Illés Denisa versei

El­hagy­tak az ál­mok

El­hagy­tak már en­gem az ál­mok,
Ez­után a jó­zan úton já­rok.
Nem azért, mert így aka­rom vég­leg,
Csak azért, mert így hoz­ta az élet.

Ami jó volt, em­lék ma­rad már csak­,
Még­sem te­rem lel­kem mé­lyén bá­nat.
Ami pe­dig ez­után fog jön­ni,
Meg fo­gom én azt is még kö­szön­ni.

Ha ez nem is lesz az álom föld­je,
Hogy­ha nem is lesz a víg­ság völ­gye,
Va­la­mi jó csak ma­rad még hát­ra,
S fü­tyü­lök majd az egész vi­lág­ra.

Én­ne­kem még ra­gyog­nak a fé­nyek,
A sö­tét ár­nyak­tól nem fé­lek.
S ak­kor is, ha min­den ál­mom tá­vol,
Egy pa­rá­nyi tűz még né­ha lán­gol.

S ha szí­vem­nek min­den égő vá­gyát
El­te­me­tem én, a ku­tya­fá­ját,
S ak­kor is, ha ös­­sze­dől itt min­den,
Éle­tem a leg­fél­tet­tebb kin­csem.

Nél­kü­led

Nél­kü­led za­jos a csend és túl halk a zaj.
Nél­kü­led hos­­szú az év és túl sok a baj.
Nél­kü­led fa­gyo­san hi­deg a leg­for­róbb nyár,
Nél­kü­led e vi­lá­gon rám sen­ki sem vár.

Nél­kü­led szür­ke a kék és ha­mis a dal.
Nél­kü­led há­bo­rú van, de nincs di­a­dal.
Nél­kü­led nem tu­dom, mi­ért is lé­leg­zem,
Nél­kü­led lá­tom, hogy tel­je­sen el­té­ved­tem.

Nél­kü­led kö­dös a fény és szá­raz a víz.
Nél­kü­led ke­vés a száz, de túl sok a tíz.
Nél­kü­led sem­mi­nek sincs iga­zi ér­tel­me,
Nél­kü­led e vers nem foly­tat­ha­tó.
Csak sós kön­­nyek kö­zött ezer­szer új­ra­ol­vas­ha­tó…

Úgy sze­ret­ném

Úgy sze­ret­ném ap­rán­ként felfededzni
Ar­cod­nak min­den ba­ráz­dá­ját,
Két sze­mem­mel mo­hón be­szür­csöl­ni
Sze­med­nek kis­fi­ús pajkosságát.
Sze­ret­ném érez­ni szív­ve­ré­sed
Egy­re szo­ro­sab­ban a mel­le­men,
Kér­lek, Is­te­nem, ne for­dul­jon most
Sem­mi­lyen bal­sors el­le­nem.

Úgy sze­ret­ném sut­tog­ni a fü­led­be:
Té­ged akar­lak csak egye­dül!
Együtt hall­gat­ni a nyá­ri li­get­ben,
Ahogy egy kis tü­csök he­ge­dül.
Sze­ret­ném csil­la­gos ég­bolt alatt
Csó­kol­ni for­rón az aj­ka­dat,
Ahol, ha a csil­lag­fény mind kihunyt is,
Vá­gyad­nak tü­ze még meg­ma­rad.

Úgy sze­ret­ném, ha lel­ked a lel­kem­mel
Együ­vé ol­vad­na örök­re,
S min­den vá­gyad és gon­do­la­tod
Tud­nám már évek­kel elő­re.
Sze­ret­nék a nap­fény­ben ár­nyé­kod len­ni,
És me­ne­dé­ked a vi­har­ban,
Hogy so­ha­se nézz rám szo­mo­rú sze­mek­kel,
Hogy érezd, a bol­dog­ság ve­lünk van.

* Illés Denisa (1978) Királyhelmecen él, a helyi Szakmunkásképző Középiskolában dolgozik.