Gyenes Gábor: Vakhit vagy meggyőződés (Alister McGrath Dawkins istene című kötetéről)

Alister McGrath, aki doktori címét molekuláris biológiából szerezte, s később a történeti teológia professzora lett, Dawkins istene című kötével vitába szállt Richard Dawkins ateizmust alátámasztó érveivel. McGrath tudományos és teológiai ismeretei révén komoly kihívója korunk egyik legismertebb és legharcosabb ateistájának.

A szerző Dawkins azon logikai következtetését vitatja, mely szerint az evolúciós elmélet igazságából feltétlenül az ateizmus következik. McGrath véleménye szerint ugyanis az evolúciós elmélet független a vallásosságtól: ugyanúgy összefér a vallásos hittel, mint az ateizmussal vagy az agnoszticizmussal.

A könyv öt fejezetből áll: 1. Az önző gén: A világ darwini képe, 2. A vak órásmester: az evolúció és Isten kiküszöbölése?, 3. Bizonyítás és hit: a bizonyítékok szerepe a tudományban és a vallásban, 4. Kulturális darwinizmus? A memetika „furcsa tudománya”, 5. Tudomány és vallás: párbeszéd vagy intellektuális megbékélés. Az első három fejezet az evolúciós elméletre és Dawkins génelméletére, valamint az arra alapuló ateista érvrendszerre, a negyedik Dawkins memetika-elméletére, s az utolsó a tudomány és a hit viszonyára reagál.

McGrath tiszteli és elismeri Dawkinst biológusként és ismeretterjesztőként, többször kiemeli írói stílusát és azt a tényt, hogy kiváló analógiákkal és szófordulatokkal dolgozik és elég provokatív ahhoz, hogy vitákat váltson ki. Ugyanakkor, McGrath véleménye szerint, Dawkinsnál, amint az ateizmus témájába kezd, a tudományos érvelést egyfajta prédikációszerű szónoklat váltja fel. A biológia területén logikusan és lelkesen érvelő szerző, amint Isten témája szóba kerül, hirtelen agresszív, leegyszerűsítő és ítélkező attitűdöt vesz fel. A dawkinsi levezetéseket egyenként górcső alá veszi, és logikai kifogásokkal, helyenként a teológia történetéből vett ellenpéldákkal támadja azokat. Felteszi és vizsgálat alá vonja azt a kérdést is, hogy a vallásosságnak vajon milyen pozitív és negatív hatásai vannak az ember életére, és információit Dawkins állításaival veti össze.

Dawkins számára az istenhit egy olyan világmagyarázat, amely nem a világ értelmezésén és vizsgálatán alapul, hanem egy leegyszerűsített és erősen antropomorfizált modell. Véleménye szerint a tudományos hozzáállás és kutatás nem egyezthető össze a hittel, a darwinizmus alternatívája csak Isten vagy a lamarckizmus lehet, viszont ezeknek egyike sem működik a világot magyarázó elvként.1 Definíciója szerint a hit „vak bizalmat jelent bizonyítékok hiányában, sőt még a kényszerítő bizonyítékok ellenében is.”2 Dawkins legfőképpen a kreacionizmust támadja: az evolúciós elmélet mind darwini, mind későbbi genetikai szintű magyarázata kizárja a tervezettséget, ehelyett egy dinamikus, folyvást változó rendszerként magyarázza az élővilágot, amelynek alapegysége a replikátor: a földi élet esetében a gén. A molekula replikálni igyekszik önmagát, és ahhoz, hogy minél nagyobb hatásfokkal működjön az önsokszorosítás, túlélőgépeket hoz létre: biotokokat, azaz élőlényeket. A túlélőgépek folyamatos fejlődésen mennek keresztül, mivel versenyhelyzet alakul ki közöttük génjeik megőrzése céljából: így az egyszerű formák összetettebbé vállnak. Ez a koncepció magyarázni tudja a szervetlen anyagból a szervesbe való átmenetet, az élővilág jelenségeit, működésrendszerét. Dawkins szerint a rendszer „fölöslegessé” teszi Istent, mivel nincs tervezettség, nincs cél, nincs jó és nincs gonosz. „A minket körülfogó világmindenség pontosan úgy viselkedik, mint amire akkor számítanánk, ha semmiféle tervszerűséget, célt, gonoszat és jót nem hordozna a mélyén, csupán vak könyörtelen közömbösséget”3 – állítja Dawkins. Az embert helyzetéből kifolyólag viszont ő maga is különlegesnek tartja, az egyetlen olyan fajnak, amely tudatosan képes vizsgálni a világot, és bizonyos esetekben ellent tud mondani az önző gének általi diktátumnak. Az önző gén című művében így fogalmaz az ember pozíciójáról: „Géngépeknek építettek bennünket, és mémgépekként nevelkedtünk, de megvan a hatalmunk ahhoz, hogy szembeforduljunk a teremtőinkkel. Mi egyedül a Földön fellázadhatunk az önző replikátorok zsarnoksága ellen.”4

McGrath véleménye szerint Dawkins a hit alatt a vakhitet érti, s ez a fajta meggyőződés egy vallásos gondolkodó számára is elvetendő. A dawkinsi hitdefinícióra W. H. GriffithThomas (1861–1924) meghatározásával válaszol, mely szerint: „[A hit] az egész emberi természetre hatással van. Első lépésként a megfelelő bizonyítékok alapján kialakul az elme meggyőződése, ezt követően a meggyőződés alapján a szívben vagy az érzelmekben létrejön a bizalom, majd az egész folyamatot az akarat jóváhagyása koronázza meg, amelynek révén a meggyőződés és a bizalom a magatartásban fejeződnek ki.”5 McGrath tehát nem a vakon elfogadott magyarázat mellett érvel, hanem a személyes meggyőződésen alapuló hit mellett. Több alkalommal nyomatékosítja, hogy a keresztény vallás mindvégig jó viszonyban volt és van a racionalitással, és azokat a téves koncepciókat, amelyeket Dawkins támadja, az egyház is már régen elvetette.

McGrath nem a kreacionizmus mellett érvel, hanem első sorban azt kívánja hagsúlyozni, hogy az istenhit is dinamikusan változik, s az új tudományos felfedezéseket szervesen képes befogadni, ugyanakkor párhuzamosan több világképet is megenged. Annak bizonyítására, hogy az evolúció hatására nem csak utólag reagál a vallás, Aquinói Szent Tamás koncepcióját hozza fel példának: „Isten minden dolgok oka. Mindamellett Isten kauzalitása sokféleképpen működik. Miközben Istent bizonyos cselekvések közvetlen végrehajtására képesnek tekinthetjük, bizonyos oksági hatásköröket továbbad az általa megengedett rendnek. Aquinói Szent Tamás számára a másodlagos okságnak ez a fogalma nem alternatívája, hanem kiterjesztése annak az elsődleges kauzalitásnak, amelyet maga Isten gyakorol.”6 McGrath megjegyzi, nem tartja szerencsésnek, amikor egy tudományos koncepciót saját hatáskörén túlra is kiterjesztenek. A tudomány változik, a newtoni fizikát atírta az einsteini, a darwini evolúciót a dawkinsi. Továbbá egyáltalán nem garantált, hogy a jelenkor tudományos koncepcióit nem kell majd gyökeresen megváltoztatni, esetleg elvetni a jövőbeli új felfedezések következtében.

Dawkins azon érvelésére, mely szerint az Isten „vírusként” fertőzi meg az elmét, s zárja el a világ megismerésének csodáját az emberektől, McGrath válasza az, hogy egy hívő számára még intenzívebb csodálatot tud kiváltani, ha valamit felfedez a kozmoszból, mivel megtalálhatja a felfedezés mögött Isten keze nyomát. Továbbá elveti azt a dawkinsi gondolatot, miszerint a hit korlátolttá és dogmatikusan ítélkezővé tenné az embereket. Történelmi példával érvel, mégpedig a huszadik századi materialista ateizmus korával, amely sem boldogabbá, sem okosabbá nem tette az emberiséget. McGrath szerint a vallás túlkapásai ugyanolyan károsak, mint a tudományéi. Nem lehet „tipikusként” beállítani sem az egyház hibáit (vallásháborúk, boszorkányüldözés), sem pedig a tudományéit (fegyverfejlesztés).

McGrath helyzete kényelmesebb, mint Dawkinsé: Dawkins egy logikusan felépített, működőképes világmagyarázattal állt elő, amelynek ellenében McGrath nem hozott létre új rendszert, amely ugyanolyan racionális lenne, hanem a dawkinsi kutatási eredményeket igyekezett implementálni a vallásos magyarázatba. A hívők közül sokan egymástól elzárt párhuzamos gondolkodásmódot alkalmaznak a tudomány és a hit kérdéseire, amelyek között nincs átjárás, mivel ha ledőlne az elválasztó gát, valószínűleg az egyik koncepció vereséget szenvedne; McGrath szerint nem volna szabad ilyen szellemi rezervátumba helyezni a hitet, hanem folyamatosan vizsgálni kellene válaszainak érvényességét. Kérdés azonban, hogy mi marad Isten kompetenciájából, ha a kozmoszt és saját magunkat kutatva egyre újabb és újabb magyarázatokkal és koncepciókkal kell korrigálnunk a róla kialakított képet.

(Alister McGrath: Dawkins istene. Gének, mémek és az élet értelme. Ford.: Both Előd, Kalligram, Pozsony, 2008, 224 oldal, 2500 Ft/10,62 €)

1    Dawkins,  Richard:  „Survival Machine.” Brockman, John (ed.): The Third Culture. New York, 1996, Simon & Shuster. 75–95.
2    Dawkins, Richard: Az önző gén, Budapest, 1986, Gondolat. 248.
3    Dawkins, Richard: Folyam az édenkertből. Ford.: Béresi Csilla. Budapest, 1995, Kulturtrade Kiadó. 119.
4    Dawkins, Richard: Az önző gén.  251.    
5    GriffithThomas, W. H.: The Principles of Theology. London, 1930, Longmans, Green, xviii. Eszerint a vallásos hit a „bizonyítékok bizonyosságát” és a „hűség bizonyosságát” tartalmazza, továbbá „nem vak, hanem intelligens.” (xviiixix)
6    McGrath, Alister: Dawkis istene. Pozsony, 2008, Kalligram. 76.