Merva Attila: Az apokalipszis poszthumán lovasa (Michal Habaj Caput Mortuum című kötetéről)

Az igazi költészet nem kínál választási lehetőséget.
Kényszerhelyzet; kockadobás, melyben a költő feladata
a sors számainak megfelelő elolvasása.
(Fülszöveg, a szerző fordítása)

Caput Mortuum, azaz „halott fej”. Michal Habaj legújabb, 2015-ben megjelent verseskötete a fülszöveg alapján valóban nem kínál választási lehetőséget. Igazi költészet? – tehetjük fel a kérdést, s ahogy egyre inkább beszippant bennünket a habaji (apokaliptikus) szövegvilág, meg is válaszolhatjuk. (Igen, az). A kötetet 2015 októberének elején mutatták be Pozsonyban, az eseményről és az ott elhangzottakról Száz Pál tudósította az Irodalmi Szemle olvasóit. A kötet szerzője a címmel kapcsolatban akkor (frappánsan) azt tanácsolta, hogy nézzünk utána a Wikipédián. Nos, a címnek az alkímiától kezdve a festészetig több lehetséges olvasata is van, a kötettel kapcsolatos hivatkozás talán az a szürkésbordó színárnyalat, mely a középkori vesztőhelyeken (a levágott fejekből kicsorgó) megalvó vérre emlékeztet, s amely egyben a könyvborító rácsozott mintázatának színe is.

A hároméves hallgatás után a költő valóban egy összetett, hangvételében és kontextusaiban is hullámzó kötettel jelentkezett. Eltűnt az előző kötetre jellemző strukturáltság, ám a szabadabb formai világot a már említett apokaliptikus hangnem teszi helyenként kötötté, pontosabban szólva, tematikailag behatároltabbá. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy témájában egysíkú kötettel állunk szemben, sőt. Az apokaliptikus próféciákat összehasonlíthatatlan szarkazmussal ábrázolja, nem beszélve a neoavantgárd elemek (ismétléses alakzatok, groteszk, helyenként szürreális képi világ) jelenlétéről, melyek már az előző kötetet is jellemezték. Ami viszont most nagyobb hangsúlyt kap, az a költészet (a költő?) társadalmi szerepvállalása, amelyről maga a szerző a kötet bemutatóján is beszélt. Szerinte a poézis s általában a művészetek elvesztették a társadalomszervező, formáló, bíráló stb. szerepüket, s ez magából a kötet hangvételéből is leszűrhető. Habaj ezzel próbál szembemenni, és elmondható, hogy ez részben sikerült is neki a kötet egyik legismertebb versével, mely a Levél a befektetőnek (List developerovi) címet viseli. A verset legelőször a Pravda napilap szombati irodalmi mellékletének címlapján publikálták, ami a szlovákiai viszonyokat tekintve nem egészen hétköznapi dolog. A költeményt Július Fujak kortárs szlovák zeneszerző megzenésítette, és a költő előadásában felvették a NE:BO:DAJ nevű formáció egyik lemezére. Bár a vers a pozsonyi fejetlen, erőszakos és koncepció nélküli urbanisztikára próbál rámutatni, lényegében a közép-európai térség – sajnos – élő jelenségéről van szó, ezért is fordították le már több nyelvre a költeményt.

Visszatérve a kötetben lévő szövegekhez, első olvasatra talán kissé meghökkentő a merész hangnem, ahogy a lírai én „kioszt” bennünket. Azonnal „belecsap a lecsóba”, a kötetkompozíció még inkább rásegít arra, hogy a megfelelően expresszív és a profetikus hangnem váltakozása egyensúlyban legyen. Ez a hangnembeli váltakozás végigkíséri a kötet verseit, melyeket nem igazán lehet ciklusokba tömöríteni, kivéve talán az első 27 oldal verseit, melyek eredetére az említett oldalon derül fény (a költő egy korábbi, ausztriai tanulmányútja során született töredékekről van szó). Ám e feloldás elolvasásáig nem igazán érezhető az, hogy töredékek lennének, illetve a kötet végéig nem igazán tekinthetőek „kívülállónak” e versek. Az ezután következő, váltakozó hangnemű időutazás végére tényleg egy dehumanizált világba való érkezés vár bennünket, amely inkább a gondolkodó ember talán kissé aggódó (belenyugvó) fájdalmát tükrözi, ám sosem ölt színpadias jelleget. A kötetben számos, erre utaló verset találunk, például a Posztemberek (Postľudia), a 6:66, a Vád (Obžaloba) vagy a Zarándok (Pútnik).

A versek hullámzását afféle levezető szösszenetek töltik ki, melyekben az erotikus jellegű mozzanatok a maguk testi mivoltában vannak ábrázolva, oly mesteri módon, hogy az olvasó nem igazán érzi azt a mesterkélt sikamlósságot, amely egy-egy kortárs lírai alkotás kísérő jelensége. A cím nélküli, illetve a három ponttal jelzett ötsoros is a fentieket támasztja alá:

Csak egyszer történt meg,
hogy benned voltam:

Ezzel a két ujjammal,
melyekkel ma
az Alkotmányra esküszöm.

Az erotikus mozzanatokon túl ezek az átmeneti versek levezetésként is szolgálhatnak az expresszívebb hangvitelű szövegekhez, ilyen például a Meditáció (Meditácia) című költemény is, mely egyfajta visszautalásként hat az előző kötet meditatív verseire.

Az apokaliptikus hangnem, amely a kötet vezérfonalát képezi, gyakorlatilag még a fentebb említett levezető szakaszokban is érzékelhető. Érdekes a lírai én fenegyerekként való indulása, majd e hangnem magába fordulásai utáni megerősödése, ami egyfajta avantgárd jelleget ad egy-egy versnek: főként a társadalmi cél mentén íródott költemények ezek, melyek felhívás- vagy kiáltványjellege már nem az avantgárd erős jövőbe vetett hitét tükrözi, inkább a vég eljövetelét. Például a Jövő (Budúcnosť) című rövid költeményben:

Egyszer veszek neked egy villát,
a Slavín tövében,
a városra vagy a Dunára
néző kilátással,
amelyiket választod.

Vagy mindketten lágerben végezzük.

Szinte lehetetlen Michal Habaj új kötetét bárhová is besorolni, bármihez is kapcsolni, ezért recenzensként is rendkívül nehéz dolgunk van, hiszen a számítógépek, okostelefonok és az állandó online-lét világában érdekessé tenni egy verseskötetet, mely ráadásul épp a fentiek által létrehozott poszthumán világról profetizál, nem egyszerű feladat. Viszont a szövegek mesteri megszerkesztettsége és a lírai én merész (s egyben mélyreható) szókimondása még a kortárs lírát nem igazán (értő?) kedvelő olvasók számára is komoly meglepetéssel szolgálhat. Zárszóként következzen a kötet záró figyelmeztetése:

Figyelmeztetés (Upozornenie)

E könyv olvasása nincs hatással a többi ember, társaság vagy korporáció viselkedésére. Ezért figyeljenek oda:

• a kommunikációs eszközökre, melyek információkat gyűjtenek és osztanak meg önökről,
• a szolgáltatókra vagy a munkaadókra, akik megfigyelhetik, hogy milyen könyveket vásárolunk, olvasunk és terjesztünk,
• az ártó médiumokra, melyek megfigyelik majd billentyűzetüket, könyvtárukat és magánéletüket,
• a titkos ügynökökre, akik megfigyelhetik önöket,
• az emberekre, akik önök mögött állnak.

(Michal Habaj: Caput Mortuum. Občianske združenie Vlna/Drewo a srd, Bratislava, 2015, 171 oldal, 10 €)

—

1- Bővebben lásd: http://www.irodalmiszemle.bici.sk/mhely/2457-mindennek-kaput. A letöltés dátuma: 2016. 01.29.

2  A dalról és a formációról bővebben: http://www.nebodaj.sk/diskografia–cd.html, hozzáférés dátuma: 2016.01.29.