Szászi Zoltán: Az én kórtársaim: Egy köztisztviselő, ha beindul…

Király Mátyás köztisztviselő nyári szabadsága előtti utolsó munkanapján már szinte teljesen egyedül maradt a hivatalban. Kolléganőit a hőség miatt a rendes munkaidő vége helyett már két órával korábban elengedte a nagyfőnök, tőle is megkérdezte, hogy haza akar-e menni, de Király Mátyás inkább a maradást választotta, egy elintézetlen makacs ügy megoldására éppen rábukkanva. Egy bejelentetlen építkezés miatti szabálysértés gyötörte, most végre megtalálta a vonatkozó kataszteri térkép számát, így már meg tudta oldani a dolgot pár perc alatt, s ez számára is meglepetés volt. A hivatali idő végéig még másfél órája maradt, kint tombolt a hőség, ügyfél ilyenkor, pénteken délután elvétve, ha van. Kis irodájából lelépcsőzött hát az ügyfélkapuhoz, ahol látva a helyzetet, leváltotta az ott majdnem félájultan lézengő gyakornok kislányt. Hazaküldte az alig húszéves ifjú hölgyet, de előtte kötelességtudóan felhívta a telefonon a főnököt, engedélyt kérve a lányka leváltására. Arra hivatkozott, ha így megy tovább, mentőt kell majd hívnia. A főnök még meg is dicsérte, aztán megadott egy számot, ezen kell majd hívni a takarítókat, ők majd lezárják az épületet. Amikor Király Mátyás az automatikus ajtón kilépő gyakornok lány után nézett, megállapította azt, hogy ezek a modern ruhaanyagok többet mutatnak, mint takarnak. A szemből sütő napfény ugyanis valószínűtlenül szépre rajzolta a lány formáit, a vállait, derekat, csípőt, a két comb közti sejtelmes részt pedig igencsak erősen. Ettől kicsit elpirult Király Mátyás, de titokban annak mégis örült, hogy láthatta, amit látott, és ez a látvány még meg is dobogtatta a szívét. Talán mégiscsak férfi vagyok még! – állapította meg magáról, és beült az ügyfélkapu mögé, a villogó monitorral szemben. Amelyen az előbb ellibbenő kislány, azaz elnézést, ifjú hölgy, nem éppen a hivatalos programot nézegette utoljára, hanem mindenféle bolondságokat. Olyan híreket, nőknek szóló oldalakat böngészett a szöszke. Ilyen címek villantak fel: Mátyás király év, vigyázzon az ételek újramelegítésével, depiláció, barátság férfi és nő közt! Hogy mik nem foglalkoztatják a kislányt, dohogta magában a korosodó köztisztviselő, és véletlenül rákattintott a Mátyás király évre. Akkor villant fel benne, hogy őt meg, jé de fura, de Király Mátyásnak hívják! Mivel kissé fatalistának tartotta magát, engedett a kísértésnek, és ott folytatta, ahol a gyakornok kislány abbahagyta. A napfényben megvillanó formáitól még így, újraidézett állapotban is bizsergés támadt a fejében, s ezen meglepődött. Meg máshol is! Azon még jobban. A „nézzem már meg, mi ez” elhatározással merült bele a világhálón kinyitott oldalakba, már csak azért is, hogy azt a kísértő napfény és forma játékot valahogy mellékvágányra tegye a gondolatai közt! Nem ment könnyen, mert ugye, ami szép, arra jó emlékezni. Reneszánsz gondolatai támadtak, olyasfélék, hogy kissé el is szégyellte magát miattuk. Életöröm, jókedv, étel s ital, szép nők, vigasság, jó zene, elmés társalgás elmés emberekkel! Ezt kívánta meg hirtelenjében. Uram irgalmazz! Gimnazista kora óta nem gondolt ilyenekre. Az meg elég régen volt már. Mátyás király emlékév! Nosza! Hogy 560 éve választották királynak. Hm, érdekes! Ezt tudnia kéne történelemből. 575 éve született Kolozsváron. Ja, ott most ásatások voltak, ezt olvasta valahol. Alig 15 évesen, nagykamaszként lett egy ország királya ez a Corvin Mátyás? Már akkor jegyese volt a Podjebrád Katalin. Tizenöt éves kamasznak jegyese! Mikor ő tizenöt éves volt, rá se mert nézni a lányokra! Nocsak! Ezt az uralkodót jégen választották meg, a Duna jegén a rendek és a nép, de azért a háttérben, egyes források szerint, ott voltak a Hunyadiékat támogató családok fegyveresei is. Ki tudja, mi igaz ebből? Még szerencse, hogy van ez a globális felmelegedés, és a Duna már nem tud úgy beállni, hogy a jegén királyt válasszanak! Már csak azért is szerencse ez, mert valami aktuális politikus még kedvet kaphatna az ilyesmihez. Jó kampánnyal, erős biztonsági csapattal bármit meg lehet mostanában tenni ezen a világon! Ezer puccs volt már a Mátyás-féle királyválasztás óta Chilétől Törökországig. De milyen jó, hogy mégis Corvin Mátyást választották akkor! Az építkező királyt. Mert így legalább lett egy príma kirándulóhely a Duna-kanyarban, igen, a visegrádi palota, a nagy oroszlános kúttal, meg ott vannak a Corvinák, micsoda kultúrtörténeti, könyvészeti remekek azok! Ezeket gondolva Király Mátyás hirtelen elszomorodott. Azt konstatálta magában, lényegében évek óta nem gondolt a munkán és a napi rutinfeladatokon kívül semmi másra. Nem figyelte az eseményeket, lila dunsztja sem volt arról, mi a divat, milyen ruhákat hordanak a fiatal lányok, a nők, hol volt utoljára valami felfedezés, mit esznek az emberek, vagy netán milyen jóféle borotvahab van most a piacon, amely igazán jó, s nem kínszenvedés vele a borosta lekaparása. Mindig is utálta a borotválkozást. Kishivatalnokként mindig visszafogottan élt, ebben a pénz is korlátozta kissé, s bár az alsó középréteg havi jövedelmével gazdálkodhatott, valahogy mindig elfolyt a pénz az ujjai közt. Az elvárt viselkedés is tompává, visszafogottá tette. Nem volt innovatív, nem volt benne csoportszellem, olyasmiről tömegsír esetében beszélt néha, ha ezzel húzták, de abszolút pontos és végtelenül lelkiismeretes volt a munkájában. Még mindig, azaz lassan húsz év után sem tudott ugyan elég jól bánni, azaz elég gyorsan a számítógéppel, az új térképbeolvasó programoktól meg egyenesen frászt kapott, de senki nem ismerte viszont úgy a régi, papíralapú térképtárat, mint ő, s arra naponta szükség volt. Még a digitalizálás után is, mert senki nem emlékezett úgy a munkahelyén az utcák, terek, dűlők nevére, mint ő, a feliratok pedig a digitalizált rajzokon olykor elmosódtak. Magánélete sem volt királyi a nevével ellentétben. Megfakult kapcsolatban élt volna? Nem! Nagyon szerette a feleségét meg a gyerekeit, a családját, de igazából nem tudott mit kezdeni a gyerekei korai önállósodásával, sem a felesége új szokásaival, ezzel a zumbával meg az amatőr szuper realisztikus festészettel, amibe két éve fogott bele a párja. Erről azt tartotta, minek így valamit lefesteni, ha van fényképezőgép is! Idegesítette az anyósa az aggályaival, pedig az idős asszony mindig az ő kedvenc ételeit készítette, ha meglátogatták. Valahogy lassan elkoptak az egyetemi és egyéb régi barátai, talán azért, mert kevés szabadideje maradt a munka után. Úgy érezte, egyik fizetéstől a másikig tartja számon csak az időt, és olykor észre sem vette az évszakok változását. Diákkorában pedig imádta a történelmet. Most akkor mi ez? Mi ez a fura érzés? A lány látványa, a Corvin Mátyásról elébukkanó adatok hirtelen fontossá válása? A megmozduló életkedv benne mit jelent? Mert, ahogy elkezdte böngészni ezeket a dolgokat Mátyás királyról Király Mátyás, egyszerre mintha egy gát omlott volna el benne. Lázas szemű kamasszá vált, miközben a világhálón Galeotto Marzio MÁTYÁS KIRÁLY TALÁLÓ, BÖLCS ÉS TRÉFÁS MONDÁSAIRÓL ÉS CSELEKEDETEIRŐL című kiadványt olvasta. Egy passzusánál megállt és gondolkodni kezdett. Ezt olvasta Marziótól: „Mátyás királynak szavajárása volt, hogy egyebek között három dolog nem tetszik neki: a melegített leves, a megengesztelődött barát és a szakállas asszony. Nyilvánvaló dolog ugyanis, hogy a melegített levesben mindig van valami kellemetlen, a megengesztelődött barátban mindig marad valami a régi ellenségből, a szakállas asszonyban pedig van valami a férfiasságból. Már pedig ez ellenkezik a természettel és azt a gyanút kelti, hogy az ilyen asszony a vétekre is férfias bátorsággal bír.” Nem igazán értette elsőre, mit akart mondani őfelsége. Amint ezen a bejegyzésen mélázott, véletlenül kinyitotta a gyakornok lányka – bár ne jutna azonnal eszébe az a napfényes pillanat, mikor elfelé sétált könnyedén – egyik lenyitott internetes oldalán olvasható tanácsot. Mely szerint tényleg nem jó az ételeket melegíteni. Ezt olvasta: „Spenót. A spenótban lévő nitrátok felmelegítés után nitritekké alakulnak, és az rákkeltővé teszi az ételt. Ezért mindig csak frissen főzve fogyaszd! A zeller. A spenóthoz hasonlóan ez is nitrátokat tartalmaz. A levesek egyik főszereplője, de sokan nem tudják, mennyire nem jó újramelegítve ez a zöldség. Épp ezért, ha újra szeretnénk melegíteni a levest, vedd ki belőle a zellert. Bármilyen furcsa, ugyanez vonatkozik a sárgarépára is.” Na, ezen rögvest ledöbbent Király Mátyás. Hogy akkor ez a Mátyás király, hogy ő meg ezt 560 évvel ezelőtt honnan a csudából tudta? A megengesztelődött barát kérdése is felcsigázta. Ha a levesre rákeresett ez a lány, akkor a barátot érintő kérdésre is biztosan. Király Mátyás azonban mindössze egy háromsoros verset talált erre vonatkozóan.

Szegény ellenség:
nem is akar rosszat – csak
több jót, magának.

Fodor Ákos a szerzője a versnek. Néhányszor el kellett olvasnia, míg megérteni vélte. Aztán kicsit bosszúsan legyintett, hogy igen, ez a tétel, kérem, teljesen érvényes a főnökére, meg a kollégáira is. Azt is megállapította saját magáról, hogy ő nem ilyen. Nem akarna rosszat senkinek. Kivéve… Talán mégis akadna rá példa, na! Aztán ezen megint tépelődött percekig. Mégis ilyen lenne? Rosszat senkinek nem akar, de néha másnak még levegőt se. Elszégyellette magát. Mátyás király újabb igazsága vált érvényessé. Mert nem tud és nem is fog tudni őszintén a hónapokkal ezelőtt leordított, majd a részben főnöki utasításra bonbonnal és virággal kiengesztelt kollegina szemébe nézni. Továbbra is hülye libának tartja. A csoda látott ilyet, miket nem tud ez a Mátyás király! Na, már még kíváncsi volt erre a szakállas asszonyos dologra, hogy ez, na, ez ugyan mit jelent számára. Hogy nincs mit kapni ilyen nőn? Ezen is elmélázott. Aztán eszébe jutott egy igen régi, gimnazista diákkori szerelme, bizonyos Júlia. Egy igen apró, nála két fejjel alacsonyabb lány volt ő, akivel a diáknapi diszkón ki tudja miféle isteni beavatkozás miatt egymásba gabalyodtak s utána jó fél évig együtt jártak. Arra határozottan emlékezett Király Mátyás, hogy ennek a Júliának egészen jól észlelhető pihék voltak az arcán, az arcon lévőknél jóval dúsabbak más helyeken, amelyeket fokozatosan fedezett fel a park eldugott részén, a műrom mögötti kissé ápolatlan cserjékkel takart szögletbe elbújva a kíváncsi szemek elől. Úgy emlékezett, eleinte ezek a pihék az arcon, s a nem egészen azok máshol eleinte nem zavarták, sőt még izgalmasnak, érdekesnek is találta az egészet, de aztán fél év együtt járás és teljes terepismeret után már inkább émelyegni kezdett a dússág láttán, mintsem lázba jönni. Szét is maradtak ezzel a Júliával, nem hangosan, csak úgy fokozatosan. De furcsa! Éppen tegnap álmodott vele. Hogy a fenébe lehet ilyen? Kezdte magát furán érezni Király Mátyás. De lássuk akkor, mire keresett rá ez a gyakornoklány? Már nem hagyta békén a dolog, végére akart járni ennek a játéknak hátborzongató dolognak, ami vele esett most meg. Ezt találta az egyik honlapon lenyitva: Krúdy Gyula Álmoskönyv. „Szakállas asszonnyal találkozni: jegyzi, hogy bátorságod révén megnyered egy leány szerelmét.” Király Mátyást elöntötte a hőség ezt olvasva. Zavarba jött és inkább hirtelen minden nyitott oldalt gyorsan lezárt. A nagy óra a pult fölötti falon éppen délután öt órát mutatott. Az ügyfélkaput be lehet zárni! – sóhajtotta Király Mátyás, és már hívta is a takarítókat, akik perceken belül megjelentek. Mielőtt hazaindult volna, a mosdóba ment, kicsit rendbe rakni magát. Nézte a saját arcát, amire saját megítélése szerint is most mintha egy kis szín ült volna ki. Isten éltesse, azaz legyen szép emlékezete Mátyás királynak! Jó délutánt adott nekem. Remélem, holnap is meleg lesz. A gyakornokok nyár végéig vannak nálunk. Látok még szépet biztosan! Nincs rosszabb a sajtnál. Mintha ezt is Mátyásnak tulajdonítanák. Na, majd holnap! – mondta félhangosan Király Mátyás, és elindult a délutáni fényes utcán, de mielőtt hazament volna, még betért egy éppen zárás előtti antikváriumba, hogy megvegye Galeotto Marzio könyvét. Mert nem szeretett monitorról olvasni. Ő még egy régi vágású, mondhatni reneszánsz ember, egy latint is tanult régi gimnazista, aki a diszkó idején lett nagyfiú.