NYELV ÉS ÉLET – Az intézménynevek standardtól eltérő írásformái a szlovákiai magyar nyelvű sajtóban

Helyesírás és társadalom viszonyát két oldalról vizsgálhatjuk: egyrészt abból a szempontból, hogy mik a társadalom elvárásai a helyesírással szemben, másfelől annak alapján, hogy milyen szerepet tölt be a helyesírás a mindennapokban – gondoljunk a mai írásgyakorlatra – és mindez milyen követelményeket támaszt velünk szemben.

Már maga a helyesírás szó utal egyfajta szabályozásra, amely eldönti, hogy az írásforma tekintetében mi helyes és mi helytelen. A helyesírási norma olyan szabályokat foglal magába, amelyeket a társadalmi megegyezés alakított ki, tehát egyén és közösség viszonyára épít. Tolcsvai Nagy Gábor nyelvész szerint a nyelvi normát – amelynek része a helyesírási norma  is –  elsősorban nem nyelvtani szabályként értelmezzük, hanem olyan segédeszközként, amely hozzájárul sikeres megnyilvánulásunkhoz. Ugyanakkor a helyesírás (történeti jellegénél fogva) tovább változik, a rögzített normarendszerre több tényező – pl. a beszéd, a kiejtés változása, az ízlés, a divat stb. – is hatással van. 

A magyar helyesírás egyik legbonyolultabb területe a tulajdonnevek írása. A szlovákiai magyar nyelvű sajtóból felgyűjtött – a standardtól eltérő helyesírási formákat vizsgáló – példaanyag azt bizonyítja, hogy ezen belül is az intézménynevek írása okozza a legtöbb gondot. E névcsoport mennyiségét illetően napjainkban egyre gazdagodik, bővül. Társadalmunk életében az 1989-es év többféle területen nagy változásokat hozott. Leginkább a politika és a gazdasági élet, de a kultúra meglévő intézményrendszere is nagymértékben átalakult tartalmában és szerkezetében egyaránt. Mindennek természetes következménye, hogy az addig mindennapi használatban lévő tulajdonnévanyag kicserélődött: helyette több száz, az új igényeknek megfelelő elnevezés jött létre. Sokszor nehézséget okoz vagy vitatható a tulajdonnév terjedelmének körülhatárolása is, s egyre több kérdést vet föl az új névtípusok helyesírása.

Az intézménynevek írását A magyar helyesírás szabályai egységesíti. A csaknem húsz évvel ezelőtti példaanyag egy részét az MTA Magyar Nyelvi Bizottsága a 11. kiadás tizenegyedik lenyomatának kibocsátásakor korszerűbbekre cserélte. De sem a példaanyag-változtatás, sem a leggyakoribb használatú új elemeknek a szótári részbe való beiktatása nem oldotta meg azokat a helyesírási problémahelyzeteket, amelyek a társadalom differenciálódásával járó új névtípusok keletkezésekor jelentkeztek. Az intézménynevek írását az 1954-es, tizedik kiadású helyesírási szabályzatban egységesítették először. Az előírás, mely szerint „a lényeges elemek nagy, a lényegtelenek kis kezdőbetűvel írandók”, meglehetősen liberális írásmódot eredményezett. Ezt volt hivatott kiküszöbölni a jelenleg is érvényben levő 1984-es, 11. kiadású szabálygyűjtemény 187. pontja, mely – az és kötőszó, valamint az a, az névelők kivételével – az intézménynév valamennyi elemére kiterjesztette a nagybetűs írásmódot; pl.: Magyar Tudományos Akadémia, Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség. A hazai magyar nyelvű sajtóban ennek ellenére gyakoriak az alábbi megoldások: Európa Klub polgári társulás, Kecskés László társaság, Márai Sándor alapítvány, (a) pozsonyi nemzeti színház (vagy: a pozsonyi Nemzeti színház), (a) pozsonyi szlovák etnológiai Intézet, kelet-szlovákiai Villamos Művek Rt., (a) Dunaszerdahelyi Komenský utcai alapiskola, Nyitra megyei önkormányzat stb.

Az intézménynevek alárendelt egységeinek írását a szabályzat 189. pontja alpontokban szabályozza. Ha egy intézménynek (mint főhatóságnak) alárendelt intézményei is vannak, ezek nevét is minden tagjában nagy kezdőbetűvel írjuk (189. a); pl.: az MTA Nyelvtudományi Intézete. Az egy intézményen belüli nagyobb szervezeti egység, testület stb. neve akkor írandó intézménynévszerűen, ha az egyediség érzékeltetésére szükség van (189. b); vagyis: Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék (pl. a Comenius Egyetemen). Ugyanezen szabálypont c) alpontja szerint kis kezdőbetűvel írjuk az intézmények azonos rendeltetésű kisebb egységeinek típusukra utaló megnevezését, pl.: a Szlovák Televízió kereskedelmi osztálya. Főként a b) szabálypont megfogalmazása hagy tág teret a megnevezés egyéni megítélésének, a különböző értelmezéseknek, legalábbis ezt igazolja a szlovákiai magyar sajtónyelvi írásgyakorlat: (a) Komáromi Járási Hivatal Iskolaügyi Osztálya, (a) Dunaszerdahelyi Városi Hivatal Pénzügyi osztálya, (a) Dunaszerdahelyi Körzeti Hivatal közlekedési osztálya, a Csemadok Vásárúti Alapszervezete, a Csemadok nyékvárkonyi alapszervezete, a Comenius Egyetem Magyar nyelv és irodalom tanszéke, a kulturális minisztérium nemzetiségi főosztálya, az Oktatásügyi Minisztérium Középiskolai főosztálya stb.

A magyar helyesírás szabályainak 11. kiadása a 190. pontban elkülöníti az intézménynévszerű megjelöléseket az intézménynevektől. Eszerint a pályaudvarok, megállóhelyek, repülőterek, mozik, vendéglők, eszpresszók, üzletek, fürdők stb. megnevezésében az intézménynévi jelleg kevésbé érvényesül. Ezekben a csak intézménynévszerű megjelölésekben a tulajdonnévi, illetőleg az azzal egyenértékű tagot (tagokat) nagybetűvel írjuk, az értelmezésre szolgáló köznévi tagot (tagokat) pedig kisbetűvel kezdve különírjuk; pl.: Lux mozi, Hét Törpe cukrászda. Más kiadványok – mint pl. A földrajzi nevek helyesírása c. szabályzat – szerint azonban a használó szándékától függően egyes ilyen alakulatok intézménynévként is írhatók: Kis Rabló Étterem, Pacsirta Csárda, Tátra Mozi. Az alábbi példák azt mutatják, hogy a szlovákiai magyar írásgyakorlat általában eltér az akadémiai helyesírásban foglaltaktól: mind az üzletek és vendéglátó-ipari egységek kiírásaiban, mind nyomtatásban nagy kezdőbetűs a tulajdonnév értelmezését elősegítő köznévi tag is, vagy legalább kettősséget mutat: Alex Cipőbolt, Iris Virágszalon, Gerbera virágbolt, Vámbéry Irodalmi Kávéház (vagy: Vámbéry irodalmi kávéház), Fortuna kávéház, Viktória Gyógyszertár, Cobra Gyógyszertár, Balkán Fagyizó, Andrea Shop, Vadas Fürdő stb.

A helyesírási standardtól való eltérés szemléltetésére gyűjtött példák kivétel nélkül a hazai sajtótermékekből származnak. Az okok megnevezésekor sok mindenre hivatkozhatunk: a szabályok hiányos ismeretére vagy félreértelmezésére, esetleg semmibevételére is. A példaanyagot tanulmányozva azonban nem beszélhetünk minden esetben egyszeri vagy tudatlanságból fakadó helyesírási hibákról, hiszen a változások iránya sokszor egybeesik; ilyenkor a háttérben legtöbbször ott találjuk a megkülönböztetés, az egyedítés, a kiemelés igényét. Mindezek ellenére elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a helyesírás egyén és közösség viszonyának tekintetében szétszakadjon. Az egyes nyelvközösségek a történelem folyamán általában eljutottak oda, hogy valamilyen módon tudatosítsák saját normarendszerüket. E tudatosításnak az alapformája a rögzítés, a kodifikáció. A kodifikáció egy nyelv valamely nyelvváltozatának nyelvtani szabályokban, értelmező szótárakban, helyesírásokban történő rögzítése. A helyesírás tehát zárt minta egy szociokulturális alapú normarendszeren belül, technika, ugyanakkor több is annál: egy közösség nyelvi hagyománymondásának része.

Misad Katalin