Gály Iván 80. szü­le­tés­nap­já­ra

Nem­ze­dé­kek ju­bi­lál­nak ko­runk­ban, már aki él még kö­zü­lük, olya­nok, akik a hu­sza­dik szá­zad el­ső har­ma­da tá­ján szü­let­tek, a har­min­ca­sok és né­hány év­vel idő­seb­bek vagy fi­a­ta­lab­bak. El­mond­hat­ják ma­guk­ról, hogy bi­zo­nyos ér­te­lem­ben a tör­té­ne­lem, szű­kebb ha­zai tör­té­nel­münk em­be­rei vol­tak, s nem is az­ál­tal, amit át­él­tek, ha­nem amit meg­él­tek, ami vá­gya­ik és cél­ja­ik, bel­ső erő­ik és er­köl­csi tar­tá­suk ter­mé­sze­tét ad­ta és tar­tal­ma le­he­tett.

Ér­tő elem­zés­re vár­na, mi volt az a hit­re és szen­ve­dély­re, ma­kacs ön­tu­dat­ra épü­lő szel­le­mi­ség, ami al­ko­tó ma­gyar ma­ga­tar­tás­ra kész­tet­te őket. Gály Iván 1928-ban szü­le­tett Besz­ter­ce­bá­nyán, Po­zsony­ban érett­sé­gi­zett 1947-ben, 1953-ban dok­to­rált a Komenský Egye­tem Jo­gi Ka­rán, 1951-től nyug­dí­ja­zá­sá­ig (1989) az Új Szó szer­kesz­tő­je. An­nak az Új Szó­nak a kulturális ro­vat­ve­ze­tő­je, szer­kesz­tő­sé­gi tit­ká­ra, ki­adás­ve­ze­tő­je, kri­ti­ku­sa és ri­por­te­re, mely na­pi­lap írás­be­li­sé­günk in­téz­mé­nye­ként fog­ta át kul­tú­ránk és szel­le­mi­sé­günk egé­szét. Ele­mi­en és ter­mé­sze­te­sen új­ság­író! Az írás­nak nem az iro­dal­mi – vers- és pró­za­írói –, al­ko­tói mun­ká­ját mű­vel­te, ha­nem azt a te­vé­keny­sé­get, amely ezek­nek az al­ko­tá­sok­nak és mű­vek­nek he­lyet, le­he­tő­sé­get, kör­nye­ze­tet és lég­kört te­rem­tett.

A kor­szak, mely­ről el­ső­sor­ban a szlo­vá­ki­ai ma­gyar kul­tú­ra és szel­le­mi élet vo­nat­ko­zá­sá­ban szó­lok, a múlt tár­sa­da­lom négy év­ti­ze­de a köz­éle­ti em­ber­től mű­velt­ség­ből és kul­tu­rált­ság­ból fo­lyó, ter­mé­sze­tes er­köl­csöt és jó­zan íté­lő­ké­pes­sé­get igé­nyelt. Kü­lö­nö­sen a kez­de­ti idők­ben, az öt­ve­nes-hat­va­nas évek­ben. Ami­kor a tu­dat­lan­ság, az el­va­kult szen­ve­dély és az ügyes for­ma­liz­mus bő te­ret nyer­he­tett a köz­élet­ben. A kul­tu­rá­lis tá­jé­ko­zott­ság és a jó­zan ész szá­mos he­lyen és eset­ben jó­té­kony erő és gyógy­ír­ként ha­tó ma­ga­tar­tás le­he­tett. Az ilyen gon­dol­ko­dás­nak és kép­vi­se­lő­jé­nek bi­zo­nyos „ethosza” volt, mint­egy a hi­te­les­ség stig­má­ját vi­sel­te.

Gály Iván meg­fe­lelt ilyen fel­té­te­lek­nek. Tisz­tá­zat­lan ér­tel­mű, ka­o­ti­ku­san va­jú­dó kor­ban, jó szándék és ön­kény pá­ro­su­lá­sá­nak konf­lik­tu­sai ide­jén a ki­egyen­sú­lyo­zott­ság és mű­velt­ség, a hu­má­nus igaz­ság­ér­zet egyé­ni biztosítékot je­len­tett. Gály Iván az iro­da­lom­ban öt­ven­hat után szólt. Le­xi­ko­nunk ta­nú­sá­ga sze­rint az Új Szó 1957. má­jus 30-i szá­má­ban Ha­zai ma­gyar köl­té­sze­tünk né­hány problémáról ér­te­ke­zett. Az év szep­tem­be­ré­ben Né­meth Lász­ló Ga­li­le­i­jé­nek a Hviezdoslav Színház-beli be­mu­ta­tó­já­ról kö­zöl bí­rá­la­tot, az Iro­dal­mi Szelme 1. szá­má­ban (1958. szep­tem­ber) pe­dig A XX. szá­zad mű­vé­sze­te cí­men az eu­ró­pai film­gyár­tás­ról je­len­tet meg át­fo­gó es­­szét. Az iro­da­lom és a szín­ház va­la­mi­fé­le al­ko­tói-mű­vé­szi komp­le­xum­má vá­lik szá­má­ra, kér­dé­sei fo­lya­ma­to­san és szen­ve­dé­lye­sen ér­dek­lik. Azt a kul­tu­rá­lis hely­te­rem­tést és ér­ték­ápo­lást, mely­ről írá­som ele­jén szól­tam, kü­lön­fé­le bi­zott­sá­gok­ban, szak­mai meg­be­szé­lé­se­ken, ro­vat­ve­ze­tői mi­nő­ség­ben s nem utol­sósor­ban, egy idő­ben az Újságírószövetség al­el­nö­ke­ként, majd Ma­gyar Ta­go­za­tá­nak el­nö­ke­ként kép­vi­sel­te. Az 1968–69-es évek­ben írt cik­kei és ál­lás­fog­la­lá­sa mi­att ké­sőbb le­vál­tot­ták, s azu­tán az Új Szó­nál ri­por­te­ri megbizatással dol­go­zott.

Ko­runk fel­gyor­sult ide­jé­vel, mely ma már köz­hely, mint­ha in­ten­zí­vebb fe­lej­tés jár­na. A fi­a­ta­labb nem­ze­dé­kek kön­­nyeb­ben fe­lejt­het­nek, hi­szen a múlt fel­adá­sá­nak tét­jét ta­lán még nem is­mer­he­tik. Gyak­ran fog el olyan ér­zés, mint­ha ha­zai ma­gyar tör­té­nel­mün­ket, mi nyolc­van kö­rül já­rók, egé­szé­ben ma­guk­ban hor­doz­nánk! A szü­le­té­sünk előt­ti év­ti­ze­det köz­vet­le­nül apá­ink­tól örö­köl­tük, az azutá­n kö­vet­ke­ző év­ti­ze­de­ket meg­ta­pasz­tal­tuk. Ma már ta­lán az ér­tel­mét és a ta­nul­sá­gát is ért­jük. S azt is, ho­gyan le­he­tett te­rem­tő mó­don dol­goz­ni és él­ni!
Szü­le­tés­nap­od­ra erőt, egész­sé­get, Iván!

Duba Gyu­la