Tőzsér Árpád: Megerőszakolt angyal (vers)

Kisgyermekkorunkban külön ismertük minden hímál
lat szerszámát (mint a mostani kicsik az autómárká
kat), a nőstények vágása nem érdekelt bennünket kü
lönösebben, mind egyforma volt, s ráadásul valamifé
le fogyatékként érzékeltük őket: a nősténynek nincs,
a hímnek van, az autó márka nélkül csak taliga. A
hím más, annak kukija van, az egyéniség. S minde
gyiké külön szerkezet, rejtélyes kampókkal, élekkel,
horonyokkal, a kacsáé egyenesen dugóhúzóra emlé
keztetett. A csődöröké volt a legérdekesebb, tűzoltó
fecskendő, hosszan lógott ki a has pumpájából, a vé
gén bunkó, hágatáskor tanácstalanul himbálózott a
kanca tüzelő faránál, mígnem a csődörös marokra
fogta, s gyakorlott mozdulattal belökte a vulvába. A
kanca hörgése mélyről jött, szinte a hüvelyből, ahon
nan néha sugárban csapódott vissza az ondó. Mikor a
kimerült állatokat elvezették, botot nyomtunk az utá
nuk maradt spermatócsába, nyúlott, mint az enyv, ra
gasztani lehetett volna vele. A nyulaké volt a legki
sebb, csak alig nagyobb a nőstények csiklójánál. Volt
néhány angóranyulunk, megfigyeltük, hogyan szerel
meskednek. A bak dobantott, s ráugrott a kocára. Az
érintkező nemiszerveket nem láthattuk, mindent fehér
szőr takart. Az egyik bakot lefogtuk, s kinyomtuk
a vesszejét. Sikítozott, mint a megerőszakolt angyal.