Szabó András: Betű által a világ… (A régi magyarországi nyomdák betűi és díszei című kiadványról)

Vannak annak a hiányosságnak kifejezett előnyei, hogy a régi magyarországi nyomdászat volumene messze elmaradt a nyugat-európaitól. A magyar nyomdászattörténet (elsősorban az Országos Széchényi Könyvtár illetékes munkacsoportja) az utóbbi évtizedekben olyan vállalkozásokba foghatott így bele, amelyek tőlünk nyugatabbra – a megjelent könyvek mennyisége miatt – elképzelhetetlenek lennének. Itt van mindjárt a Régi Magyarországi Nyomtatványok (RMNy), amely egy egyedülállóan részletes bibliográfia, az első kötete 1971-ben jelent meg, négy kötet van már kész (1670-ig), s most az ötödik van készülőben. Erre az intenzív újraolvasási-kutatási tevékenységre épül V. Ecsedy Judit sorozata, a Hungaria Typographica, amely az egyes nyomdák betűit és díszeit vizsgálja és jeleníti meg. 2004-ben látott napvilágot a vaskos első kötet, amely az 1473 és 1600 közötti időszakot dolgozza fel. Ezt követte 2010-ben a XVII. századi nyugat- és észak-magyarországi nyomdákat tárgyaló rész, majd ennek a folytatása a most tárgyalandó két kötet, amelyekben már új szerzők is megjelentek: Bánfi Szilvia, Pavercsik Ilona és Perger Péter.

Idáig eljutva a szélesebb olvasóközönség joggal kérdezheti, hogy mi ennek az értelme és haszna, kit érdekel ez a szűkebb szakmai közönségen kívül? A válasz logikus és egyszerű: a könyvnyomtatás új médiumként jelent meg a XV–XVI. századi Európában, s gyökeresen átalakította a művelődést és az irodalmat. A régi magyarországi nyomdákról-nyomdászokról meglehetősen hiányosak az ismereteink, a betűk és a könyvdíszek azonosítása viszont felrajzolja a szakmai kapcsolatokat, s ezáltal új információkat ad, ugyanakkor lehetővé teszi egyes nyomtatványok azonosítását (például hiányzó címlap esetén). A legközismertebb példa az utóbbira Balassi Bálint Szép magyar komédiája, amely először töredékes nyomtatott formában került elő: a betűk alapján lehetett megmondani, hogy a debreceni nyomda terméke, s nagyjából azt is, hogy mikor készült.

Az ismertetendő könyv két nagyalakú kötetből áll. Végig tömör tudományos szövegről van szó lábjegyzetekkel, nem szórakoztató olvasmányról. Az első kötet V. Ecsedy Judit bevezetője után végigveszi az egyes nyomdákat, köztük a kassai és lőcsei műhelyeket. Termelékenységével messze kiemelkedett közülük a lőcsei Brewer (Breuer)-nyomda (1625–1739), amely evangélikus és német volt ugyan, de egyaránt kiadta az első magyar nyelvű katolikus énekeskönyvet, a Cantus Catholicit, Szenci Molnár Albert református zsoltárkönyvét, német evangélikus énekeskönyveket s Jiřík Třanovský cseh nyelvű, Cithara sanctorum című gyűjteményét. A hosszan készülődő sárospataki nyomdát Jan Amos Comenius itteni munkálkodása varázsolta élővé. A műhely sorsa végül a menekülés lett, s 1705-ben együtt pusztult el az egyik legfontosabb tipográfiával, a debrecenivel. Nagyváradon Szenci Kertész Ábrahám alapított nyomdát, ő volt a század egyik legtehetségesebb mestere. Neki a törökök elől kellett menekülnie, akik 1660-ban elfoglalták Váradot. A másik kiemelkedő XVII. századi nyomdász, Tótfalusi Kis Miklós egy egyesített (több helyről menekített) műhely élén állt Kolozsvárott, tevékenysége elsősorban betűmetsző művészete, kiadói programja s helyesírási törekvései által vált mérföldkővé. A rövid ideig működött kolozsvári unitárius nyomda érdekessége, hogy fennmaradtak az iratai, köztük az induláskor megrendelendő betűtípusok részletes felsorolása. S végül kiemelném még az erdélyi cirill betűs, román nyomdákat, amelyek közül az egyik fából vésett betűkkel dolgozott.

Az első kötet második fele a betűk és díszek részletes katalógusa, ehhez tartoznak a jóval vastagabb második kötetben az illusztrációk. Készülődik az Országos Széchényi Könyvtárban a munka folytatása is, amely a XVIII. századot dolgozza majd fel (bár ekkor már jóval nagyobb a megjelent kiadványok száma). Nagyjából 1800 tájáig lehetséges ezzel a módszerrel folytatni a kutatást, a nyomdászat gépesítése ekkor olyan szintet ért el, amely alapvetően más helyzetet teremtett – véget ért a kézisajtó kora.

A tágabb szakmai közvélemény nagy elismeréssel fogadta a Hungaria Typographica köteteit, ennek beszédes jele, hogy V. Ecsedy Judit 2015 májusában Klaniczay-díjat kapott. Ő és munkatársai egy olyan kézikönyvsorozatot hoztak létre, amely megkerülhetetlen lesz mindenki számára, aki a régi magyarországi művelődéssel akar foglalkozni.

(Bánfi Szilvia – Pavercsik Ilona – Perger Péter – V. Ecsedy Judit: A régi magyarországi nyomdák betűi és díszei. XVII. század. 2. kötet. Kelet-magyarországi és erdélyi nyomdák. Lőcse, Kassa. 1–2. kötet. Balassi Kiadó – Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 2014. Hungaria typographica, 2. 10 500 Ft)