Di­a­ló­gu­sok (Lőrincz Ju­li­an­na Kul­tú­rák pár­be­szé­de cí­mű köny­vé­ről)

Könyvről könyvre
Dobry Ju­dit írása
Az ol­va­sás­ban le­he­tő­ség rej­lik – egy­faj­ta di­a­ló­gus meg­va­ló­su­lá­sá­nak le­he­tő­sé­ge ol­va­só és szö­veg kö­zött. Lőrincz Ju­li­an­na mun­ká­já­nak cí­me pe­dig ar­ról árul­ko­dik, szer­ző­je a for­dí­tást, szö­ve­gek kü­lön­bö­ző nyel­ve­ken tör­té­nő új­ra­al­ko­tá­sát ér­tel­me­zi a kul­tú­rák egy­más köz­ti kom­mu­ni­ká­ci­ó­ja­ként.

Lőrincz Ju­li­an­na, az eg­ri Eszterházy Kár­oly Fő­is­ko­la ta­ná­ra, köny­ve be­ve­ze­tő­jé­ben – sa­ját be­val­lá­sa sze­rint – le­he­tet­len­nek tart­ja a mű­for­dí­tás ös­­szes kér­dé­sét érin­tő, s ezek­re a kér­dé­sek­re ki­elé­gí­tő vá­laszt adó könyv meg­írá­sát, vi­szont fon­tos­nak tart­ja egy műfordításelmélettel és -stilisztikával fog­lal­ko­zó kö­tet meg­je­le­né­sét, ame­lyet a té­ma iránt ér­dek­lő­dő szak­em­be­rek, hall­ga­tók, de akár a la­i­ku­sok is ha­szon­nal for­gat­hat­ná­nak.

Lőrincz Ju­li­an­na öt hos­­szabb-rö­vi­debb fe­je­zet­re bont­ja kö­te­tét; el­ső­ként rá­vi­lá­gít a for­dí­tás­el­mé­le­ti alap­fo­gal­mak­ra. Fel­vá­zol­ja egyút­tal a for­dí­tás­el­mé­let tu­do­mány­tör­té­ne­ti vo­nat­ko­zá­sa­it is, kezd­ve a XX. szá­zad nyel­vé­sze­ti ku­ta­tá­sok for­dí­tás­ra gya­ko­rolt je­len­tő­sé­gé­nek em­lí­té­sé­vel. A for­dí­tás­el­mé­le­ti kér­dé­sek­kel fog­lal­ko­zó ku­ta­tók kö­zül meg­em­lí­ti töb­bek közt Eugene Nidát, Andrej Fjodorovot, Georges Mounint, James Holmest, H. J. Vermeert, Klaudy Kin­gát és Al­bert Sán­dort. For­dí­tás­el­mé­le­ti alap­fo­gal­mak is­mer­te­té­se köz­ben fel­hív­ja a fi­gyel­met a ve­lük kap­cso­la­tos né­ze­tek­re, il­let­ve a ter­mi­no­ló­gi­ai kér­dé­sek­ben egy­elő­re tisz­tá­zat­lan pon­tok­ra, a Bañczerowski Janusz ne­vé­hez fű­ző­dő transzlatorika, va­la­mint az Umberto Eco ne­vé­hez kap­cso­ló­dó traduktológia ter­mi­nus technicus al­kal­ma­zá­sát il­le­tő­en. Eb­ben a fe­je­zet­ben ke­rül sor bi­zo­nyos for­dí­tás­tí­pu­sok, il­let­ve a for­dí­tás so­rán al­kal­ma­zott mű­ve­le­tek be­mu­ta­tá­sá­ra; a to­váb­bi­ak­ban szó esik a for­dí­tói kom­pe­ten­ci­á­ról, ar­ról, mi­lyen ké­pes­sé­gek­kel/tu­laj­don­sá­gok­kal kell ren­del­kez­nie a for­dí­tó­nak. Az ol­va­só át­te­kin­tést kap­hat a kü­lön­bö­ző szö­veg­tí­pu­sok­ról, a mun­ka szer­ző­je fi­gyel­met szen­tel to­váb­bá a nyel­vi nor­ma és a for­dí­tói nor­ma vi­szo­nyá­nak, va­la­mint a for­rás­nyel­vi és cél­nyel­vi szö­veg­va­ri­áns köz­ti kor­re­lá­ció kér­dé­sé­nek is. Be­mu­tat­ja a for­dí­tá­si ek­vi­va­len­cia, il­let­ve az an­nak ta­ga­dá­sát val­ló irány­za­tok el­mé­le­ti hát­te­rét és kép­vi­se­lő­i­ket. Eb­ben a rész­ben azt szin­tén meg­em­lí­ti, hogy az 1990-es évek után ké­szült mű­for­dí­tás­ok egy­re gyak­rab­ban él­nek az ún. do­mesz­ti­ká­ló for­dí­tói el­já­rás esz­kö­ze­i­vel, amely so­rán a cél­nyel­vi ol­va­só elvárásnormáinak meg­fe­lel­ni igyek­vő for­dí­tá­sok jön­nek lét­re.

A má­so­dik fe­je­zet­ben ugyan­csak for­dí­tás­el­mé­le­ti alap­fo­gal­mak, il­let­ve for­dí­tás­el­mé­le­ti kér­dé­sek is­mer­te­té­sé­vel fog­lal­ko­zik a szer­ző, ez­út­tal már a ro­man­ti­ka ko­rá­ból szár­ma­zó mű­for­dí­tás ter­mi­nust is fi­gye­lem­be vé­ve az egyes fo­gal­mak ér­tel­me­zé­se so­rán, de ér­tel­me­zi egy­ben ma­gát a mű­for­dí­tást is, se­gít­sé­gül hív­a töb­bek közt T. A. Kazakova, Lawrence Venuti, Jó­zan Il­di­kó, il­let­ve Anton Popoviè írá­sa­it.

A har­ma­dik fe­je­zet hat ol­da­lon ke­resz­tül tár­gyal­ja a ma­gyar mű­for­dí­tás-iro­da­lom tör­té­ne­tét. Lőrincz Ju­li­an­na fel­hív­ja a fi­gyel­met töb­bek közt ar­ra a tény­re, mi­sze­rint az el­ső ránk ma­radt vers – az Óma­gyar Má­ria-si­ra­lom –  is  mű­for­dí­tás, még­pe­dig egy la­tin li­tur­gi­kus vers (planctus) ma­gyar nyelv­re tör­tént át­ül­te­té­se, ugyan­ez mond­ha­tó el a Ha­lot­ti be­széd és kö­nyör­gés kap­csán is, ar­ra szin­tén ki­tér írá­sá­ban, mi­sze­rint a Bib­lia újabb for­dí­tá­sai lé­nye­ges ele­me­i­vé vál­tak a ké­sőb­bi idők for­dí­tás­iro­dal­má­nak, s azt sem fe­lej­ti el meg­em­lí­te­ni, hogy a ma­gyar iro­da­lom kép­vi­se­lői kö­zül töb­bek közt Ba­bits Mi­hály, Kosz­to­lá­nyi De­zső, Tóth Ár­pád is ki­emel­te a mű­for­dí­tás je­len­tő­sé­gét az iro­da­lom fej­lő­dé­sé­ben. A fe­je­zet utol­só sza­ka­sza­i­ban ki­tér – a tel­jes­ség igé­nye nél­kül – nap­ja­ink je­len­tős mű­for­dí­tó­i­ra is.

A könyv kö­vet­ke­ző ré­sze a mű­for­dí­tás-sti­lisz­ti­ka fel­ada­ta­it, elem­zé­si mód­sze­re­it mu­tat­ja be, az egyik le­het­sé­ges elem­zé­si mód­szer­ként a funk­ci­o­ná­lis sti­lisz­ti­ka mód­sze­re­i­nek al­kal­ma­zá­sá­ról ír – a szö­veg kü­lön­bö­ző szint­je­in tör­té­nő vizs­gá­lat­ról, amely adott eset­ben ki­egé­szít­he­tő más elem­zé­si mód­sze­rek­kel. Az egyes szin­tek vizs­gá­la­tát Szathmári Ist­ván írá­sai alap­ján mu­tat­ja be, meg­kü­lön­böz­tet­ve a szö­veg akusz­ti­kai, szó- és ki­fe­je­zés­kész­let szint­jét, va­la­mint az alak- és mon­dat­ta­ni je­len­sé­gek szint­jét, a ké­pi szin­tet, az extralingvisztikus ele­mek és a sti­lisz­ti­kai alak­za­tok szint­jét. Eb­ben a fe­je­zet­ben ír a mű­for­dí­tás-kri­ti­ká­ról, an­nak el­vá­rá­sa­i­ról és mód­sze­re­i­ről, sze­re­pé­ről a mo­dern fi­lo­ló­gi­á­ban, ki­emel­ve né­hány je­len­tő­sebb ta­nul­mányt a té­má­val kap­cso­lat­ban.

A kö­tet leg­ter­je­del­me­sebb fe­je­ze­tét a szer­ző ta­nul­má­nyai, il­let­ve kon­fe­ren­ci­á­kon el­hang­zott elő­adá­sa­i­nak szer­kesz­tett, eset­leg mó­do­sí­tott vál­to­za­tai al­kot­ják.
En­nek a fe­je­zet­nek el­ső, az orosz köl­té­szet ma­gyar for­dí­tá­sá­ról szó­ló ré­szé­ben Szergej Je­sze­nyin írá­sa­i­val, il­let­ve an­nak ma­gyar nyel­vű for­dí­tá­sa­i­val fog­lal­ko­zik a szer­ző – ös­­sze­vet­ve Rab Zsu­zsa, Weöres Sán­dor, Erdődi Gá­bor, il­let­ve Er­dé­lyi Z. Já­nos ál­tal lét­re­ho­zott Je­sze­nyin-for­dí­tá­so­kat –, de meg­vizs­gál­ja töb­bek közt a köl­tő ver­se­i­ben meg­je­le­nő mo­tí­vum- és kép­rend­sze­rét is.

E fe­je­zet má­so­dik ré­sze a Ma­gyar ver­sek orosz és an­gol for­dí­tás­ban cí­met vi­se­li. Pél­da­ként Pe­tő­fi né­hány ver­sé­nek alak­za­ta­it ve­ti alá kont­raszt­ív vizs­gá­lat­nak, va­la­mint azok cél­nyel­vi szö­veg­va­ri­án­sa­it, kö­zü­lük is az an­gol és orosz nyel­ven ké­szült for­dí­tá­so­kat. A to­váb­bi dol­go­za­tok­ban Pe­tő­fi Sán­dor mel­lett Pi­linsz­ky Já­nos és Jó­zsef At­ti­la köl­te­mé­nyei, il­let­ve azok an­gol és orosz nyel­vű cél­nyel­vi szö­veg­va­ri­án­sai ke­rül­nek gór­cső alá. Pe­tő­fi Sán­dor ese­té­ben Az apos­tol cí­mű el­be­szé­lő köl­te­mény köl­tői ké­pe­it, ha­son­la­ta­it, me­ta­fo­rá­it ve­ti ös­­sze a Leonyid Martinov ál­tal for­dí­tott szö­veg­va­ri­áns­ban lét­re­ho­zott ké­pek­kel, s meg­ál­la­pít­ja, ezek a ké­pek nem min­den eset­ben adek­vá­tak a for­rás­nyel­vi szö­veg ké­pe­i­vel. Pi­linsz­ky Já­nos ese­té­ben ír az eset­le­ges for­dí­tá­si ne­héz­sé­gek­ről is. Ted Hughes és Peter Jay for­dí­tá­sai kap­csán – me­lyek Csokits Já­nos és Marx Ta­más társ­szer­zők se­gít­sé­gé­vel jöt­tek lét­re – meg­jegy­zi, ezek bi­zo­nyít­ják, hogy Pi­linsz­ky ver­se­i­nek an­gol nyel­vű kom­mu­ni­ka­tív ek­vi­va­len­se is lét­re­hoz­ha­tó.

A sa­já­tos üze­ne­tű köl­tői szö­veg for­dí­tá­sá­val kap­cso­lat­ban Jó­zsef At­ti­la ver­se­it hoz­za fel pél­dá­nak, el­ső­sor­ban a Bá­nat cí­mű köl­te­mé­nyét, meg­vizs­gál­va a mű­for­dí­tá­si fo­lya­ma­tot a vers nyelv­hasz­ná­la­tá­nak szem­szö­gé­ből. A köl­tő to­váb­bi írá­sai kap­csán pe­dig az­zal fog­la­ko­zik, men­­nyi­ben vál­to­zik meg a szö­veg je­len­té­se a cél­nyel­vi szö­veg­va­ri­áns­ban – kü­lö­nös hang­súlyt fek­tet­ve a je­len­tés­bő­vü­lés, il­let­ve je­len­tés­szű­kü­lés, kép­vesz­te­ség lét­re­jöt­té­re a cél­nyel­vi szö­veg­va­ri­án­sok­ban, to­váb­bá rö­vid át­te­kin­tést ad Jó­zsef At­ti­la ver­se­i­nek orosz és an­gol re­cep­ci­ó­já­ról.
Lőrincz Ju­li­an­na Kul­tú­rák pár­be­szé­de cí­mű mun­ká­ját for­dí­tá­si ter­mi­no­ló­gi­ai fo­ga­lom­tár egé­szí­ti ki, il­let­ve két mel­lék­let – az el­ső a könyv­ben sze­rep­lő ver­sek mű­for­dí­tó­it mu­tat­ja be né­hány sor­ban, a má­so­dik pe­dig az elem­zett köl­te­mé­nyek szö­ve­ge­it tar­tal­maz­za, a for­rás­nyel­vi szö­ve­gek mel­lett azok cél­nyel­vi szö­veg­va­ri­án­sa­it is.
Meg­lá­tá­som sze­rint a mun­ka ele­get tesz szer­ző­je szán­dé­ka­i­nak, mely sze­rint: „…egyrészt egy ös­­sze­fog­la­ló, a leg­fon­to­sabb nyel­vé­sze­ti és iro­da­lom­tu­do­má­nyi meg­kö­ze­lí­té­sű for­dí­tá­si alap­kér­dé­sek­ről szó­ló is­me­re­te­ket szin­te­ti­zá­ló el­mé­le­ti részt szen­te­lek a mű­for­dí­tá­si fo­lya­mat és vég­ered­mé­nye, a for­dí­tott szö­veg meg­kö­ze­lí­té­sé­nek, más­részt sa­ját – kü­lön­bö­ző fo­lyó­irat­ok­ban és kon­fe­ren­cia­kö­te­tek­ben meg­je­lent – ta­nul­má­nya­i­mat adom köz­re.”

Ki­emel­ném a kö­tet fen­tebb em­lí­tett leg­ter­je­del­me­sebb, mű­for­dí­tás-sti­lisz­ti­kai ta­nul­má­nyo­kat tar­tal­ma­zó fe­je­ze­té­nek sze­re­pét, amely az el­mé­le­ti kér­dé­se­ket tár­gya­ló fe­je­ze­tek mel­lett  hasz­nos in­for­má­ci­ók­kal szol­gál­hat mű­for­dí­tók­nak és hall­ga­tók­nak egy­aránt, egy­faj­ta út­mu­ta­tó­ként a mű­for­dí­tá­si fo­lya­mat meg­kö­ze­lí­té­sé­hez. Az ol­va­só el­vá­rá­sa­i­nak ta­lál­ko­zá­sa a szer­ző szán­dé­ka­i­val. Az ol­va­só és a szö­veg köz­ti di­a­ló­gus. Mind­ezek le­he­tő­sé­ge ben­ne rej­lik a szö­veg­ben.
(Lőrincz Ju­li­an­na: Kul­tú­rák pár­be­szé­de. Eger, Lí­ce­um Ki­adó, 2007)