Körkérdés VII. – 2020 II.
forrás: libreshot.com
Arról kérdeztük lapunk online felületének rendszeres szerzőit, hogy mi volt a legmeghatározóbb olvasmányélményük 2020-ban. Második körben Szászi Zoltán, Vincze Richárd, Bencsik Orsolya, Csanda Gábor, Csikós Attila, Nagy Hajnal Csilla, Mellár Dávid és Gyurász Marianna válaszolt!
Szászi Zoltán (1964, Tornalja)
Költő, író.
2020 világirodalmi alkotásai közül nagy kedvencem Ljudmila Ulickaja Csak egy pestis című forgatókönyvként meghatározott műve volt, a hazai olvasnivalók közül pedig egy nem író, de másképpen alkotó, fontos ember memoárkötetét élveztem nagyon, Presser Gábor könyvét.
Vincze Richárd (1997, Vác)
Kritikus, jelenleg kortárs magyar irodalommal foglalkozik.
Noha szinte borítékolható volt, hogy a pandémia következtében a könyvkiadás fókusza inkább a hosszabb szerkezetek felé mozdul el, mégis számos izgalmas debütáló verseskötet látott napvilágot 2020-ban. Ezek között a legizgalmasabbnak és legkomplexebbnek a FISZ-nél megjelenő Székely Örs ostinato című könyvét tartom. Kiváltképp összetett alkotásról van szó: nemcsak lírapoétikájában gazdag és üdítő, hanem mint könyvtárgy is egyedülálló. Kopacz Kund borítóterve és illusztrációi kitűnően reflektálnak Székely Örs változatos, figyelemre méltó elméleti, történeti tudást is felmutató költészetére.
Bencsik Orsolya (1985, Topolya)
Író, az SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék tanársegédje. Kékítőt old az én vizében című verseskötetéért Sinkó-díjat, Akció van! című novelláskötetéért Szirmai- és Sziveri-díjat, Több élet című kisregényéért Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat kapott. Szegeden él.
A legemlékezetesebb 2020-as irodalmi szövegek számomra mind autobiografikus prózakötetek voltak: Bereményi Géza Magyar Copperfieldje és Térey János Boldogh-ház, Kétmalom utca c. sajnos befejezetlenül maradt memoárja, a világirodalmi megjelenések közül pedig Knausgard Harcom c. sorozatának 5. része. De ezek mellett szeretném megemlíteni Halász Rita debütáló regényét is. A Mély levegő a témája miatt is fontos alkotás.
Csanda Gábor (1963, Pozsony)
Irodalomkritikus, szerkesztő, a „Spolok Madách — Madách Egyesület” kiadóvezetője.
Peter Macsovszky: Čínske kino [Kínai mozi], mely egyfelől útirajz, másfelől bevezetés a keleti filozófiákba, harmadrészt rengeteg magyar nyelven megjelent forrásra hivatkozik. Sőt, egy önálló magyar mondat is van benne, már úgy értve önálló, hogy önmagában áll, nincs szlovákra fordítva – eléggé kézenfekvően, hiszen a szerző az anyját idézi az anyanyelvén. („Mindig mondtam neked, hogy a kínai kultúra nagyon magas színvonalon volt.” – 165. oldal) A kötet egyes prózái valahol a novella és az esszé között ingadoznak. Lenyűgöző könyv, hatására el kellett olvasnom Az Ezeregyéjszaka meséit is.
Csikós Attila (1969, Szombathely)
Író, Budapesten él.
Tompa Andrea: Haza
Zalán Tibor: Papírváros – egy lassúdad regény, négy, szétszaggatva
Talán merész, talán csak meglepő páros, ha nem is párosítás. Mindkét regényben a helyét (otthonát, békéjét) kereső, bolyongó „én”-t véltem felfedezni, az előbbiben szemmagasságban, vagy afölöttről, utóbbiban néha a földre rogyott ember perspektívájából való környezet- és lélekkutatásban. Az egyik szemlél és figyel, a másik magára vonja a „felháborodottak” figyelmét. Két erős, kikerülhetetlen regény.
Nagy Hajnal Csilla (1992, Losonc)
Makói Medáliák-díjas költő, szerkesztő. Isztambulban él.
Terék Anna: Háttal a napnak
Mellár Dávid: vagy valami egészen más
Mellár Dávid (Pozsonypüspöki, 1992)
Költő, a Pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom tanszékének doktorandusza.
Sirokai Mátyás: Lomboldal
Gyurász Marianna (1991, Révkomárom)
Költő, író, molekuláris biológus.
Nem éppen aktuális vagy új, de Szerb Antal Utas és holdvilága. Tizenévesen azt hihettem, valamiféle utazási regény lehet, mármint non-fikció (kínos), és azoktól tartottam a távolságot akkoriban. Ráadásul idén is szinte-ajándékként tették a szatyromba a díszkiadását, mikor túlvásároltam magam a Libriben. Hát ezért is hálás vagyok utólag, meg azért is, hogy ennyit vártam az elolvasásával. Azt hiszem, Mihály gyógyíthatatlan nosztalgiájában, vagy legalábbis valami hasonlóban én tizenévesen szenvedtem (ilyen előrevetített félelemként, hogy soha nem fogok olyan megmagyarázhatatlanul erős kapcsolatokat kialakítani, mint amelyek iránt ő sóvárog visszafelé az időben). De mivel akkoriban nem tudtam pontosan, mi ez az űr, sem kitapintani a körvonalait úgy igazán, kevésbé kapcsolódtam volna a regényhez, mint most. Szóval köszönöm, bárki is volt, aki kitalálta ezt az ügyes marketingfogást.