N. Tóth Anikó: Samko Tále transzkulturális regénytere (tanulmány)

A transzkulturalitás Wolfgang Welsch által kidolgozott koncepciója a globalizálódás során megváltozott kulturális állapotokat vizsgálva a kultúrák belső pluralizáltságából, komplexitásából indul ki. Célja a kultúra sokrétű, nem kirekesztő, inkluzív megértése. A kultúrák egymáson való áthatolása vagy átszűrődése által újfajta sokszínűség jön létre, amit Welsh a hálózat metaforájával ír le.1 A hálózat lehetőséget teremt a kapcsolódás változatos és folytonosan változó módjaira (inkább az együttműködést, semmint a harcot, ellenszegülést hangsúlyozva). A transz- előtag is a továbbítás, a mozgás, a mintázat egyik felszínről a másikra való szállításának jelenségére hívja fel a figyelmet.2 A transzkulturalitás nem csupán a kultúrák makroszintjén, hanem az individuumok mikroszintjén is jelen van, azaz a legtöbb emberre többszörös kulturális kötődés jellemző.3 A saját identitás különböző kulturális alkotóelemek integrációjával jön létre,4 vagyis az identitáskategóriák eleve kereszteződő viszonyokból építkeznek, ezért nem lehet egyféle, leírható homogén identitással számolni.5 A transzkulturális leírásban nincsen kifejezetten „saját”, de nincsen kifejezetten „idegen” sem. Ugyanakkor törekszik a különbözőségek megjelenítésére, rámutatva az egyéni identitásnarratívumok fragmentáltságára, hibriditására.6

Az alábbiakban a transzkulturális jelenségeket, a hibridizáció formáit vizsgálom Daniela Kapitáňová Könyv a temetőről c. regényében. A regény, melyet 2000-ben Samko Tále álnéven jelentetett meg a szerző, kivívta mind a profi, mind a „laikus” olvasók elismerését:megkapta a szlovákiai Év Könyve díjat, gyors egymásutánban több kiadásban is napvilágot látott (vagyis szlovák bestsellerré lett), Kapitáňová pedig a legfordítottabb szlovák szerzővé vált, hiszen ezidáig 14 nyelvre fordították le (köztük németre, franciára, angolra, svédre, arabra, törökre, japánra, és tavaly óta magyarul is olvasható). Néhány fanyalgó vagy kifejezetten értetlenkedő korai recenziót leszámítva számos elismerő kritika illette nemcsak idehaza, hanem külföldön is (pl. a brit Guardian napilapban William Boyd az év legjobb könyvei közé sorolta Julia Sherwood fordítását). A jelentős nemzetközi visszhangot feltehetően éppen a transzkulturalitás regénybeli megnyilvánulása váltotta ki.

Az álnév, a misztifikáció, a nemiséggel való játék nemcsak a magyar irodalomban kedvelt eljárása a szerzői identitás elbizonytalanításának (gondoljunk Csokonai Lilire, Sárbogárdi Jolánra, Karácsonyi Petrára, Király Odettre, Spiegelmann Laurára, Rosmer Jánosra), hanem jelen van a cseh irodalomban is, pl. a migráns irodalom egyik korai közép-európai változatát jegyző Lan Pham Thi vietnami női maszkja mögött rejtőző Jan Cempírek révén, vagy a Xindla X titokzatos névbe burkolózó Ondřej Ládek jóvoltából, illetve Petra Malúchová (vagyis Peter Macsovszky), Anna Snegina (azaz Michal Habaj) és más álnevek közvetítésével közkedvelt a szlovák irodalomban is, ahogy erre Németh Zoltán több alkalommal felhívja a figyelmet.7 A valóságos identitást rejtő álnév egy jellegzetes nyelvjáték jelölője is, melyet vagy ironikus-parodisztikus-groteszk, vagy traumatikus nyelv közvetít Németh koncepciója szerint.8 Samko Tále esetében a választó kötőszót akár kapcsolatosra is cserélhetjük.

Hogy kicsoda Samko Tále? Egy komárnói illetőségű „író”, aki egy hajléktalan jóslata következtében megírja a Könyv a temetőről c. regényt (sőt egyenesen két regényt, bár az első csak egyoldalas!), mely(ek)nek egyben én-elbeszélője és központi figurája is. A 44 éves Samko egy genetikai rendellenességben szenved (erre utal a regény egyik makacsul visszatérő motívuma: „a betegség, melynek neve is van” – amit valószínűleg képtelen megjegyezni, ezért nem nevezi meg egyetlen alkalommal sem): elégtelen tesztoszteron-termelés miatt nem nő magasra, nincs szőrzete, nőies testi jegyeket mutat, s nemcsak fizikailag reked meg egy kb. tízéves gyerek szintjén, hanem pszichikailag-mentálisan is. Örök gyerek tehát, aki gyermeki nézőpontból, azaz korlátozott értéssel szemléli a körülötte zajló eseményeket, nem ismeri fel az összefüggéseket, ami a narrációs eljárásaira (tudatáram, narratív törések, elágazások) is hatást gyakorol (ezért is hasonlítják Günther Grass Oskar Matzerathjához A bádogdobból,9 Faulkner Benjyjéhez a Hang és tébolyból,10 Mark Haddon autista főhőséhez A kutya különös esete az éjszakával c. munkájából,11 Nádas Simon Péteréhez az Egy családregény vége c. regényből,12 illetve a szlovák Forrest Gumpnak nevezik több recenzióban is.13 A testi visszamaradottság, gnómság, fogyatékosságot implikáló más(ik)ság kirekesztésre építő önazonosság-konstrukciót hoz létre: a társadalmi rend peremére szoruló másik negativizált referenciapontként funkcionál, melyhez képest a belül lévők normatív jelentést tulajdoníthatnak maguknak, a perem pedig olyan köztes térré válik, „ahová az én kivetítheti az énben rejlő másikkal kapcsolatos szorongásait, az identitás-válság, jelentés-vesztés, és szabály-felforgatással kapcsolatos aggályait és titkolt vágyait.”14 Samko számára testi-mentális állapota, szemmel látható mássága létsérelem,15 amit különböző módokon és óriási erőfeszítéssel próbál kezelni (kompenzálni): igyekszik a peremről bekerülni a középpontba, ugyanolyanná válni, mint a többiek, vagyis szüntelenül megpróbál asszimilálódni. Folyton hangsúlyozza, hogy nem debil, amire különböző bizonyítékokat hoz fel: pl. nem kellett speciális (kisegítő) iskolába járnia, ő tehette le a pioníresküt az osztály nevében, első lett az iskolai papírgyűjtésben, dolgos, megbecsülik a városlakók. („én tisztára olyan vagyok, mint a többiek” (57.), „mert én ugyanolyan vagyok, mint mindenki más, mert ha nem lennék ugyanolyan, akkor egészen más lennék”. (137.))16 Mindez azonban önáltatásnak bizonyul, hiszen a valóság az, hogy a környezetében élők kinevetik, sőt gyakran megalázzák szokatlan külsője, mulatságos szokásai, groteszk gesztusai, kommunikációs zavarai miatt. A másságból fakadó sérelmek negatív beállítódást eredményeznek Samkóban személyek, sőt csoportok iránt. Az ellenségképek által igyekszik fenntartani saját pozitív önképét, melynek egyik eleme a nemzeti identitás.

Samko a multietnikus Komárnóban (azaz Révkomáromban) él, papírgyűjtéssel tartva fenn magát. Az elbeszélés ideje a rendszerváltozás, a Szlovák Köztársaság megalakulása utáni évekre tehető (számos visszautalással a kommunista érára). Samko szlovák nemzetiségű a magyar többségű városban; a többség–kisebbség viszony sajátos megfordulása a mentális állapota miatt számára értelmezhetetlen („nekem nem mondta meg senki, hogy miért van itt annyi magyar” (79.)), a kisebbségi lét viszont (kollektív) komplexusokat okoz, melyek egyrészt a nemzeti érzés felnagyításának és állandó táplálásának szükségességét eredményezik, másrészt örökölt előítéleteket tartósítanak.

Az alacsony nyelvi kompetenciával rendelkező Samko önéletrajzi vallomásaiban fokozatosan feltárja a család eredetét: apja Detvából származik, ami a színtiszta szlovákság kultikus helye a szlovák irodalomban („Komárnóba valósinak lenni nevetséges, de Detvába valósinak lenni az nagyon komoly dolog” (35.)). A szlovákság dicsérete a regény több pontján olyan önbiztató üres mondatokban merül ki, mint „a szlovákok mind büszkék arra, hogy szlovákok” (60.), illetve „a szlovák népdalok azért a legszebbek, mert a szlovák nép is a legszebb a világon és mindenki tisztel minket ezért.” (214.) Az anyai vonal azonban a szlovák nemzeti öntudatra veszélyesnek tartott titkolnivalót hordoz: az ómama ereiben ugyanis magyar, ráadásul – horribile dictu – cigány vér is csörgedezett, ennek következménye a bűntudat („megtanultam magyarul, pedig azt nem is szabad, mert Szlovákiában vagyunk” (117.)), ami Samkót erősen nyomasztja. A szorongásból fakad (elsősorban verbális) agressziója főképp a környezetében élő magyarok és a cigányok ellen. („A magyarokat senki se szereti, mert magyarok”, „a legnevetségesebb nyelv a világon a magyar” (60.); a komárnói magyarokat be kellene tiltani, „ki kéne belőlük lődözni, hogy ne legyenek annyian” (79.)). A magyarellenességet a családtagok is táplálják (apja többször hangoztatta, hogy gyűlöli a magyarokat, sógora pedig az évszázados magyar elnyomás történelmi hagyományát applikálja a jelen viszonyokra, amikor a párhuzamok korántsem érvényesek, mondvacsináltak). Ugyanakkor Samko naiv megjegyzései utalnak arra is, hogy Komáromot a történelmi-politikai fordulatok idején voltaképpen kolonizálták a szlovákok (és a csehek), pl. „Tetrovecet Dolný Kubínból elküldték Komárnóba, hogy legyen ott sok szlovák.”17

A cigányok iránti ellenszenve egyrészt személyes tapasztalatához köthető, hiszen a papírgyűjtésben (vagyis munkájában, létfenntartásában) riválisa a cigány Angelika Édesová, másrészt (a munkakerülés, tisztátalanság, rendetlenség, lopás fogalmakkal megragadott) előítéletek táplálta közvélekedéshez való igazodásában érzékelhető („menjenek el példának okáért Cigányországba, ahonnan jöttek” (58.)). Samko a többséggel együtt felháborodik azon, hogy az Amerikából érkező angol nyelvtanár egyenrangúnak tartja a cigányokat és a szlovákokat, s ennek révén fejti ki a xenofóbiával kapcsolatos „elméletét” a regény egyik különösen érzékeny pontján: miközben a tévében közvetített amerikai filmeket nézve együttérez a fajgyűlöletnek kitett feketékkel és indiánokkal, megütközik azon, hogy egyik nővére és sógora a többségi (és az azt szajkózó samkói) véleménnyel szemben nem „szitkozza” a magyarokat és a cseheket, s ezért gyanússá, a közösség számára veszélyessé válnak (129.). A „fajgyűlölősséget” tehát látszólag elítéli mint negatív beállítódást, de látványosan gyakorolja, hiszen nem ismeri fel az azonos mechanizmusokat.

A szlovákság kisebbségi komplexusából fakadó apai gyűlölethagyomány ápolásának számít a csehek iránti negatív érzések folyamatos fenntartása is Samkóban (pl. az apa szerint a csehek megalázzák a szlovákokat, holott voltaképpen koldusok, Samko pedig az önálló Szlovákia megalakulása után már nem karlsbadi, hanem poprádi töltött ostyát hajlandó csak fogyasztani, és nem érti, miért a cseh hokistáknak szurkol a nővére és a sógora).

Saját nemzetén kívül Samko csupán a vásárcsarnokban üzletelő (vagyis gazdasági migráns) vietnamiakat fogadja el, ami azért meglepő, mert nyelvüket és kulturális beágyazottságukat tekintve a legidegenebbeknek számítanak a városban. Mulatságos, ahogy Samko a történelmi kontextust figyelmen kívül hagyva a magyarok rossz tulajdonságaival állítja szembe a „jó” vietnamiakat (akik nem pöffeszkednek, nem nyomják el a szlovákokat). Samkót az íróvá válás útján egy alkoholista hajléktalan indítja el, aki történetesen német. Mégpedig „származásilag rossz német”, hiszen a háború után megjárta a kommunista börtönöket. A homályos múlt determinálja a gusztustalan jelent: a komárnói társadalom legalján tengődve abszurd jóslataival keresi a betevő italát. Samko kételkedve hallgatja történeteit, ugyanakkor – babonás társaival együtt – tart a jóslatoktól, illetve azok figyelmen kívül hagyásától, ezért is vág bele – szinte kötelességszerűen – a regényírásba.

A Könyv a temetőről nemcsak Samko önéletrajza, hanem sajátos városregény is. Samko mániásan járja tolikocsijával Komárno utcáit, tereit, meg-megáll jellegzetes épületei előtt, s nemcsak kartont gyűjt, hanem neveket is, melyeket három füzetbe jegyez fel – a felejtés ellen. A nevek beszédesek: utalnak viselőik nemzeti hovatartozására; pl. az elbeszélői családnév földrajzi eredetű: Tále egy kedvelt szlovák üdülőövezet (és síparadicsom) az Alacsony-Tátrában; Csonka Eszter magyar ómama, Gusto Rúhe német származású. Találunk beszélőnevet is: a Ruhe németül békét jelent (Gusto megbékél sorsával), a Žebrák csehül koldust (Samko apja a cseheket koldusoknak tartja), RSDr. Karol Gunár sokakra veszélyt jelentő politikai alfahím (a kommunista párt első embere Komárnóban). A nevekben megnyilvánuló nyelvi hibriditás sokat elárul viselőik több nációhoz, kultúrához való tartozásáról, de az idegen kultúrának való kiszolgáltatottságáról, alárendeltségéről is, amit a helyesírásuk érzékeltet (a szlovák változatban is): a magyar és a szlovák szabályok sajátosan keverednek; néhány példa ennek érzékeltetésére: Angelika Édesová, Orság Pavol, Szervusz Dávid, Szolga Pišta, Tonko Szedílek, Ženge Tihamér, Bezzeg František. Samko nemcsak a neveket gyűjti, hanem a hozzájuk tartozó sorsokat, anekdotákat, halálnemeket (itt rezonál a cím) is, melyeket mint hulladékot vagy éppen kincset egyrészt az olvasó elé borít, s a kupacból találomra előrángat egy-egy történetdarabkát, majd leejti, s másikat kotor ki közszemlére. A törmelékekből értelemszerűen ilyen módon nem rakódik ki semmilyen összefüggő eseménysor, ám az ismétlések, újra és újra előbukkanó nevek és sztorik kiemelik a legfontosabb és legsúlyosabb kérdéseket.

A szüntelenül figyelő, leskelődő és hallgatózó Samko nem kizárólag saját szórakoztatására gyűjti a történéseket, sorsfordulatokat, világnézeteket, véleményeket,18 hanem öntudatosan hordja őket a párttitkár Karol Gunárnak. A mindenható városatya, akire mindig számíthat, tökéletes apapótlékot jelent számára, hiszen mindig meg tudja mondani, mit csináljon, illetve megdicséri a hozott anyagért. Minél inkább meg akar felelni a választott apának a szeretethiányban szenvedő és kitaszított Samko, hogy elismerést, dicséretet, elfogadást vívjon ki, sikeres legyen, annál szorgalmasabban szállítja az információkat. Samko stigmatizált vagy traumatizált teste így lesz fiktív érzékszervvé,19 mely által a hatalom ellenőrzése alatt tarthatja a város polgárait. Ugyanis Samko öntudatlanul besúgóvá válik: gyermeki árulkodása kegyetlen naivitássá20 torzul: mindenről beszámol, ami a tudomására jut, legfőképpen arról, ami szabálytalan, ami eltér a normától, ami idegen, ami felforgatja az éppen uralkodó törvényeket. (A Könyv a temetőről tehát az ügynökregény műfaji jegyeit is viseli.) Sajátos életformája miatt Samko különböző társadalmi rétegekkel érintkezik, ezért változatos híranyagot szed össze, ráadásul mentális állapota miatt senki sem tartja gyanúsnak. Samko nemcsak a nemzeti-nemzetiségi különbözőségeket figyeli érzékenyen, hanem a világszemléleti és életformabeli eltéréseket is. A családon belül is különböző ideológiák csapnak össze: a nagypapa a kommunista párt híve (ő az egyetlen a családból, aki hajlandó elkísérni Samkót a pioníreskü-tételre, illetve odadörgölőzik a hatalomhoz, bele is betegszik a 89-es fordulatba), az apa viszont nemcsak a magyarokat, cseheket, zsidókat és cigányokat gyűlöli, hanem a kommunistákat is (a Szabad Európa Rádiót hallgatja, amit Samko buzgón jelent is Gunárnak). Az egyik nővére és annak férje „tömegember”, ami ebben a kontextusban azt jelenti, hogy hejszlovákok21, akik nem tűrnek semmiféle másságot. Másik nővére ezzel szemben világpolgár zongoraművész, aki ugyancsak zenész férjével a nyitottságot, a toleranciát, a szociális érzékenységet, vagyis a liberális szemléletet hordozza. A művészt Samko a család vadhajtásának tartja, szégyenkezik miatta, és erősen bosszankodik, amikor a tévében „nyomul” vagy a sajtónak nyilatkozik. Az Alfonz Névéry szabadúszó író képviselte független értelmiségi létforma éppúgy zavarja Samkót, mint a szabályos családmodellt elutasító, gyermekét egyedül nevelő Katuša Szedíleková, az extravagánsan öltözködő, nyugatra emigrált, fekete férfival házasságot kötő egykori osztálytárs, Darinka Gunárová, a homoszexuális Borka vagy a mélyen vallásos Tonko Szedílek.22

Samko alól akkor csúszik ki a talaj, amikor szellemi atyja a rendszerváltozás után elveszíti hatalmát. Az átalakuló politikai rendszert, társadalmi viszonyokat nem képes értelmezni (ennek szimbóluma a tolikocsijára szerelt visszapillantó tükör, mellyel csupán a múltat, „a régi szép komcsi időket” tarthatja szemmel, előre nem is lát a felhalmozott kartonok miatt…). A változást elsősorban rendbontásnak érzékeli, az újonnan formálódó értékrendek, szemléletformák kaotikusnak tűnnek a számára. Nem tud tájékozódni, önálló vélekedést kialakítani a megtapasztalt jelenségekről, ezért támpontokat keres: csapódik a „többségi” véleményhez: ebből a „hatalmi” pozícióból, a „centrum” szellemiségét átvéve ítélkezik az idegenséget, másságot, különböző hátrányokat viselő egyének és csoportok felett. Samko nemcsak testének a rabja, hanem körülményeinek és előítéleteinek a foglya is.23 Samko Tále tehát olyan maszk, melynek közvetítésével Daniela Kapitáňová tabu- és sokkoló témákat vet fel:24 a társadalomban lappangó, illetve burkoltan vagy nyíltan manifesztálódó idegenkedést, a sokféle másságot nehezen vagy egyáltalán nem tűrő, gyűlölködő magatartást, az ellenségképek gyártása által igazolt erőszakot. Vagyis megmutatja, milyen szélsőséges nyelveknek vagyunk kitéve, melyeknek esetleges eluralkodása komoly veszélyt jelenthet.25

Feltételezhetően akadnak (elsősorban szlovák) olvasók, akik „referenciálisan” olvassák a Könyv a temetőről c. regényt, akik jókat derülnek Samko figuráján, miközben boldogan azonosulnak a nacionalizmus, homofóbia, rasszizmus jegyeivel, elégedetten nyugtázva, hogy végre valaki kimondta az egyedülvaló igazságot, és szívesen nosztalgiáznak a kommunista múltról is. Ők azonban valószínűleg nem érzékelik Kapitáňová iróniáját, nem ismerik fel a dilettáns nyelvbe burkolt társadalmi szatírát, s keményen védekeznek, sőt inkább harcolnak a jelenségek transzkulturális szemlélete ellen. Holott a szerző éppen ennek felettébb szükséges voltára irányítja a figyelmet.

1 Welsch, Wolfgang, Transculturality – the Puzzling Form of Cultures Today = ed. Mike Featherstone – Scott Lash, Spaces of Culture. City, Nation, World. Sage, London, 1999, 194–213. Elérhető az interneten: http://www2.uni-jena.de/welsch/Papers/transcultSociety. html (A letöltés ideje: 2017. 10. 22.)
2 Jablonczay Tímea, Transznacionalizmus a gyakorlatban: migrációs praxisok a könyvek, az írásmódok, a műfajok és a fordítási stratégiák geográfiájában, Helikon, 2015/2, 141.
3 Marsovszky Magdolna, Kultúra, kultúrpolitika és társadalmi integráció – II. Galamus 2011.
2. 14. Elérhető az interneten: http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=52940:marsovszky-magdolna-52211&catid=80&Itemid=142&showall=&li
mitstart=5 (A letöltés ideje: 2017. 08. 27.)
4 Welsh, i. m.
5 Jablonczay, i. m., 152.
6 Rákai Orsolya, Fogalomfosszíliák, identitás-kövületek: a transznacionális poétika lehetősége az individuális, a kollektív és az idegen metszeteinek újragondolásában, Helikon, 2015/2., 234.
7 Németh Zoltán, „Ez senkinek nem teccett.” (Az alárendeltség tapasztalata a közép-európai posztmodern álneves regényekben, Palócföld, 2015/4., 39–40.
8 Németh Zoltán, Az alárendeltség nyelvi tapasztalata közép-európai álneves regényekben = szerk. Horváth Csaba, Papp Ágnes Klára, Párhuzamok, történetek, tanulmányok a kortárs közép-európai regényről, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem, L’Harmattan Kiadó, 2016, 145-152.
9 Bžoch, Adam, Princíp slovenského debilizmu, Romboid, 2000/7., 69.; Vilikovský, Pavel, O tom našom cintoríne, Domino Fórum, 2000/8, 13.; Taragel, Dušan, Ako vzniká hit: Kniha o cintoríne,
Sme, 2012. 06. 28. Elérhető az interneten: https://kultura.sme.sk/c/6434439/ako-vznika-hit-knihao-cintorine.html (A letöltés ideje: 2017.09.22.); Németh Zoltán, Könyv a temetőről, Élet és Irodalom, 2016/16. Elérhető az interneten: http://www.es.hu/cikk/2016-04-22/nemeth-zoltan/konyv-a-temetorol.html (A letöltés ideje: 2017.
09. 28.)
10 Mullek, Magdalena, Magdalena Mullek reviews Daniela Kapitáňová’s Samko Tále’s Cemetery Book, Translated from the Slovak by Julia Sherwood (Garnett Press, 2011), Asymptote. Elérhető
az interneten: http://www.asymptotejournal.com/criticism/daniela-kapitanovas-samko-talescemetery-book/ (A letöltés ideje: 2017. 09. 22.); Németh Zoltán, „Ez senkinek nem teccett.” (Az
alárendeltség tapasztalata a közép-európai posztmodern álneves regényekben), Palócföld, 2015/4.,
39–40.
11 Taragel, i. m.
12 Balla, Vladimír, Máločo povie, ale hovorí stále (Samko Tále: Kniha o cintoríne), Romboid, 2000/7., 69.
13 Taragel, i. m.; Pýcha, Petr, Proč Samko Tále není druhý Forrest Gump, Novinky.cz, 2005. Elérhető az interneten: https://www.novinky.cz/kultura/47761-proc-samko-tale-neni-druhyforrest-
gump.html (A letöltés ideje: 2017. 09. 22.); Gregor, Ján, Ľahká próza na slovenský spôsob, Hospodárske Noviny, 2002. 08. 27. Elérhető az interneten: https://style.hnonline.sk/kultura/35142-lahka-proza-na-slovensky-sposob (A letöltés ideje: 2017. 10. 22.)
14 Kérchy Anna, Tapogatózások. A test elméleteinek alakzatai, Apertura, 2009. Elérhető az interneten: http://www.apertura.hu/2009/tel/kerchy (A letöltés ideje: 2017. 10. 12.)
15 Háy János kifejezése, Az asszimiláns, Élet és Irodalom, 2008/49. Elérhető az interneten: http://www.es.hu/hay_janos;az_asszimilans;2008-12-08.html (A letöltés ideje: 2017. 09. 12.)
16 Az idézetek forrása itt és a továbbiakban is a regény magyar fordítása: Daniela Kapitáňová, Könyv a temetőről, ford. Mészáros Tünde, Budapest, Magvető Kiadó, 2016.
17 A Csehszlovák Köztársaság idején, illetve második hullámban a kommunista fordulatot követően a hivatali állásokat a magyarlakta vidékeken szlovákokkal és csehekkel töltötték be, a magyar
lakosság vegyítése asszimilációs politikai célokat is hordozott; a migráció oka ezenkívül lehetett valamilyen szabályellenes vétség is, Kapitáňová, aki maga is komáromi szlovák, egy Karol Sudornak adott Denník N-beli interjújában beszélt erről a családja kapcsán. (vö. SUDOR, Karol, Kapitáňová: Pochopila som, ako sme sa my, Slováci, s bryndzou v ústach aj gatiach hrali na veľkých pánov (interjú), DenníkN, 2016/7. Elérhető az interneten: https://dennikn.sk/492950/kapitanova-pochopila-sa-slovaci-bryndzou-ustach-aj-gatiach-hralivelkych-panov/ (A letöltés ideje: 2017. 08. 27.)
18 Paszmár Lívia, Az ártatlanság retorikája. Daniela Kapitáňová Samko Tále Könyv a temetőről c. kötetéről, Irodalmi Szemle, 2017/6., 66.
19 Rákai, i.m.
20 Ferko, Miloš, Živé svedomie (Samko Tále: Kniha o cintoríne), Knižná revue, 2000/10., 14–15.
21 hejszlovák: a szlovák nacionalisták gyűjtőneve
22 Kovalčíková, Tatiana, Diagnóza: som kým som bol, Sme, 2008/7. 3. Elérhető az interneten: https://tatianakovalcikova.blog.sme.sk/c/154620/Diagnoza-somkym-som-bol.html (A letöltés ideje: 2017. 10. 04.)
23 Mullek, i. m.
24 Ferko, i. m.
25 Mullek, i. m.