Kosztrabszky Réka: A bibliai szöveghelyek szerepe Mészöly Miklós Saulus című regényében

(tanulmány)

1.

Mészöly Miklós egy naplójegyzetében úgy fogalmazott a Saulus című regényének írásával kapcsolatban, hogy saját bibliai témájú művét Thomas Mann alkotási módszerétől eltérő poétikai koncepció alapján szeretné megírni.1 A szembetűnő eltérések miatt a kritikusok sosem vontak párhuzamot a két szerző alkotási módja között,2 ugyanakkor a regény bibliai pretextusával való kapcsolatának megítélését illetően többféle értelmezési irány figyelhető meg a recepcióban. A mű egyik kortárs kritikusa, Pályi András úgy vélte, hogy Mészöly a bibliai történetet egyfajta keretként használja egy

„mai” probléma boncolgatására, s a személyek, helyszínek elnagyolása, valamint Saulus belső drámájának előtérbe helyezése azt a célt szolgálja, hogy átélhetőbbé tegye a múltat a mai ember számára. Albert Pál úgy látta, hogy a Saulus egy olyan „»jelmezes«, bibliai tárgyú regény”,3 melyben az egyes bibliai események kronológiájának, illetve a más bibliai textusokban szereplő személyek nevének, cselekedeteinek megváltoztatásából, vagy épp kihagyásából adódóan az olvasónak „nem kell különösebben törődnie a történelem vagy a legenda Szent Páljával”.4 A kritikus szerint a regény egy korhoz nem kötött, általános érvényű parabola, mely bárhol és bármikor ugyanígy megismétlődhet.5 További értelmezési irányként merült fel a recepcióban a politikai-allegorikus olvasási mód, melynek alapján a mű az ötvenes évek történéseire (koncepciós perek, kihallgatási módszerek, a kommunizmus messianisztikus értelmezése stb.) reflektáló példázatos regényként olvasható.6 De a példázatosságot egyes értelmezők nemcsak ilyen tekintetben kapcsolják a műhöz, hiszen többen is rámutattak már arra, hogy Mészöly regényének bibliai parabolákkal való kapcsolatára,7 ami azonban annak ellenére sem tekinthető parabolának8, hogy Mészöly „a parabolát a műegész formaszintjére emel[i]”.9

A szakirodalomban talán az az elgondolás a leghangsúlyosabb, mely szerint Mészölyt elsősorban a személyiséganalízis és az identitásválság foglalkoztatta.10  Angyalosi Gergely az író már említett naplójegyzetére reflektálva úgy fogalmazott, hogy a szerző azért nem ábrázolta Saulus megvilágosodását, mert „valójában a kizökkent időt megtestesítő Saulus foglalkoztatja, míg az új világrendbe illeszkedő, sőt azt jelentős mértékben megvalósító Paulus nem érdekli. A tudatos, az okoskodó, az ideológus Pál sem foglalkoztatja.”11

Noha Mészöly műve nem egy bibliai történet vagy példázat átirata, számos elemet átvett a keresztény mitológiából, illetve számos idézetet emelt át a Bibliából is, azonban ezeket – kevés kivételtől eltekintve – nem szó szerint építette be a regény szövegébe. Thomka Beáta szerint a szerzőnek nem a pontos idézés volt a célja, „hanem a szerzői, alkotói átvétel, amit a jelenkori szövegközi viszonyok maximális szabadságát feltételező korai és merész megnyilvánulásának tekinthetünk.”12  Thomka arra is rámutat, hogy bár Mészöly megtartja a Károli-féle fordítás sajátos irodalmi nyelvét az egyes átvételek során, ugyanakkor a régies megfogalmazás bizonyos mértékű modernizálásával a szöveg egyszerűsítését és egyénítését hajtja végre rajtuk.13

Az előbbiekkel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a Biblia Mészöly számára alapvetően többértelműséggel bíró, továbbgondolható szöveg,14 s ez az elgondolás lehetett a kiindulópont a regény problematikájához, hiszen a mű konfliktusa éppen az, hogy Saulus olyan embereket üldöz, akiket a gondolkodásmódjuk miatt bélyegeztek eretneknek, továbbá ő is gyakran töpreng azon a kérdésen, hogy vajon a Tóra valóban csak egyféleképpen értelmezhető-e. A pluralitás azonban nemcsak e kérdésfeltevés mentén kapcsolódik a regényhez, hiszen a regénypoétikai sajátosságokból adódóan a mű – ahogy a bevezetőben láthattuk – számtalan értelmezési irányra nyitott, így az átvételek céljára való rákérdezés is releváns megközelítési módnak mutatkozik. A most következő írásomban ezért annak a kérdésnek a megválaszolására teszek kísérletet – az írás terjedelmi korlátaiból adódóan csak vázlatosan és a teljesség igénye nélkül –, hogy mi a szerepe az egyes (módosított) idézeteknek, illetve az egyes bibliai szöveghelyek megidézésének a személyiséganalízisre épülő regény poétikájában.

2.

Figyelmünket elsőként a mű bibliai pretextussal való kapcsolatára kell összpontosítanunk, mivel ennek tisztázása feltétlenül szükséges a bibliai idézetek regényszövegben betöltött szerepének vizsgálatához.

A regény bibliai pretextushoz való kötődését már annak címe, illetve az egyik mottója is megteremti. Ezek a mű paratextusaiként, azaz olyan segédszövegekként határozhatóak meg, melyek segítik az olvasót a szöveg megértésében, 15 továbbá az olvasó elvárási horizontjának kialakításában is szerepet játszanak.16 Maga a regényszöveg egy olyan hypertextusként azonosítható, mely a keresztényeket üldöző Saulus történetét is feldolgozó Apostolok cselekedetei című, hypotextusként meghatározható bibliai szövegrészekből, különböző transzformációs eljárások által jött létre.17  A hypotextus felhasználásának tekintetében redukciós és kibővítő eljárások egyaránt megfigyelhetőek. Az előbbi abban érhető tetten, hogy a mű a főhős sorsát csak egy bizonyos pontig, a megvakulás pillanatáig követi, továbbá kimarad belőle Saulus Jézus hangja által kísért megtérésének mozzanata, valamint későbbi életének eseményei is, s ennek következtében „Mészöly Saulusa […] rendíthetetlenül halad tovább a damaszkuszi úton, a város felé, ahová sohasem fog megérkezni.”18 Tehát éppen az a mozzanat marad ki a regényből, mely egyfajta magyarázatként szolgált Saulus megtérésére, vagyis megválaszolta a „miért?” kérdést, noha ez a válasz – ahogy azt Angyalosi Gergely is kiemelte – a „későbbi korok számára […] elliptikusnak” bizonyult, mégis ez az elliptikusság biztosít lehetőséget a különböző interpretációk számára.19 Ezen elliptikusság betöltésének igénye vezet el minket a mű kibővítő eljárásaihoz; azokhoz a diegetikus újításokhoz20  – fikciós epizódok, mellékszereplők, részletek stb. –, melyek hozzájárulnak a főhős belső változásának ábrázolásához a regény fabuláris és szüzsés21 szintjén egyaránt.

A korábban említett redukciós eljárás következtében „eltűnő” magyarázatot a szerző egy olyannal helyettesíti, mely a hypotextusban nem szerepel, hiszen a regény a főhős belső világára és bizonytalanságára fókuszálva egy új magyarázatot kínál a címszereplő személyiségének és világnézetének megváltozására. Saulus a műben olyan határhelyzetbe kerül, mely kezdetben a belső változásának regisztrálásában, illetve az üres térbe kerülés érzésének megfogalmazásában nyilvánul meg, majd később, a megvilágosodáshoz közeledvén ki is rekesztődik a közösségből, hiszen bizalmi emberből ő maga is megfigyelés alatt álló egyénné válik. E kirekesztődés – mely a térviszonyokban is megragadható, hiszen az eretnekeket üldöző Saulus mind gyakrabban találja magát pusztás területeken, vagy a városon kívül, s többek között az itteni töprengései, álmai idézik elő benne a változásokat – következtében a főhős egy liminális szakaszba22 kerül, azaz lassanként leválik a társadalmi struktúra rögzített pontjáról,23  mely elengedhetetlen ahhoz, hogy egy korábbi állapotból egy teljesen újba kerüljön át. Ennek során olyan

„próbákon” esik át, melyeken a Rabbi Abjatár által képviselt értékrend értelmében elbukik, ugyanakkor a tettei már az áruló rabbi értékrendje felé orientálódását jelzik. Mivel azonban a regénynek a megtérés utáni személyiség történetét végigkövető második része nem készült el, ezért a mű paradox módon egy olyan pszicho-metamorfózist készít elő, mely a regény történetidejében végül nem teljesedik ki.

3.

Most, hogy láttuk, milyen változtatásokat alkalmazott Mészöly a regény hypotextusán annak érdekében, hogy a személyiség átalakulására hangsúlyt helyező művet alkosson meg, lássuk, hogy a további bibliai pretextusokból származó idézetek beemelése, illetve az egyes textusok megidézése milyen módon járulnak hozzá a főhős belső átalakulása folyamatának bemutatásához.

A különböző bibliai szövegekből (Példabeszédek, Zsoltárok könyve, Pál apostol levelei) származó részletek – mint arról a bevezetőben már volt szó – döntő többsége nem szó szerinti átvételek formájában, illetve dőlt betűvel szedve jelennek meg a regényszövegben. Ezek a részletek általában valamelyik szereplő (Saulus anyja, Abela, Kóré, Istefanos) által kimondva vagy énekelve, tehát performatív módon kerülnek a narratívába, a további részük álmok vagy Saulusból önkéntelen módon kibukó szavak formájában, esetleg a főhős emlékezései során megjelenve idéződnek meg. Mészöly ezeket a szöveg-átvételeket – kettő kivételével – a saját szövegéhez igazítja, melyek azonban még így is megőrzik a biblikus hangvételt, s ebből adódóan kirínak a regényszövegből, mely nem a Biblia nyelvezetét imitálja.

Az idézeteken végzett átalakítások meglátásom szerint arra szolgálnak, hogy árnyalják és kidomborítsák Saulus személyiségének és értékrendjének transzformációját, melyet követően Jézus követőjévé válhat. Mészöly egy évekkel a Saulus megjelenése után publikált esszéjében úgy fogalmazott, hogy „Jézus nem hirdetett idegen igazságot; csak módosítást.”24 Véleményem szerint ez az elgondolás a regénypoétikában is tetten érhető, hiszen a műben az író úgy módosít a bibliai szöveghelyeken, hogy azok mindvégig felismerhetőek maradnak, s az egyes módosítások az új szövegkörnyezetbe való bekerülésük következtében olyan többletjelentésekre tesznek szert, melyek többféle interpretációt tesznek lehetővé, ám ezek kialakításához az olvasónak ugyanúgy módosítania kell a gondolkodásán, akárcsak a főhősnek. Az idézett szöveghelyek elemzése előtt szeretnék kitérni azokra az esetekre, amikor a regényszöveg a fabuláris szint történései által idéz fel bizonyos szöveghelyeket.

Saulus személyiségének transzformációja meglátásom szerint abban is megragadható, hogy alakja mind gyakrabban hozható összefüggésbe Jézussal. Ez kezdetben abban nyilvánul meg, hogy egyes tettei Jézus cselekedeteit idézik fel az olvasóban, vagyis a regényszöveg egyfajta analógiát teremt kettejük alakja között. Ennek szemléltetésére három esetet emelnék ki. Az első figyelmet érdemlő eset Benája meggyógyításának jelenete, melynek során Saulus a következőt mondja: „»Uram, térítsd vissza e gyermek életét!«” (195.)25 Bár ez a némileg módosított formában idézett mondat Illés próféta szájából hangzott el (amire maga Saulus is reflektál, s azzal, hogy az ő szavait használja, azonosul is vele abban a pillanatban) a száreptai özvegyasszony gyermekének feltámasztásakor (1Kir

17,17–24), az ő alakja erősen kötődik Jézushoz, hiszen Malakiás jövendölése szerint Illés próféta visszatérése előzi meg Jézus megérkezését, s ezért a zsidók közül sokan Jézus megtestesülésének gondolták őt. (Lk 1,17; Mt 11,14; 17,11–12) De a jelenet természetesen felidézheti az olvasóban Jézus csodatételeit, például a kapernaumi királyi tisztviselő gyermekének meggyógyítását (Jn 4, 43–54) is.

A második lényeges jelenet a főhős hebroni pásztorokkal folytatott, az egy gödölye példázatát magába foglaló beszélgetése, melyben a Jézus és Saulus közötti kapcsolatot a hasonló beszédhelyzet teremti meg azáltal, hogy a főhős a következőt válaszolja a szavát nem értő beszélgetőtársainak: „Ha megmagyarázom, talán én is jobban megértem” (181.) Jézus a tanítványaival folytatott beszélgetéseiben olyan példabeszédek által hirdette a tanításait, melyeket mindig megmagyarázott (Mk, 4,33–34), továbbá azokhoz az emberekhez is példabeszédek által szólt, akik hallanak, de nem értenek, néznek, de nem látnak. (Mt 13,10;13). Mivel azonban a főhős úgy próbál megmagyarázni valamit, hogy közben még maga sincs tisztában a dolog magyarázatával, azt jelzi, hogy ez a változás még csak elindult benne (ahogy arra a regény elején ő maga is reflektál), de még nem fejeződött be. Emellett ez a jelenet a saját sorsát is előrevetíti, hiszen Pálként ő fogja közvetíteni és magyarázni Jézus tanításait is. Meglátásom szerint a fentebb említett a textusok (meg) idézése azért is lényeges, mert Jézus tetteinek önkéntelen tükrözése Saulus gondolkodásmódjának változásáról árulkodik.

A harmadik figyelmet érdemlő jelenet Saulus és Istefanos beszélgetése, melyben a főhős elmeséli – vagyis inkább újrameséli – az eltűnt bárányának keresésére induló koldus megvakulásának történetét. Ez a mozzanat nemcsak azért bír jelentőséggel, mert előrevetíti a főhős a sorsát, hanem azért is, mert Jézus egyik példázatát (Mt 18,12–14) is felidézi az olvasóban. Saulus ebben az esetben sem bír kellő tudással; úgy gondolja, a koldus nem találhatta meg az elkóborolt juhot, hiszen megvakult, míg a fiatal törvénymagyarázó vele ellentétes álláspontot képvisel. Ez az elgondolás értelmezhető a juh keresésének metaforizálásaként is, vagyis Krisztus (Isten báránya) kereséseként. Bár Jézus alakja a korábban említett redukciós eljárás miatt ugyan kikerült Saulus megvakulásának történetéből, a juh keresésének mozzanata által mégis visszaíródik a szövegbe, ezért a juh megtalálásának – azaz a főhős lelki szemei előtt való megjelenésének – Saulus Jézus felé fordulásának érzékeltetésében26 játszik szerepet.

A főhős személyiségének transzformációjában  Istefanos is fontos szerepet tölt be a regény fabuláris és szüzsés szintjén egyaránt, hiszen a műben Jézus és az ő halála analógiás viszonyban állnak egymással. (A Bibliában a kettejük közti kapcsolatot az is erősíti, hogy mindkettőjüket azonos módon állítják bírák elé és ítélik halálra.) Saulus az álmában egy döglött kakasról ismeri fel Istefanost, ami azért jelentős mozzanat, mert ez az állat felidézi azt az újszövetségi történetet, melyben Jézus Péter általi megtagadását kakasszó kísérte (Mt 14,30; 66–72), továbbá az állat halála a fiatal törvénymagyarázó halálával is összefüggésbe hozható.

Szintén figyelmet érdemel az a jelenet is, melyben Saulus Istefanos halála után felveszi annak saruját és köpenyét. Az átöltözés mozzanata nemcsak a szimbolikus tartalom miatt bír jelentőséggel, hanem azért is, mert éppen Pál egyes leveleiben (Gal 3,27; Pál Róm. 13,14.) esik szó az új ruha felöltéséről, azaz a Krisztusba öltözésről, mely a lélek átalakulását, Jézushoz való fordulását jelenti. (Ef 4,22–24) Ez a tett nemcsak Saulus megtérését, hanem egyúttal a megtérés következtében kialakult új személyiség gondolkodásmódját is előrevetíti.

A Saulus sorsának előrevetítésére szolgáló mozzanatok a módosított bibliai idézetek révén is jelen vannak a szövegben. A regény egyik mottójául Pál Korinthosiakhoz szóló I. levelének (1Kor 9,24–27) módosított változata szolgál, melyet Mészöly szerzői névvel (A Tarzuszi) is ellát. Ez az idézet egyfelől Saulus múltját sűríti magába, hiszen Tarzuszban született, s itt nevelkedvén atyái hagyományainak buzgó követőjévé vált (Gal

1,14), másrészt pedig a jövőjét, mert az idézet a későbbi személyisége által írt levélből származik.

Szintén figyelmet érdemel ebből a szempontból az a jelenet, melyben Saulusból önkéntelenül buknak ki a következő szavak: „Beleütköztök a beleütközés kövébe… Emberi hangon szólok… Legyen az asztaluk tőrré, hálóvá és megtorlássá…” (182–183.) Ezek az idézetek szintén Pál leveleiből származnak, s a kontextusba bekerülve a főhőst egyfajta médiumként határozzák meg; a mű szintjén azért, mert a későbbi személyiségétől származó mondatokat ejt ki a száján (nyilván a regény szituációjához igazítva), másrészt pedig azért, mert ezek az idézetrészletek egy olyan kontextusból származnak, melyben Pál arra utal, hogy írásait a Szentlélek ihlette, általa szól az emberekhez.

A későbbiek során két olyan idézet is megjelenik a regényszövegben, melyeket Mészöly szó szerint idéz. Az egyik a mű végén, Kóré énekében hangzik el: „Míg eljő ama nap, és elmúlnak az árnyékok…” A jelenet azért jelentős, mert Saulus ekkor egyrészt azt konstatálja, hogy Istefanos saruja feltörte a talpát, másrészt pedig azt, hogy az ő és kísérői köpenyei fehérek, „mint a Hermon hava.” (270.) A fiatal törvénymagyarázó Saulusra gyakorolt hatása manifesztálódik abban a mozzanatban, hogy az ő lábbelije sebzi fel a főhős talpát, míg a köpeny színe szintén a megváltozását emeli ki, hiszen a fehér szín a regényben a tisztasággal és az ártatlansággal kapcsolódik össze, vagyis a jelenet mintegy előrevetíti a megvakulást és a megtérést. Továbbá megjegyzendő, hogy a Biblia szerint Jézus átváltozása egy magas hegyen történt, s ez az átváltozás az arca ragyogásában, és ruhájának fehérre változásában manifesztálódott (Lk 9,28–29), így a regényjelenet szintén értelmezhető egy olyan szcénaként, melyben a szöveg Saulus és Jézus alakja között analógiát teremt.

A másik szó szerinti idézet a következő: „Elmúlék és íme nem vala, keresém őtet és meg nem találám…” A Zsoltárok könyvéből származó részlet azért is érdemel figyelmet, mert közvetlenül az idézésük előtt Saulus a következőt fogalmazza meg: „Meglep, hogy mennyire nincs bennem gyűlölet. Vagy csak nem hasonlít a régire?” (274.) Látható tehát, hogy a főhős belső világában bekövetkező változást a szöveg kétféle módon (egy kontextushoz illő idézettel, illetve egy szereplői önreflexió által) is nyomatékosítja.

*

Mészöly műve, mint láthattuk, a regényszöveg alapjául szolgáló bibliai pretextus mellett erősen támaszkodik más bibliai szöveghelyekre is, melyeket szó szerint, vagy átalakítva épített bele a regény szövegébe, de számos olyan esetre is akad példa a műben, amikor a fabuláris szint történései idéznek fel bizonyos szöveghelyeket. Ezek a szöveghelyek azért bírnak jelentőséggel, mert a Saulus és Jézus alakja közötti analógiás kapcsolatok megteremtésével a főhős személyiségének transzformációját emelik ki, vagyis ezek az eljárások összhangban állnak azzal az írói törekvéssel, hogy a bibliai címszereplő történetét egy személyiség-transzformáció történeteként prezentálja. A Bibliából átvett szöveghelyek új kontextusba helyezése révén kapcsolat létesül Saulus jövőbeli énjével, Pállal is, vagyis a regény paradox módon egy olyan változást vetít előre, mely a regény történetidejében ugyanúgy nem fog lezáródni, mint a gazdag motívum- és utalásrendszerre épülő, számos értelmezési irányra nyitott mű értelmezése.

—

1      „A regényt kétrészesnek tervezem. Az első rész az üldöző, a perzekútor Saulus, egészen István püspök megkövezéséig; ami számára közvetett módon elkövetett gyilkosság. Illetve, az ő érzékenységével, a tettes közvetlenül ő. A második rész a damaszkuszi küldetés. Magát a »megvilágosodást« már nem ábrázolom; irodalmon túli megoldhatatlan feladat. (Még az olyan stiliszta is dadog az élményhatáron, mint Avilai Teréz.) Amit tenni tudok-szeretnék: az új sors rejtett előkészületeit bemutatni. Gyakorlatilag úgy, hogy az  első rész motívumai –  amelyek ott egy bizonyos magatartás és  sorsvállalás igazságát igazolták –  a második részben megmutatják a másik arcukat, a leleplezőt és  cáfolót. Olyan összecsendítésekre gondolok, melyeket nem az olvasói értelemnek kell észrevennie, hanem az érzelmi nyitottságnak, az atmoszféra sugallatára. Mindenesetre messze a »mann-ni [sic!]  úttól«  szeretném végigjárni a magamét.” Mészöly Miklós, Munka közben = Uő, A tágasság iskolája, Szépirodalmi, 1977, 200.
Mészöly később bevallotta, hogy az eredetileg nagyobb terjedelmű regényének nagy részét megsemmisítette, mivel úgy látta, hogy – többek között Thomas Mann regénytrilógiájának hatására – olyan bibliai magyarázatok, „történeti duzzadványok” ragadtak rá, melyek eltérítették az eredeti víziójától (kopár fa a napverte pusztában). Mihalicz Csilla, Napverte pusztában egy szál fa. Mészöly Miklós 75 éves [interjú], 168 óra, 1996. január 16., 41.

2      Telegdi Polgár István egy Mészölynek címzett, 1960-as években született levelében ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Th. [Thomas] Mann- veszély, úgy látom, biztosan nem fenyeget…” Mészöly Miklós, Mészöly Miklós levelesládájából, közread. Fogarassy Miklós, Holmi, 2004/2, 219.

3      Albert Pál, A bűntudat évszaka, Új Látóhatár, 1968/6, 553.

4    Uo., 553.

5    Uo., 554.

6    Bodnár  György, Szinkrón tanúskodások = Alexa Károly – Szörényi  László szerk., „Tagjai vagyunk egymásnak”, Bp., Szépirodalmi – Európa Alapítvány, 1991, 113.

7    Kránicz Gábor, Saulfordulás. Mészöly Miklós Saulusa az újszövetségi példázatok és egy ószövetségi típus tükrében, Irodalmi Szemle, 2012/11, 75–82.

8    Thomka Beáta, A kívülvaló ember = Szegedy-Maszák Mihály – Veres András szerk., A magyar irodalom történetei (1920-tól napjainkig), Bp., Gondolat, 2007, III, 579.

9    Thomka Beáta, Saulus térbeli formája. (Mészöly Miklós Saulus), Literatura, 1984/3, 349.

10  Lásd például a következő tanulmányokat: Grendel Lajos, Magyar líra és epika a 20. században (29). Mészöly Miklós (1921–2001), Irodalmi Szemle, 2009/2, 57.; Tanos Márton, Saulus titkai – Vázlat egy regény narrációjának meg fejtéséhez, Kortárs, 2014/9, 70–77.; Thomka, Saulus térbeli formája, 345–350.

11  Angyalosi Gergely, Tovább a damaszkuszi úton. (Mészöly Miklós: Saulus), Alföld, 2015/7, 92.

12  Mészöly Miklós, Műhelynaplók, gond., s. a. r., jegyz. Thomka Beáta – Nagy Boglárka, Pozsony, Kalligram, 2007, 902.

13  Uo., 902.

14  Mészöly Miklós, Biblia – bibliák = Uő, A pille magánya, Pécs, Jelenkor, 2006, 103–105.

15  A fogalmat Gérard Genette transztextualitás-elmélete alapján használom. Mivel Genette művének olyan részleteit is idézem, melyeknek még nincs magyar fordítása, ezért tanulmányomban az angol nyelvű fordítás oldalszámaira hivatkozom. Gérard Genette, Palimpsests. Literature in the Second Degree, Channa Newman – Claude Doubinsky ford., London – Lincoln, University of Nebraska Press, 1997, 3.

16  Kulcsár-Szabó Zoltán, Intertextualitás: létmód és/vagy funkció?, Irodalomtörténet, 1995/4, 509–514.

17  Genette a hypertextualitás fogalma alatt az olyan szövegközi kapcsolatot érti, amely a B szöveget (hypertextus) egy korábbi A szöveghez (hypotextus) fűzi. A hypertextus fogalma alá sorolja azokat a szövegeket, melyek egy korábbi szövegből egyszerű vagy közvetett transzformáció útján jönnek létre. Genette, I. m., 5.

18  Angyalosi, I. m., 96.

19  Angyalosi, I. m., 91.

20  Genette, I. m., 264.

21  Már Albert Pál is érzékelte, hogy a regény térábrázolásában nem az autentikusság volt az elsődleges szempont, később pedig Thomka Beáta is hangsúlyozta és elemezte, miképp játszik szerepet a tér (városok, utcák, sikátorok, puszta látványa stb.) Saulus lelkiállapotának ábrázolásában. Lásd: Albert, I. m., 553.; Thomka Beáta, Saulus térbeli formája. (Mészöly Miklós Saulus), Literatura, 1984/3, 345–350.

22  A liminalitás fogalmát Victor Turner elmélete alapján használom. Victor Turner, A rituális folyamat, Bp., Osiris, 2002, 107.

23  Saulus kirekesztődése egyfajta előképének tekinthető Jehu sorsa is, aki – amellett, hogy szintén megvakul és azt a „kívülvaló embert” keresi, mely Saulus álmában is megjelenik egy bibliai idézethez formájában – betegsége miatt térben is elkülönül az emberektől, hiszen egy lepratelepre, azaz egy deviancia-heterotópiába kerül. Michel Foucault, Eltérő terek = Uő, Nyelv a végtelenhez, Sutyák Tibor szerk., Debrecen, Latin betűk, 1999, 147–156.

24  Mészöly Miklós, Két előszó a Saulushoz = Uő, Érintések, Szépirodalmi, 1980, 127.

25  A regényidézetek oldalszámai a következő kiadásra vonatkoznak: Mészöly  Miklós, Az atléta halála, Saulus, Film (Mészöly Miklós összegyűjtött művei. Regények.), Bp., Századvég, 1993.

26  Ennek az  áttételes jelenlétnek a jelentőségét az  is  növeli, hogy Jézus arca Saulus számára hozzáférhetetlen, hiszen  a tárgyaláson nem  látja  az  arcát.  Ez  a mozzanat Istefanosszal is összefüggésbe hozható, hiszen amikor Saulus feljön a kútból, az erősen világító holdfény állása miatt kezdetben nem tudja kivenni a fiatal törvénymagyarázó arcát.