Kalapos Éva Veronika: Irodalom és soros II.
kép: Borsos Zoltán: 00331 [˘¤˘]
A sofőr hármat várt, de csak ketten voltak. Nem is a megbeszélt időben tűntek fel a reptér parkolójában, csak kicsivel éjfél előtt, amikor már azt hitte, minden elveszett, lebuktak, a küldöttek pedig letolt nadrággal, égő arccal tűrik, hogy a biztonsági őrök a munkájukat végezzék. De mikor végre megérkeztek, nem látszott rajtuk félelem, csak fáradtság, a nőnek kicsit elcsúszott a vállig érő, szőke parókája, és a neccharisnyája is beleakadhatott valamibe, mert hatalmas lyuk tátongott rajta hátul, pont a rövid szoknya széle alatt. A férfi borostás volt, nyúzott, amúgy sem szeret repülni, a körülmények pedig enyhén szólva sem kellemesek, mondta kimérten, kibújt az ócska, műbőr dzsekiből, és lecsatolta a derekáról a neonzöld övtáskát. A sofőr együttérzően bólogatott, de mialatt beszálltak a kocsiba, és kisoroltak az autópályára, alig várta, hogy odaadják végre a kártyákat. Legjobb, ha nála vannak, ezeket az alakokat hosszú évek alatt sem sikerült kiismernie.
– Azért egy pillanatra rezgett a léc, majdnem megtalálták a PHD-okleveleimet – sóhajtott a nő, lecsúsztatta a fejéről a parókát, és beletúrt rövid, barna hajába. – Pedig jól eldugtam a bugyik alá, de rossz napjuk lehetett, felforgattak mindent.
– Mondtam, hogy ne oda tedd, a fehérneműknél kutakodnak először – szólt rá a férfi finom szemrehányással, a sofőr látta a tükörben, ahogy büszkén kihúzza magát, mielőtt folytatja. – A kézipoggyászomban eszükbe se jutott keresni, gyakorlatilag az orruk előtt vittem át a cambridge-it meg az itthoniakat is. Jut eszembe, a kártyák… – a férfi kicippzározta a hátizsákját, kivett belőle egy kisebb, bőr borítéktáskát, aminek az illata rögtön betöltötte az autót, és belekotort. A sofőr elégedetten bólintott, mikor végre a kezében érezte a papírtokba rejtett műanyag kártyákat.
– Mennyi? – kérdezte, aztán mindjárt el is szégyellte magát. Az Öreg mindig pont annyit küld, amennyit kell.
– Két szemeszterre biztos elég lesz – felelte a nő, miközben éhes szemmel bámulta a város fényeit az ablakon át. Hónapok óta most először volt alkalma hazajönni. Persze nem panaszkodhatott, a Stockholms Universitet jól megfizette, a szaklapok egymást ölték a publikációiért, és minden nevesebb konferencián az utolsó szekcióban szerepelt, mégis, állandóan mardosta a honvágy. A férfi az ülés másik oldalán pont az ellenkezőjét érezte: legszívesebben rögtön visszafordult volna, pedig ő még csak óraadó volt Stockholmban, a tisztogatás pont a védése előtt pár hónappal érte el. Nem vágyott rá, hogy az itthon maradottak szemébe nézzen, lássa lesoványodott arcukat, hallja reményvesztett, tompa hangjukat, ahogy járkálnak az Akadémia kiürült folyosóin, mint a kísértetek. A pénz, amit az Öreg küldött, kitart egy darabig, és a kártyák biztonságossá teszik a tranzakciókat, nagyjából lenyomozhatatlanok a fiktív számlatulajdonosok, de akkor is: az itthon maradottak minden nap félnek, és neki elege volt a félelemből. Néha gyávának érezte magát ezért, máskor életrevalónak, megint máskor úgy ébredt, hogy egyszerűen nem volt választása.
A sofőr az órájára pillantott: remélte, hogy az elnök nem alszik el megint, mint legutóbb, amikor késtek. A hideg fárasztja ki állandóan, szabadkozott akkor, a radiátorokat csak pár órára kapcsolják be naponta, amíg a munkatársak zöme bent van, öt után már évek óta nem fűtenek, és a Duna partján hűvösek az esték. A sofőr a fejét csóválta, miközben a kocsi átszaladt a vasúti felüljárón, van abban valami, hogy ezek az emberek megszállottak. Legközelebb kér veszélyességi pótlékot is az éjszakai útért, elvégre ma már nem lehet csak úgy ugrálni, gondolta, és megint a tükörbe pillantott. Az utasai aludtak, a nő paróka nélkül fiatalabbnak tűnt, a férfinak is jobban állt az ing, mint a gyűrött kabát. A sofőr vállat vont, és bekapcsolta az ülésfűtést, hadd melegedjenek át, míg odaérnek.
Kalapos Éva Veronika (1983, Nyíregyháza)
Író, újságíró, műfordító. D.A.C. című ifjúsági regénysorozata, valamint Massza és Muszájcímű ifjúsági regényei a Manó Könyvek Kiadónál jelentek meg, ezen kívül antológiákban és folyóiratokban publikál folyamatosan. 2014-ben Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíjat kapott, jelenleg első, felnőtteknek szóló regényén dolgozik.