Gyüre Lajos versei

A nap lovai

A nap lovai égi mezőkön legelésznek,
a nap lovai nem félnek a vihartól, széltől,
a nap lovai mindig friss füvet harapnak,
a nap lovai csak tiszta forrásvizet isznak,

a nap lovai messzi mezőkről is hazatalálnak,
kantárszár fejüket jászolhoz hurkolva nem köti,
a nap lovai Zeusz tenyeréből parazsat esznek,
fejüket perecbe hajtva nyerítve vágtatnak az égen,

a nap lovai állva alusznak, lábuk alatt mindig friss
az alom, szőrüket zabos zsák törli fénylő simára,
a szakadt igáslovakat messze kerülik, leprást
se utálnak jobban, még ha anyjuk is lenne talán,

nekik kél az új nap és a csillagok,
ahol járnak, nincs szakadék, árok, szállnak
szabadon, átrepülik a csillagokat, farkuk
üstököst mozdít, patájuk felveri a Tejút porát,

pántlikás sörényükön megpihen az alkony,
a hold is nekik ragyog, istenek játszanak így,
nyelvüket nem köti zabla, szorítja kenderkötél,
futásuk könnyed, ha kelnek májusi szelek,

horpaszuk nem zihál, fújtat, mint rozzant tüdő,
inuk se szakad, terheket nem cipelnek-húznak,
előttük karámok dőlnek, patkójuk ezüstjét tükrös-
fényesre üllőjén a sánta Hefaistos maga kalapálja.

Ki merte?!

majd megértem
mit a hatalom
rám kimért
holtáig holtomig
utolsó cseppig
véresre estelig
húshagyókeddig
félholtra hajnalig
hamvazószerdáig
hóhideg holtomig
„Volék sirolm tudotlon.
Sirolmol sepedek,
Búol oszuk, epedek.”
én ézes magzatom
mi van veletek
értüd es szenvedek
„Keserűen kinzatul
Vos szegekkel veretül”
jönnek a kopók
habos veszettül
rontnak rám bőszen
sokan seregestül
csizmájuk koppan
dühük nem restül
de akkor is merem
és „szívemet
hozzád emelem”
és „ments meg uram
engem”
testestül
lelkestül
láttam ökrök előtt
szolgáló szekeren
még Ópusztaszeren
száz közt megismerem
láttam tankok előtt
múlatta az időt
szegődött kenyeren.