Fonód Sarolta versei*

És végezetül
        Még itt vagyok, még várlak
        Az elragadtatás partjain
        Csak halkan, csak suttogva a neved.
        Egy elnyújtott hang kering a vizek felett.
        Hol magasodsz a partokon?
        Hol magasodsz a vizek felett?
        A több száz éves magány szurdokaiból
        Most kél a hullám.
        Hullámra állnak megbolydult csónakok.
        Halott sirályok takarják a füveket.
        Már több száz éve õrzik
        Sirályszárnyú megrendülésemet.
        Ki sír a partokon?
        Ki sír a vizek felett?
        A megadás partjain a neved,
        És végezetül a csend.
        A több száz éve szivárgó ember utáni csend.
        A kegyelem állapotában immár,
        Szivárog a sírás, még itt vagyok.
        Megáldom a vizeket,
        Megáldom a partokat.
        Egy halott sirály szárnya feszíti szívemet.
        Egy halott sirály szárnya merevíti arcomat.

Meddig?

        Meddig õrjöngenek a dáliák?
        Még végig sistereg bõrömön a nevetésed
        Fordul a kaméleon világ
        Fordul, fasorok boltívei alatt
        Suttogás lúdbõrözi a vizeket

        Meddig õrjöngenek a dáliák?
        Sziromfosztottan didereg a mézpörgetõ virág
        Kifosztottan pörgök nélküled
        Szederjes számig kesernyés avar hullámzik
        Az elragadtatás homorú ívébe nem feledkezem

        Meddig õrjöngenek a dáliák?
        Örökös hadviselésben eleven arcoddal
        Margarétaszirmú fogsoroddal
        Visszafordulások sóbálvány éjszakáin
        félholtra váltan suttogom
        csillagverésben suttogom mégis a neved

        Meddig õrjöngenek a dáliák?
        Már gyökerekig forgat a sötétedés
        Már küszöbömhöz telepedtek a mohák
        Már elhallgattak közeli és távoli tereken
        A feltétel nélküli megadás készülõdik

Idõben, fényben

        Egy nappal több
        egy nappal kevesebb
        az idõtlenség szorításához
        közelebb
        távolabb egy nappal a megadástól
        számlálatlanul gyûjtöm
        nem protestálok
        sebesen iramodó perceimet
        a lehetséges bekövetkezéséhez
        közelebb
        a megvalósítástól
        távolabb egy nappal
        ama roppant liberátor köröz
        szárnyunk billen
        mert törékenyek vagyunk
        mert törhetetlenek vagyunk
        még füröszteni arcunk a fényben

Félelem

        Valaki jár a kertek alatt
        meglóduló szívem
        megáll a platánok alatt
        kavicscsikordulás
        valaki jár
        Mohakönnyû koccanás ablakomon
        Meghúztam magam köré
        félelmem krétakörét
        Moccanni sem merek
        félelmem árnyai rajzanak
        Kilincs fordul puhán
        valaki belép
        ígérem halk leszek
        Mohakönnyû koccanás

Féltékenység

        Ma este is várlak
        már egy éve minden estén
        magukba süppedt arcok derengése közt
        kifosztottan pörgök nélküled
        A megfoghatatlan nyomában
        barázdált fájdalom
        ha elszédülsz mellõlem sziromarcú
        hozzád csapódom visszacsapódom
        szavaid gyûrûznek tovább gyûrûznek
        ágaskodó várakozások éjszakáin
        kifosztottan pörgök nélküled
        Néha az álom mellém varázsol
        Lehajtott fejû hol lehetsz?
        Milyen tájakon nyújtózol
        húzódsz magzat-nyugalomban?
        Vásznakat szõ a csend körülöttem
        rémült szeretkezéssel
        lebegnek árnyak testei
        szobám falán
        Kifosztottan pörgök nélküled
        percmutató ugrik szívemben,
        féltékenység közelít
        feléd fordulnék
        Lehajtott fejû hol lehetsz?
        Féltékenység közelít
        sziromarcú hol lehetsz?
        Feléd fordulnék
        torkomban a nincs kihez kiáltani
        Kifosztottan pörgök nélküled
        lehajtott fejû sziromarcú
        már egy éve minden estén

        Még itt vagyok és várlak
        megbolydult gyertyaláng
        fénnyé magasodom
        árnyékká magasodom
        Huzat vetõdik ablaktól ablakig
        ellobbant lángálmú lobogás
        visszavetõdöm
        Huzat vetõdik ablaktól ablakig
        szívemet röpteti hiába
        bõrömmel végetér a világ

Már nem

        Ha te belépsz
        már nem vagyok biztos
        már nem lehetek
        már nem is akarok
        örökös csapódás
        örökös eltántorgás
        ahogy a fejed lehajtod
        A mozdulat
        Végigpásztázlak
        Tágult pupillájú objektívok
        szemeim
        ha te belépsz
        exponálják a mozdulat szépségét
        tágult pupillájú éjszakákon
        ahogy fejed lehajtod
        A mozdulat
        Mélyre hullanak a szavak
        ha te belépsz
        mint cigarettám mélyre szívott füstje
        ceremóniák helyett
        ahogy a fejed lehajtod
        A mozdulat
        Õrzöm messzi kezed
        Ne fordulj el
        ne hallgass rám
        az értelem nem érti
        Didereg

Tükrözõdés

        Ha viharnak éles tornyai
        a tó fölött
        a tó vizén
        – hullámtörésben egyedül –
        nádat hajtogat a szél

        Ha parttalan vágyaknak tornyai
        a tó fölött
        a tó vizén
        – hullámtörésben egyedül –
        nádszálhoz hajlik a szél

* Lényegében hagyatékban maradt versekként közöljük Fonód Sarolta verseit. Somorján született (1939-ben) kitelepítettként került Magyarországra. Súlyos betegségben Pécsett halt meg, 2009 májusában.