Vasas Tamás: A látogató

natasha-barova felvétele

szemben ülnek egymással.
nehezen indul ez a beszélgetés.
mit mondjon neki, hogy már
nemcsak odakint akadtak
gondok a hűséggel, de úgy
tűnik, a bolondok házában
is el fog csábulni? inkább
megdicséri az új kulcstartóját
a nissan indítóján. mindig is
nagyra tartotta, amiért megtanult
vezetni. legalábbis ő ezt próbálta
elhitetni magával. egy szép napon,
egy szép napon… ő is autót fog vezetni.
az elmúlt 24 óra teljesítménye ennyi.
ez a szaros mondat. „a mai nap
teljesítménye ennyi.” innentől minden
csak rosszabb lesz. eszébe sem jut
szegénynek, ez az igazság, hogy ez
a beszélgetés azért nem működik,
mondjuk ki érthetőbben, azért nem
történik semmi, mert nem akar ma
beszélni vele. igazából annak örülne,
ha nem is jött volna ide, de persze,
akkor meg most cigije nem lenne,
szóval, valahogy megint csak az van,
hogy így sem jó, úgy sem jó. rágyújt,
elindul a keze, és bár már a mozdulat
legelején megbánja, jézusom, hogy lehet
ennyire éber az önreflexiója még ilyenkor
is, de mindegy, mégis, milyen lenne, ha
most visszahúzná a kezét, ezért végül
inkább csak megsimogatja ügyetlenül
a felkarját. hideg a kabátja. mintha
csak tél lenne. most idegeneknek
tűnnek egymás szemében, mintha
nem akarnák bevallani önmaguknak
sem ezt az elmúlt három évet, mintha
valami eleve terméketlenné, sőt,
a tisztaság utáni vágyakozásukban
eltunyulva, rémségesen szentségtelenné
tette volna már előre is ezt a kapcsolatot,
de ők erről, persze, nem is tudnak semmit,
hiszen csak vakon, a sötétben szerették
egymást, mit sem sejtve arról, hogy mit
érint a kezük valójában, amikor egymáshoz
érnek egy hosszú, unalmas nap végén.

hát, nincs mese, ebből kell felépíteniük
ezt a lehetetlen kórházi szituációt is.
nagyon szerette volna kívülről ártatlannak
látni magát, azt akarta, hogy olyannak tűnjön
ebben a helyzetben, aki csak vétlen,
tehetetlen elszenvedője az eseményeknek
és azok következményeinek, de szinte
fojtogatta a szomorú bizonyossága annak,
hogy mindazokért, amik miatt most
nem mernek megszólalni, de itt vannak,
mind a ketten itt vannak, azokért igenis
ő a felelős, sőt, valójában a szándéka
szerinti, ahogy ő mondaná, „vegytisztán
a szándéka szerinti” döntés a végső forrása
ennek a kellemetlen jelenlétnek és hallgatásnak.

parancs jános szerint csak azért éri meg igazán élni,
amiért meg is halnánk. fogalma sincs, miért, de ezt
elmondja neki. pedig jól tudja, hogy minden idegesíti,
aminek köze van azokhoz, amit olvasni szokott.
közben a cipőjére gondol, bár képes lenne nem
bámulni, hogy miért az az ócska, nyúzott,
cikis sportcipő van rajta, valahogy
nem passzol a kocsikulcsához.

Megjelent az Irodalmi Szemle 2024/3-as lapszámában.

Vasas Tamás (1989, Debrecen)

Költő.