Murányi Sándor Olivér – Formagyakorlat

(Részlet egy készülő regényből
(A harcos megérik, Ferenc-rendi szerzetesjelölt lesz,de csak rövid időre, és vétekként éli meg, hogy elhagyja megálmodott útját.)
– Vigyázz!
Jókora kődarab gördült a kapaszkodó tetejéről. Osztálytársai riadtan figyelték Zordokot, miként sikerül megúsznia a bajt. Magellán éppen iránytűjét törölgette nagy gonddal egy öreg tölgy alatt, ügyet sem vetett az eseményre.

Az utolsó pillanatban sikerült félreugrania a harcosnak, a sziklaszilánk fél méterrel mellette robogott le a mélybe. Barátai meglepettségükből felocsúdva egy emberként rohantak hozzá. Baljós előjellel kezdődött utolsó kisszemináriumi éve. Pár nap múlva egy másféle robajjal szemben már tehetetlen maradt…

A lány művésztestet (apró mellek, nagy hátsó) tudhatott magáénak, de pillantása felért egy szívtájéki lórúgással. Aligha meglepő, hogy majd kiestek tőle Zordok szemei azon a feledhetetlen kosárlabda-mérkőzésen, amit példaképe, Leánder páter szervezett a keresztény fiatalok számára. Római útjának eltervezője iránti hálából vett részt az eseményen. A meccs végén észrevétlenül követte Barbarát a macskaköves úton. Mintha egy láthatatlan kötéllel húzták volna, a siető női lábak után. Arra gondolt, hogy az első nő kapja a leghálásabb szerepet egy férfi életében: a múló idő ecsetje majd sutából is a legszebbé varázsolja, s mindazok, akik követik a hosszú láncban, csak gyenge másolatai lehetnek lépten-nyomon fölsejlő arcának.

Egyéves tusakodás kezdődött. Ha késett Barbara levele, győzött Szent Ferenc a maga egyszerű életformájával és vidámságával. Ilyenkor Zordok képzeletben újra a kolostor gyümölcsösében időzött, barna csuhában, szebbnél szebb virágok között. Hanyatt fekve kémlelte szerzetesi kapucinumja alól a magasban keringő vércsét, miközben újra és újra arra gondolt: bárcsak ebben az állapotban halhatna meg, miután egyedül Istennek élt.

Mámorából, álmodozásaiból a lány levele költötte fel. Megizzadt, miközben feltépte a borítékot, s a sorok elolvasása után már arra kérte Istent: engedje el, hogy Barbaráé lehessen. Rendszeresen pályaválasztással kapcsolatos kérdőíveket kellett kitöltenie, végzős diáktársaival együtt, a szemináriumi vezetőség számára. – Nem tudom! – írta a kérdések alá, mígnem az iskola tavaszi lelkigyakorlatán határozottan döntött gyerekkori álma mellett.

Maradjon meg írásban is ez a döntés: a ferences rendbe lépek, és szerzetespap leszek. Ferences akarok lenni. Határozottan választom ezt az utat, és holnaptól kezdve mindent megteszek ennek érdekében.

Másnap két igen rövid levelet tett postára – Barbarának és a ferences tartományfőnöknek:

Kedves Barbara!

Leveled megkaptam, köszönöm, hogy gondoltál rám. Isten egy nagyobb szolgálatra hív, ezért a továbbiakban csak barátod maradhatok a szó tizennyolcadik századi értelmében. Megértésed köszönöm: Zordok

Főtisztelendő Tartományfőnök Atya!

Kívánom Istentől, hogy e levelem jó erőben és egészségben találja Önt. Ezúton jelentkezem a provincia szerzetesjelöltjei közé. Már régebben kapcsolatba kerültem a ferencesekkel, páter Leánder segítségének köszönhetően több napot tölthettem egyik zárdájukban. Jelenleg végzős kisszeminarista vagyok, épp most ér véget húsvéti lelkigyakorlatunk, amelyen meggyőződtem: Isten Szent Ferenc fiai közé hív, köztük akarom szolgálni Őt.

Alázattal kérem Önt, vegyen fel a jelöltek közé, ha erre méltónak talál. Húsvét ünnepe után provinciai vezetőségükhöz utazom, hogy személyesen is jelentkezzem.

A mielőbbi találkozás reményében maradok tisztelettel és kisebb testvéri szeretettel: Zordok

A válasz először a főatyától érkezett:

Kedves Testvérem!

Felvételi kérését megkaptam. Örömmel tölt el a tudat, hogy a kisszemináriumban érettségi vizsgája előtt véglegesen döntött jövendő hivatásával kapcsolatban. Úgy látszik, egyre erősebb a lelkében hívó hang, hogy Szent Ferenc rendjében, az Ő fiai között szolgálhassa a mi jóságos Istenünket. Hivatás dolgában mindenkinek szabad döntési joga van, egyben kötelességünk követni a Jóisten hívását, mint azt hajdan az apostolok tették. Imádkozzon, hogy a Szentlélekisten erősítse meg hivatásában. Az itteni jelölttestvérekkel mi is imádkozunk újabb hivatásokért. Magam is imáimba foglalom.

Jelen soraim erejével ezennel felveszem ferences rendtartományunk jelöltjei közé.

Húsvéti vakációja alatt személyesen is alkalma nyílik találkozni az itt tartózkodó jelöltekkel.

Mivel még fiatal, ez évben még nem küldhetjük noviciátusba. Legjobb lenne, ha folyó év szeptember huszadikára bejönne tartományfőnöki rendházunkba, hogy megkezdhesse egyéves jelöltségi idejét.

Ne legyen senkivel szemben anyagi vagy más jellegű tartozása, hogy később sem személyileg, sem pedig a rend részére hátrány ne származzon.

A továbbiakban kérjük Szeplőtelen Anyánk áldását életére és hivatására.

A kisebb testvér szeretetével köszönti és imáiba foglalja:

Fr. György Fidél tartományfőnök

Határtalan öröm lett úrrá Zordokon. Újra meg újra elolvasta a főatya levelét. Napokon át eufóriában élt: az elköteleződés eufóriájában, melynek fényénél eltörpült minden hétköznapi gond. Lelke már szerzetesjelölt volt, a ferences életforma iránti lelkesedése minden múltbeli vívódását feledtette, győzött nála a természetfölötti a természettel szemben. Eszébe jutottak egykori kispap harcostársa, Marci szavai: – Ha döntened kell, Isten és egy nő szerelme között, ne áltasd magad: a nő szerelmében is ott van a Mindenható, de nem a te számodra, mert téged többre hív, a feltétlen és teljes önátadásra, hogy egyedül Neki élj, Érte lélegezz, Őt szolgáld.

Húsvét volt. A hazaérkező Zordokot Barbara pár soros válasza várta:

Ha továbbra is ragaszkodsz döntésedhez, miszerint ferences leszel, nagyon nehezen mondok le rólad. Egyedül érted volt érdemes végigélnem az utóbbi hónapokat, nem tudok meglenni nélküled. Gondold meg…Várlak.

Szerelmed: Barbara

A belső harc váratlanul újraindult e sorok olvasatán, lassan, de szívósan törte meg Zordok határozottságát, egyre közelebb sodorva ahhoz a vétekhez, amit csak egyszer követhet el életében az ember.

* * *

Egyetlen hét volt hátra Zordok kolostori látogatásáig, amelyen be kellett mutatkoznia jelölttársainak. – Miért ne találkozhatnék vele? – kérdezte magában, majd eldöntötte, hogy találkára hívja Barbarát.

A temető felé vették útjukat. Nem tudta, mit akar mondani a lánynak. Látni akarta, megcsodálni arcát, haját és derekát. Ezért csak hebegett-habogott mellette, majd szótlanul átölelte. Barbara mélyet sóhajtott – lehelete jólesően meleg volt, olyan mint a hegyekben az éji tűz. Átfonta karjaival Zordok nyakát. A harcos nem bírta tovább. Kezei vándorútra indultak a lány inge alatt, végigsimították apró melleit, majd izgatottan pihentek meg csípőjén, miközben szájprémje Barbara ajkait kereste. Nyelvük találkozása pillanatában halálmadár sikoltott fel a közeli cserjésből.

Az új nap felkeltével Zordok már nem tudott szabadulni e találkozás hatása alól. Ébredése után, amikor tudatosultak benne az elmúlt este történései, kérlelni kezdte Istent: engedné el a nőhöz, hogy vele élhessen, mentse fel a szerzetesi élethivatás alól. Kolostori bemutatkozásának napja közeledett, közérzete azonban egyre rosszabbá vált. Folyton a szentírási idézetre gondolt:

Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.

– Nekem két jó között kell választanom, nem Isten és az ördög között, hiszen a házasság maga is szentség – győzködte önmagát, majd tollat ragadott és a következő pár sort írta a főatyának:

Kedves Főatya!

Levelét, melyben felvett a jelöltek közé, megkaptam, hálásan köszönöm. Hivatásom azonban nem akarom vállalni, mert szerelmes vagyok egy lányba, és nem tudok elszakadni tőle. Nem szeretnék botránykővé válni az emberek szemében, ezért kérem Önt: vonja vissza jelöltségem.

Tisztelettel: Zordok

Vágyak küzdöttek egymással. Barbara arca már vonzóbb lett a barna szerzetesi csuhánál, amelyben Zordok még gyerekként a saját halálát is elképzelte. Abban a pillanatban, amikor postára adta felmondólevelét a ferences provinciálisnak, viszszafordíthatatlanul indult el egy úton. Azon, mely elvezet önmagunktól, gyerekkori álmainktól, és különféle megalkuvásokkal van kikövezve; melyen mások tudják jobban, hogy mitől vagyunk boldogok, mert mi magunk elvesztettük az irányt, ezért a „lehetőségek” alakítják tovább életünket, s miközben azt hisszük, sikeresek vagyunk, nőni kezd bennünk egy belső űr, ami egyre kisebbé tesz. Azon töprengett, hogy minden ember akkora, amekkorák az álmai, és a legsúlyosabb vétket ez életben pedig nem gyilkosságokkal, lopásokkal vagy hamis szerelmekkel követjük el. Ezek az egyetlen bűn következményei csupán. A Bűné, melyet az ember önmaga ellen követ el, amikor két jó közül a kisebbiket választja, feladva ezzel legelső álmát, a legnagyobbat, amit az égiek adnak számára, hogy könnyebben megtalálja vele saját szavát: a szót, amiért született.

* Murányi Sándor Olivér (1974, Székelyudvarhely) író és harcművész