Hartay Csaba: Irodalom és Nyúlzug a Viharsarokban III./ Üveggolyó

Irene Vrettou felvétele

Égkupola alatt földvájat, így gömb a létezésünk.
Éjkupola alatt hajnalmeder, így kerek a napunk.
Mintha kanállal marnák ki emlékezetünkből a hideget.
Mintha tűzaltató éjek sziszegnének besüppedő álmainkban.

Nekünk kell szikrát szórni a tenyerünkből.
Az alvásnak is létezik állványszerkezete.
Minden támaszték mögött ott egy bátorodó kontrafal.
Hogy még mindig vissza, de ennél beljebb már soha.

Az álomnak is van emelődaruja. Nézd, milyen magasról.
És innen látod az életed, oda mentél, ide menekültél.
Hiába. Az eszközök már fertőtlenítős lében áznak.
Majd megvágod magad valami mással.

Mintha merőkanálban hoznák a kimért melegséget.
Mert ez már annak az égitestnek a levágott végtagja.
Aki valaha intett feléd, most az állványszerkezet legfelső
szintjéről kér tőled üdvözletet. Bábfilmben volt üdvözlet.

És sosem ért célba. Nincsenek kézfogások.
A találkozások tűlevélszőnyegre dobott, izzó láncszemek.
Ropogni, sercegni önmagunk mérgében, enyhülésében.
Égkupola alatt földvájat, sáros üveggolyó a létezésünk.

Hartay Csaba (1977, Gyula)

Író, költő. Szarvason él. Legutóbbi kötetei: Fényképavar (versek, Kalligram Könyvkiadó, 2016), Rajongók voltunk (novellák, Athenaeum Kiadó, 2018),
Köszönöm a befogadást! (humoreszkek, Athenaeum Kiadó, 2019).