Szászi Zoltán versei

Kerosin felvétele

A világvége egy pont.
Egyes változat: zenélő űr.

ezek a tudósok azt állítják másfélmilliárd éve keletkezett rádiójeleket fogtak be
íme az elektromágneses hullámzás örökkévalósága
én arra sem emlékszem mi volt tegnap
és ha kisebb léptékkel mérném ha megpróbálnám
ez a fa ha elélhet még kit tudja hány száz évig is akár alig tíz éve ültettem
egy páfrányfenyő élő kövület 270 millió éve létezik
harminc évesen kezd szaporodni
ezer éves koráig képes erre
felfoghatatlan a száz év az ezer év már a harminc is
annyi már kevés eséllyel lehet csak hátra számításaim szerint
az átlagéletkor kétharmada mögöttem
arra sem emlékszem mi volt tegnap
egy hírt olvastam hogy egyszer volt egy másfélmilliárd fényéve gerjedt rádiójel
és most beleakadt a tudomány hálójába de nem szól csak úgy
semmi értelmezhetőt csak mérhetősége jelenléte valós
meg a valami okos képlet szerint kiszámított kora
a házfal kibír még kétszáz évet a testtel nincs gond sok hátra
adott esetben a műanyag klaviatúra elbomlása se meghatározó
egyedül maradunk az űrbéli jellel száguldva tovább
egy mérhetetlen síkon téren időn belül és túl
meghallgatni tudom
mi marad a fából ha lehull az utolsó levél
ezer év alatt bennem ugyanaz a táj

A világvége egy pont.
Egyes verzió: mélytudattalanság

most fent a lent és a közép
mind egyszerre biztosan élvez el
fecseg csacsog dobog él elzúg jármű és pillanat sok ezer
ez itt minden mi titkos és egyszerre nyílt mindennek tudva az ára
mint ennek a fotón feszülő lányreklám-figurának puha ajka
aki rábeszél a hódításra
egy Valentin nap előtti héten s rajta
alig ruhák meg háttérben rőt meg meleg szín sok nagyon sok rengeteg piros
selyem és szatén bársony csokoládé érzed milyen illatos
a mélytudattalanságba süppesztő mámor
eszköztára áradásként körbefolyt
s hogy ott az enyv szennye a  mocsok s alatta levedlett plakátarcok mögött
de a préseltfa deszka szálkái esőverten penészesen állják a mindennapot
fent és lent korhadás jelei
középen kifakult foltok
az útról ezt se látni Valentin napon
csak a mosolyt csábot pirosat lágyat
látod a lány száján a csillogást a ráapplikáltat
az mind olyan mint a nyálból fagyott buborék egy megfojtott utcalány
ellilult ajka közt ott hever a hirdető alatt
azon játszik villan meg így a fény szép alany
mielőtt végleg lezárja arcát a hullazsák
még élesen rásimít a Nap
tiszta kép tiszta pillanat mélytudattalan

Szászi Zoltán (1964, Tornalja)

Író, költő.