Ondrejčák Eszter: „Mekkora a súlya egy puszinak?” (beszélgetés Vig Balázzsal)
„Szeretke is tárcsázott egy idegen számot. Először egy géphang azt mondta neki, hogy a hívott számon előfizető nem kapcsolható. Másodszor egy kedves néni szólt bele a telefonba.
– Halló! Csókolom. Itt Szeretke hercegnő beszél. Elraboltak a Panelpalotából, a kádból, a pótlefolyón keresztül, egy nagy kalózhajóval. Itt vagyok a tenger közepén két barátommal. Az egyik egy torzonborz rőzséjű kisfiú, Bújócskának hívják. A másik pedig egy kenguru, az ő neve Damil, és nem beszél. Egy telefont találtunk az erszényében, arról telefonálok. Tetszik tudni követni?
– Igen, mondjad csak, kedves.
– Na mármost, a kalózhajón, amin fogva tartanak, nincs már kint a halálfejes kalózzászló, ugyanis valaki ruhát varrt nekem az anyagából. Helyette egy rózsaszín úszósapka a lobogója, ami még a csatornában akadt rá.
– És a tengeren belül hol vagytok? – érdeklődött a néni, mintha minden, amit eddig hallott, a lehető legtermészetesebb lenne.
– A közepén – tippelt Szeretke.
– Nem láttok szárazföldet valamerre?
– Nem, mindenhol csak vizet látok.
– És azt tudod, hogy melyik tengeren vagytok?
– Sajnos nem. De az talán segít a néninek, hogy ennek a tengernek nem sós a vize, hanem édes.
– Ó! Olyan tengert sajnos nem ismerek. Így még akkor sem bukkanhatnék a nyomotokra, ha a keresésetekre indulnék.
– Akkor csak annyit kérek, hogy tessék elmenni a Panelpalotába, és tessék megmondani Öregkirálynak vagy Szépkirálynénak, hogy itt vagyok az édesvizű tenger közepén, és jól vagyok, és lett két új barátom. És igyekszem hazakeveredni, ne aggódjanak.
– Persze, édesem. És mondd csak, merre van az a Panelpalota?
– Mindenki tudja, hogy merre van a Panelpalota.
– Én sajnos nem.
– Ó! De kár. Akkor minden jót a néninek. Csókolom.
– Szervusz, és üdvözlöm a kis barátaidat is. További jó játékot!
Szeretke hercegnő letette a telefont. Bújócska és Damil már korábban közel húzódtak hozzá, így minden szót jól hallottak.
– Megpróbáljunk valaki mást?
– Inkább ne. Pihentessük a telefont. Már kezd lemerülni az aksija. Ahogy az enyém is.
És akkor a telefon pityegett egyet. Üzenetük érkezett. Valaki SMS-t írt nekik!”
Vig Balázs: Puszirablók (Hatodik fejezet – részlet)
Ondrejčák Eszter: 2014-ben az Ünnepi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadónál harmadik meseregényed, a Puszirablók. Miben különbözik ez a mese a korábbi köteteidtől?
Vig Balázs: Ha azt veszem, hogy a Három bajusz gazdát keres nyerte el a legtöbb felnőtt tetszését a gyermekolvasók mellett, A rettegő fogorvos pedig, ha minden igaz, a legnagyobb példányszámban elkelt könyvem, akkor a Puszirablók egyértelműen a gyerekek kedvence. Egyébként nagy szerencsémre remek illusztrátorok (Kárpáti Tibor, Kalmár István és Radnóti Blanka) segítették a könyveimet vizuálisan. Mindhárman nagyon ismert és elismert művészek, akik kreatívan, párbeszédbe lépve a szöveggel alkották meg a műveiket. A Puszirablók Szeretke hercegnőről szól, aki a Panelpalotában lakik. Egyik éjjel nem kap jóéjtpuszit, és elrabolják egy nagy kalózhajóval a kádpótlefolyóján keresztül. Ott egy kengurura (Damil) és egy fürdőgatyás fiúra (Bújócska) bukkan. A kalózkapitány fel sem tűnik, csak SMS-ben közli a követeléseit. Váltságdíjul nem kincset vagy aranyat kér tőlük, hanem egy mázsa puszit. Ennek a begyűjtése sok-sok vicces kalandot eredményez, például egy szerelmes pár első csókját lopják el, egy rossz gyerek meg sem érdemelt puszijait, valamint az is kiderül, hogy mennyit ér egy celebpuszi. Tehát egy nagyon játékos történetről van szó, aminek már a műfaja is sokrétű. Merít a klasszikus mesékből, de a romantikus lányregényeket. Van benne szeretet és érzelmi szál is. Ha pedig valaki krimiként próbálja olvasni (ami kínálja magát), akkor csalódnia kell, mert a végén nem derül ki, hogy ki volt a rosszfiú. Rengeteg üres hely van a történetben, és a sok megválaszolatlan kérdés szinte követeli, hogy az olvasó is íróvá váljon, a fantáziája teljes felhasználásával közelítsen a meséhez. Gyermekkönyvről lévén szó, ezt a közönség nagyon hálásan fogadta. Az első két mesém lezárt történet volt. A Három bajusz gazdát keres a keretes szerkezet miatt, A rettegő fogorvos pedig az egyfelvonásos bohózat jellege miatt. A Puszirablók viszont szabadon továbbgondolható. Anélkül, hogy meg kívánnám válaszolni a nyitva hagyott kérdéseket, már dolgozom a folytatáson. Az író-olvasó találkozókon rendre felteszik a gyerekek a kérdést, hogy lesz-e még puszirablós, szeretkés mese? Dolgozom rajta, hogy legyen.
OE: Kérlek, mutasd be nekünk első két meseregényed is.
VB: 2010-ben debütáltam a Móra Kiadónál a Három bajusz gazdát keres című meseregényemmel. Ez egy népmesei elemekkel is eljátszogató, keretes szerkezetű vidám mese, melyben három bajusz egyszer csak leugrik gazdája orra alól és világgá megy. Kunkori koma a faluszéli tejivóban kis híján a szomorú zsiványok bajuszának szegődik, Harcsa szomszéd a legkisebb rozmárlány bajuszával megízleli, milyen is egy rossz házasság. Kedves bajusz pedig trombitásként próbál szerencsét a művészvilágban. Tehát a vidám bajuszfigurák, a mesei köntös, a humoros történetmesélés tulajdonképpen komoly témákat is feszeget. Ennek a mélyebb tartalomnak is köszönhető, hogy nemcsak a gyermek, hanem a felnőtt olvasók tetszését is elnyerte. Egyébként 2010-ben, mikor a mesekönyv megjelent, még nyoma sem volt a hipszter bajuszkultusznak a divatban, ami később talán extra figyelmet is irányított a mesére. 2012-ben A rettegő fogorvos című mesekönyvem a Móra Kiadó felújított „Már tudok olvasni” sorozatában jelent meg. A sorozatot nagy betűméret, sok rajz jellemzi. Valódi célja, hogy az elsős korosztály első önálló olvasmányélménye lehessen. Ez a mese rövidebb is például a Három bajusz gazdát keresnél. Olyan, mint egy egyfelvonásos bohózat. Míg az előző mesémben sorra változtak a helyszínek, az idősíkok, több elbeszélője is volt a történetnek, itt egy fogorvosi rendelőben játszódik az egész mese. Fognyűvő doktor a főszereplő, aki annyira fél a bátor gyerekektől, hogy meg sem meri vizsgálni őket, hanem inkább bebújik a fogorvosi széke alá félelmében. A rettegő fogorvost várótermi mesekönyvnek szántam, nevetéssel segíti oldani a szorongást, ami felnőttet, gyermeket egyaránt elfog, mielőtt belépne egy orvosi rendelőbe. Nagyon boldog lennék, ha néhány szülő nem a telefonját adná a gyermeke kezébe várakozás közben, hanem akár ezt a mesekönyvet. A Kossuth Rádió felkérésére rádióra alkalmaztam mindkét mesét, a Thália Színház színészei bújtak a szereplőim bőrébe. Néhány név a teljesség igénye nélkül: Molnár Piroska, Mohai Tamás, Papp János, Széles László, Vida Péter, Egri Bálint és Pindroch Csaba. Mindkét mesejátékot Kőváry Katalin rendezte. Nagy öröm és megtiszteltetés volt számomra a közös munka.
OE: Mikor kezdtél el mesét írni, és mi vezetett ehhez a műfajhoz?
VB: Szerintem nem az az érdekes, hogy miért kezd el valaki meséket írni, hanem hogy miért marad meg a meséknél. Én ebben a mesei köntösben találtam magamra, a saját hangomra. Segít távolságot tartani a témától, ami írástechnikailag nagy segítség. Tetszik az is, hogy a gyerekek nem cinikusak, tehát nagyon nagy energiákat képesek generálni magukban egy-egy történet kapcsán. Többek között ezért tudnak jobban rajongani valamiért, mint mi, felnőttek. Nagyon jól emlékszem, hogy milyen voltam gyermekként, sok témám is van abból az időből, valamint emlékszem az akkori képzettársításokra és fantáziálásokra. Tulajdonképpen a történetszövésem szorosan erre épül a mai napig.
OE: Fontosnak tartod a példázatosságot?
VB: Szerintem nem baj, hogyha egy mese tartalmaz valamiféle becsomagolt erkölcsi tartalmat vagy didaktikus mondanivalót. De csak akkor, ha ez harmonikusan következik a történetből, tehát olyan tanulság, amit az olvasó maga tud levonni a mese megismerése után. Végül is az üzenet csak akkor rögzül, hogyha mi magunk csodálkozunk rá. Én még valamit szoktam alkalmazni a meséimben (ahogy az író-olvasó találkozóimon is): bevonom a felnőtteket. A történeteim tele vannak kikacsintásokkal a felnőttek felé. Egyrészt olyan humorral, ami több síkon értelmezhető, mást mond a gyermeknek és mást a szülőnek. Másrészt igyekszem a figyelmüket felhívni néhány szerintem manapság hiánycikknek számító dologra, amire borzasztó nagy szükség volna. A Három bajusz gazdát keresben a vasárnapi ebéd utáni családi beszélgetésekre, A rettegő fogorvosban a várótermi szorongás oldására. A Puszirablókban pedig az esti mese fontosságára és a jóéjtpuszi elmaradhatatlanságára. (Figyelem! A gyerekek az író-olvasókon többször elmondták, hogyha egy veszekedés után este nem kaptak jóéjtpuszit, arra gondoltak, hogy már nem szeretik őket a szüleik.) De persze félreértés ne essék, nem erkölcskódexek a könyveim. A puszi egy végtelenül szórakoztató, kötetlen, szabad, könnyed téma, számtalan szálon el lehet vele indulni. Mindenki hozzá tud szólni, mindenkinek vannak emlékei róla, igazi közkincs. Nem hiába fáj rá a kalózkapitány foga…
OE: A könyveid megjelenése után tehát személyesen keresed fel a közönséget. Milyen tapasztalatokkal gazdagodsz ezeken az eseményeken?
VB: Az első könyvem megjelenése óta rengeteg író-olvasó találkozón részt vettem. Tavaly például 105 előadásom volt, mintegy 5000 gyerekkel találkoztam. Ami nagyszerű! Gyermekkoromban egyáltalán nem vittek minket az iskolából könyvtárba, kortárs írót sem láttunk, azt sem tudtuk, hogy vannak 3D-s szerzők, akik azon kívül, hogy nekünk írnak, szívesen elbeszélgetnének velünk. Pedig megrögzött könyvtárba járóként, aki falta a könyveket, nagyon örültem volna ennek. Ezért igyekszem eleget tenni a felkéréseknek, megadni a gyerekeknek azt az élményt, amiből nekünk nem jutott ki. Az olvasásnépszerűsítő programok különösen
fontosak manapság. A rémhírekkel ellentétben azt tapasztalom, hogy a gyerekek igenis nyitottak az olvasásra, szeretik a könyveket. Igaz ugyan, hogy egy figyelemre érdemes alternatívaként kell bemutatni őket egy tablettel vagy a Facebookkal szemben. Igyekszem partnerként tekinteni a gyerekekre, ezért az író-olvasó találkozóim nagyon vidámak, játékosak, interaktívak. Minden kreatív ötletükre nyitott vagyok, és igyekszem lereagálni azokat, beépíteni az előadás menetébe. Ezáltal nemcsak külső megfigyelők, hanem tevőlegesen belefolyhatnak abba, ami történik. Budapesten, nagy városokban is vannak fellépéseim, Szekszárdra egyenesen hazajárok most már, de kisebb falvak könyvtáraiban, iskoláiban is rendszeresen megfordulok. A honlapomon (www. vigbalazs.com) igyekszem is dokumentálni ezeket a találkozókat képekkel, naplóbejegyzésekkel, illetve ez egy olyan fórum, ahol a gyerekek is megtalálhatnak, írhatnak nekem. Sok-sok szívet melengető üzenetet kaptam már. Az is nagyszerű, hogy a pedagógusok sok helyen elolvasásra, feldolgozásra érdemesnek találták a könyveimet, kiegészítik velük a tananyagot, mert a gyerekeket érdeklik. A könyvtárosok is arról számoltak be, hogy a találkozók után a gyerekek kölcsönzik, keresik a könyveket. És ha a saját könyveim mellett sikerül a többi kortárs mesére, szerzőre is felhívnom a figyelmüket, vagy a számomra fontos klasszikusokra, akkor az mindenképp siker.
OE: Korábban jelentek már meg műveid folyóiratokban is? A mesén kívül más műfajban alkottál valaha?
VB: Egyetemista koromban rengeteg novellát írtam, ezek egy része az ÚjNautilus irodalmi portálon jelent meg.
Épp tíz éve, 2005-ben a Napút folyóiratban is megjelent néhány novellám. De hiába küldözgettem a szövegeket, valahogy nem passzoltam egyetlen folyóiratba sem. Olyan dolgokat kértek számon rajtam a szerkesztők, amivel nem is állt szándékomban foglalkozni, tehát nyilvánvalóan másként olvasták az írásaimat, mint aminek én szántam őket. Már akkor is a történetközpontú próza állt hozzám közel. Azon kevesek közé tartozom, akik sosem írtak verset, nem volt ritmusérzékem, hallásom hozzá. Regényekkel, felnőtt prózával viszont mindig szívesen kísérletezem. Most is dolgozom egy regényen, de csak lassan haladok vele. Mások mesét írnak mellékesen két regény között, én pont fordítva, nekem most a mesék a fontosabbak. 2014-ben a Csimota Kiadótól felkérést kaptam, hogy írjak egy mesét az Egyszervolt című meseantológia felújított, átdolgozott változatába. Paulovkin Boglárka illusztrálta a könyvet, klasszikus és kortárs mesék kaptak benne helyet. Máté Angi, Dragomán György, Lázár Ervin, Márton László, Baraczka Gergő, Borbáth Péter, Elekes Dóra, Csepregi János, Both Gabi, Kollár Árpád és Dávid Ádám meséje mellett szerepelek. Ez egy nagy volumenű vállalkozás volt, sikeres a könyv, jó volt benne részt venni.
OE: Mit várhatunk tőled a közeljövőben?
VB: Eddig páros évben jelentek meg meséim, ez a tendencia most változni fog, ugyanis 2015 szeptemberében szintén a Móránál jön a Todó kitálal az oviról című mesém. Ez egy „igazmondó mesekönyv” lesz. Feje tetejére állítottam az ovis témát, öröm volt dolgozni rajta, én is nagyon élveztem. Fontos számomra, hogy az egész családot megszólítsam a meséimmel. Tehát a legkisebbektől kezdve a nagytestvérig, de a szülők, nagyszülők is jól szórakozzanak. Örülnék, ha kedvük támadna megbeszélni egymással az olvasottakat.