Veréb Árnika verse

Veréb Árnika verse

liaye/lomography felvétele

 

otava

 

találkoztam egyszer az otavával
a térképen nem lehet kivenni
de amikor a fenyők mögül előjött
vörös volt és háborgó
nem jutott eszembe hogyan illik
sose tanultam hogyan kell köszönni
a fák csak néznek
és jól kell visszanézni
de az otava vergődött
mint a nagy halak amint odanéztem
félre akart fordítani
mert érezte rajtam a hegyek kék szagát
a fészkelődése belém kúszott
elfordítottam hát
a fejem de így is láttam
az agyagvörös vizet
a hányódó tajtékot
az otava nem vette le rólam a szemét
idegen te idegen felfallak
felé léptem
a fenyők mögöttem szórni kezdték a leveleik
hegyük karcolta a kézfejem
és a bőrt a bokám felett
ott ahol hosszú a zokni de rövid a nadrág
ezért megperdültem
és elfordított fejem
látta az otava dühét

azon az éjjelen nem aludtam

a hosszú falu házai nekidőltek annak
amelyikben feküdtem
a jegesnek
reszelős hangjuk szidott
tiszta kék lett tőle mindenütt a levegő
és ez nem jó
és ez nem szép

másnap feljebb mentem
ahonnan nem hallani a folyót
leszegtem a fejem
mert mindenhol vörös volt a fenyők dereka
sokáig mehettem így
a könnyű erdei utakon
aztán megdőlt jobbra az ösvény
kerestem a vak kanyar végét
de csak egy fát láttam keskenyet kicsinyt
gyerek még mint én
csak nézett és én jól néztem vissza
mert hiába a színe
fa ő is mint én
miatta lepattant rólam
mint a mozgó vízről a vékony jég
az idegenség és a fák egymásra néztek
fodrozódott mindenütt a levegő
azt mondták nem baj
a fenyők mondták
nem baj hogy kék a derekad
maradhatsz egy kicsit
törj egy ágat nem fáj
keríts egy fonalat a haj is megteszi
köss csomót az ágra
és add az otavának

nem mertem járni csak kúszni mint a víz
a tűlevelek beburkoltak
eldugaszolták a fülem a szám az orrom
a levegő csak némi hit
a kezem mint kövér hernyó mászott előre
lefordultak róla a levelek
hajlatában az ág és a haj
belepöcköltem a vízbe
és lábon mentem haza

 

 

 

Veréb Árnika (1995, Kistarcsa)

Az ELTE BTK irodalom- és kultúratudomány mesterképzésének hallgatója, jelenleg Szentkuthy Miklós breviáriumával foglalkozik. Irodalomkritikákat és verseket ír, meg egy regényt arról, hogy mi van a világ végén.