Zelei Miklós – Situs inversus. Az Isten balján

Situs inversus: a belső szervek elhelyezkedésének fordított (tükrözött) állapota, amelyben jobb oldalra kerül a szív
Közösségi mono – sztereóban (Részletek)

Mint majd kiderül: egy felvonás a két felvonás. A történelmi filmszakadások, végzetes befejezések és komor újrakezdések felfüggesztett ideje Konstancában, Budapesten és sóvárgásaink Párizsában. A gyerekeink életében, a vágyaink halálában.
Két személy játssza
Ady  mint Ady, mint Léda, mint Grama ezredes, mint két biztonsági őr, mint Kitti, mint tömbházgondnok, mint frakcióvezető-helyettes, mint Babits Mihály, mint Garami ezredes
A színház marketingmenedzsere lehetőség szerint a szerző alakítja, mert ez a költségkímélő megoldás

Első felvonás

Mint Ady levelet ír: – Megint olyan levelet írok magának, amit nem fogok föladni. Amit össze fogok tépni. Amit ezután még a hamutartóban is el fogok égetni, és még a klotyón is lehúzom majd. Drága Kitti, vigyen ki innen, vigyen ki. (Megáll, néz maga elé. Nyelvkönyvet vesz elő, tanul.) Gând. Mi más lehetne. Magyar jövevényszó! Gând, gond. Ging-gong. Bim-bam. (Lecsapja a könyvet, súlyzózik.) Már száz éve gyúrom. Gyú-rom-gyú-rom-rom-rom-vá-rom-vár-rom. Kitt-ti-Kitt-ti. Az idegenlégió is csak öt év, öt-év, öt-év. Tik-tak, tik-tak, Kitt-ti-Kitt-ti. Egy-kettő-Kitti-négy-öt-hat-hét.
    […]Mint Ady próbálgatja a járást: – […] Bal, jobb, bal. A hős. Mit akarsz itt, te csámpás? Azt mondják, hogy egy-kettő-egy, csámpás vagyok, csámpás. Csámpás vágyak. Csámpás a pálinka. Egy, kettő… Ezzel a csámpás lábammal. Kreatív ugróiskola. Esti ugróiskola. Dolgozók ugróiskolája. Dugovics Titusz Ablakonkiugró-iskola. Csámpást járok egymagamban. A török kinyitja ejtőernyőjét, hősünktől elrúgja magát, aki a meghiúsult tandemzuhanásból magánszámba váltva folytatja a bemutatóóót. Szólista. Párizsig. Fázom. Hideg van.  
Mint tömbházgondnok: – A meleg fűtéscsöveken kívül is teli a lakása rejtett energiaforrásokkal.
Mint Ady: – Zuhanó remete. Remetor meteor. (Tompa kopácsolás hallatszik, mintha lent a pincében kalapálna valaki.) Most is.
Mint tömbházgondnok: – Ezek az energiaforrások mind fűtenek, Bandikám! Hűtő-szekrény, gáztűzhely, rádió, tévé, kompúter, a tápegységek! Világítás, napfény. Harminchat fok celsiusos emberi teste.  
Mint Ady: – Harmincnyolc kilenc. Büszke lehet rám a légió.    
Mint tömbházgondnok: – Ez önmagában elég a hőveszteség-visszapótlásra, Bandikám. Kacsalábon forgó lakó, önmagát fűti. Radiátorok kikapcs. Teljesítmény száz százalék fölött. Jól hőszigetelt lakás!
Mint Ady: – Elveszítettem a hitemet önmagamban. (A kopácsolás lassan elhalkul. Megfogja az előbbi súlyzókat, de most nem képes fölemelni őket.) Amikor helyén az önbizalmam, olyankor játszva emelgetem őket. Amikor elpárolog, az erőm is párolog vele. 1880. Mióta már. (Fölveszi Rodin Gondolkodójának testhelyzetét.) Le Penseur.

(Előveszi a nyelvkönyvet.) Poftă mare! És semmi nem jut az eszembe. Étvágyat nagyot! Szabad fordításban: jó étvágyat! A tréfákhoz. O glumă. Egy tréfa. A leckékben a román szöveget szó szerint is lefordítjuk, hogy a munkában kimerült, tanulástól elszokott, középkorú tanulót hozzászoktassuk a magyar nyelvtől olyannyira eltérő román mondatszerkezet sajátosságaihoz. Pápá, szpune Rudi, băját din fámilijé áljásză… Papa, mondja Rudi, fiú családból előkelőből: hogyha az ember megöregszik, válik zsidó? Hogy ez, Rudi? Hát, látod, papa, én nem vagyok zsidó és te sem vagy még zsidó, de a nagyapa van már zsidó. Nemzetközi szavakhoz kapcsolhatók: papa. Familie. Om ember. Az is egy tréfa. A teremtés vicce. Én is egy tréfa vagyok. Már az se. Már nem is vagyok. Már senki sincs. Magamat is csak játszhatom. Vesd össze, homunkulusz emberke, humanizmus emberiesség. Egy rossz vicc, alezredes! Maga még nagyobb tréfája az emberiségnek. Egy irritábilis poén. Le Penseur. Minek ezt tanulnom meg, amikor úgyis tudom? A tiraj francia. A colhoznik orosz. Á, Grama, itt van megint, bírok tisztelet, hogy önt üdvözöljem, alezredes!
Mint Grama ezredes: – Grama ezredes vagyok! Salut. Már ezredes, Ady elvtárs, nem alezredes. Jaaaj, már megint miket tetszett írni? Mondani? Annyi bajt tetszene csinálni, ha hagynám! Ha nem segítenék, jaaaj, mennyi bajt, sokat. Már a feletteseim is felfigyeltek rá, hogy hányszor megmentettem önt. Dragă meu, hála önnek. Nincs baj, nincs előléptetés! Így, így. És még alá tetszik írni, egy nyilatkozat, hogy Romániáról sehol nem tetszik rosszat mondani, és kész, mehetünk. Tetszik tudni, hogy mindig mennyi rosszat mondanak. Tele gonoszsággal a világ. Azt mondják, hogy románul a Románia szót 1838-ban írták le elő-ször! Addig még a neve se létezett, nemhogy az ország. Mért mondják? Fáj nagyon nekem. Románia egy folyóirat címéről kapta a nevét? Belém taposnak, kérem. A mi hazánk? Mindig létezett. Külföldön csak jót Romániánkról.   
Mint Ady: – Van útlevél?! Vivát! Indulhatok.
Mint Grama ezredes: – Minden ember annyit ér, ahány nyelvet beszél.
Mint Ady: – Hogy mi?
Mint Grama ezredes: – Magyarul író román író.
Mint Ady: – Magyarul író magyar író.
Mint Grama ezredes: – Aki nem tud románul! És aki nem tud románul, az nem hagyhatja el Romániát. Hányszor mondjam még, Ady! Milyen hírét tetszene vinni az országnak? Román író tud románul. Tetszik érteni. Akkor is, ha magyarul ír. Párizs!
Mint Ady: – Pontosan. Elmegyek innen.  
Mint Grama ezredes: – Sokkal könnyebben meg tetszik tanulni franciául, ha már tetszik tudni románul. Magyarul már meg tetszett tanulni. Román író nem tud románul? Milyen képet tetszik az országról mutatni külföldön?  
Mint Ady: – Párizs! Ott megtanulok franciául, és majd könnyebben fogok megtanulni románul. Ha akarok. Hadd tűnjek innen a francba.    
Mint Grama ezredes: – Művészének tetszik lenni a szófonásnak. A szerelmes levelein, sokat tetszik mostanában küldeni, sírni szoktam, Ady elvtárs. Tudom, hogy nem nekem szólnak…     
Mint Ady: – …dehogynem.
Mint Grama ezredes: – Egy levelet kölcsönvettem. Itt, a szívem fölött őrzöm ma is. Olyan szép. (Előveszi a levelet, és megmutatja.) Lefordítottam, és elküldtem az én Marioarámnak Váradra.
Mint Ady: – Biztos ő is zokogott.
Mint Grama ezredes: – Bizony. Magamtól nem tudtam volna neki olyan gyönyörű levelet írni.    
Mint Ady: – Augustus ideje.    
Mint Grama ezredes: – Dehogy! Március van.
Mint Ady: – Ovidius.
Mint Grama ezredes: – Olyan hónap nincs.
Mint Ady: – Nagyvárad…        
Mint Grama ezredes: – Most Konstancában tetszik lenni.
Mint Ady: – Világos.
Mint Grama ezredes: – De korán sötétedik.
Mint Ady: – Minél sötétebb, annál világosabb. Súlyzókkal bíbelődöm. A vészfék nem működik. Nagy szerencse, hogy a vonat se megy sehova.
Mint Grama ezredes: – Ide szól a kinevezés. Konstanca, hajógyár. Itt csak olyan állás van, ahol románul kell tudni. Filimon Sîrbu  Kultúrház. Tetszik érteni? Munkás olvasókörök szervezése.
Mint Ady: – Ahhoz nem kell útlevél. (Meghívót olvas.) Szibéria a harmadik évezredben címmel fotókiállítás nyílik november hatodikán délután négykor a Hazafias Népfront budapesti bizottságának Belgrád rakparti dísztermében, Krasz-arm Geraszimov szovjet fotóriporter műveiből azokról a távol-északi városokról, amelyekben a következő ötéves tervekben különleges, mediterrán éghajlatú lakótelepek épülnek a munkásoknak. Óvodák és iskolák, amelyek mintha a Földközi-tenger partján várnák a legkisebbeket és a pionyírokat. Fellép a Fáklya kórus, szavalat Antóni Balázs. (Összegyűri a meghívót, és eldobja.) Valaki! Akárki! November hat, délután négy. Ott leszek. Csak észre ne vegyék, hogy tehetséges vagyok. A tehetségek elveszítik az ambícióikat, hogy valaki legyen belőlük. Már nem akarnak jutni sehova. A tehetségtelenek kicsattannak az ambíciótól. És nyomulnak. Foglalják a helyet. Ha Léda megtudja, odajön. Mindenhova eljön, ahol ott vagyok. Csak balhét ne csináljon. Mindegy. Akkor is elmegyek. Lehet találkozni. Ott lehet valami nagy ember. Esetleg. Mennyi hasznosat tudna az ember csinálni. Helyette pofafürdők. Adminisztrálom magam. Hogy valaki, akárki, aki gyorsít az állampolgárságon.
Mint frakcióvezető-helyettes: – Egy jobban élhető Magyarország kialakítása van folyamatban a lakosság felé.
Mint Ady: – Milyen sokat tanultam tőlük. Hogyan kell például régi ismerős mellett úgy elmenni, mintha sose láttuk volna. (Folytatja a megkezdett levél írását.) Tudom, drága Kitti, maga már mindent megtett. Sokkal többet, mint ami egy idegen embertől elvárható. De mégis magának írom, mert magának megírhatom. Magában bízhatom. A föl nem adott, összetépett, elégetett, klotyón lehúzott levelemben is megbízhatom. Talán. Ilyen állapotok uralkodnak itt, drága Kitti. Az előbb megint itt járt Rajtam ezredes. Így neveztem el. Hívhatnám Mostmár ezredesnek is. Eldicsekedett vele, hogy most már ezredes. Előléptették jutalmul, amiért olyan kiválóan dolgozik rajtam. Tényleg kiválóan. Már egy normális levelet se adhatok föl senkinek. Magának is csak csupa olyat, ami csöpög a nyálas, szerelmes marhaságoktól. Hogy lássák a szervek, a szekuritáté és személyesen Grama-Mostmár ezredes, hogy kettőnk kapcsolata valódi. Hogy közöttünk lángoló, határokat áttörő szerelem dúl, és nem névházasságot kötöttünk. Drága Kitti, van már állásom. Jobban örülnék, ha nem volna. A bizonytalansággal közelebb érezném magamhoz az indulás pillanatát, amikor a Kárpátok géniusza végre elbocsát sokoldalúan fejlett szocializmusából, és kijövök Magyarországra. Hiába van érvényes házasságlevelünk, hiába akarják azt, hogy örökre tűnjek el az országból, hiába akarják azt, hogy soha többet be ne tegyem a lábam se Erdélybe, se Váradra, a kiutazást mégis minden módon megnehezítik. Napközben ülök, nézek magam elé, és az jár a fejemben, hogy talán Ovidius bámulhatta így a tengert. Publius Ovidius Naso, akit Augustus császár száműzött ide két évezreddel ezelőtt. Nem ide! Tominak hívták akkor a várost. Most Konstanca. De ez nem egy mai város, drága Kitti, nehogy azt higgye. Úgy érzem magam, mintha Küsztendzsében volnék, nem is oly rég, amikor még az ottomán birodalom része volt ez a város. Már nem szultán uralkodik. Isten új árnyéka sötétlik ezen a földön, és fonja homályba az életünket. Már délután van, hallom, Bajdeche úr, a portás ide-oda csoszorászik odalent, most nyitja meg a vizet. Abbahagyom a levelet. Tizenöt percig lehet tusolni, mosni. Vécét lehúzni. Aztán meg úgyis mindjárt indulni kell a hajógyárba. Jó kis levél. Kár, hogy nem marad fönn. Összetépem. Elégetem. A klotyón is lehúzom. Titok. Bár nem mindig telik meg a tartály. Nincs nyomás. De most működik. Éljen a niagara! Traiasca Partidul Comunist Român! Halál a kapitalistákra. Na menni kell, sietni. Előtte még egy próba. (Fölkapja a súlyzókat.) Sikerült. Büszke vagyok a légióra! Tisztelem a legyőzött ellenséget, sohasem hagyom hátra a halottakat, a sebesülteket, a fegyvereimet. Csak-en-gem-hagy-tak-hát-ra, csak-en-gem-hagy-tak-hát-ra. Nem. Itt mindenkit hátrahagytak. A buletin. Lehetséges, hogy a nagyváradi buletinemet tavaly nyáron nem elveszítettem, hanem kilopták a farzsebemből? Amikor a mangáliai buszon tolakodtunk és hátulról rám zuhant az a nagydarab ürge? Akkor. És én hülye! Még mindig mennyire jóhiszemű barom! Nem tűnt föl, hogy a milícián mennyire udvariasak, milyen előzékenyek velem. Csak fényképet kértek, elfogadták a Nagyváradi Napló által kiállított újságíró-igazolványt, és minden adatot beírtak bemondásra. Na, ekkor csesztem el az egészet. A maga kontójára, drága Kitti. Ennyire gyanútlan nem lehet az ember! A milícián átvettem a buletint, és ezzel megszűntem nagyváradinak lenni. Konstancai buletint adtak. Erre ment ki az a nagy tumultus a buszon. És elveszítettem a munkámat a Napló szerkesztőségében. A lakásom elvette a váradi néptanács, a buletinembe meg beírták lakóhelynek ezt a munkaszállást. Emiatt kellett elölről kezdeni a házasságkötés engedélyezését. Nagyváradra szólt az engedély, de már nem vagyok nagyváradi. Nem oda vagyok kinevezve. Új engedély kellett, konstancai. Ezért kellett magának a múlt télen ideutazni háromszor is.

    […]

Mint Kitti: – Találkozunk, és rögtön elválunk. Olyan furcsa. Sétálunk a tengerparton. Dél van, nagyon hideg, de szép, napsütéses idő, mint a fekete bársony, olyan a víz. Bandinak még nem kell a kultúrkörbe menni. Lassan megfogom és meg-szorítom a kezét. De az övé mozdulatlan marad. Mereven, kifeszítve tartja. Rám néz, nagyon sok szeretet van a tekintetében. De nem az a szeretet. (Sms érkezését jelző hangos telefonhang.) Mintha apám…  
Mint Ady nézi a mobilját: – Kosztolányi. Most írja, hogy ordítozott az új tulajdonos velük. Valami Fegyverneki. Vagy behoz évi kétszázmilliót a Nyugat, vagy hirdetési katalógust csinál az egész szarból. Pesten a Szamuely utcában volt a szerkesztőség, amikor áttelepültem. Szamuely utca 18/B. Most a Lónyay utcában van. Lónyay 18/B. De nem költözött sehova. Maradunk ugyanott, és a történelem költözik alattunk ide-oda. A Szovjetuniót túléltem. Csehszlovákiát túléltem. Jugoszláviát is. Közeli hozzátartozóim voltak. A huszadik század világrengető politikai zsenijeinek kolosszális művei. Kint fekszenek a történelem temetőjében. Száz esztendőt se bírtak ki. A frakcióvezető-helyettest nem éltem túl. Amikor ezek a csodaországok még éltek, hősi idők, a főnökök kitelefonáltak a szerkesztőségbe a pártközpontból, hogy mi az, amit meg kell írni. Ma a pártközpontban megírják a cikket, a főnökök kimennek a szerkesztőségbe, és szerzőt keresnek hozzá.
Mint frakcióvezető-helyettes: – Te is kurva jól jársz, Adykám, de nekünk se mind-egy ott a frakcióban, hogy nem akárki, hanem egy jegyzett szerző, egy ilyen rangos értelmiségi támogatja írásával programunkat a jobban élhető Magyaror-szág kialakítására vonatkozóan lakosság megnyerése céllal, mint te. Csak a neved kell alákanyarintani, Adykám! Ide. És már mehetsz is a pénztárba, cseng a kassza.  
Mint Ady: – Mint eszcájg a halotti toron, frakcióvezető-helyetteském, pont olyan fülbemászóan.  
Mint frakcióvezető-helyettes: – Ingyen kapsz egy egész kolumnát, apukám. Nó meló.
Mint Ady: – Pont erre gondoltam én is!
Mint frakcióvezető-helyettes: – Esetleg fölfedezzük majd, Adykám, figyelemreméltó cikkedet országjavítás-vonatkozásban.
Mint Ady: – Kolosszális.  
Mint frakcióvezető-helyettes: – Olyan szegényszag van. Sok itt a filosz. De neked jön majd a zsíros kis díjacska.
Mint Ady: – Kolosszális lehetőség.    
Mint frakcióvezető-helyettes: – Popsztár attól még nem leszel, Adykám, de nem fog az rosszul jönni neked.
Mint Ady: – Na elég. Ha az újság úgy készülne, hogy a darálóba fölül beleöntik a szart, alul meg kijön a napilap.
Mint két biztonsági őr: – A főszerkesztő úr azonnali elbocsátással öt percet adott, Bandi, hogy a személyes dolgaidat az íróasztalodról összeszedd.

    […]

Mint Ady: – Osztás! Krumpliosztás! A hajógyár kapujában krumplit osztanak! (Súlyzózik.) Fuerte Muluya. Csak a szél látogat meg az erődben. Homokot hord a bástyákra, port terít az udvarokra. Hideg és forróság. Idegölően hosszú idő telt el, amióta átvettem a védelmet. Tá-ma-dás-tá-ma-dás! Föl a falakra! Tűz! A saját sorsom iránti érzéketlenség. Odáig akarnak eljuttatni keresztülűzve ezen a sivatagon. Ez-a-ha-tal-mas-cél-ve-lem-vé-de-lem-vé-de-lem. De bevettem magam az erődbe. Kémkedem folyamatosan, erőimet fürkészem. Vé-de-lem-vé-de-lem. Erősítek, gyúrok. Mindig tudom, hogy mire vagyok képes. (Erőlködik, de nem képes fölemelni a súlyzókat.) Még szerencse, hogy a Filimon Sîrbu munkásai nem akarnak olvasni. Kitöltjük a naplókönyvet, hogy öt harminctól este hétig mit olvastunk, a portán aláíratjuk, lebélyegeztetjük, és húzunk a kocsmába. Ha politikai könyvet olvasunk, akkor duplán lehet elszámolni az időt. De nincs engedélyezve, hogy örökké politikait írjunk be. Mert a sokoldalúan fejlett munkás a szükséges mértékben olvas szép-irodalmat is. Szükséges mértékben. Így írja a szabályzat. A gyárkapu mellett vodka, sör. Azt majdnem mindig lehet kapni. A portásnak is be szoktunk vinni egy üveggel. A kaja sokszor elakad. A melósfeleségek lefigyelik, hová jön teherkocsi, és leadják a drótot. Osztás, krumpliosztás. Zsírosztás, lisztosztás, tojásosztás. Mindent osztanak. És a tetejébe még Léda is. Mondtam neki, hogy ne járjon hozzám, ne jöjjön. Mégis folyton iderohangászik.

    […]

Mint Grama ezredes: – Jó hír! Jó hír, amit hozok. Nagyon jó.
Mint Ady: – Maga, ezredes? Hát az ki van zárva.
Mint Grama ezredes: – Pedig bizony! Ha jól tetszene tudni románul, tetszene dolgozhatni Soldatul din Constanţanak. Szerkesztőség Konstancai Harcos. Kulturális szekció! Nem Filimon Sîrbu olvasókörök, Konstanca, hajógyár. Film, színház.   
Mint Ady: – Nádi hegedű.
Mint Grama ezredes: – De úgyis ki tetszik vándorolni.
Mint Ady: – Van útlevél?! Vivát? Indulhatok?
Mint Grama ezredes: – Vivát, vivát, én mondom, Grama ezredes. Abszolút vivát. Indulás előtt nem kell szervadáson megjelenni.
Mint Ady a nyelvkönyvet olvassa: – Mámá: ásztá jé sztátujá Libertăci, fético! Az anya: ez van a szobor a Szabadságé, kisleányom! A kisleány: Régen halt meg, anyám? Szánalmas rabszolga ez a Grama. A rabszolgaosztályok felső osztályából. Én pedig az uralkodó elit vagyok. Volnék. Ez van a szobor a Szabadságé, kisleányom… Meghalt óta sok, anyám? Badizok. Testizek, lelkizek, próbálgatok lenni. És még Léda is. Vagyogatok. Volnékgatok. Leszegetek. Önlelkileg noszogatok. Mindent megmondtam neki. Csak egyet nem. Hogy elveszítettem a hitemet önmagamban. Nem muszáj, Herkules. Éppen az a cél, hogy veszítsem el. Majd posztumusz megtalálom. Ez a javallat. A jelenkor értelme? Semmivé lesz. Lesz? Teszik. (Újra a nyelvkönyvet olvassa.) Fölteszszük, hogy nincs, aki ellenőrizze. Még hogy nincs! Jól olvas-e vagy nem? Ezért a gyakorlásnak olyan módját eszeltük ki, hogy képes legyen olvasási hibáit segítség nélkül is kijavítani. Olvassa el az alábbi, román betűkkel írt magyar szavakat! Husonharom, egbolt, zongorazic, jido, jac, Juji, barmicor, jolojmazic, saionvag, caromcodic. Ha ezeket a romanosan leirt magyar szavakat elolvasta es nem ertette, biztos lehet abban, hogy rossul olvasz romanul.  
Mint Grama ezredes: – Vesehiány van! De nem kell. Grama ezredes mindent elintéz.
Mint Ady: – A szívem hagyom itt.    
Mint Grama ezredes: – Nem kell. Nem kell. Én már mindent elintéztem. Önkéntes véradásra kell járni, amíg az országot el tetszik hagyni végleg. Nagy vérhi-ány. Minden állampolgár közreműködik.   
Mint Ady: – Önkéntes az egész ország.
Mint Grama ezredes: – Ez a mi erőnk.   

    […]

Mint Ady: – Biharváradon amíg lakom, azután Tomiban, minden lap velem van tele. Pedig szinte lehetetlen kicsempészni a kéziratokat. Telefonon diktálom Babitsnak a verset!
Mint Babits Mihály a torokrákosok gégemikrofonjával: – Hogy? Délni?…  
Mint Ady: – Élni! Amire egy vasam sincs. A tömbházgondnok energiapárnái! Kettő is. Az utolsó filléreim fejében. Haló, Mihály! De élni, de élni. Kétszer, utána pont, és ez a vége.
Mint Babits Mihály gégemikrofonnal: – Pont sikerül befejezni, mire a szekusok rájönnek, mi történik, és bontják a vonalat.
Mint Ady: – Arra kellek, hogy itt szenvedjek, ott publikáljak.  Bebizonyítsam, én, innen, hogy az ott egy szabadabb diktatúra. Mozgástér. Nem kellek én ott. Mozgástérben szárnyalni? Balgondolat, hogy valaha is átjárhatóak lesznek a mentális határok, és az áttelepülteket teljes értékű magyarként befogadják. Megbuktam én is, mert megbuktattak. Mint értelmiségi. Mint író, mint költő, mint hírlapíró. Mint írástudó. Mint kultúra és minőség. Mint ember. Sikeresen kiszorítanak minden olyan helyről, ahol tenni lehetne valamit. Háborút vesztettem, békeidőben. Amikor nem ejtenek hadifoglyokat, akiket munkára hajtanak, és ennek fejében nem hagyják pusztulni őket. Én pusztulhatok. A hiábavaló próbálkozások embere. Nemzedékek, korosztályok sorban felörlődnek.
Mint Babits Mihály gégemikrofonnal: – Lehet, hogy a magyarok bontják szét a vo-nalat?
Mint Ady dúdolva, énekelve: – Forradalom van a mi utcánkba’, férjhez megy a szolgabíró lánya. Hivatalos vagyok oda én is, de nem mennék el, ha százszor üzennék is… Tedd a lábad v betű formába, hadd ropogjon a nyoszolya négy lába! Soha nem jutok át. Soha nem fogok tudni áttelepülni. (Levélpapírt vesz elő.) Drága Kitti! Olyan, mintha bolondját járatnám magammal. Bocsánat, magával. Illetve, hát, magammal is, magával is. De higgye meg, nem így van. A házasságkötésünk engedélyeztetésére vonatkozó összes papír Nagyváradon van beadva. Itt, Konstancán azt mondja a milícia, a néptanács meg a hajógyár személyzeti osztálya, mert onnan is kell igazolás, arra vonatkozóan, hogy nem vagyok fontos, hogy nélkülözhető vagyok, vagy hogy mondjam, valamint nem jutottam katonai és ipari titkok birtokába, hogy a házasságkötésünk engedélyezése dolgában a nagyváradiak az illetékesek. Nincs már szabadságom, de nagy nehezen mégis sikerült a múlt héten is, meg az azt megelőző héten is elintéznem, hogy szabadnapokat kapjak és elutazhassam Váradra. Ahol azt a választ kaptam, hogy ők nem illetékesek, mert konstancai a buletinem. De nem kaptam vissza tőlük semmilyen dokumentumot, hiába kértem. Azt mondták, először el kell utasítaniuk a házassági kérelmet, és csak azután kaphatom vissza a papírokat. Mert az elköltözésem miatt, így mondták, elköltöztem, el kell utasítaniuk, és az elutasítás után kérhetem, hogy adják vissza a dokumentumokat, és a megoldás az, hogy akkor itt, a konstancai hatóságnál beadom az elutasítás ellen a fellebbezést. És itt biztosan engedélyezni fogják a házasságot. Látja, drága Kitti, kétszer is voltam Nagyváradon, de semmire futottam ki mind a kétszer, miközben itt is próbálom intézni a dolgot, hogyha átkerül az ügyünk Konstancába, már ne nulláról induljunk. (Összetépi a levelet, elégeti, a hamut bedobja a klotyóba.) Irány a tenger! Vízre bocsátom a hamut. (Rángatja a láncot, nincs víz a tartályban.) Elapadt a niagara. Apály van. Az én leöntővödröm. Hol az én leöntővödröm? (Vonu-lászik a vödörrel, leönti a hamut.) Délni! Szegény Babits, alig tud már besz-déldi. Bintha a leöndővödörből bezélde. Deb? Déldi, északdi, keledni, nyugadni, nyugodni, nyugizni. Hamuhajón. Há-zsongárdkötéssel kijutni. Álhá-zsongárd. Már megint? Nyugi, nyugi. A Grama! Az ezredes. Már megint.