Én is így vagyok ezzel

Én is így vagyok ezzel

 

A Fiatal Írók Szövetségének tábora, Visegrád, 2016. július 20-24.

Kezdem valami személyessel: ez idei már a negyedik FISZ-táborom, és bár egyre többször kapom magam azon, hogy a poharamban sör helyett víz lötyög, ráadásul a szerdai mulatás, a csütörtöki csapatás és a pénteki veretés után megfogalmazódik bennem, hogy a szombati tivornyát akár ki is lehetne hagyni. Pedig Visegrád gyönyörű, a találkozások felejthetetlenek, és addig nem szabadna öregnek érezni magam a huszonévesek között, amíg a nálam öt, tíz vagy húsz évvel idősebbek is bírják.

Kollár Árpád köszöntője

Kollár Árpád köszöntője

 

Az írás nem csapatmunka

Kollár Árpád FISZ-elnök szokásos köszöntője és eligazítása után a veszteséglistát ismerteti: a programplakáton szereplő „nagyon titkos vendég” az elmúlt héten elhunyt Esterházy Péter lett volna, a török vendégek pedig a rendkívüli állapot miatt nem érkeztek meg. A megváltozott program részeként néhányan felolvasnak részleteket a Kis magyar pornográfiából, a Harmonia caelestisből és más Esterházy-művekből. A lengyel műfordítóműhely tagjai lengyelül teszik ugyanezt, sőt Szőllőssy Balázsnak köszönhetően egy török nyelvű részlet is elhangzik.

A tábor idei headliner vendégei fordított abc-sorrendben – egyben fellépésük sorrendjében – Visky András, Takács Zsuzsa és Cserna-Szabó András. A költő, író, drámaíró, dramaturg és egyetemi tanár Visky életútját Molnár Illéssel követhetjük nyomon, igaz, csak részben és nagy vonalakban: a család kitelepítése épphogy szóba kerül, annál több szó esik viszont felolvasás és vers, valamint vers és dráma viszonyáról.

Visky Andrást Molnár Illés kérdezi

Visky szereti a költő saját hangján hallani a verset, éppen ezért Pilinszky életműve a performanszba hajló felolvasásai miatt is fontos számára. A drámát olvashatatlan szövegként definiálja, illetve nem olvasásra szánt szövegnek tartja. „Normális ember drámát csak kényszer alatt olvas”, állapítja meg drámaírói és dramaturgi minőségében is, megemlíti azonban egy filozófus barátját, aki szerint minden nap kell verset olvasni.

Takács Zsuzsa beszélgetőtársa Korpa Tamás, mielőtt azonban az életműben elmélyülnénk, Kalapos Éva Veronika olvassa fel a Kossuth-díjas költő M. emlékére című, egy ismerőséről szóló versét, aki kitörölte emlékezetéből a háború előtti életét, családtagjai pedig a múltra emlékeztető fényképek, dokumentumok megsemmisítésével segítették a felejtésben. Takács elmondása szerint nehezen szabadul az ehhez hasonló sorsoktól.

Takács Zsuzsával Korpa Tamás beszélget

Bár saját katolikus családja nem volt antiszemita, az ismerősi körben elhangzó gyűlölködő kijelentések érzékenyen érintették. Kedvelt megszólalási módja a monológ, de monológnak, vallomástételnek tekinti a dialógusokat is. Az idegenség tapasztalatáról elmondja, hogy az termékenyítő hatással van a szövegekre, az író felelősségéről pedig azt vallja, hogy a felfelé ívelő kötetek nem ejtik kétségbe az olvasót, vagy ha meg is teszik, megmutatják a kiutat.

Kiutat mutat a Tinkó Máté beszélgetése is Cserna-Szabó Andrással, aki fontosnak tarja a humort, és ezt a Sömmi című eastern-regényéből felolvasott részlettel is bizonyítja. A humorról még annyit, hogy Karinthy és Rejtő soha nem kapták meg az őket megillető elismerést ebben a karót nyelt irodalmi közegben, pedig a humor egyáltalán nem szégyen, Szerb Antalt idézve pedig a nagyok még a giccstől sem félnek.

Tinkó Máté és Cserna-Szabó András

Tinkó Máté és Cserna-Szabó András

Ha Cserna, akkor sokan a gasztroirodalomra asszociálnak, pedig szerinte nem létezik ilyesmi, vagy ha mégis, akkor azt nemcsak Jókai vagy Krúdy művelte, hanem egyebek mellett Hajnóczy Péter is. Különben meg nemcsak az öltözködés leírásával jellemezhet valakit egy író, hanem azzal is, ha megemlíti, hogy az illető kisfröccsöt rendel, míg Hajnóczy novellája, a Finomfőzelék feltéttel már a címében is hordozza a lehetőséget, hogy egy egész történelmi kort leírjon.

A másnaposság kultúrtörténetéről beszélni amúgy egyáltalán nem ördögtől való dolog egy írótáborban, és miután Rózsa Sándorral, a Jókai bablevessel, a Brassói aprópecsenyével és a sörrel koccintással kapcsolatos tévhiteket próbálja eloszlatni, az író kijelenti, hogy az írás nem csapatmunka, és hogy alapvetően nem lehet tanítani, noha Cserna maga is vezetett már szemináriumot JAK-táborban, és tanít szépírást a Werk Akadémián is.

 

Az írók általában sértettek

Ha tanítani nem is lehet, egy-egy tanács jól jöhet azoknak a fiatal íróknak, költőknek, műfordítóknak és kritikusoknak, akik beülnek az ehhez hasonló táborok szemináriumaira, és megmutatják a szövegeiket egymásnak és műhelyvezetőiknek. A törökök hiányzásával három helyett csak két nemzet (lengyelek és magyarok) lányaiból és fiaiból álló nemzetközi workshop mellett idén hat másik műhelyben folyik a munka délelőttönként és délutánonként a mogyoróhegyi fák árnyékában.

A prózások Kiss Noémi és Márton László, a lírások Balázs Imre József és Lanczkor Gábor, a műfordítók Elekes Dóra, a kritikusok pedig Szirák Péter vezetésével dolgoznak. Így sem rossz a névsor, ráadásul olyan vendégek is feltűnnek, mint Danyi Zoltán, Ladányi István, Orcsik Roland vagy Térey János. Vagy az a Mészáros Sándor, akinek egy közel kétórás monológját nekem sikerül végighallgatnom.

A Kalligram Kiadó főszerkesztője nagyjából mindent elmond írásról, olvasásról, folyóirat-kultúráról, könyvkiadásról, és úgy általában az utóbbi kétszáz év magyar irodalmáról. Összehasonlítja például a rendszerváltás előtti és utáni kiadói gyakorlatokat: ma már nehéz elképzelni, hogy egy kiadónál nyolcvan szerkesztő dolgozzon, korábban viszont lassabban és kisebb mennyiségben jelentek meg a címek.

Mészáros Sándor és Márton László szemináriuma

A folyóiratok ellehetetlenítését azért tartja problémásnak, mert a munkájukat sem a kiadók, sem az írószervezetek, sem pedig az egyetemek nem tudják teljes egészében átvenni. Szóba jönnek még a kiadók piaci érdekei, az írók egzisztenciális problémái, a szakma irreális elvárásai velük szemben, az önmarketing és a szerzői imázs felépítésének fontossága, a mindenkori hatalommal szembeni ellenállás és az irodalom állandó megújításra való törekvés. És az is, hogy az írók általában sértettek. Még a nagyok is.

Mészáros megengedő a slam poetryvel és az egyéb irodalomnépszerűsítő, összművészeti projektekkel, mert amellett, hogy sok értéktelen szöveget és kínos produkciót szülnek, olvasókat hoznak be. Az is normális, ha valaki vágyik az elismertségre és a népszerűségre, és az is, ha valaki elsősorban magának ír. Szerinte meg kell becsülni, ha egy felolvasáson akár csak tíz ember is megjelenik, és örülni kell neki, ha egy könyvről három értő kritika megjelenik.

 

Vannak írók, akik szórakoztatni akarnak

A minden szempontból változatos, idén nagy számban megjelenő FISZ-kötetek bemutatója kétszer két blokkban zajlik, és rendre az éjszakába nyúlik. Egyik este Szekeres Nikoletta beszélget az elsőkönyves Purosz Leonidasszal A városnak meg kell épülnie című verseskönyvéről, illetve a több műfajban is alkotó, a táborban műhelyt is vezető Lanczkor Gáborral új tanulmánykötetéről, a Nem élhetsz odabentről.

Őket követik a Horizontok című világirodalmi sorozat szerkesztői, Izsó Zita, Lesi Zoltán, Urbán Bálint és Zelei Dávid, akik a cseh Petr Hruška (Mondom neked), az ír Seamus Heaney (Élőlánc), a portugál João Tordo (Memory Hotel) és az argentin Samanta Schweblin (Reményvesztett nők) magyarra fordított könyveiről szólnak néhány szót. Utóbbi beszélgetést Urbán akusztikus gitáron játszott, sajátos, a visszajáró táborozók számára viszont már ismerős énekhangon előadott popsláger-feldolgozásai szakítják meg.

Hyross Ferenc, Szilágyi Zsófi, Gál Soma, Makai Máté

Egy másik nap éjszakáján Szilágyi Zsófia köré gyűlnek az elsőkötetes szerzők: Hyross Ferenc Tömegvonzás címmel líra-, Gál Soma és Makai Máté egy-egy prózakötettel, a Sármesékkel, illetve a Koriolán dalával mutatkozik be. Megtudjuk, hogy Hyross költészetére Rilkétől a Telep Csoportig sok mindenki hatott, Gál prózája Hrabaléval rokonítható, Makai pedig legalább annyira táplálkozik a rockzenéből, mint az olvasmányélményeiből.

A fiatal szerzők – bár ritkán hallani ilyet – elmondják, hogy kimondottan igénylik a negatív kritikákat is, mondván, abból tanulhatnak igazán, Gál Soma pedig azt is elismeri, hogy elsősorban szórakoztatni szeretne, ezt pedig kimondottan jó hallani a Cserna-Szabó által is kritizált, belterjes, magába forduló, karót nyelt irodalmi közegben. Szerencse, hogy többen is így gondolkodnak erről a kérdésről.

Lapis József a társadalomtudósként és hátizsákos turistaként is aktív Soltész Bélával beszélget, elsősorban az Inbox című novelláskötetről, amely a meglehetősen intenzív és termékeny pályakezdés egyik termése, latin-amerikai útinaplói és regénye, a Rabszolgasors mellett, másik beszélgetőtársa pedig Papp András, aki hosszabb hallgatás után jelentkezett egy kispróza-gyűjteménnyel, a Vadpénzzel.

A különféle könyvbemutatók, műhely- és kerekasztal-beszélgetések egyébként több szálon kapcsolódnak egymáshoz, és az egyik ilyen szál Papp Andrásnak Térey Jánossal közösen írt drámája, a Kazamaták is, amely az ’56-os kerekasztal résztvevői is megemlítenek, példaként arra, hogy egy történelmi eseményről úgy is születhet kiváló szépirodalmi mű, ha a szerzője nem élte azt át.

 

A történelem az írók kincsesbányája

Az ’56-os kerekasztal moderátora Erős Kinga, mellette pedig Spiró György és Szakonyi Károly foglal helyet, és bár András Sándor nem tudott eljönni, egy hangfelvételt tőle is hallunk. Spirótól származik az említett megállapítás, miszerint nem feltétlenül kell szemtanúnak lenni a múlt hiteles ábrázolásához. Ő maga egyébként mindössze tíz éves volt a forradalom idején, míg Szakonyi már fiatal felnőttként követhette a fejleményeket, és ennek megfelelően hallgathatjuk most a visszaemlékezéseit.

Szakonyi Károly, Erős Kinga, Spiró György

Szakonyi Károly, Erős Kinga, Spiró György

Spiró szerint a szépirodalom sokkal közelebb hozza az emberekhez a történelmet, mint maga a száraz és unalmas történelemtudomány, ugyanakkor az 1956-os Intézet interjúsorozata, vagy rengeteg egyéb dokumentumok valóságos kincsesbánya lehet az írók számára. A forradalom, illetve a szabadságharc azért is jó téma, mert olyan szituációkat produkált, amelyekben a valódi emberi természet mutatkozott meg.

Egyébként nem mondhatjuk, hogy Papp és Térey említett drámáján, illetve Spiró Tavaszi tárlatán és a Szakonyi Bolond madarán kívül záporoznának az olvasásra ajánlott, ’56-os témájú könyvek, bár Spiró megemlíti Ottlik klasszikusát, az Iskola a határont, valamint Fejes Endre Rozsdatemetőjét: utóbbiak éppen a hallgatásukkal és kihagyásaikkal utalnak az eseményekre. Általános azonban a vélekedés, hogy ’56 még túl közeli, emiatt átpolitizált és hiányosan feldolgozott.

Spiró igyekszik lehűteni a kedélyeket azzal, hogy az 1789-99-es francia forradalomról is 1835-ben született az első jelentős mű, a Danton halála, ráadásul azt is egy német, Georg Büchner írta, a többiek meg jóval később dolgozták fel a témát, szóval ráérünk, és hajrá. Arra a felvetésre pedig, hogy a holokausztról ugyanakkor fontos könyvek és filmek sora született és születik, úgy reagál, hogy azok nagy része giccses, leszámítva többek között Tadeusz Borowski Kővilágát vagy Kertész Imre Sorstalanságát.

 

Ami elázik, az elázhat

„Spiró gecire trú arc”, jelenti ki valaki a beszélgetés után, én meg örülök, hogy ez a szentencia elhangzik, és különösen annak, hogy ebben a formában hangzik el, mert a táborozás hangulatához tartozik az aranyköpések gyűjtése is, meg egy-egy mély és kevésbé emelkedett beszélgetés reggeli, ebéd, vacsora és esti italozás közben. A FISZ-tábor amúgy sem lenne az igazi, ha Pataki Viktor nem alkotná meg a Málnás bűntudat fantázianevű koktélt.

És nem lenne az igazi akkor sem, ha Szőllőssy Balázs szakadó esőben nem jelentené ki sztoikus nyugalommal, hogy „ami elázik, az elázhat”. Vagy ha Ayhan Gökhan nem vallaná be, hogy utálná Zelei Dávidot abban az esetben, ha nem lenne a barátja. Vagy ha Bödecs Laci nem tűnne el az erdőben pokemonokra vadászni. Vagy akkor, ha Mucha Dorka nem vágná rá automatikusan mindenre, hogy „én is így vagyok ezzel”.

Mucha Attila főz, háttérben Mucha Dorka

Mucha Attila főz, Mucha Dorka kétkedve figyeli

Kellenek a ’80-as és ’90-as évek slágerei, főleg a Neurotictól a Brék. Sőt még DJ Panda zenéje is kell, hiába túl hangos ahhoz, hogy beszélgetni lehessen mellette, és hiába túlságosan altatós, ha egy tisztességes péntek esti bulit szeretne megalapozni vele. Bár állítólag ez is a koncepció része: ha pénteken elszabadulna a pokol, szombat este nem táncolna senki. És úgy látszik, nem is olyan rossz ez a koncepció.

Ahogy működik minden más is: Mészáros Márton és Neszlár Sanya fáradhatatlanul fuvarozza a táborozókat a kemping és a buszmegálló között, kora esténként mindig összejön két játékra, futásra, passzra és gólra éhes focicsapat, Mucha Attila pedig időt és energiát nem sajnálva közel százötven ember számára főz paprikás krumplit, hogy a Mogyóróhegy Étteremben szerzett élményeket megfejelje.

És ha már valami személyessel kezdtem, úgy illik, hogy valami személyessel fejezzem is be: nem megyek haza, maradok szombat estére is, még ha benne is van a pakliban, hogy nehéz lesz a vasárnapi ébredés. És addig nem vagyok hajlandó öregnek érezni magam a huszonévesek között, amíg a nálam öt, tíz vagy húsz évvel idősebbek is bírják.

 

Szarka Károly