Egy helyszínváltás nehézségei

Egy helyszínváltás nehézségei

26. JAK-tábor, Balatonszemes, 2014. augusztus 26–30.
Amikor Tóth Kingát megpillantjuk egy udvarban a Latinovits Zoltán Művelődési Ház mellett, már tudjuk: jó helyen járunk. Ez itt a Balatonszemesre kihelyezett Szigliget.

Első látásra egészen megnyeri a tetszésünket a hely: árnyas, kocsmákkal sűrűn szegélyezett utcácska, bonyolult rendszerű épületkomplexum tágas udvarral, s még ha nincs is kastély és parkerdő, úgy tűnik, a táborozók már egészen belakták a helyet, mire mi megérkezünk. Ez már a valahányadik nap, többen mondják kissé elcsigázott mosollyal, előző este volt a holtpont, és közben kissé riadt pillantásokat vetnek az Esély nevű étkező felé, ahonnan mintha minden rossz a földfelszínre szivárogna. Az ágyak kissé koporsószerűek, bár nem szeretnék olyan elszabott koporsóban feküdni majdan, ahol még a lábamat sem tudom kinyújtani, de remélhetőleg nem is egy KISZ-üdülőben fogok végső nyughelyre találni.

Apropó, elmúlás: Balatonszemest már teljesen eluralta az utószezoni hangulat, az ősz idén nem lopakodva érkezik.

Az idei JAK-tábor nemcsak egy helyszínváltás jegyében zajlik, hanem egy másik váltás is központi szerepet foglal el benne: a rendezvény szervezői a 26. tábor témájául a rendszerváltást választották. Idén erős a nemzetközi felhozatal is: az egyik pillanatban arra ocsúdok, hogy mellettem Száz Pali egy újvidéki szerb lánnyal a vajdasági laposságról beszélget, odébb pedig Egor Indiani, a szlovák író tűnik fel, akinek nemrég a pozsonyi Kecske utcai Artforumban vehettünk részt a felolvasásán.

A tábor programja koherensen felépítettnek tűnik, s bár kései érkezésünk miatt átfogó képet nem alkothattunk, annyi bizonyos, hogy Czinki Ferenc augusztus 29-i könyvbemutatója e sorok írójának egyik legerősebb eddigi JAK-táborbeli élménye. Az Egy kocsma város című kocsmafüzet (szöveg: Czinki Ferenc, fotók: Arany Gold Zoltán, Oláh Gergely Máté, kiadványterv: Varga Gábor Farkas) olyan kellemes fogású, hogy alig akarom kiengedni a kezemből (a borító söralátét-kartonból készült), a felolvasott szövegek frappánsak, a közreműködő Blahalouisiana zenéje katartikus, a fényhatások különleges hangulatot teremtenek, és olykor még a moderátor Cserna-Szabó Andrásnak is eszébe jut egy-egy épkézláb kérdés. Czinki Ferenc kötete a JAK-nál egy új, intermediális, a társművészeteket aktívan bevonó sorozat elindítását is inspirálta; kíváncsian várjuk az eredményeket.

Másnap már tetőzik a hangulat, a közgyűlésen újraválasztják Gaborják Ádámot, az előbújó nap pedig a partra csábít, ahol már a kacsák is csak óvatosan lógatják a lábukat a vízbe, de jó látni, ahogy a túlparton teljes pompájában pihen a Badacsony-hegy. Visszatérve a táborba még kiélvezzük az ételellátás kissé morbid fantáziáját, majd, miután Száz Pali kőmandaláival ámulatba ejtette a táborozókat, beülünk Mikó Csaba Apátlanok című darabjának felolvasószínházi előadására. Két óra felolvasószínháztól az ember először ódzkodik, de az előadás annyira sodró erejű, hogy a két óra egy-kettő lepereg, és megint egy erős élménnyel lettünk gazdagabbak. Kis levezetés után a nemes egyszerűséggel Zöld névre hallgató kocsmában a titkos naplók felolvasására érünk vissza: Csutak Gabi a délután még ügyesen félrevezetett bennünket, amikor nálunk érdeklődött a szerzők kiléte felől, és ő Bartók Imrét nevezte meg fő tippjeként. Bár talán rásegítésnek is vehettük volna az információt, mert Gabi naplóírótársa, mint kiderül, Mán-Várhegyi Réka; egyikük sem tudja mellőzni a Szigliget utáni honvágyat, bár írásaik végkicsengése megegyezik: jövőre is találkozzunk.

Este még Áfra Jani toborozza az embereket egy Thomas diszkó névre hallgató helyre, mások pedig egy lánybúcsút emlegetnek valahol a parton; mi inkább Czinki Feri pálinkájára hagyjuk magunkat rábeszélni odabent az udvarban. Ekkor már tudjuk, hogy vasárnap reggel nyolckor mi, a rendszerváltás gyermekei egy nyugdíjascsoportnak adjuk át helyünket itt a táborban. Ezt azonban igyekszünk nem szimbolikusan értelmezni. (szalzo)