A romlandó matérián túl

(Juhász R. József: Képben vagy? című /vizuális költészet, képversek/  kötetéről)
Juhász R. József vizuális költeményeket tartalmazó kötete a találó és elgondolkodtató Képben vagy? címet viseli. A cím többféleképpen értelmezhető, s mindegyik az olvasói-befogadói pozíció problematizálódását vonja maga után. Egyrészt értelmezhető a kérdés úgy is, hogy vajon mint befogadók megfelelően fel vagyunk-e készülve Juhász R. József képverseinek befogadására, másrészt úgy is, hogy megtaláljuk-e önmagunkat, befogadói pozíciónkat a kötet képeiben. De értelmezhetjük a címben feltett kérdést úgy is, mint amelyet az alkotó önmagának tesz fel: Képben vagy?
A kötet több ciklusra oszlik, s nemcsak az eltérő formavilág és problematika, de az időbeliség tapasztalatának megjelenése is sokszínű, sokhangú kötetet eredményez. A pók halála címet viselő képversek például a szövés és a szöveg motívumait kopírozzák egymásra, miközben az olvasást éppen a szövés nehezíti meg. Itt voltaképpen azzal a tapasztalattal szembesülhet az olvasó, hogy egy ponton túl a szöveg éppen előállításának, matériájának köszönhetően válik a befogadás gátjává. Vagyis problémaként a műalkotás médiuma jelenik meg, amely lehetővé teszi az értelmezést, de egyúttal meg is nehezíti azt.
A Képben vagy? második ciklusának első darabja azért döbbentheti meg a könyv befogadóját, mert a Korszerű szendvics című Juhász R.-kötetből kicenzúrázott versről van szó. Az 1986-ban megalkotott szöveg így tehát utólagosan is felidézi a művészi szabadság és a politika mindenkori kapcsolatrendszerét, illetve az intézményesített hatalomnak kiszolgáltatott műalkotás pozícióját. A Korszerű szendvics kicenzúrázott címoldala szintén megtalálható a kötetben: a címlapra szánt Áldozat szó így kettős értelemben is jelentésessé minősült – mintha Juhász R. József eleve belekalkulálta volna ezt a lehetőséget –, hiszen maga az áldozat szó is áldozattá vált a diktatorikus hatalomgyártás következtében. Ráadásul, s ez újabb csavar, a címlapon elhelyezett szó belsejében egy törés jelenik meg, Ál-dozattá változtatva azt. Az ál, álságosság persze nemcsak politikai értelemben jelentéses, hanem művészi értelemben is: a szimulákrumként megjelenő művészetre utalhat. Hasonló logika fedezhető fel A művészetek álszent tehene című 1989-es képversben, amelyen egy tehén található, a hentesboltokban megszokott módon felszeletelve, de az egyes tehéndarabokat nem a lábszár, karaj, szegy, oldalas stb. szakszavak jelenítik meg, hanem kanonikus festőművészek nevei: Cezanne, van Gogh, Botticelli, Leonardo, Michelangelo, Rembrandt, Duchamp. Mi más, ha nem vaskos önirónia fartályon a Juhász név felbukkanása, illetve Caravaggio nevének Cavaraggióként való feltüntetése?
A számítógépes grafika és szövegformálás rendkívül sokszínűen van jelen Juhász R. József kötetében. A jel anyagszerűségének felmutatása egyrészt vizuális, másrészt szemantikai, harmadrészt mediális, negyedrészt kulturális információkkal játszik el. Mint például az Isa chomu című darab, amely a számítógépes szöveg vizuális paramétereire éppúgy figyelmeztet, mint arra a technikai eszközre, amely képes egy ilyen vizuális tárgyat létrehozni a nyomtatás által. Ráadásul az idézett szöveg kulturálisan és szemantikailag rendkívül telített, a hagyomány és a régiség nyelvén keresztül a matériára, a papír romlandó matériájára. Illetve arra, hogy a számítógépben őrzött anyag nem válik hamuvá, eltörlése nem így működik. Továbbá sajátos rontás is megjelenik a szövegben: az eredeti szövegben (Halotti beszéd) ugyanis v található: chomuv (illetve ypszilonnal az i), s ez felveti az eredet kérdését is.
Külön izgalmat jelentenek még azok a vizuális költészeti paródiák, amelyekkel Petőcz András, Tóth László és Zalán Tibor alkotásait célozza meg, s felhívnám még a figyelmet a rendkívül ötletes Hetven Pál, hét Nagy Pál és Nepál című versre. Végére egy rendkívül személyes vallomás: különösen szíven ütött, amikor a már említett, a cenzúra miatt elfektetett, Oldás és béke című vers alábbi soraira bukkantam: „Türemkednek a hagyigács  ó bodzabokrain k / eresztül a szabadba, a p   atácsokra, a ka- / szásdűlőre a mályvamáglya   rakásra ESETLE / NÜL és mindig ugyanúgy.” Ebben a teremben valószínűleg ketten vagyunk, akik valamit értenek is az alábbi sorokból – hogy mit, legyen a mi titkunk…
                                                                                          Németh Zoltán