Aradi Vivien Napsugár versei

liaye/lomography felvétele

Feltételes mód

Addig képzelem el,
míg a zöldek megsárgulnak
és kihullanak a fejekből a tájak.
Minden nap egy órán át
nézem a közös nyarunkat,
megcsókolod a vállam, miután
bekötöd a pántot, esténként
koszos vizek partján sétálunk.
Elég lenne egy fa, ami felett
az évszakok velünk együtt járnak,
és nem fakul a lángok
tanító pusztítása.

Megbocsátás

A nyálkás macskakövön
pihenő köd a kettőnk közti szünet.
Ha véget ér a következő évszak,
teremteni tanítalak majd,
lecsókolni az esőt, kihűlni együtt
az évek alatt. Sosem látom
hullani ugyanazt a levelet.
Annyim van, amennyit eddig gyűjtöttünk,
és nem tudom, hová tegyem.
Nem ebben a ködben
vagyok az, aki vagyok.

Aradi Vivien Napsugár (2001, Mátészalkán)

A képzőművészet után jelenleg tervezőgrafikát tanul a Medgyessy Ferenc Gimnáziumban. Verseit a Vörös Postakocsi (2017), a Napút (2018), az Irodalmi Rádió (2019) és a Szkholion folyóirat (2020) közölte.