Magolcsay Nagy Gábor: Nyolcadik nap: a bolygó kifosztása
Óceánok könyve
Kurzweil kontrapunkt
Nyolcadik nap: a bolygó kifosztása
20 | Óceánok könyve
utolsó éjszakák nyugtalan raját látom | a pupillák torkába száműzött esőt az éjfélpont körül tekergő holdhínárt | holdak holdját látom ezt a szörnyethalni kész viaszgolyót | látom a csillagfürtök súlyából táplálkozó végtelent és az utolsó tüdőrózsával ébredőt | látom az időkatakombák hidrogénfalán átlépő messiást és a saját szívverésén kívül semmit nem ismerőt | aki minden elszakadáskor egy narvál álmába költözik örökig hallja az az öröm társául szegődők lélegzetét | utolsó éjszakák nyugtalan raja | azelőtt minden hiányzó egy vad álmában tündökölt és tudta hogy az ásványi utakon portyázó nemtelen kolóniák zsivaja sohasem biztató | ha pedig egy lagúnaszahara párologni kezdett a medúzás áramkörök nyomban falkába verődtek | most csak az oxigéntörzsek fagyott némasága van | és te vagy aki az óceán könyvét olvasod | álmatlan temetetlen vég felé forduló emberarc | az óceán lámpása | két tucat hűtlen kromoszómapár | fogadd hát uralkodó mosollyal ha beléd menekülnek a tetten ért csodák | fogadd békülékenyen hogy benned kuporog a túlélők szerteszikrázó éneke hogy az óceángyomor folyosóinak titkos labirintusába az óceán eleven húsába beléd vetjük végül a holtak csokrait az evezésre teremtettek húzóerejét és a kopoltyúk üregében fogant kölyökfényeket melyek az ünnepi szűzi bűn emlékét hordozzák hogy átszaladhass a kozmikus ködök ajtaján
21 | Kurzweil kontrapunkt
a hím aki a tejút rezzenéstelen szövetén halad eleinte a különbségtevés áramlatainak szolgálója lesz | sorsválasztásra most még az űrben tartózkodás az elszakadás és az egyensúly gyakorlása késztetik | mielőtt örökre elül benne a hangok rugalmassága valamely csillagködbe lép | az éberség és a figyelem után ered | nem diktál többé | a jégre és az idő párhuzamosaira bízza magát egyszersmind kiszolgáltatva a pillanatot amit a nőstény eddig nem észlelhetett és amit eddig az ellenpontok tehetetlenségének nevezett | a szingularitás végső fázisa ez amelyben a kétség többé már nem szavak és nem a kauzalitás mentén képződik hiszen ez a földönkívüli sorstalanságból való részesülés végteleníti az áldozathozót
–