Száz Pál: A bűnök meséje. A üldözís. A füvek ëvangéljoma (phytoanekdota)

Csillag Lajos felvétele

Amikor a rencërváltózás után begyüttek a Márjotrëbën könyveji, nagy kelettye lëtt a gyógynövínyëknek. A komunisták tiltották ikët ugyi saját ríszre, közbe mëg mégis termesztëttík. Fődógozásro. Persze szigorúan csak a jéerdébe! Gyóccërt gyártottak a kamillafődekbű. De minek abbú gyóccërt, hogyha orvosság ammá magábo? Sokat köszönhetnek a maradiak ennek a töpörödött nímët öregasszonnak, mer a níp má lassan ēfelejtëtte a füvek meséjjit, nem tutta, hogy mi mëllikre ír. Ez a Márjotrëbën mind a rígi öregëktű tudott mindënt, mëg a barátoktú ëggy öreg hërbáriusbú. De aszmá nem tuggya sënki, hogy bizony ez a Márjotrëbën nem Nímëtországbo születëtt, mëg nem is a osztrákokná, de Cseországbo. Úgy vót a csehëk alatt, mind Öregapád Maradon. No de osztán ēgyütt a ideje, hogy üldözöttek lëgyenek mind a ketten. Így üldöztík a zsidó nípet a bábëli fokságbo. Mer a háború után üldöznyi keztík a nímëtëkët mëg a magyarokot. Mer köllött a bűnbak, hogy tík csinátátok a háborút! Persze, az, hogy mér, hogy igazán mér van, nem vót tudva. Csak az, hogy gyün a parancs, mënnyi kő. Evvót a bőröndös világ. Helin nem Marad sënki! No ölíg az hozzá, hogy kiszát a komiszár, a falut körűkerítëtte a katunaság, hogy në tuggyon szöknyi a níp. Akkor kivittík a parancsot a házokho, tinëktëk mënnëtëk kő! Nem, gyerëk, ez nem a fehírlevél vót, akinek fehírlevele vót, hát az még örűhetëtt, hogy nem Csëszkóba viszik szógalegínnek. Van két órátok, addigra visszagyüvünk. Ötvenkilós batyú, bőrönd a legtöbb, amit hozhattok. Aki szökik, lelőjjük! Jaj, nagy vót a riadalom, siránkozás. Hát Öregapádék is csak sorra kerűtek. Rajta vótak a listán. Igën keserű évek vótak ezëk, tele üldözíssē. Begyütt a pontrencër, konfiskállások, beszógátotás. Le köllött annyi a kontingënst, nincs mese. Mindën után, amit beattá, pontot kaptá, megvót, kinek mennyit kő összegyűjtenyie. Aszërint, hogy mëllik rubrikábo esik. Evvót a rencër, értëd. Akkor a listák mëg a pontok uralkottak fölöttünk. Hát még örűt vóna az embër, hogy ëggy veríssē megússza, mind a magyarok alatt, csak në lënne nincsteleny. Mer a kokastollasok nem kérdëztek ám, minnyá cselekëttek! Nem kérdëzëtt a komiszár së, së szlovákú, së magyarú. Mikorra harmaccor gyüttek, má a Öregapádék is rajta lëttek a listán. De akkor Öregapádék ott laktak a állomásná valamikor, ott gyüttek a katunák. Körűzárták a falut, horták ki a izékët, hogy kő mënnyi. Ott termëttek a katunák Öregapádék kertyibe, mer ott a kertyük alatt má határ vót, ott folott a Hóttág rígën, a fák között vígig átok a katunák, së ki, së be. Összi köllött pakónyi. Tudod, mi vót az? Mer ēvinnyi ēvihettünk mindënt akkor má, csak ilyen nagy álotokot, disznót, mëg izét nem vót szabad. Tyúkot, mëg libát, ilyenëkët ēvihettünk. Ezt mind ládábo. Ruházotot, mindënt bőröndbe. Csinátok olyan dëszkás ládákot, abba rakottak, amit ēbír két embër, főtënnyi a vagomba. Vagyis autóra, mer há autóvā hortak ki minkët a állomásro. Meg vót adva, hogy másnap hajnāba gyünnek értünk. Azér sokan megszöktek, értëd, de hát azér mindënki fít, sënki së tutta, hogy fog kialakúnyi. Ha az embër tutta vóna, azt köllött vóna, megszöknyi. Valahugyan. De há nem tuttad, hogy hugyan fog kialakúnyi. Hova visznek, mit akarnak. Akiknek vótak Maradon kívű ismerőseji, rokonnyai, szlovákok pláne, azok jobban izétík. Parajmári apóssávó is úgy vót. Nígy hónapig bujkát Maradon, mind a bëtyárok. Öregapád tutta má jóelőre, hogy csúnya világ gyün. Mer istrázso vót. Ārú së hallottá, gyerëk? Mindën íjjē tíz-tizënkét embër ki vót a jelőve a faluba, osz mënt házsortábo, értëd. Úgyhogy vót három baktër a faluba, azok ügyētek fő a istrázsákro, és akkor mindën uccábo két istrázso működött, tudod. Ez mënt autómatikussan. Olyan nagyobb gyerëkëk, mind Öregapád is vót, ēmëhettek istrázsánok. Apánk helëtt. Köllött vigyáznyi a tolvajokra mëg a tűzre, plánë aratáskor, a faluba. S akkor mindën órábo a baktër kijátott valamëllik sarkon, éfél után ëggy az óra, térjetëk má nyugovóra. Tudod, ilyenëkët ë. Nos akkor köllött talákoznyi a baktërrā, ëggyik a másikot ellenőrízte. S akkor a Kubóná, hallottá biztos a öregrű, avvót a baktër, anná köllött jelënkëznyi. Öregapád ē nem felejtheti, má akkor mënt a rádjóba, hogy a magyarokot fogják ugyi kitelepíttenyi. Öregapád ott vót nálo, ott köllött gyülekëznyi össze, onnaj mëntek osztán olyan tíz, tizënëggy óra felé a faluba. És akkor olyan lelkesëdve monta, hogy há a magyarokot fogják ēvinnyi, előttem van még mindig. Örűt. Hogy mér istrázso? Nem tunnyi. Há magyarba is van, hogy strázso, szlovákbo is, hogy na sztázs. No mindëgy. Hát míg gyülekëztek, beszígettek, ezëk a gyerëkëk hāgatták a öregëkët, meséztík mi vót a rígi világbo. Annyi mese, te gyerëk, az ëggy ílmíny vót! Értëd, hát úgy, mind itt most mink beszígetünk. Mos nem mënnínek a gyerëkëk, mer nízník a tévét mëg a intërnëtët, de nem is kő, be van má kamërázvo a falu, futotta a unijóspízbű, nízi a pógármestër a tévébe. No, hun is tartottam. És aztán vót a dëportállás ë! És akkor Öregapádékot is ēvittík, Jilava mellé, Jilava mëg Havlicskúbród. Hallottá, rúla, nem? Szmirovba vótunk, Szmirov falu, s ott vótunk, oda lëttünk vidve. Hát ha ēkípzēllëd, ott vótunk Havlicskúbródba, ott vótunk kivagonérozva, értëd. Mer odáig vittek minkët marhavagonyokba. Akkor osztán kiizétünk, fére köllött mënnyi, s ottan válogattak bennünköt, ugyi a parasztok gyüttek, há azoknak is ki vót adva, hogy mindënkinek kő válónyi családot, mind most, hogy gyünnek a migráncsok-ë, tudod. Mer olyan nincstelenyëk lëttünk mink is. Majnem olyan szisztém vót. De há köllött is nëkik a munkaerő, mer Cseországbo is ugyi akkor má kezdődött ez a komunizmus ë, aki partizán vót, mëg nemtom mi, kaptak telket, fődekët, mëg birtokot, értëd. Az úgy vót, mind hogy itt Maradonn is, a partizány megkapta a kocsmát. A nímëtëktű amit ēvëttek. És akkor azok megkapták úgy, hogy nem is értëtt a fődmunkáho. Minha a jéerdét odannák valami gyüttmënt fejesnek. Mind ahogy előtte a magyarok alatt is vót, hogy a vitízëk kaptak fődet. Avvót a kitüntetís. Érted, ez ippen olyan, mind most, hogy a cigánnok akarnak fődet annyi, hogy termējjën, nem ért hozzá. Azt ippenn úgy kő tanúnyi, mind akármit, még jobban. Mer ahho értenyi kő, értëd. Nemcsak úgy van, nëkëd adom a fődet, nos nesze, termējjé. És akkor ezëk gyüttek értünk oda ki. Nímët családok laktak húsz kilamétërrē odébb, de ők onnaj ē vótak hozva, és ide vótak tíve mind bírësëk, ezëkhë a újgazdákho. Hát tele vót nímëttē mindën, egísz Cseország akkor még, értëd. Amikor aztán Öregapád Pozsomba dógozott, hát még a ëgyharmada magyarú beszít a Pozsonnak. Mámo má alig hallanyi magyar szót. Akkor még a magyar mëg a nímët vót a fő nyelv Pozsomba is. Ott is úgy vót, Cseország ëgyharmada nímët vót. Há a magyarokná mennyi vót a sváb, nem? Mind elüldöztík ikët. Tejjes nímët faluk vótak, mind itt a magyarok. Ahun Öregapádék vótak, hisz Jilava nincs olyan messzi, hisz Cseország közepinn van, és ott a falukba kituggya mennyi nímët vót. Ahova Öregapádékot is tëttík, hát a házokba még ott vótak a bútorok, ők má akkor úgy átok, mind mink mámo, mindën ípület alatt vót, gípek, mëg mindën, előbbre vótak má akkor, a tehenyekët nem kannábú itatták, hanem má akkor vót ottan itató, mëg mindën, értëd. Önitató. És akkor ők ott ki vótak oda tíve. De úgy vót, mind mámo itt Maradon, össze van keverëdve a níp, van szlovák is, magyar is, azér a családokba mindënhun vótak olyanok, akik nímët érzísűk vótak. Hát Öregapád úgy sajnáto azokot a családokot ottan, fijatal gyerëkëk, lánkák. Vót ott két nímët lánko, jó erős lánkák, ëggyik disznókot ëtetëtt, az olyan vót, hogy ha falho vágtod vóna, odaragatt vóna, olyan koszos vót. Disznókot ëtetëtt kannákkó, akkor a másik mëg ott fejëtt nálunk, a apjuk mëg meghāt a fronton, értëd. Ezëk a lánkák a annyukkā má ott vótak enné a gazdáná, mire Öregapádékot vittík. Hát köllött is rá munkást vinnyi, nem tuttak dógoznyi a főddē. Akkor odavittík Öregapádékot. Aztot ēmondanyi nehéz fijam, amit ott mink áttítünk. Fűtetleny marhavagonyokba mëntünk, há nem tutta sënki embërfija, hugyan lëssz, értëd. Ott vótunk a ládák között, hát úgy köllött lukat vágnyi a vagomba, hogy lëgyën hova vizēnyi. Olyan hideg tél vót, hogy azt ēmondanyi nem lëhet. Még a nyíllásokot is bedëszkázták, ne lássunk ki, innyi is csak níha lëhetëtt, ha vesztegēt a vonat. A katunák mëg őröztík. Három napig mëntünk, a vízkërëszt útközbe írt bennünköt. Mer újesztendőre gyütt a parancs. Öreganyád berakták dunnákkó, ott gubbasztott Öregapád öccsivē, mer ammég kisgyerëk vót, monta, hogy így mënt a Szencsalád is Ëggyiptom főggyire a Jézuskávó. Jaj, mi lëhet otthon! Hát a álotokot ugyi átvittík a szomszídba, rokonságbo, ha a parancs hagyott rá időt, vagy gondoskottak rúla azok, de há assë lëhetëtt tunyi, hogy marad-ë valaki a faluba! Akkor gyütt a kivagonérozás, két szánkón vótunk, ē nem felejtëm, mer akkora hó vót, máshogy nem lëhetëtt mënnyi. Ezëk a nímët embërëk, fijatal legínyëk vótak, azok má ott dógoztak, azok vittek bennünköt a nagy hóba. De azok minha le lëttek vóna forázvo, mer há kípzēhetëd, azoknak mindënüköt ēvëttík. Még csúfabbá tëttík őköt, mind mivelünk. Nincstelennyé. Mer mink még valami írtíkeinkët magunkkā vihettünk. Nëkik ott köllött hannyi mindënt. A nímëtëkkē igën csúnyán kiizétek ezëk a cseszlovákok. Hát a Beneselftársék. S akkor mindënt vittek Havlicskúbródbú oda, mittomén, tizënöt, húsz kilamétërt visszafelé, Jilava felé. Gyüttünk, a prágoji úton hoztak bennünköt, értëd. Dilután elindútunk, éfére írtünk oda. De a út igën rossz vót, horta a hovat, söpörte a szél. A út közepirű lehorta, a szánkónak mëg a szílinn köllött mënnyi, hogy csússzon, mer a közepinn megfeneklëtt. Szírű meg fák vótak. Akkor itt akatt ē a kasznyi, ott akatt ē, fele cuccunk tönkremënt, mire vígigírtünk, értëd. Kétmétërës hó vót, há ugyi a hëgyes táj, összefújta, behordva mindën. Ëccërcsak főforgott a szánkó. Kiszabadútak a tyúkok, nyerítëttek a libák, összetörtek a ládák ugyi. Mindënféle tő, mëg cérnák, mëg istentuggya mi, mind a hóba. Öregapád üvegcséji, amibe a gyógyírt tartotta, mind ripityáro törtek, fekete vót tűlük a hó. De hát íjjē vót, csak olyan hódvilág vót, hát csak a szërëncse segítëtt megtalányi, vagy assë. Öregapádnok má ēfattak a újjai, akkor aszonta. Mér nem hātam inkább meg. Ez igaz vót. Akkor odaírtünk íjjē, ahova vittek, abba a nímët házbo, avvót a szërëncse, vót ott mindën. Úgy ki vót ípűve, hogy a folyasón ki lëhetëtt mënnyi a ólakho. A disznókho. Ott vót olyan rakott sporhëlt, abba be vót gyújtva, olyan kis helysíg vót, mind a kamara, ott szoktak főznyi a disznóknak, meg ilyesmi. Oda vót begyújtva, ott rakták meg a trózsokokot, mëg mindën, ott aluttak akkor íjjē. Hát kivótak, mind a kutya. Bizony, vízkërësztre szórtak szítt bennünköt. Csak Öregapád báttyo nem vót velünk. Ārú assë lëhetëtt tunnyi, hogy íll-ë, vagy hāll. Fokságbo vót a ruszkikná, ēvittík, min leventét. No másnap mënnyi köllött dógoznyi. Hát az vót olyan nígyszáz darab tehény biztos. Abba vótak borjúk, mëg mindën. Mindën nap köllött mënnyi azokot ëtetnyi. Rëggē háromkor. Öregapád apjávó járt ki oda, de há ott vót még velük a Lúdas, ais odakerűt, há az má tudott valamit csehű, mer vót katuna a előző világbo, ő tolmácsót, nem tuttunk mink sëmmit szlovákú. Jó, hát a embër ëgykét szót megtanút. S akkor mindën rëggē mënnyi köllött ëtetnyi. Amikor visszagyüttek, megrëggeliztek, oszt köllött mënnyi vissza, kíszíttenyi a takarmánt estére, mëg másnap rëggēre. Mer ott olyan hossszú ípületëk vótak, ott má akkor masináztok. Úgy mondom. Oda vót behordva a izé, olyan nagy pajták vótak, tudod. S akkor a istállók tetejibe be vót fújva a szóma, ahogy szëcskázták, fújták be, s aztot mindig át köllött hánnyi, vót olyan keverő, amibe kíszítëttünk a takarmánt, ëtetnyi, s oda be vót hordva, s ottan lehántuk, s akkor azt bekevertük, hoztak ilyen prëszlingët, mëg ilyen dógot, ami mëgin vót nëkik ott izéve. Ez vót a egísz dógunk mindíg. S Öregapád horta ki a ganajt, talicskávó a összesset. Apám ëtetëtt, én mëg ganajoztam. Akkor vótak bikák, akkor köllött ugratnyi a parasztoknak is, akik gyüttek oda. Hát ëgy-két koronát mindig attak azér. Oszt spórótunk. A Lúdas a lovakná vót. Hát így osztán nagysokáro sikerűt a útravalót összeszëdëgetnyi, a Lúdas szërzëtt autót, így lëhetëtt vígű valahogy megszöknyi. De hát a lényegët majd ēfelejtëttem, látod, te gyerëk, megöregëttünk, má mindënt összekeverünk. Mer hiszën nem így mënt ez, mind a karikacsapás, mind ahugyann ēmeséllëm! Mer bizony Öregapád olyan sipitnya gyerëk vót, nem tudott ám dógoznyi. Harmadnap belázosodott, úgy átfagyott abba a nagy télbe, újjaji mind ēfattak a hóba! Nagy vót bizony a ijedelëm, hogy a Öregapád rámëgy a dëportácijóra. Hogy Cseországbo is lëssz sír, nemcsak Maradon. Akkor bizony ez a két nímët lány sëgítëtt, akik a disznókná vótak. Azok talátok a palláson valami füvekët, virágokot, mer há orvos nem vót, ott szárottak azok nyártú, nem vót má aki betakaríccsa ikët. Ëggyik vót a Marija, másik mëg a Bëtka. Hát ezëk tutták mindën fűrű, fárú, mire ír, mëg mindën, azok osztán kevertík a tëjákot, gyógyították Öregapád, ëggyik vót ammellett, másik a disznókná, cserékëztek, értëd. Aztán ahogy lábodoznyi kezdëtt, ezëktű tanút csehű. Még szótárt is írt! Így tanúta a növínyëk nevejit. Mindëggyik mellé főjegyëzte, amire ír. Borogatták Öregapád mellit, mer bizon tüdőgyulladáso vót, kevertík a szërëkët, értëd, há ha még a palláson nem talátok ölíg füvet, még a szëcskát is átforgatták, hogy talájjonak. Így lábodozott Öregapád a dëportácijóba, gyërtyaszentölőre fölípűt. Oszt mëhetëtt dógoznyi, sëgíttenyi apjánok, értëd. Ezëktű tanút csehű osztán, de há nemigën értëttík ëgymást, mer a Marija is csak nímëtű tutta a füvek nevejit, bizon le köllött rajzónyi, hogy szót ércsenek, értëd. No hát osztán így tētek a napok munkávó a más hasznáér a szökísig. De ammá ëggy másik törtínet. Látod, gyerëk, hát úgy mëntünk, min mámo a mënekűttek a embërcsempészëkkē. Mer mënekűttek, üldözöttek vótunk a két nímët lánkávó ëggyütt. Csak ëgymásro számíthattunk. De Krisztusurunk monta. Üldözött vótam és mënekítëttetëk. Mënekűtt vótam és befogattatok. Éhes vótam, ënnëm attatok, szomjas vótam, itattatok, beteg vótam, gyógyítottatok. Ezt bizony csak a sënkiembërfija móhassa ē. Mer bizony a elesëttet csak a elesëtt segítti. Úgyhogy Úrnapjáro írtünk haza. Három faluba kísírtëttük a prosëcijót. Örömünnep vót. Talán bizony maga a Márjotrëbën gyógyította Öregapádot, mer ais Marija vót. Kituggya, nevit nem kérdëzte! Talánn ezëk is átmëntek osztán Nímëtországbo, értëd. Bizon, szent asszony vót a Márjotrëbën, gyógyította a elesëttekët. Üldözött vót ais, mind Öregapádék. Hát ha a füvek ëvangéljomát meg nem írja, bizony ēfelejtëtte vóna a maradi níp a füvek erejit, amikët még a rígi világbo meséztek a Öregëk. Mer āra má csak Öregapád emlíkëzëtt. Avvót a istrázso, a Márjotrëbën mëg a baktër, értëd. Mer ēfelejtëtte má a níp a dëportácijókot is. Hát ezt mámo má hinnyi së lëhet. Nem hiszik a füvek erejit së. Pedig jó, ha tudod őköt, mer gyerëk, mer bizon nëaggyisten, visszagyühet még a bőröndös világ, értëd.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2017/7-8-as számában.

Száz Pál (1987, Pered)

2013-ban diplomázott a pozsonyi Színmüvészeti Egyetem színházi rendezö és dramaturg szakán. Jelenleg a Comenius Egyetem magyar tanszékének végzős doktorandusz-hallgatója. Tanulmányok mellett prózát ír, két kötete jelent meg. Phytolegendárium munkacímmel megjelenés előtt áll harmadik kötete, amelynek a fenti szöveg is részét képezi.