Palágyi László versei
hajnali másnaposság
a bal oldalamon aludhattam az este
mert elfeküdtem a szívemet
és így az erek kiszáradtak
mint döglött halat sodor a hajnal
halva szült a pirkadat
minden közhellyé kopott
a tárgyak üres konzervdobozok
és konkáv sokszög a szoba
(természetesen a síkban)
szomjazom
többkartonnyi kóla a spájzban
amitõl minden csak egyre ragacsosabb
de minél több lakatot rakok a zárra
annál több szivárog át a küszöbön
már ragad az egész parketta
csak az ösztönök tartanak össze
kérlek hagyj most
békén vagy üzenetet
mert nem vagyok magamnál
talán eddig is csak egy
névrokon vendége voltam
Tükrözõdve
Virágok csontzenéje tördeli a csendet,
elszáradt szárat zörget s ráz a szél.
Szívleld csak meg jól fülem,
hisz e korhadt szirmoknak kórusa,
mely a halált hozsánnázza,
szívemnek melódiáját is zörgeti felém.
Az égen csonka felhõk torlódnak egész gyásszá,
hogy utoljára elsirassák az ízes õszt.
A kavicsok között talán még egy villanásra
felpiroslanak a bodobácsok orgiái,
még egy utolsó jelet karcol az ablakra
az õszi Nap hûvös, fanyar sugara,
de szíveink meszesedõ szálait a szél,
mint az idõ pribékje, végül úgyis
egy tovatûnt õsszé morzsolja szét.
Levél a szüretrõl
Igazán köszönjük, jól megvagyunk,
bár heveskedik, de csak kócol a szél.
Tudod, a rózsa is most a legszebb,
mielõtt hervatag ágyán földjébe alél.
Mézes a mezítelen Nap fénye,
és ettõl épp annyira édes a kert,
hogy kedvesen ragyogjon mosolya,
de arca ne legyen negédes bájjal kevert.
Mint véres húsdarabok, úgy csüngnek
alá a szürkéllõ garázstetõrõl
a vadszõlõ vörösben tajtékzó
dús indái, vagy mint fürt fakad a tõkérõl
máris hallom az édesen csengõ,
de csupán féltestvéri szláv szavakat,
ahogy bár keményen, de könnyedén
siklanak, suhannak a hizlalt fürtök alatt.
Szinte boldoggá tesz a levelek
sárgás erezete, és nem zavar,
hogy késemmel apró sebet ejtek
ujjamon. Duzzogva elszelelt innen minden baj.
Királyhelmec télen
hej mostan furcsa ám igazán a furcsa
helmecünknek e szürke
panelcsücske
a város aszfalt- és földszagú keblei
még mindig feszesek
pedig erõs jóindulattal is inkább
tegnapi gyerek
e csupa domb csupa völgy
hosszú hónapokra hibernált hölgy
Téli álom
„teljesítsd nekem te magad s e harcom
küzdd velem együtt.”
(Szapphó)
Záporillatú levegõ szökik be
ablakunkon szélsebesen, megáll, majd
távozik kapkodva magát, meg néhány
asztali tárgyat.
Költözik minden, vonul át az ég is,
minden egyre megy – ami kétely, aggály
volt, az eggyé semmisül újra, harcom
küzd velem együtt.
Barackszüret
Mintha barackot facsarna a vidékre
egy isten szeplõs keze.
A lé langyos ízét
a szél szórja szét,
s a föld színekké issza be.
Alkonyba részegül a táj,
kontúrjait elmosták már
a lemálló percek.
Törd össze a képkereteket!
Nárcisszusz vendégségben
a szobámban egy virág virít
az ablakok tükörré változtak
minden üveg szilánkok alvó halmaza
minden gyufaszál beskatulyázott tûzvész
pedig csak egy pohár víz folyt a padlóra
a szobámban egyetlen virág virít