A rátalálás szépsége – Romboid, 2013/8
Jó okunk van rá, hogy ne fogjuk vissza örömünket a Romboid idei nyolcadik, októberben megjelent számát lapozgatva. Kár lenne tagadni: örömünk fő oka, hogy az Irodalmi Szemle bemutatkozik a mai szlovák folyóirat-kultúra egyik fontos fórumán, emellett azonban a lapszám más elemei is bőven tartogatnak kellemes meglepetéseket.
Hogy kezdjük a számunkra legfontosabbal: a tri otázky (három kérdés) című rovat a Romboid e számában főszerkesztők közötti eszmecserét hoz: a Romboidot vezető Radoslav Passia faggatózik a Szemle háza táján zajló eseményekről, a 2013-as szemléletváltásról, intézményi feltételekről, a kortárs szlovák irodalommal való kapcsolatokról. Ez utóbbiak meglehetős esetlegessége volt az egyik kiindulópontja annak, hogy ez a beszélgetés egyáltalán létrejött (itt nem árt köszönetet mondani Lucia Satinskának, aki besegített a közeledésben), és hogy akár a kezdete lehet egy komolyabb együttműködésnek is. Folytatás, hasonló felállásban, a decemberi Irodalmi Szemlében várható.
Emellett azonban a Romboid idei nyolcadik számában más módon is hangsúlyos szerepet kap a magyar irodalom – a lapszám egyik – ha nem „a” – legjelentősebb szövege Gabriela Magová (alias Mag Gabriella) interjúja Karol Wlachovskýval, a kortárs szlovák (és magyar!) irodalmi élet kimagasló alakjával, akinek életpályáját egészen közelről ismerhetjük meg, érettségijétől legújabb terveiig, a klasszikus és kortárs magyar irodalomhoz fűződő viszonyáig (Grendel Lajoshoz és Mikszáth Kálmánhoz a sírig hű marad, jelenti ki Wlachovský határozottan). Végigkövethetjük munkásságát onnan, ahogy az ötvenes-hatvanas évek fordulóján egy Széplak utcai könyvesboltban dolgozott, azon keresztül, ahogy a Tatran kiadóban a szamárlétra legmagasabb fokára kapaszkodott fel, majd ahogy fokozatosan a magyar irodalom vonzásterébe került, s végül fizikailag is magyar környezetben kötött ki, hogy aztán máig ne szabaduljon onnan. Wlachovský részletesen vall róla, hogy vizsgálta felül saját korai fordításait, s hogy hasznosította ezt a tapasztalatát nagy vállalkozása, a tízkötetes Mikszáth-válogatás fordításánál (a sorozat a hetedik kötetnél tart, s befejezését Wlachovský 2017-re, Mikszáth születésének 170. évfordulójára teszi). Megtudjuk, hogy legújabban Kálmán Gábor (a Nova című regény szerzője) elbeszéléseinek fordításán dolgozott, s már kiadásra kész az Édes Anna-fordítása, ami akár egy Kosztolányi-életműsorozat nyitánya is lehetne.
A Wlachovský-interjú után pedig van itt még egy Pilinszky-bemutatkozás is: Mila Haugová előszavával és fordításával közöl a lap néhány naplóbejegyzést a költőtől az 1995-ös Naplók, töredékek című kötetből (Osiris Kiadó), jó érzékkel válogatva (itt van például az az emlékezetes részlet, amikor Pilinszky arról a Sylvia Plath-féle történetről mesél, amelyben az akkor még ismeretlen lány megkapja a nagy pénzösszeggel járó irodalmi díjat, elutazik érte a fővárosba, átveszi, majd egy áruházban elveri a pénzt, és negyven vagy ötven emelet magasan lévő szállodai szobájának ablakából az összes megvásárolt holmit kiszórja az utcára – valahogy így kellene naplót írni, vonja le a következtetést Pilinszky).
Sok minden másért is örülhetünk a lapnak – például Marko Pogačar horváth költő versei miatt (aki nemcsak azt állapítja meg, hogy a fasizmusnál csak a mérsékelt fasizmus a szörnyűbb, hanem azt is, hogy a rátalálás önmagában milyen szép) vagy az osztrák Magdalena Knapp-Menzel Duna-verse miatt is. És amitől még üdébb a lap, az a publicisztika korántsem zavaró jelenléte: Ivan Jurica Nevinné obete (Ártatlan áldozatok) című cikkében például terrorizmus és kortárs közbeszéd viszonyáról értekezik szigorú hangon, ám végig következetesen és átgondoltan, Peter Michalík a Stratené mesto (Az elveszett város) című pozsonyi építészeti projekt kapcsán fejti ki kritikus gondolatait, Marián Hatala pedig a kortárs kommunikációs kultúra bizonyos jelenségein ütközik meg. Mi most nem ütközünk meg semmin, hanem megelégedéssel nyugtázzuk, hogy ez a Romboid egy igencsak szabályos alakzat. (szalzo)