Párbeszéd volt- és más-világokkal
(A 80 éves Duba Gyula önarcképe Cselényi László átírásában)
I
A Garam mente világát a front
nem pusztította el csak megrendítette
A falu nélkülözött szűkösen élt
aztán egy viszonylagos rövid
konjunktúra után a Világ-
háború – a Második – a léte
alapjaiban ingatta meg
II
Korunk értelmiségije élet
s halál között él légüres térben
egyszerre érzékeli a létet
az életet a halált meg a
pusztulást s a motívumaik
integrálódva
a biztonságban gyöngítik egymást
s fölerősítik a kételyeket
Korunk értelmiségije
azért siet hogy ne késsen le
valamiről noha maga sem
tudja hogy miről
III
Törekvéseink gyökérzetét
kereshetjük akár Balassinál
Autogén szellemiségünk
nem csak illúzió – a gondolat maga
Régiónk emberi vonásai
örökletesek Amennyiben
a jelent a múlt is formálhatja
táj s történelem meghatározza
az embert
Fölemelő élményünk
hogy őseink emlékét hibáik
s az erényeik üzenetét
megidézhetjük s tán föltehetjük
a kérdést: nem lehetnek a táj
génjei örökletesek az
utókorra áthagyományozhatók?
IV
Föld s ember elidegenedése
mi köze egymáshoz a kettőnek?
Képzeljük el hogy mindkettő egy nagy
területnek – mondjuk az életnek –
nem csupán a végletei hanem
részei parcellái dűlői
s előfordulhat hogy az ember a
véletlen pillanataiban
egyszerre fedezi föl őket és
párhuzamot von köztük vizsgálja
kölcsönhatásukat az egyikkel
a másik okozta sebeket
gyógyítgatja megteheti mert
magában cipeli mind a kettőt
egész életében egyebet sem
csinál
V
Egész életemben egyebet sem
csináltam mióta hazajöttem
mint a halállal s az elmúlás
árnyaival hadakozom egy nagy
párbeszédet folytatok egy másik
(volt) világgal úgyis mondhatom hogy
párbeszédet a másvilággal végre
fölismerhetem a helyzetemet
VI
Bennem halódik ez a világ
A Garam mente a maga módján
él tovább a zord idő komor
törvényei szerint ennyi csupán
Ennyi a nap: autóbuszok
zúgtak villamosok csilingeltek
körülöttem elnyel a nagyváros
ahol élek s immár el nem enged