Ardamica Zorán: Féregérke

Féregérke csendes életet élt egy nem is nagyon kicsi, nem is nagyon nagy városban. Nem vágyott különleges dolgokra, de szerette volna, ha a mindennapi biztonság és látszólagos nyugalom mellett történne olykor valami érdekes. Éppenséggel ez tőle is függött, hiszen biztonságát és látszólagos nyugalmát bármikor feladhatta volna.

A látszólagosságnak ugyanis éppen az lényege, hogy van a felszín alatt egy elfojtott titok, amely ha kiderül, akkor sok minden beborul. És ki. Vagy fel. Tulajdonképpen még a titok is csak amolyan félig unalmas, a városban már megszokottnak számító, félig nyilvános, félig rejtett dolog volt.

A hely nem volt kifejezetten gyűlölködő, ám kimondottan toleráns sem. Amolyan, a cifra történéseket lassacskán megszokó és az érdektelenségbe taszító, inkább unalmas település volt. Itt gyorsan elmúlt minden szenzáció. Márpedig szenzációt csinálni valamiből, az bizony munka, energiabefektetés. Önmagunk fölösleges – és persze gyanús – láttatása. Abból még baj származhatna. Csendben lenni, nyugodtan élni, ez a cél. Harcolni valami ellen fárasztó. Elfogadni a másik másságát, azaz a Másikat, nem esett jól senkinek, de kivétel nélkül mindenki belátta, nem érdemes hőbörögve kitűnni a többiek közül. Elfogadni a Másikat tulajdonképpen kényelmes megengedés, és még az ezt leíró állítmány sem cselekvést, hanem csupán történést fejez ki. A napi rutint betartó aktivitásszint, azaz a lakók saját maguk által ellenőrzött passzivitása tartotta fenn a várost évezredek óta.

Féregérke a látható, és ‒ ha van ilyen ‒ a hallható kisebbséghez tartozott. Az ilyenekkel szokás kollegiálisan együtt dolgozni, köszönni nekik, de hétvégén családostul összejárni, szoros barátságot fenntartani, netán intim viszonyba keveredni, nem. Vagy csak suttyomban. Féregérke levetkőzhetetlen nyaklóközi tájszólásban beszélt. Próbált ugyan szabadulni tőle felsőfokú tanulmányai során a nagyvárosban, de hát ami egyszer a génekben van, az csak elfedhető, viszont végleg el nem hagyható. A nyelvjárás számos, főleg morfológiai és lexikai elemét Féregérke elhagyta, idomult a köznyelvi normához – a kiejtés igyekezete dacára megmaradt. Egyéb értelemben Féregérke ugyancsak integrálódott a többségi társadalomba. Nagyrészt önként. Ez neki is megfelelt, szó sem volt erőszakos asszimilációról. Ahonnan ő jött, az kétes eredet, ingoványos hagyomány. Identitása kettős volt. Féreg apa és egér anya gyermekeként látta meg a holdvilágot. A két tradíció gyakorlatilag összeegyeztethetetlen. Gyermekkori, nehezen feldolgozható, mondhatni traumatikus, szkizoid jellegű identitászavarából lassan, nagyon lassan, főként a város nyugalmának és semmilyenségének köszönhetően alakult ki kettős, immáron békésen kettős önazonossága. Mivel társadalmi identitását inkább senki sem firtatta, legalábbis sosem nyíltan, hiszen a közösségben elfoglalt helye szerint nem bizonyult problémásnak, sőt, hasznos tevékenységet végzett, csupán egyéni hovatartozását kellett tisztáznia. Önmaga előtt.

Egy időben, még kamaszként, gondolt arra, hogy az egyiket kioperáltatja. Később azonban négy oknál fogva erre nem került sor. Elsősorban döntésképtelen volt a kiválasztást illetően. Valamelyik szülője megbocsáthatatlan elárulásának tartotta volna a döntést. Márpedig neki szinte senkije sem volt, csak a szülei. Egy olyan kisebbséghez tartozott, amely nem rendelkezett tömeges képviselettel a közösség egyetlen szintjén sem. Ebben a városban, ahová édesapja és édesanyja egy messzi vidékről érkeztek, ő egyedüli ilyenként lakott. Nehéz volt. Azoknak, akik szórványban vagy tömbben éltek és elfojtották magukban egyik identitásukat, akadt hasonló, beolvadó, cselekedetüket legitimáló társuk. Neki nem akadt volna. Külsőre pedig amúgy sem változna meg, továbbra is látható kisebbség maradt volna. Nem olyan egyszerű nem kisebbségnek látszani, ha valaki egér és féreg házasságából születik. Őszinte barátok híján kétszeresen nehéz.

Másodsorban a tudomány akkori állása szerint nem létezett garancia a kockázatos műtét eredményére. Maximum húsz egész harmincnégy század százalék esélyt kapott.

Harmadsorban megfizethetetlenül drágának bizonyult a műtéti beavatkozás. De leginkább a negyedik ok tántorította el: egy ilyen hajcihő elviselhetetlen mértékben ráirányította volna a többségi társadalom figyelmét. Mediális szenzáció, orvosi szenzáció, társadalmi szenzáció – felborult volna egész eddigi, lassacskán stabil vágányokra kerülő élete, nyugalma, látszólagos biztonsága, melyről még nem sejtette – átmeneti.

Élete során még két trauma kísérte.Az egyik politikai volt.

Egy ragyogó tavaszi napon a senkit sem túlzottan izgató választások alkalmával országában hatalomra kerültek az emböralakúak. Senki sem számított rá, hogy egy színes világban az egyik közösség szép csendben ennyire túlszaporodik. Nem tellett sok időbe, míg az emböralakúak ráéreztek a hatalom ízére, vérszemet kaptak, és egyre agresszívebben foglalták el politikai, valamint társadalmi pozícióikat. Ezeknek köszönhetően aztán az addigi hagyományt kezdték felülírni. Előbb helyi szinteken, majd a közigazgatás legfelsőbb tetejéig. Közvetlenül a háromötödös alkotmánymódosítás előtt történt, hogy egy ismeretlen jóakarója miatt Féregérke elvesztette rosszul fizető, ám számára közösségi megbecsülést és némi gyermeki szeretetet biztosító, nyomasztó magányát ellensúlyozó tanítónői állását. Az új szabályozás ugyanis nem tette lehetővé olyan egyéneknek e hivatás gyakorlását, akik erkölcsei nem vágnak egybe az aktuális többség moráljával.

Ez volt Féregérke másik, nehezen titkolt traumatikus élménye életkéjében. Másodlagos nemi jellege testfelépítése okán alig látszott. Sem az egérvonalon örökölt alkati jegyek nem utaltak első látásra nemére (egyik egérke olyan, mint a másik, míg csak közelebbről szemügyre nem veszed), sem másik genetikai meghatározottsága. Egy féregről még a szürke kis egérkénél is nehezebb megállapítani a nemét. Ám, ha nem is láthatóan, de neme szerint szintén kisebbségi volt Féregérke. Biszexuálisként ugyanis mindkét nemhez vonzódott. Nem sejthető, genetikai állománya okozta-e ezt, vagy a magány kiváltotta szorongás miatt kettőzte-e meg teste és pszichéje a szerelemre találás esélyeit. Sosem kérkedett biszexualitásával, nem vett részt felvonulásokon, nem öltözött kihívóan. Nagyon kevés kapcsolatot tartott fenn, sosem párhuzamosan, mindig diszkréten. Házas partner szóba sem jöhetett. Soha senkit meg nem bántott vonzalmával, közeledésével. Inkább csak hagyta megtörténni, ami megtörtént, s csendben hagyta bevégződni, ami befejezésre ítéltetett. Lárma, jelenet és nyilvánosság nélkül.

A hatalom emberei mégis kiszagolták mindkét nemhez való vonzódását, ami az ő értékrendjükbe már nem fért bele. S mivel erkölcsi normáikat az oktatásügyre szintén kiterjesztették, a továbbiakban csupán legkevesebb három éve házasságban élő, minimum két gyermekkel rendelkező heteroszexuálisok maradhattak a pedagógusi pályán. Egy ilyen takarítás aztán a bérköveteléseknek szintén elejét vette, mert már mindenki örült, hogy egyáltalán van állása.

Féregérke először életében radikális módon védeni kezdte jogait. Egészen a minisztériumig fellebbezett. S mivel egy-egy benyújtott okmány időnként rejtélyes módon az aprólékos iktatásvisszajelzés-kérések dacára elveszett a hivatalok labirintusaiban, a minisztériumi beadványt személyesen vitte a fővárosba.

Ez lett a végzete. Kifelé jövet megállt egy gyanúsan algás akvárium előtt. Rá kellett döbbennie, igen, létezik szentimentális szerelem első látásra. Teste megmerevedett, és olyan kellemes bizsergés fogta el, amilyet még sosem érzett. Nem volt képes tovább menni. Csak nézte azt a valakit, aki egy másodperc alatt rabul ejtette érzéseit. Tudta, most történt meg életében az, amihez képest még legtöbbre tartott hivatása elvesztése is csupán mellékes lehet. Tudta, most olyasmi kezdődött el, ami a legkiválóbb romantikus regényekben és a legvacakabb szappanoperákban szokott csak elkezdődni, s ami vagy megváltoztatja sorsát, vagy megöli.

Az üvegfal mögött megpillantotta álmai addig ismeretlen lovagját, egy tökéletes alakú szivárványos öklét. Ő egy, a vadonban már kihalt faj utolsó példánya volt. A minisztérium folyosóján porosodó akvárium fogságában élt a zavaros vízben. Dísztárgyként, amelynek ritkaságával, a vele való törődéssel kérkedni lehet, amikor az jót tesz a PR szempontjából. Különben pedig kit érdekel… Féregérke először csak nézte, aztán vágy fogta el. Hamar kiderült azonban, a szépséges szivárványos ökle számára teljesen elérhetetlen. Hiszen beszélni sem tud vele. Ennek ellenére ismerkedni kezdtek. A hal testbeszéddel kommunikált, felajzva, ám szomorúan tudatta Féregérkével, vallása sajnos tiltja a más fajokkal való keveredést. Hiába végzett egyetemet, hiába szerzett filozófiai doktorátust, magánya vágyai ellenére sorsszerű és feloldhatatlan. Így ő sajnos vadon haló társait követve fogságban (ráadásul kirakatban!) szintén ki fog halni, csupán idő és akváriumtakarítás, azaz politika kérdése a dolog. (Az akváriumtakarítási közbeszerzésben eredménytelen cég fellebbezett, a döntésre még minimum hat hónapot kell várni, addig nincs takarítás. Ennyi idő alatt kiváló testi kondíciója sem mentheti meg, elpusztul a mocskos vízben.) Szabadon eresztve vége, megfulladna a levegőn, a fogság tartja még életben, de már csak napokig. Számára nincs menekvés.

Pedig ő teljesen tiszta faj.

Elvileg genetikai állományának egy szeletét menthetné meg ez a zavaros vizében és lelkében hirtelen lobbant szerelem, ha utód származhatna belőle.

Nem lenne az már szivárványos ökle, sem egér, sem féreg. Minden lenne egyszerre. Egy biológiailag toleráns öszvér, egy ma még imaginatív struktúra, mely vízben, szárazon egyaránt élhetne. Filogenetikailag emlős, ősszájú és hal. Ismeretlen identitással. Talán még humanizálható is lehetne, kaphatna emberi, de minimum emböralakú perspektívát, amennyiben a minisztérium jóváhagyná.

Senki sem sejti, vajon e hal képes-e utódot nemzeni a féregérrel. A minisztérium azonban, amely az ily fokú idegenséget értelmezhetetlennek, sőt veszélyesnek tartja, a kérvényhalmokat és a szerelmesek érzéseit félresöpörve nem engedi e szerelem beteljesülését. Nem engedi, hogy két eltérő lény boldog szerelemben egyesülve családot (micsoda családot?!) alapítson. Egyiküket halálra ítélte, másikukat örök boldogtalanságra. A társadalom kivetette őket magából.

Két érző, különböző lény nem vár egy minisztérium folyosóján egy mocskos üvegfal két oldalán. Örökre, amíg idejük engedi, amíg számukra az örökkévalóság tarthat.