Kovács Sándor versei

Borsos Zoltán: 04724 UNTITLED

Kegyeltek

Furcsán állnak a dögevők,
kiestek a csilléből, hegyre
menet. Fenn eszmei a táj,
és gyakran hullnak le angyalok,
akik hiába kapaszkodnak
a felhők széleibe. Gyakran
törnek lábat, kezet, sírnak
a fájdalomtól, könnyük
megolvasztja a gleccsereket,
és a patakok szélén kinő
a havasi gyopár. A dögevők
érzik az angyalszagot és
megbolondulnak tőle. Remegő
lábakkal kapaszkodnak vissza
a csillébe, de önindító híján
lefelé gurulnak a völgybe,
a tárnák felé. Mikor egyre
gyorsulva leérnek, testük
szétmorzsolódik az ütközéstől.
Szétzúzott horpaszukat,
lárvák vacsoráját, benövi a fű.

Téma

Az utcán sáskák járnak, a
Bibliából olvasták a járdára őket.
Halják-e a harangzúgást,
van-e szőr a fülükben, vagy
csak egy járat, ami felnagyítva
sem alagút, legfeljebb
szűkülő átjáró, barlangászok
tágítják átjárhatóvá.
Ha eldobnak egy csikket,
van-e benne erdő, ami kigyullad,
s fenyegeti az őslakosokat,
ha nincs, ki hallott róla,
miért írnak róla az újságok.
A címlapon egy kép, egy
sáska éppen felfal egy embert
egy szálloda éttermében,
a kép alá azt írták,
az evolúció megszabja
a fajok fennmaradását,
de miért éppen karácsony előtt,
újra elolvassuk a Bibliát,
hátha eltűnnek ezek a dögök.

Tévedés

A semmit veszítettem el,
mégis minden nap át kell
lépnem felette, különben
beleragadok, s az felettébb fáj.
Tépi az ideget, ami szunnyadna
inkább, és a takaró belsejéből
ordító torokba látni, ahogy a
nyelv hátrahúzódik a garat felé.
Levegőt vesz, szén-monoxidosat,
ami a tüdőn keresztül öli az
agyat, vértócsába fulladnak
az idegsejtek, a receptorok
túlmelegednek, hacsak nem rakom
az agyat időlegesen a kamrába,
törött cserepek közé. Gereblyével
az agykéregből virágokat
tépek ki, amik a szépségért
felelősek, nem locsolom tovább
az elvesztett értékek helyét.

Kovács Sándor (1967, Komló)

Költő, Budapesten él. Építészetet tanult, jelenleg egy csomagolócégnél dolgozik.