Párbeszéd volt- és más-világokkal

(A 80 éves Duba Gyula önarcképe Cselényi László átírásában)

        I
        A Garam mente világát a front
            nem pusztította el csak megrendítette
        A falu nélkülözött szűkösen élt
            aztán egy viszonylagos rövid
        konjunktúra után a Világ-
            háború – a Második – a léte
        alapjaiban ingatta meg

        II
Korunk értelmiségije élet
                s halál között él légüres térben
egyszerre érzékeli a létet
                az életet a halált meg a
pusztulást s a motívumaik
                integrálódva
a biztonságban gyöngítik egymást
                s fölerősítik a kételyeket
Korunk értelmiségije
                azért siet hogy ne késsen le
valamiről noha maga sem
                tudja hogy miről

        III
        Törekvéseink gyökérzetét
            kereshetjük akár Balassinál
        Autogén szellemiségünk
            nem csak illúzió – a gondolat maga
        Régiónk emberi vonásai
            örökletesek  Amennyiben
        a jelent a múlt is formálhatja
            táj s történelem meghatározza
        az embert
            Fölemelő élményünk
        hogy őseink emlékét hibáik
            s az erényeik üzenetét
        megidézhetjük s tán föltehetjük
                a kérdést: nem lehetnek a táj
            génjei örökletesek az
                utókorra áthagyományozhatók?

        IV
Föld s ember elidegenedése
                mi köze egymáshoz a kettőnek?
Képzeljük el hogy mindkettő egy nagy
                területnek – mondjuk az életnek –
nem csupán a végletei hanem
                részei parcellái dűlői
s előfordulhat hogy az ember a
                véletlen pillanataiban
egyszerre fedezi föl őket és
                párhuzamot von köztük vizsgálja
kölcsönhatásukat az egyikkel
                a másik okozta sebeket
gyógyítgatja megteheti mert
                magában cipeli mind a kettőt
egész életében egyebet sem
                csinál

        V
        Egész életemben egyebet sem
        csináltam mióta hazajöttem
        mint a halállal s az elmúlás
        árnyaival hadakozom egy nagy
        párbeszédet folytatok egy másik
        (volt) világgal úgyis mondhatom hogy
        párbeszédet a másvilággal végre
        fölismerhetem a helyzetemet

VI
Bennem halódik ez a világ
                A Garam mente a maga módján
él tovább a zord idő komor
                törvényei szerint ennyi csupán
Ennyi a nap: autóbuszok
                zúgtak villamosok csilingeltek
körülöttem elnyel a nagyváros
                ahol élek s immár el nem enged