Lacza Tihamér köszöntése – „…a kapuőr” hatvanéves

„Hatalmas a tudományok kertje, virágágyásai között sok millió kertész szorgoskodik nap mint nap… A kertet övezõ vastag falba számtalan nyílást vágtak, egyik-másik elõtt kapuõr is rostokol, hogy az odavetõdõ kíváncsiskodókat végigvezesse a legközelebbi ágyások és parcellák között… E sorok írója a kapuõrök egyikének tartja magát…” – vetette papírra közel húsz évvel ezelõtt a tudományos ismeretterjesztésrõl töprengve  Lacza Tihamér.

Ha nem lenne olyan fiatalos külsejû, azt írtam volna, hogy a szlovákiai magyar ismeretterjesztés „nagy öregje” – ám nemcsak külseje, de fõleg alkotóereje, vitalitása is meghazudtolja a kalendáriumi tényt: „kapuõrünk” hatvanéves.     
Lacza Tihamér Bátorkeszin született 1948. november 29-én. Az újvári gimnáziumot úgy végezte el, hogy naponta ingázott lakóhelye és Érsekújvár között – lélekben szoktatva magát ahhoz az életvitelhez, amely a késõbbi évek során, mindmáig életformája lett. Nem újságírónak vagy írónak készült. 18 éves fejjel csak annyit tudott, hogy többet szeretne tudni: „az új dolgok megismerésének vágya töltötte be egész lényemet” – árulja el pár évtized múltán „emlékei kertjében” barangolva. Csillagászat, biológia, geológia és kémia között vacillálva, ez utóbbinál kötött ki – talán mert a vegyészet ismerete hozzásegít az elõbbi három jobb megértéséhez is.
Törtémelemformáló idõben, 1967 õszén kezdte meg tanulmányait a prágai Károly Egyetem Természettudományi Karán. A rövidesen kitörõ Prágai Tavasz hamar rádöbbenti, hogy az egzakt tudományok ismerete nem könnyíti meg az éppen zajló társadalmi, politikai „mozgások” megértését. A tájékozódást a prágai magyar diákok Ady Endre Körében keresi, ahol hamarosan a kör „Homokóra” címû szamizdat lapjának a munkatársa. Itt csó-kolja homlokon a múzsa, no nem a költészet, hanem inkább az értekezõ próza múzsája, majd egy könyv végleg eldönti: hol s miben kamatoztathatja majd leginkább egyre izmosodóbb íráskészségét. Kezébe kerül ugyanis Vekerdi László: „Kalandozások a tudománytörténetben” címû kötete, melyet a „szellemi mindenevõ” Lacza Tihamér együl-tében végigolvas. Alea iacta est – a kocka el lett vetve: három évig ugyan szakmájában, vegyészként dolgozik a pozsonyi Szlovák Tudományos Akadémia Polimer Intézetében, ám 1975-ben hátat fordít a lombikok és vegyszerek világának és a Hét szer-kesztõje lesz, majd 1989-tõl a lap megszûnésig annak fõszerkesztõje.  A felvidéki magya-rok legolvasottabb képes hetilapjában próbálja követni a Vekerdi sugallta példát – nem sikertelenül! „Az ókor emlékezete”, „Fejezetek a Föld napjából”, „Az ásványok birodalmában”, „Katasztrófák égen-földön”, „Felfedezõk, utazók, kalandorok” – íme néhány sorozatcím, mely jelzi, hogy Lacza Tihamér nemcsak olvasóként „mindenevõ”, de ismeretterjesztõ és tudománytörténész szerzõként is. S ha már az „evés” szóbakerült, essen szó az „emésztésrõl” is. A már többször említett Vekerdi idézi a Földtani Közlönyt 1877-bõl: „…hazánkban minden… szakközlönynek… kell legalább egy rovattal bírnia, mely közérthetõ, tehát egyúttal közemészhetõ is”.
Nos, Lacza Tihamér írásaira – lett légyen témájuk az írás története vagy a globális lemeztektonika – ez a közérthetõség, azaz „közemészthetõség” a jellemzõ. E közemészthetõség gerjesztette olvasói éhség késztette õt arra, hogy írásait tartósabb formában is eljuttassa a címzettekhez. Tudománytörténeti arcképei és tanulmányai „A magyar tudomány évszázadai” I. és II. kötetében, illetve e sorozat kicsúcsosodásában, a „Gondolatokból épült katedrális” címû kötetben jelentek meg. A két társszerzõvel – Ozogány Ernõvel s e sorok írójával – közösen alkotott kötetrõl az egyik recenzense azt írta, hogy „egy kisebbfajta enciklopédiát pótol(hat) e vaskos kötet”, míg egy másik éppen a „közemészthetõségét” emeli ki: „hasznos, olvasmányos, stílusában az angolszász esszé mintáját követõ… ismeretterjesztõ kiadvány”. Mindkét vélemény teljes mértékben vonatkoztatható Lacza Tihamér szólóban kiadott köteteire is.
A 2003-ban megjelent „Utazók, felfedezõk, hódítók, kalandorok” címe jelzi, milyen indítékok késztették a múltban helyváltoztatásra az embert. A témaválasztás nem meglepõ, hiszen Lacza Tihamérnak, 1995-tõl  a Szlovák Rádió magyar adása, majd a Pátria Rádió szerkesztõjének, riporterének az utazás az igazi életformája: nincs olyan tudományos rendezvény, konferencia kis hazánkban, amelyen ne lenne ott. A rádió a modern médiák képviselõje, Lacza Tihamér azonban otthonosan mozog a Guttenberg-galaxis elõtti idõkben is. Ezt bizonyítja 2004-ben megjelent kötete „Az ókor emlékezete”, amely az írás történetén át kaluzolja az olvasót „a sziklarajztól az ábécéig”. Az internet korában is érdemes végiglapozni e kötetet s elgondolkodni Lacza Tihamér borúlátó végszaván az írás egyre kisebb szerepérõl. E borúlátást azonban maga a szerzõ mérsékli a két év múlva kiadott újabb enciklopédikus munkájával, amely a „Bûvös táblázat” címet viseli és kultúrtörténeti barangolást ígér a kémiai elemek birodalmában. Nyugodtan elfogadhatjuk õt kalauzunknak, hiszen a tudós, vegyészi képzettség a „Kulturhistoriker” reneszánsz típusú érdeklõdésével társulva az elsõ olvasatra nehéz szöveget is „emészthetõvé”  tudja tenni.
Lacza Tihamér hatvanéves. Alkotóereje teljében ünnepel – amint azt a Katedra hasábjain „a tankönyvek hõseit” bemutató kultúrtörténeti sorozata is bizonyítja. Életét – eredeti hivatását feladva – a „két kultúra” közti szakadék elmélyülésének hátráltatására, csökkentésére tette fel. Ennek egyik leghatékonyabb módja a tudományos ismeretterjesztés, a tudományok ágyásai közé betekintést engedõ kapuõri ténykedés. E magas szinten mûvelt ismeretterjesztésért kapta meg 2007-ben Magyarországon a Hevesi Endre-díjat, egy évvel korábban pedig a hazai Posonium Különdíjat. A tudományos ismeretterjesztésnek, nemcsak írásbeli, hanem – a Selye Egyetem óraadó tanáraként – szóbeli prófétája is Lacza Tihamér, s nem csak külsõ megjelenésében, ókori görög természetfilozófusra emlékeztetõ portréjával.
Mit kívánhat e sorok írója az ünnepeltnek? Saját hivatását meg nem hazudtolva: egészséget. Egészséget a Egészségügyi Világszervezet definíciója értelmében: azaz testi, lelki és szociális (anyagi) jóllétet.
Ad multos annos!

Dr. Kiss László