Vida Gergely: Legyen Amphión

Csehy Zoltán Orpheuszára
és más szövegeire a Homokviharból,
a szerző 50. születésnapjára

1995 tavaszán játszottam el a gondolattal,
hogy otromba termetem ellenére visszabújnék
anyám ölébe,
a 70-es évekbe,
esetleg a 80-as évek elejének valamikorjába,
ha csak egy pillanatra is, de ha lehetséges,
kibérelném néhány hétre,
belaknám,
nyilván kríziseim egyikét éltem, de lehet,
csupán egy ártalmatlan ötlet volt, amelynek
semmi köze Freudhoz,
nem tudom, mindenesetre (a) testet kéne itt valahogy
újraküldeni, a maga fizikai kiterjedésében,
ez járt a fejemben, mert az ötlet önmagában,
még ha valami jelölőráncra is verem,
csupán a szenvedő ősasszony, Niobé iránti
siralmas nosztalgia lehet,
semmi más,

a mítoszok szavai mindig visszaszuszkolhatók
Kerényibe, Graves-be (lájk), az a bizonyos úszó
visszaúsztatható az 1983-as krétapapírba (lájk),

az anyák azonban nem,
az anyák nem szaroznak (anyám halhatatlan),
kiszáradásig szellőztetik az ölet, hogy
tartós maradjon, módszeresen és lassan tűnődve
zsugorítják össze a bejáratokat, ahogy
műthetetlen daganatokkal csinálják
(egyáltalán: áll-e rendelkezésre egynél több kapu?),
bár az anyák ritkán ülnek, a combcsontok,
mintha kővé váltak volna odabent, nyomnának,
ha – kilesve a pillanatot – mégis kipróbálná
az ember, 50 évesen meg
mintha már két mágnest közelítenének egymáshoz
az azonos töltésű pólusok felől.

Menthetetlen görög vagyok
az univerzumban,
ebben a méhen kívüli terhességben
– hangolja Amphión +3 húros lantját, kiforgatva,
mintegy transzmutálva a híres költőtárs
szavait, a nevetséges templomtámadások utáni
tébolyában, miközben az apollóni sorozat-,
ill. bérgyilkos eljövetelét várja
alig leplezett izgalommal.
(Ebben a mítoszban, el kell ismerni,
legalább érvényesül a nemek egyenlősége:
nő lánygyermekeket vág le [Artemisz],
a fiúkkal férfi végez [Apollón]. Tiszta sor.
Előre szólok: a múzsák vezetője viszont
– itt és most –
nem megy el Amphiónhoz, aki viszont nem is dől
kardjába gyermekei holttesteit látván,
ahogy Ovidius gondolta el. Viszont utólagosan
tárgyat kap, 14 felpuffadt holttest médiumában
a kegyetlen apai szorongás.)

Hellász neurális hálózat, ahol az amnézia
falovai trappolnak Mnémoszüné ünnepein.
Hellász: a toposz és az atoposz,
Hellász alap, alaplap,
Hellász: kozmosz és kozmetika.
Hellász-alibi – alibi-Hellász.
Holtak rózsaujjú hajnala.
Hellász egy véget nem érő visszaszámlálás,
Hellász anyám helyett anyám lehetett volna.

Fizetek, szól oda a pincérnek
megunva az üres várakozást,
a gírosztál meg a sörök.
Ismered, öregem, a Googol számot?
És a Googolplexet?
Egy kurva 1-es univerzumnyi 0 előtt,
azzal kilendül, s elindul Kithairón
barlangjai felé. A többi a tiéd.