Németh Zoltán: Előszó

Az utóbbi évek egyik legjelentősebb magyar irodalmi-kulturális-politikai vállalkozása a hungarofuturizmus, melynek célja a magyar nemzeti mitológia visszahódítása a szürreál-dadaista-(poszt)modern-antropocén szépirodalmi beszédmódok számára. Ahogy Nemes Z. Márió, a mozgalom egyik elindítója fogalmaz: „A hungarofuturizmus (továbbiakban HUF) egy olyan művészetközi mozgalom, mely a magyar nemzeti identitást próbálja az önkolonizáló nacionalista narratívákkal szemben újragondolni. Az afrofuturizmushoz hasonlóan itt is egy identitáspoétikai képzeletgyakorlatról van szó, mely a kisebbségi identitással való radikális túlazonosulásra épít.” A kisajátított múlt elemeinek újraösszerakása a legtágabb értelemben vett jelentésmezők mozgásba hozásával lehetséges, amelyben megszólalhat az alárendelt, a manipulációnak kitett szubjektum, amelyben megvalósulhat az ironikus-szatirikus (ön)leleplező gesztus, felszínre törhet a mitológia posztmodern újraalkotása, megmutatkozhat a bricolage, vagyis a barkácsolás mitopoétikai ereje.

A hungarofuturizmus palóc regisztereinek bejárása olyan szövegtérrel kecsegtet, amelyben demonstrálódhatnak a transzkulturalizmus és a pluricentrikus nyelvfelfogás energiái, a regionalitás és vokalitás újrarendezései. Egy lehetséges palóc irodalom igényt tart a Halotti beszéd szövegére, Balassi Bálint és Rimay János költészetére, Gyöngyösi István, Kármán József, szülei révén Petőfi Sándor, továbbá Tompa Mihály, Madách Imre, Lisznyai Kálmán, Mikszáth Kálmán, Komjáthy Jenő, Kassák Lajos, Tőzsér Árpád, Cselényi László, Esterházy Péter és Hizsnyai Zoltán életművére stb. stb., a sajátos palóc nyelv, fonetika és grammatika, származás és mitológia titokzatos világára, a kb. egy-másfél milliós palóc népcsoport lelkére. Ennek nyomán állt össze az a projekt, amelyben palócok és félpalócok, rejtőzködő, ál- és nem-palócok vesznek részt, hozzájárulva napjaink irodalmi diskurzusának sokszínűségéhez.