Tóth Elemér versei
Tavaszi kettősség
Vidor szellő táncol a rét fölött.
A zöld lepedőn százszorszépek égnek.
Igen! Igen! Már zöldbe öltözött
Minden. A tavasz csupa-csupa ének.
Minden levél a tisztaság maga.
Fénnyel öntözött gólyák keringőznek.
Ezüstté olvad az ég harmata,
Izzó nap suhan fejünk fölé őrnek.
Tavasz! Tavasz! Te lelkünk vigasza.
Tulipánjaid piros kedve ragyog.
Kit érdekel az évek titka ma?!
Füttyögj, vén rigó! Fújjad még a dalod.
Mintha a világ azon ringana.
Ne lássa senki, hogy a szíved vacog.
Leltár
Hetvenkedem én is immár,
Lassan elkészül a leltár,
Készülget lassan a leltár.
Csontomig marnak a kínok,
De csak megyek, amíg bírok,
Megyek, megyek, amíg bírok.
Mindenemből kiforgattak
Az évek, jaj!, elszaladtak,
Nem álltak meg, elszaladtak.
Elfáradtam. Így hát tovább
Ti vigyétek a nagy csodát,
Az életet, a szép csodát.
De még szívemet emelem,
Amíg vagyok, gyertek velem,
Míg létezem, gyertek velem.
Lobogtatom, lásd, a zászlót,
Mondogatom a varázsszót,
Magyarul a szent varázsszót.
Mert míg él egyetlen sejtem,
Honnan jöttem: nem felejtem,
Azt soha el nem felejtem.
Hetvenkedem – joggal – immár,
Lassan lezárul a leltár,
Végleg lezárul a leltár.
Hihetetlen
Kopottas házak. Amerre megyek,
Lépten-nyomon találkozom veled.
Hányszor sétáltunk itt a fák alatt?
Hányszor tüzelte tüzünket a nap?!
Itt, a kapuban fogtam meg kezed,
Amott, távolabb, megöleltelek.
Kissé ijedten, gyámoltalanul,
A vágy azonban mindent megtanul.
Mintha fényképet néznék. Mindenütt
A te mosolyod ragyog, szinte süt.
Emléke úgy leng körül mint a füst.
A Vasút utca, Tornalja, Beje,
Tizennyolc tavasz fénye, ereje…
Hihetetlen, hogy nem haltam bele!