Mayer Kitti: Egy kék hajszárítóról, avagy mi köze a designnak az evolúcióhoz? (esszé)

„A nyugati kultúrák történelmének mérföldköveit azok a tárgyak jelzik, amelyek előállítására az adott korszakban élő emberek képesek voltak.” Csíkszentmihályi Mihály ‒ Eugene Halton
A hajszárítót senkinek sem kell bemutatni. Egy másfél éves gyerek is tudja, hogyan kell használni, látta már elégszer: anya a tükör előtt áll, s a hajához tartja azt a búgó micsodát. A gyerek a biztonság kedvéért egy veszélytelen, kiszuperált da-rabot kap, ami amúgy is lekerülne a pincébe ‒ azzal játszhat nyugodtan.

A műanyag hajszárító kissé idegenül hat a sok színes leporelló és kisautó között, mégis fontosabb náluk, mert a gyermek számára azt jelenti: „én is tudok hajat szárítani”.

Egy hajszárítót azért mégiscsak szeretnék bemutatni. Megvan, mióta az eszemet tudom. Egy Silencio 1250-es típusú Bra-un hajszárító. Egyszerű, összecsukható, kompakt kis darab. Nincs túlgondolva, éppen annyit tud, amennyit egy hajszárítónak tudnia kell. Nincsenek rajta plusz funkciók, nem lehet vele se hidegen szárítani vagy ionizálni a hajat (minek is?). A hajszárító feje és fogantyúja szinte azonos méretű, a kedvencem mégis az, hogy Csíkszentmihályi Mihály ‒ Eugene Halton a fogantyú belsejébe lehet beletekerni a hajszárító zsinórját (valljuk be, ez egy nagyon előnyös tulajdonság, ha elektrotechnikai kütyükről beszélünk). És mindössze egyetlen gomb van rajta, amellyel a meg-lévő két fokozat közül kiválaszthatjuk a számunkra megfelelőt.

Most, persze joggal kérdezhetik: mi köze mindennek az evolúcióhoz?

Az evolúció és a tárgykultúra összekapcsolása korántsem új keletű dolog, olyannyira nem, hogy a tárgykultúra történetében a különböző korszakokat az alapján különítjük el egymástól, milyen tárgyakat állítottak abban az időben elő. „A pattintott kőkorszak évezredei magukról az akkoriban készített nyers és durva kőszerszámokról nyerték elnevezésüket; az újkőkorszak kőeszközei pedig egyre ergonomikusabbá váltak, idomulva használóik céljaihoz. A bronzkor és a vaskor azokat a korszakokat jelöli, melyek első-ként hoztak létre fémből készített tárgyakat.”1 De talán a XX. századot is joggal nevezték a műanyagok korszakának, hiszen a századelőn, illetve a XIX. század végén a természetes alapú műanyagok kerültek előtérbe (gumi, műselyem, műszaru stb.), a második világháborút követően azonban a szintetikus műanyagok váltak népszerűvé. Hogy milyen anyagról nevezhetnénk el a XXI. századot, azt döntse el mindenki maga. A mai digitális világban, ahol lájkokkal fejezzük ki, mennyire tetszik a szomszéd új kerti zuhanyzója, talán értelmetlen is volna kézzelfogható matériára gondolni.

Az anyaghasználat csak egyetlen aspek-tus a tárgyak „fejlődéstörténetét” illetően. A különféle találmányok, eszközök feltalálása nem csupán a technika fejlődését jelzi: használati tárgyaink ugyanis hiteles kordokumentumként is felfoghatók. Az űrverseny, mely a hidegháborús ellenfelek között folyt, nemcsak a sztratoszférában zajlott, hanem a háztartásokban is. Meg-figyelhető ugyanis, hogy az akkoriban piacra kerülő háztartási gépek ‒ amerikai és szovjet földön egyaránt ‒ hasonló kialakításúak voltak. Az amerikai Hoover cég például egy légpárnákon közlekedő, gömb alakú porszívóval állt elő (egy ilyen por-szívót láthatunk Richard Hamilton híres pop-art kollázsán, mely 1956-ban készült), a szovjetek pedig szputnyikra emlékeztető krémkávéfőző gépet és „Rakéta” elnevezésű porszívót bocsátottak a háziasszonyok rendelkezésére.

A hétköznapi ember általában nem mutat túlzott érdeklődést az evolúció nagy-betűs folyamatai iránt, mégis, ha valami igazán megnyugtató válaszra vágyik egy kérdéssel kapcsolatban, akkor bizony az evolúcióhoz menekül. Ez a kérdés vonatkozhat bármire: az anorexiától kezdve a homoszexualitáson át egészen addig, hogy a nők pletykássága evolúciósan megalapozott-e vagy sem. Az evolúciótól azt várjuk el, hogy magyarázatot adjon olyan jelenségekre, amelyekre másképp nem tudunk vagy nem akarunk választ találni.

A designnal kapcsolatban is felmerülnek evolúciós miértek. Például: miért vonzódunk a tiszta, átlátszó felületekhez, vagy miért kedveljük az egyszerű, szimmetrikus tárgyakat? Egyes nézetek szerint az áttetsző felületek azért csábítóak a számunkra, mert a vizet juttatják eszünkbe: ugyanis az ember közvetlen rokona, a Kelet-Afrikában élő bonobó csimpánz maga is vízközelben élt. A szimmetria pedig legtöbbször egyet jelent az egységgel, a harmóniával. „Az egyszerűség és a szépség együtt jár a szimmetriával, amely nemcsak a mesterségesen kialakított környezetünkben van jelen univerzális törvényként, hanem az élet vezérlőelve is.”2

Többek között az egyszerűség elve vezérelte a Braun hajszárító megalkotóját, Dieter Ramst is (bár kétlem, hogy ezt bármilyen összefüggésbe hozta volna az evolúcióval). Max Braun 1921-ben alapított gyárat Frankfurt am Main városában, ahol eleinte rádióalkatrészek, majd rádiók készültek. Rams 1955-ben csatlakozott a Braunhoz, neve azóta is egyet jelent a funkcionalista designnal. A funkcionalizmus sokkal inkább egy tervezői szemléletet, mintsem stílusirányzatot takar, már csak azért is, mert – mint azt neve is mutatja – a tárgy funkciója, működése, rendeltetése áll a tervezés középpontjában. „Használati tárgyaink sem nem kultikus tárgyak, sem nem az elmélkedés tárgyai. Kizárólag a funkciójukat kell betölteniük és hasznos módon illeszkedniük a környezetükbe”3 – írja Moholy-Nagy László, a Bauhaus tanára.

Dieter Ramsnál a funkcionalizmus összeforrt a jó design fogalmával. Szerinte egy tárgy akkor sorolható a jó designtárgyak közé, ha innovatív, esztétikus, hosszan tartó, könnyen érthető, hasznos, környezetbarát. Nem akar többnek látszani, mint ami, továbbá olyan egyszerűnek kell lennie, amilyen egyszerű csak lehet. Nála „a kevesebb több” szókapcsolat „a kevesebb jobb” jelszóvá változott, mely azóta is követendő szemlélet az ipari formatervezők körében.

Egy valamiről azonban még nem beszéltem. Aminek az égvilágon semmi köze az evolúcióhoz, de mégis megkerülhetetlen, ha tárgyakról beszélünk. Ez pedig a személyes kötődés. Lehet, észre sem vesszük, és csak megszokásból emeljük le a polcról a kávéscsészét vagy szárítjuk a hajunkat egy bizonyos hajszárítóval. A tárgyaink – akár-csak mi magunk – változnak. Fűződhet hozzájuk kedves emlék vagy egy családi vita, amit legszívesebben elfelejtenénk. Nekem például a Braun hajszárítónk mindig egyet jelent majd apámmal, még ha nem is ő vette, hanem egy szomszéd ajándékozta nekünk úgy jó tizenöt-húsz évvel ezelőtt. Én arra már nem is emlékszem, pont ezért: olyan, mint egy családtag. Jelentése, mióta elvégeztem a designelmélet szakot, és meg-ismertem Dieter Rams nevét, még tovább gazdagodott. Azt hiszem, a szívem mélyén büszke vagyok, hogy van odahaza egy ilyen tárgyunk. Még ha az csak egy hajszárító is.

(Egyébként azt tudták, hogy a hajszárí-tó feltalálása előtt az emberek porszívóval szárították a hajukat?)

1 Csíkszentmihályi Mihály – Eugene Halton: Tárgyaink tükrében. Budapest, 2011, Libri Kiadó. 12.   
2 Crozier, Ray: Pszichológia és design. Budapest,2001, Nemzeti Tankönyvkiadó. 34.
3 Steffen, Dagmar: Jelentés és elbeszélés a termékter-vezésben. In Helikon Irodalomtudományi Szemle (Narratív design különszám), 2013/1. – LIX. évfo-lyam. 55.