Ott­hon a ha­zá­ban

Könyvről könyvre
(Jegy­ze­tek Skultéty Csa­ba Vas­füg­gö­nyö­kön át cí­mű köny­vé­ről)
Skultéty Csa­bá­val va­la­mi­kor a nyolc­va­nas évek­ben (te­hát még a rendszeváltozás előtt) is­mer­ked­tem meg, jól em­lék­szem er­re, az Egye­te­mi Szín­pad egyik iro­dal­mi est­jé­nek szü­ne­té­ben. A Szín­pad ak­ko­ri­ban a sza­ba­dabb szel­le­mű kul­tu­rá­lis moz­gal­mak egyik ott­ho­na és mű­he­lye volt, ma­gam gyak­ran tar­tot­tam be­ve­ze­tő elő­adá­so­kat, min­de­nek­előtt er­dé­lyi írók vagy ép­pen Sza­bó De­zső és Il­­lyés Gyu­la em­lé­két idé­ző pó­di­ummű­so­rok előtt.

Skultéty ak­kor már, em­lé­ke­ze­tem sze­rint, nem tar­to­zott a mün­che­ni Sza­bad Eu­ró­pa Rá­dió ál­lo­má­nyá­ba, így kap­ha­tott Ma­gya­ror­szág­ra be­uta­zá­si ví­zu­mot. Is­me­ret­sé­günk mind­azo­nál­tal a ki­lenc­ve­nes évek­ben bon­ta­ko­zott ki iga­zán, rész­ben a Pax Romana ne­vű nem­zet­kö­zi ka­to­li­kus ér­tel­mi­sé­gi moz­ga­lom ha­zai meg­te­le­pe­dé­se kö­vet­kez­té­ben, amely­nek Skultéty Csa­ba egy idő­ben, még az emig­rá­ci­ós évek­ben, az el­nö­ke volt, rész­ben a ki­sebb­ség­ben élő ma­gyar­ság iránt ta­nú­sí­tott kö­zös ér­dek­lő­dé­sünk és el­kö­te­le­zett­sé­günk mi­att, amely több al­ka­lom­mal is ös­­sze­ho­zott ben­nün­ket a ha­tá­ron túl élő ma­gyar­ság kul­tu­rá­lis ös­­sze­jö­ve­te­le­in, pél­dá­ul Ung­vá­ron, ahol az ak­ko­ri­ban (a ki­lenc­ve­nes évek ele­jén) meg­ala­kult Kár­pát­al­jai Ma­gya­rok Kul­tu­rá­lis Szö­vet­sé­ge és az ot­ta­ni ma­gyar ki­sebb­sé­gi ku­ta­tó­köz­pont ren­de­zett tu­do­má­nyos kon­fe­ren­ci­át.

Ba­rát­sá­gun­kat ezek sze­rint elő­se­gí­tet­te és erő­sí­tet­te kö­zös ér­dek­lő­dé­sünk a kas­sai, ung­vá­ri, ko­lozs­vá­ri ma­gyar­ság kö­zös­sé­gi éle­te és kul­tu­rá­lis te­vé­keny­sé­ge iránt, és most, ahogy ol­vas­ga­tom Skultéty Csa­ba új (nem egé­szen új, mint­hogy egy jó esz­ten­de­je tar­to­zom az­zal, hogy né­hány szót ír­jak ró­la), Vas­füg­gö­nyö­kön át cí­mű köny­vét, ér­zé­ke­lem tel­je­seb­ben és mé­lyeb­ben an­nak az ál­do­za­tos mun­ká­nak az ér­té­ke­it, ame­lyet Skultéty Csa­ba vég­zett a mö­göt­tünk lé­vő év­ti­ze­dek­ben (elő­ször a mün­che­ni rá­dió ve­ze­tő mun­ka­tár­sa­ként, majd ha­za­te­le­ped­ve a ki­sebb­sé­gi ma­gyar­ság ügye­i­nek ál­do­za­tos szak­ér­tő­je­ként) min­de­nek­előtt a fel­vi­dé­ki és a kár­pát­al­jai ma­gyar­ság kö­zös­sé­ge­i­nek, kul­tú­rá­já­nak, ér­de­ke­i­nek szol­gá­la­tá­ban. Ez a szol­gá­lat ön­kén­tes volt, nem hi­va­ta­los: a meg­bí­za­tást az ér­tel­mi­sé­gi lel­ki­is­me­ret ad­ta, az a meg­győ­ző­dés, mi­sze­rint a ma­gyar­or­szá­gi (és ezen be­lül ter­mé­sze­te­sen a nyu­ga­ti emig­rá­ci­ó­ból ha­za­tért) ér­tel­mi­ség­nek nemcsak is­mer­nie kell a ha­tá­ron túl élő ma­gya­rok éle­tét, ha­nem köz­re is kell mű­köd­nie ab­ban, hogy ezek­nek a kö­zös­sé­gek­nek az éle­te, a ta­pasz­ta­la­ta, a gond­jai, a sé­rel­mei is­mer­tek­ké vál­ja­nak a szé­le­sebb kö­rű ma­gyar­or­szá­gi köz­vé­le­mény kö­re­i­ben.
A je­len kö­tet írá­sa­it kö­vet­ke­zés­képp mind­vé­gig a szol­gá­lat szán­dé­ka és er­köl­cse hat­ja át, és kü­lön ér­té­ke az itt fel­so­ra­koz­ta­tott írá­sok­nak, hogy ez a szol­gá­lat min­den­kor ala­pos is­me­re­tek­kel, gon­dos fel­ké­szült­ség­gel és mód­sze­res ta­pasz­ta­lat­szer­zés­sel pá­ro­sul. Ez az is­me­ret­anyag (és ter­mé­sze­te­sen az oda­adó fi­gye­lem) mu­tat­ko­zik meg a kö­tet el­ső: Az Ung part­já­tól a Sza­bad Eu­ró­pa Rá­di­ó­ig cí­mű ter­je­del­me­sebb írá­sá­ban, ab­ban a (fi­a­ta­lon meg­halt) ki­tű­nő, kár­pát­al­jai szár­ma­zá­sú iro­da­lom­tör­té­nész: Balla Gyu­la ál­tal fel­vett ter­je­del­mes élet­út-in­ter­jú­ban, amely ere­de­ti­leg az Or­szá­gos Szé­ché­nyi Könyv­tár Történelmi In­ter­júk Tá­ra szá­má­ra ké­szült, és önál­ló ki­ad­vány­ként az ung­vá­ri Intermix ki­adó­nál je­lent meg 1992-ben. Eb­ben az in­ter­jú­ban Skultéty Csa­ba rész­le­tes ké­pet ad ar­ról a moz­gal­mas élet­út­ról, ame­lyet mint fel­vi­dé­ki (kés­már­ki) di­ák, il­let­ve bu­da­pes­ti egye­te­mi hall­ga­tó, majd szov­jet pol­gá­ri „ha­di­fo­goly”, bu­da­pes­ti kül­ügy­mi­nisz­té­ri­u­mi tiszt­vi­se­lő, pá­ri­zsi ma­gyar emig­ráns, nyu­ga­ti egye­te­mek hall­ga­tó­ja, vé­gül a Sza­bad Eu­ró­pa Rá­dió mün­che­ni szer­kesz­tő­sé­gé­nek mun­ka­tár­sa be­járt.
Az élet­út ter­mé­sze­te­sen nem nél­kü­lö­zi a „ka­lan­dos” moz­za­na­to­kat, így a Focsani-ban be­ren­dez­ke­dett szov­jet „ha­di­fo­goly­tá­bor­ból” tör­tént szö­kés his­tó­ri­á­ját (azért te­szem idé­ző­jel­be a „ha­di­fo­goly­tá­bort, mert Skultétyt nem ka­to­na­ként, ha­nem ci­vil­ként hur­col­ta el a szov­jet had­se­reg egyik egy­sé­ge, mi­ként hoz­zá ha­son­ló­an sok tíz­ezer ma­gyart), ugyan­csak iz­gal­mas és sok te­kin­tet­ben tör­té­nel­mi for­rás­ként hasz­nál­ha­tó az a be­szá­mo­ló, amely az úgy­ne­ve­zett, 1946-os cseh­szlo­vák–ma­gyar „la­kos­ság­cse­re” ma­gyar bi­zott­sá­gá­nak te­vé­keny­sé­gé­ről és a szer­ző ak­ko­ri fel­vi­dé­ki ta­pasz­ta­la­ta­i­ról ad ké­pet. En­nek so­rán a Fel­vi­dé­ken ta­pasz­talt ha­tó­sá­gi erő­sza­kot is, amely az ős­ho­nos ma­gyar­ság el­hur­co­lá­sá­val és kényszeráttelepítésével járt, meg kel­lett is­mer­nie. Ma már, min­de­nek­előtt Janics Kál­mán ko­ráb­bi, de csak a rend­szer­vál­to­zás után köz­is­mert­té vált köny­ve és Vadkerty Ka­ta­lin tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sai nyomán meg­le­he­tő­sen jól is­mer­tek az ak­ko­ri idők ször­nyű­sé­gei, a ki­lenc­ve­nes évek ele­jén mind­azo­nál­tal Skultéty Csa­ba ön­élet­raj­zi in­ter­jú­ja volt az a köz­ke­le­tű for­rás, amely­ből hi­te­les is­me­re­te­ket le­he­tett me­rí­te­ni.
Az ön­élet­raj­zi in­ter­jú leg­in­kább ter­je­del­mes és for­rás­ér­té­kű ré­sze két­ség­te­le­nül az, amely a Sza­bad Eu­ró­pa Rá­dió te­vé­keny­sé­gé­ről ad köz­re is­me­re­te­ket. Skultéty Csa­ba hos­­szú év­ti­ze­de­ken ke­resz­tül dol­go­zott Amb­rus Már­ton né­ven a rá­di­ó­nál mint kül­po­li­ti­kai szer­kesz­tő és kom­men­tá­tor (ezt a mun­ká­ját po­li­ti­kai ér­dek­lő­dé­se és po­li­to­ló­gi­ai ta­nul­má­nyai mel­lett, gon­do­lom, szé­les ­kö­rű nyelv­is­me­re­te ala­poz­hat­ta meg, tu­do­má­som sze­rint anya­nyel­vén kí­vül né­me­tül, an­go­lul, fran­ci­á­ul, ola­szul, spa­nyo­lul és szlo­vá­kul be­szél és meg­ér­te­ti ma­gát más szláv nyel­ve­ken is). A mün­che­ni rá­dió az öt­ve­nes évek­ben va­ló­di szel­le­mi mű­helyt al­ko­tott, Skultéty Csa­ba is olyan kol­lé­gák­ra hi­vat­ko­zik, mint a bu­da­pes­ti or­szág­gyű­lés ko­ráb­bi kis­gaz­da kép­vi­se­lői: Czupy Bá­lint és Hajdu-Németh La­jos vagy Dessewffy Gyu­la, ugyan­csak kis­gaz­da­pár­ti po­li­ti­kus, aki a rádió ma­gyar adá­sá­nak el­ső fő­szer­kesz­tő­je volt.
A rá­di­ós mun­ka ter­mé­sze­te­sen nem volt konfliktusmentes, és ezek­ről a konf­lik­tu­sok­ról Skultéry Csa­ba is ké­pet ad. Egy­részt ő is be­szá­mol ar­ról, amit mi itt Ma­gya­ror­szá­gon is ta­pasz­tal­hat­tunk, hogy a rá­dió nem állt a hely­zet ma­gas­la­tán az öt­ven­ha­tos for­ra­da­lom ide­jén, kü­lö­nö­sen an­nak vég­ső nap­ja­i­ban, mi­dőn a tel­je­sen ki­lá­tás­ta­lan és csak fe­les­le­ges vér­ál­do­zat­tal já­ró fegy­ve­res el­len­ál­lás­ra buz­dí­tot­ta a fel­ke­lő­cso­por­to­kat. Igaz, Skultéty Csa­ba el­ső­sor­ban nem a rá­dió ma­gyar mun­ka­tár­sa­i­nak, ha­nem ame­ri­kai fe­let­te­se­ik fe­le­lős­sé­gét hang­sú­lyoz­za. Egy 2001-ben Do­mon­kos Lász­ló­nak adott in­ter­jú­já­ban mond­ja a kö­vet­ke­ző­ket: „nem a Sza­bad Eu­ró­pa Rá­dió egyik vagy má­sik szer­kesz­tő­je té­vesz­tet­te meg a ma­gyar hall­ga­tó­kat, ha­nem az ame­ri­kai kor­mány té­vesz­tet­te meg a Sza­bad Eu­ró­pa Rá­dió szer­kesz­tő­it”. Ez bi­zo­nyá­ra így is tör­tént, mind­azo­nál­tal úgy gon­do­lom, hogy a rá­dió ve­ze­té­sé­nek szá­mí­ta­nia kel­lett vol­na ar­ra, kü­lö­nö­sen a szu­e­zi be­avat­ko­zás után, hogy a szov­jet had­se­reg nagy erők­kel el fog­ja ti­por­ni a ma­gyar for­ra­dal­mat, és az ame­ri­kai kor­mány, mi­ként ez nem is volt vár­ha­tó tő­le, sem­mit sem fog ten­ni en­nek el­há­rí­tá­sá­ra. Min­den­eset­re azt meg kell ál­la­pí­ta­ni, hogy öt­ven­hat no­vem­be­ré­ben Skultéty Csa­ba nem a han­gos ígér­ge­tők, ha­nem az óva­to­sak kö­zé tar­to­zott.
A má­sik te­rü­let, ame­lyen a rá­dió szer­kesz­tés­po­li­ti­ká­já­nak bi­zo­nyos bí­rá­la­ta kap han­got, a ki­sebb­sé­gi ma­gyar­ság hely­ze­té­vel kap­cso­la­tos rá­di­ós po­li­ti­ka. Köz­is­mert, hogy a rá­dió ame­ri­kai ve­ze­té­se min­dig túl­zott te­kin­tet­tel volt a cseh­szlo­vák és ro­mán emig­rá­ció, il­let­ve a rá­dió cseh­szlo­vák és ro­mán szer­kesz­tő­sé­ge­i­nek ér­zé­keny­sé­gé­re, és ezért ál­ta­lá­ban nem en­ge­dé­lyez­te az er­dé­lyi és fel­vi­dé­ki (még ke­vés­bé a kár­pát­al­jai) ma­gya­ro­kat el­nyo­mó ki­sebb­sé­gi po­li­ti­ka bí­rá­la­tát, egy­ál­ta­lán a ki­sebb­sé­gi ma­gyar­ság va­ló­sá­gos hely­ze­té­nek be­mu­ta­tá­sát, és ne­ki, mint kom­men­tá­tor­nak időn­ként ko­moly küz­del­met kel­lett vál­lal­nia an­nak ér­de­ké­ben, hogy al­kal­man­ként a ki­sebb­sé­gi ma­gya­rok ügye is szóba kerüljön. „A rá­dió ve­ze­tő­sé­ge – mond­ja Skultéty Csa­ba az in­ter­jú­ké­szí­tő­nek – nyil­ván ret­te­gett az egyes nem­ze­ti szer­kesz­tő­sé­gek kö­zöt­ti súr­ló­dá­sok, har­cok le­he­tő­sé­gé­től. A ki­sebb­sé­gi ügyek fel­ve­té­sé­re irá­nyu­ló min­den kí­sér­let, mond­hat­ni a leg­több eset­ben, ko­moly el­len­ál­lás­ba üt­kö­zött. Egy-egy szer­kesz­tő­nek né­ha bra­vúrt kel­lett vég­re­haj­ta­nia, hogy ilyen kér­dés­re is ki­tér­hes­sen. Én – ezt nyu­godt lel­ki­is­me­ret­tel ál­lít­ha­tom – ahol le­he­tett, ott a nem­ze­ti­sé­gi ügye­ket be­le­szőt­tem kom­men­tár­ja­im­ba. Fo­gal­ma­zá­sa­im ele­ve az összmagyarságot tar­tot­ták szem előtt.”
Ha­son­ló, igen ér­de­kes ada­lé­kok még bő­ven fel­idéz­he­tők vol­ná­nak Skultéty Csa­ba köny­vé­ből. Így pél­dá­ul igen ér­de­kes és úgy­szin­tén for­rás­ér­té­kű mind­az, amit Márai Sán­dor­ról ír (aki­nek édes­ap­ja: Grosschmidt Gé­za, a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar po­li­ti­kai élet egyik ve­ze­tő egyé­ni­sé­ge, a prá­gai par­la­ment ma­gyar­pár­ti sze­ná­to­ra az ő édes­ap­já­nak is­ko­la­tár­sa és jó barátja volt), vagy azok az ada­tok, ame­lye­ket a kár­pát­al­jai ma­gyar­ba­rát ru­szin po­li­ti­kai ve­ze­tő­ről, a később egy szov­jet kon­cep­ci­ós per ál­do­za­tá­vá vált Bródy And­rás­ról köz­read, avagy az a kép, ame­lyet ke­reszt­ap­já­ról, szü­lő­vá­ro­sá­nak, Nagykaposnak ne­ve­ze­tes plé­bá­no­sá­ról: Mécs Lász­ló­ról raj­zol. Mind­ez nemcsak ere­de­ti ada­tok­ban gaz­dag, ha­nem a fel­idé­zett em­be­ri ala­kok írói meg­ele­ve­ní­té­sé­ben is ki­tű­nő vis­­sza­em­lé­ke­zé­se­ket kí­nál az ol­va­só­nak.
Skultéty Csa­ba kö­te­te több­nyi­re a múlt­ról ad ké­pet, egy moz­gal­mas élet ese­mé­nye­it, ta­pasz­ta­la­ta­it, ta­lál­ko­zá­sa­it idé­zi fel, ám ar­ról is ér­te­sül­het az ol­va­só, hogy mi­ként ala­kult a szer­ző éle­te a ha­za­te­le­pe­dés után. Skultéty Csa­ba je­len­le­gi te­vé­keny­sé­gé­nek, mond­hat­ni, há­rom ka­rak­te­res szín­te­re van: a bu­dai la­kás a Vár kö­ze­lé­ben, ahol több­nyi­re írá­sa­i­val fog­lal­ko­zik, a Balatonfelvidék, ahol ugyan­csak ott­hon­ra ta­lált, és a szün­te­len útonlevés a fel­vi­dé­ki, a kár­pát­al­jai, az er­dé­lyi ma­gya­rok kö­zött. En­nek a há­rom „ott­hon­nak” és „mű­hely­nek” (mert az útonlevés is az ott­ho­nos­ság és az ered­mé­nyes mun­ka ér­zé­sét táp­lál­ja) a ter­mé­sze­té­vel és az ott vég­zett szor­gos mun­ká­val is­mer­te­ti meg új köny­vé­nek ol­va­só­ját a szer­ző. Olyan mun­ká­val, amely­nek kü­lön­ben ha­tá­ro­zott lel­ki és er­köl­csi ka­rak­te­re van, még­pe­dig ab­ban, hogy Skultéty Csa­ba a szé­le­sebb kö­rű köz­vé­le­ményt és min­de­nek­előtt a fi­a­ta­labb nem­ze­dé­ke­ket kí­ván­ja meg­is­mer­tet­ni sa­ját ta­pasz­ta­la­ta­i­val és fel­is­me­ré­se­i­vel.
Ha­va­si Pé­ter­nek, a Kas­sai Fi­gye­lő szer­kesz­tő­jé­nek 2004-ben adott Tu­da­to­san érez­zük ma­gun­kat ott­hon cí­mű in­ter­jú­já­ban ol­va­som a kö­vet­ke­ző­ket: „a mai fi­a­tal­ság­nak ép­pen tör­té­nel­mi is­me­re­tei és tör­té­ne­lem­tu­da­ta te­kin­te­té­ben van­nak egye­ne­sen le­han­go­ló hi­á­nyos­sá­gai, és nem­csak a Ma­gya­ror­szág­gal szom­szé­dos ál­la­mok­ban élő ma­gyar fi­a­ta­lok­nak, ha­nem a ma­gyar­or­szá­gi­ak­nak is. Ezért sze­ret­ném egy ki­csit fel­idéz­ni azo­kat az ér­té­ke­ket, ame­lyek az em­lí­tet­tek szel­le­mé­ben je­len­te­nek ne­künk ér­té­ket. Ame­lyek se­gí­te­nek ab­ban, hogy ne csak fel­szí­ne­sen, ha­nem tu­da­to­san érez­zük ma­gun­kat ott­hon ott, ahol élünk, a mo­za­ik­ma­gyar­sá­gon be­lül, és aki eb­ből meg­érez va­la­mit, az úgy hi­szem, túl azon, hogy ma­gya­rabb, lel­ké­ben em­be­ribb is lesz.”
Ez a né­hány mon­dat a szép könyv „nem­zet­pe­da­gó­gi­ai” stra­té­gi­á­ját vi­lá­gít­ja meg: azt a mély­ről fa­ka­dó kí­ván­sá­got, egy­szer­smind írói kon­fes­­szi­ót, mi­sze­rint a jö­ven­dő nem­ze­dé­kek­nek is a tá­ga­sabb ha­zá­ban kell keresniök és megtalálniok ott­ho­nu­kat.
(Madách-Posonium, Pozsony, 2006)
Pomogáts Bé­la