:
Hátulról – kétsoros zakó,
Keményebben – borostyán szemek.
Egyformán nevettünk, meg kell mondjam –
A szállodában egy kis fekete lányt kaptam várostérkép helyett.
Mentünk fel a lépcsőn, mögöttünk pedig bennszülöttek ólálkodtak,
Kezükben billentyűzetek, kopasz fejükön az Antikrisztus,
Az olajtársaságok és a szociális hálók szimbólumaival tetoválva.
Nem kérdeztem, hogy mit akar ez jelenteni.
Mélyen bennem kinyílt a csodálat kagylója, kezdtem
Idegen nyelven gondolkodni (éhség).
Mikor a kis fekete lány levetkőztetett, megfürdetett,
S disznóhájjal megetetett,
Az ölembe ült,
És úgy pezsgett, akár az őserdő, a hullámverés
Egy homokos parton, mint csillagok a nyári fűben.
Hallgattam, és hálát adtam Istennek a csodáért,
Mellyel a sokévi nélkülözés után megajándékozott.
Már öreg vagyok, az utolsó földlakók egyike,
A galaxis e sarkában, ám az okos könyvek, melyek a kisujjamban vannak,
Más időkről tanúskodnak:
A kis fekete lány csak nevetett és folyamatosan kényszerített ismételni
Valamit, ami állítólag teljesen mást jelentett.
Kint az utcán valaki megölelte Őszibarackvirágot,
Majd sírva a földre omlott.
A Churchill nevű űrhajós épp felfedezte Amerikát,
A torinói lepel pedig kagyló és emberfeletti lény nyomait leplezte le.
Bögölyök potyogtak az égből,
A püspök nyerített az ostorcsapások alatt.

Merva Attila fordításai