Kosztrabszky Réka: Egy polémia margójára. Az Angyal vagy démon: Tanulmányok Gyulai Pál Írónőink című írásáról (kritika)

Gyulai Pál Írónőink című cikke már megjelenésének idején olyan széles irodalmi vitát generált, amelybe a kor jelentős magyar lapszerkesztői, alkotói, kritikusai és egyes írónők is bekapcsolódtak.

Noha az írás eredetileg Majthényi Flóra verseskötete és Szendrey Júlia Andersen-fordításának kapcsán született, jelentősebb részében Gyulai mégis a nők irodalmi életben való szerepvállalásával kapcsolatos álláspontját fejti ki, mely a mai napig a témában született művek egyik állandó hivatkozási pontjának számít. Az elmúlt két évszázad során már többen is vitába szálltak a kritikus kijelentéseivel (az elmúlt századból lásd például Szabó Magda 1979-es esszéjét, melyben az írónő szellemes módon dekonstruálta Gyulai érvrendszerét), azon­ban a Török Zsuzsa által szerkesztett tanulmánykötet – amely a 2014-es, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja által rendezett Írónőink című konferencia előadásainak szerkesztett változatait tartalmazza – más irányból közelít a szóban forgó esszéhez. A könyvben szereplő írások ugyanis a cikk keletkezésének saj­tó-, eszme-, társadalom- és irodalomtörténeti kontextusát igyekszenek feltárni, s olyan kutatási szempontokat alkalmaznak, melyek eddig sajnálatos módon hi­ányoztak a hazai diskurzusból, például hogy a magyar nőírók milyen publikálási gyakorlatot követtek, írásaik mekkora arányban voltak jelen az egyes sajtóorgá­numokban, vagy hogy mi volt az oka a nőíróság fokozott tematizálásának a ko­rabeli magyar írásokban.

Fábri Anna tanulmányában azt mutatja be, hogy az Írónőink miképpen il­leszkedik Gyulai kritikusi munkásságába, életművébe, ami azért is fontos kérdés, mert írásainak eddigi recepcióját az összegző, minősítő vélemények jellemzik. Gyulai kritikáiban az önmagától és másoktól elvárt társadalmi felelősségérzet érvényesítése, illetve azon törekvése is tükröződik, hogy az irodalmon kívüli je­lenségek megítéléséhez is értékszempontokat kínáljon, így ezen munkái révén egy ritka egységes személyiség körvonalai rajzolódhatnak ki előttünk. A szerző arra is rámutat, hogy bár az Írónőink széles körű vitát generált, publikálásának idején Gyulai még egyáltalán nem foglalta el azt az ítélőbírói pozíciót, melyet az utókor tulajdonított neki, továbbá az egyes nők irodalmi alkotásairól és teljesítményeiről szóló írásai arról tanúskodnak, hogy „a nők irodalmi, s közvetve társadalmi szerepléséről lényegesebb és mélyebbre ható mondanivalója akadt, mint műveikről.” (10.)

Margócsy István írása a Gyulai-cikk kapcsán napvilágot látott, „a nő” kérdését tár­gyaló szövegek (például Kecskeméthy Aurél, Madách Imre vagy Greguss Ákos írásai) retorikáját vizsgálja, s megállapítja, hogy ezek jelentős részében a „nő” általánosító és kizárólagosító értelemben szerepel, azt sugallva ezzel, hogy „a nő jellemvonásai, tulaj­donságai, erkölcsi összetevői […] a lényeget tekintve változtathatatlanok és homogé­nek.” (20.) Mindez azt eredményezi, hogy az előre meghatározott elvektől és szabályok­tól eltérő magatartásformák – mint például a nők szerepvállalása az irodalmi életben, mely eszerint az elképzelés szerint csakis a családanyai szerepkört feláldozva valósul­hat meg – szabálysértőnek és kiküszöbölendőnek minősül, így ez a nőideál a korban született, áldozatkész, alkalmazkodó, s a konszolidált polgári házasságot elérni kívánó hősnőket szerepeltető szépirodalmi művekben is érvényesült. A szerző arra is felhívja a figyelmet, hogy a vitában részt vevők egyes csoportjai szembehelyezkedtek a nőket és írónőket homogenizálni kívánó törekvésekkel, s azt vallották, hogy az irodalom műfaji és műnemi változatosságának megőrzése érdekében a nőírók fellépésére is szükség van. E vélekedés kapcsán Margócsy István Jókai Mórt említi, aki műveiben igen változatos jellemű, s a kor nőideáljának szélsőséges ellenpontját képviselő szereplőket teremtett, akik már nem kizárólag a családi kötelezettségeinek élő nőként, hanem a saját választá­sát érvényesítő, s „a romantikus szabadság/szerelem-ideológia teljes jogú megtestesítő­jeként” jelennek meg. (37.)

Gyimesi Emese tanulmányában arra hívja fel a figyelmet, hogy Gyulai Pál cikkéhez nemcsak az arra adott válaszok alapján érdemes közelíteni, hanem – a korabeli saj­tó működési mechanizmusának feltérképezéséhez is hozzájárulva – azt is meg kellene vizsgálni, hogy milyen mértékű volt a nők önreprezentációja az egyes lapok­ban, s milyen stratégiák határozták meg az egyes író- és költőnők publikálási gyakorlatát. A női szerzők műveit is közlő Hölgyfutár és Nővilág című lapok számait tanulmányozva arra jut, hogy a nők által publikált versek száma Gyu­lai Pál esszéjének megjelenési idejétől távolodva csökkenő tendenciát mutat, s ez a tény megcáfolja Arany János azon kijelentését, hogy a hírhedtté vált cikk hatására a nők tömegesen kezdtek volna publikálni. A szerző szerint a nők publikálási gyakorlatát nem egy elszigetelt jelenségként, hanem a korabeli sajtóviszonyok koordinátái közt kellene vizsgálni, mivel ebben az időszakban olyan más „verstermelő csoportok” is megjelentek az irodalmi életben, melyek­nek publikálási stratégiáit feltárva képet kaphatunk arról az irodalmi mezőről, amelynek megfelelni kívántak.

Török Zsuzsa a Gyulai Pál esszéjében olvasható, a nőírók 19. század közepi jelentkezésével kapcsolatos eszmefuttatásának túlzásaira, torzítására mutat rá, s mindehhez a morális pánik szociológiában használatos fogalmát hívja segít­ségül. Ennek lényege, hogy a közvélemény figyelmét egy krízishelyzet eredmé­nyeképp létrejövő komplex társadalmi problémáról egy konkrétabb jelenségre terelik, méghozzá úgy, hogy az adott jelenség félelmetes mivoltát hangsúlyoz­zák. Gyulai írása egy olyan súlyos válságidőszakot (Bach-korszak) követően született, amikor a társadalmi változásokkal összefüggésben az irodalmi élet is átalakulóban volt, s két különböző irodalomfelfogással (kirekesztő és megen­gedőbb) rendelkező írói csoportosulások feszültek egymásnak, vagyis a cikk egy krízishelyzetre adott válaszként is értelmezhető. Gyulai írónőellenes dis­kurzusának – mely „a nemzeti irodalmat érintő erkölcsi határok megerősítésé­re tett kísérletként is érthető” (95.) – fő oka az volt, hogy a női alkotók tömeges megjelenéséért az üzleti irodalmat képviselő divatlapokat tette felelőssé, melyek egyre inkább ellehetetlenítették az uralkodó elit számára a nyilvánosság ellenőr­zését. Gyulai írása azért válthatott ki ekkora hatást, mert érvelését a jelenség fenyege­tő mivoltának (az írónők az írás által megszerezhető dicsőség kedvéért elhanyagolják a családjukat, illetve „prostituálódnak”) hangsúlyozására, s a nők társadalmi szerepével kapcsolatos konszenzusra alapozta.

Sárai Szabó Katalin tanulmányában azt vizsgálja, hogy az Írónőink megjelenése idején átalakuló férfieszmény hogyan határozta meg az értelmiségi hivatás professzi- onalizálódása során formálódó szakmai identitást, miközben a női szerepeket érintő elképzelések változatlanok maradtak. Mindezt azért is tartja fontos megközelítési le­hetőségnek a szerző, mert míg a nőiségről, a női jellemvonásokról és a női hivatásról számos értekezés látott napvilágot, addig a férfiakról szóló hasonló szövegek már sok­kal nehezebben fellelhetők, s mindezt az is bizonyítja, hogy a 19. századi férfieszmény és a maszkulinitás lényegi elemeinek rekonstruálásához Sárai Szabó Katalin kontroll- forrásként nekrológot és leveleket használt fel. A szerző amellett érvel, hogy Gyulai esszéjét a maszkulinitást és feminitást érintő szövegek kontextusában lenne érdemes értelmezni, hiszen a társadalmi változások (új férfieszmény térnyerése és a női eman­cipáció együttes jelentkezése), illetve a nemi szerepeket érintő elképzelések érhetőek tetten a nőírók színrelépésével kapcsolatos vélekedésben.

Vaderna Gábor a nőírókkal kapcsolatos vita alapkérdéseit tágabb eszme- és tár­sadalomtörténeti kontextusban helyezi el. A tanulmány első felében Arany János lap­szerkesztési elveket érintő változtatásainak kapcsán arra mutat rá, hogy a költő által szerkesztett Koszorú című lapban jelentős számban szerepeltek női írók művei, nőkről szóló fiktív szövegek, s a nőiség kérdésével foglalkozó értekezések. Mindez annak kö­szönhető, hogy Arany korábbi folyóiratának (Szépirodalmi Figyelő) megszűnése után szélesebb olvasóközönséget kívánt megszólítani, és a divatlapok női fogyasztói felé is próbált nyitni, de közben az igényes tartalmat is biztosítani akarta. A szerző szerint azonban a költő álláspontja mégis nehezen körvonalazható, mert bár egyes, a nőíró­ság kérdését érintő cikkeiben Gyulai álláspontja köszön vissza, más írásaiban azonban finoman elhatárolódik tőle. Tanulmányának második felében Vaderna Gábor arra tér ki, hogy az írónővita a klasszikus republikánus történeti narratívára (a hanyatlás az erkölcsi züllés hatására történik meg) épül, illetve arra, hogy a korban a nő­ket antropológiai meghatározottságuk miatt nem tartották képesnek az alkotásra, noha a 19. századra a nők már nemcsak az irodalom passzív fo­gyasztói voltak, hanem egyre többen váltak közülük az irodalmi élet aktív résztvevőivé is. Gyulai írásának hatása abban is j elentkezett, hogy egymás­tól függetlenül létező, ismert állításokat hozott egymással összefüggésbe. Ilyen elképzelés például a populáris és elit kultúrát érintő diskurzusnak a nőíróság problematikájával való kapcsolatba hozatala, melyen keresztül Gyulai kifejtette, hogy miért jelent veszélyt a magas kultúrára a divatla­pok szerkesztői által térhez jutó, dilettánsnak beállított írónők működése. A szerző amellett érvel, hogy az írónővita problémájának megértéséhez mindenképpen szükséges azoknak a történeti diskurzusoknak a rekonst­rukciója, melyek alakították és létrehozták a társadalmi viszonyokról való gondolkodást.

A Török Zsuzsa által szerkesztett kötet hiánypótló műnek tekinthető, hiszen a benne szereplő írások egyfelől Gyulai Pál szövegéhez, másfelől pedig a korabeli sajtó működéséhez, a társadalmi szerepeket érintő kor­társ elképzelésekhez, s a társadalmi változások irodalmi életet is meg­határozó következményeinek vizsgálatához nyújtanak új szempontokat, s olyan eredményeket tudnak felmutatni, melyek nemcsak a témában szü­letett szakirodalmat bővítik, hanem egyúttal a későbbi kutatások néhány lehetséges irányát is kijelölik.

(Szerk. Török Zsuzsa, Bp., reciti, 2016. A kötet internetes elérhetősége: http://reciti.hu/2016/3765)