Lehocky Teréz Keresztre feszítve (3)

Senki se tudja elviselni Ráchelt. Senki se szereti, ő se szeret senkit, talán még a gyerekeit sem. Azoknak ő csak egy lenézett teher. Fukarságból a karácsonyfát is likvidálja. Minek kidobálni a pénzt? A gyerekek már nagyok. Karácsonyra van hatalmas pulykasült, de elrejti a sültet, nehogy valakit meg kelljen kínálnia.
A Duce torkig van vele. Évek óta tudja, hogy semmilyen házasság nem végállomás, csak poshadt állóvíz, és olyankor meg kell nyitni a zsilipeket. Ráchel nem egy Jozefina, aki nem csinált ribilliót, mikor Napóleon dinasztiát akart alapítani és elváltak. Sőt! írogatott a volt férjének a Szent Ilona szigetre is, ezzel a megszólítással: „mio dolce amore”.
Az is igaz, hogy mint minden nagy politikus, állandóan időszűkében szenved. Leteszi az alapkövet az új gyártelepre, ha új hajót bocsátanak a tengerre, ő dobja rá a pezsgősüveget. Az aratóünnepségen elsőnek szedi le a kalászt, a szőlő-fürtöket és táncra perdül a falusi bíró feleségével. Elsőnek ül be a Fiat gyár újdonatúj versenykocsijába. A régi városnegyedet eltünteti, csinál helyettük új bérpalotákat, új tereket, új utakat.
Egy ilyen út alkalmával, Ostia felé megy sofőr nélkül. Maga szereti vezetni az Alfa Rómeóját. Előtte megy egy másik autó. A hátsó ülésen két lánnyal és egy pilótatiszttel. Éppen leeresztették a sorompót. Meg kell állni, mert jön a gyors. Abból a másik kocsiból az egyik lány feláll, bolondul integet, csókokat dobál neki. Mögöttük a hosszú kocsisor, mindenki látja a viharos üdvözlést. Benito most jobban szemügyre veszi ezt az autót. Igen, a kocsit a Vatikán orvosa, Francesco Petacci vezeti. Hátul a két lány, Mirjam, a színésznő, a másik, az őrülten integető lány, Claretta, aki elvégezte Páduában az egyetemet, matematikai szakon. Magas termetű, hosszú combú lány és vele a vőlegénye, az egyenruhás Frederico főhadnagy.
A Petacci család nem egészen ismeretlen a Ducénak. Mikor…
…Duce, az életem a tied.
Pár nappal a sorompós találkozás után megint jöttek a levelek a Palazzo Vene-ziába, ahol a Duce hivatala volt. Bennük vers, imádat. Mussolini is csak férfi. Melyik férfi nem örülne, ha félistennek tartják és megőrülnek érte, pedig már öregszik.
Hónapokig firkálta Claretta a leveleket. Idealizálta Ducét. Okos, délceg, mi-csoda történelmi skalpja van! Ha Benito nem kapott egy hónapig levelet, szinte hiányzott neki. Végre egyszer úgy érezte, írnia kell, megköszönni a csodálatot. Meghívta Clarettát és Mirjamot a Palazzo Veneziába. Remek másfél órát töltöttek együtt. Pezsgőt ittak, vígan voltak, tréfálkoztak, mintha nem is volna világháború.
Claretta később is eljött az „audienciákra”, de csak egyedül. A találkozások intellektuálisan zajlottak. Az ismeretség nem maradhatott titokban. Pedig semmi köze a lányhoz, nem aludt vele, nem volt a szeretője, hozzá se nyúlt egy ujjal sem. De ki hinné? A társaság minden ágy körül szimatol. Miért nem lehetne férfi és nő között csak barátság? Weininger, a fiatal zsidó bölcsész, pedig pederaszta (homoszexuális) volt, egyetlen igazi barátjának egy okos nőt tartott. És Hepp, a lengyel katolikus teológus is elismerte, lehet férfi és nő között barátság szex nélkül.
Benito pedig úgy magában elismerte, hogy szerelmes Clarettába. De Olasz-országban nem lehet elválni, neki meg pláne nem. Mondja a lánynak: „Menj férjhez a pilótához. Felejts el, ne tedd tönkre a fiatalságodat, a jövődet.”
Claretta hajlik a jó szóra. Férjhez ment, de gyereke nem lett. A pilóta, köz-ben már őrnagy, nem bírta elviselni, hogy másról sincs szó, csak a Ducéról. Az újság-ból kivágja Mussolini képeit, cikkeit és kigombostűzi a falakra. Beadta a válópert Magyarországon, odamegy a társaság elválni: színésznők, gazdagok, kisebb politikusok.
A szexualitás egyszer mégis csak győz. Ez a természet rendje. Egyszer Cla-retta túl sokat késett. A matematikai tanszéken dolga volt. Duce magából kikelve, feldúlva várakozik rá. Fel-alá járt, kinézett az ablakon, telefonálgatott. Valósággal őrjöngött. „Őt” megvárakoztatni, mikor rengeteg a dolga.
Mikor Claretta megjött, nekiesett és felpofozta. Claretta meg se orrolt a verésért. Megverték, mint délen szokás a hites feleséget is eldöngetni. Claretta belátta, hogy Benito igazán nem lopja a napot. Minden perce be van ütemezve. A napirendje szigorú. Reggel hatkor kel, pár falat a reggeli. Egy feketekávé, egy kifli hozzá, de le se ül, mindent állva kap be. Aztán pár percet járkál a torloni villa parkjában, amit neki ajándékozott az arisztokrata. Nyolckor már az íróasztalnál ül, telefonál, jelentéseket olvas, rendelkezik, fogadja a tábornokokat: mindnyájan grófok, hercegek. Tudja, hogy lenézik. Az ebédje sovány. Nem akar meghízni, úgyis nő a pocakja. Félórácskát pihen, visszamegy fél négyre a Palazzóba.
Még otthon is dolgozik, égeti éjjelenként a villanyt. Pedig nincs is otthon. Hadd higgyék az emberek, hogy még éjjel is dolgozik, akár a bizánci Justinian csá-szár, fáradhatatlanul, amiért is a nép ördögnek vélte. De a rómaiak tudják, hogy a Palazzo Veneziában van, ahol Claretta számára berendeztet egy kisebb lakosztályt, fürdővel. A lakáshoz külön felvonó vezet, hogy senki se lássa, mikor jön, mikor megy haza, hiszen a szüleinél lakik.
Claretta a hivatalos szerető, de nem az a fajta, mint a fin de siecle (századvégi) nők voltak. Nem kapott egy garast sem, nem is fogadta volna el. Nem járt drága ruhákban, nem volt autója, bundái, sem ékszere, csak egy silány aranylánca, amit még bérmálásra kapott. Claretta most már 26 éves, ami Olaszországban vénlányt jelent és a Duce vállát már majdnem hatvan év nyomja. Egyre több a dolga. Jönnek a hírek. Clarettának is elég sokszor várakoznia kell a lakásban. Addig zongorázik, hallgatja az operalemezeket, vagy olvas, vagy Benitó magántitkárával vitatkozik teológiai kérdésekről, a pápa tévedhetetlenségéről, hogy az egyház nem lehet Krisztus misztikus teste, hiszen maguk az apostolok se voltak fehér bárányok, irigyelték Jézustól a balzsamot; mindnyájan elhagyták, Péter még meg is tagadta, átkozódott, hogy nem ismeri Jézust és még meg is esküdött rá. A Zabadeus fiúk miniszterek akartak lenni. A titkár nem ellenkezik. Kiugrott katolikus pap volt. Ő tudta a legjobban, hogy Claretta rendkívül művelt, és hihetetlenül olvasott. Mi mindent nem tudott, hogy a zsidók kedvence Kant, a világpolgárságával. Olvasta Pascalt, Jansent, csak ritkán járt áldozni, gyónni, félig-meddig janzenista módra, merthogy csak szo-kás legyen belőle. Talán Benito se tudta, ki volt Jansen, és micsoda csodák történtek akkoriban.
Néha a Ducénak kedve szottyant a testiségre. Claretta máris hántotta le róla az egyenruhát, lovaglónadrágját, a bojtos fejfedőt, a rövid láncra erősített vasgo-lyócskát, a haláljelvényt, d Annunizo találmányát, aki akkor már régen nem élt velencei palotájában, és az irodalmi könyvei pápai indexen voltak.
Claretta soha egy árva szót sem szólt, ha Benitónak nem sikerült a szex, vagy ha túl sokáig tartott minden betetőzés nélkül. Kielégítetlenül ment haza a torloni villába, ahová senkinek sem volt bejárata, legkevésbé Ráchelnek.
Benito tudta, hogy a lány igazán szereti, eszményíti. Pedig sohasem lehetnek házasok. Azzal vigasztalta magát, hogy a szerelem csak akkor lesz halálos, halhatatlan, ha sohasem teljesülhet. A házassággal a szerelem eltűnik. Már Montaigne tudta és viccet csinált belőle.
Ország-világ tudta, kicsoda Claretta. A követek jelentették a külügymi-niszterüknek. Tudott róla Churchill, az angol hadügy parancsnoka, aki azzal szokott szórakozni, hogy kitépte a legyek szárnyait…  …rakta a légyhullákat. Hiszen minden vezér…
…élt a golyvás feleségével a közös háztartásban. És Roosweltnek, aki meg-átalkodott katolikus volt és felnőttként nyomorék lett gyermekbénulásban, a dagadt képű Eleonórája mellett volt egy Lucy Mercerje, ez tartotta a kezét a hosszú betegség alatt. Ferenc Jóskának is voltak szeretői, s valamennyiüket megfertőzte spirocheta pallidával.
A lány, ha látta, hogy a Duce szemei tüzelnek, vetkőzött is sietve. Benitó még mindig vonzóan szép olasz, habár az évek már behavazták a fekete haját és a karján a szőrzet megszürkült. Benitó liheg „gyereket csinálok neked” – mondja a férfiak elcsépelt szövegét, hiszen csak arra valók, hímek, nemzőképesek. „Jó”, feleli Claretta és szélesre tárja a combját, habár fél, hogy teherbe eshet. Izgalommal várja az esedékes havibajt. Ha pár napig késik, aggályoskodik. Gyertyát gyújt, a Szűz-nél esedezik.
Claretta egy kicsit bánatos. Nem kérdezi, akarok-e mégis gyereket tőle. Legyen valakim, akinek szüksége van rám. Kicsit zokon veszi, hogy Duce sohase firtatja, akar-e gyereket.
Elhessegeti magától a kétkedést. A rossz hangulatot, a bizonytalanság okozza. Mielőtt elmegy, belenéz a velencei tükörbe. Vénlánynak látja magát. Fájt neki, hogy egyszer a Duce azt mondta: A velencei Margherita szebb volt, mint te. Mellette csak Hamupipőke vagy. De jobban szeretlek, mert okosabb vagy. Eleinte bántott, hogy nálamnál műveltebb vagy, egyetemet végeztél, segéd vagy a tanszéken és én csak tanító vagyok. Egyetlen férfi sem bocsátja meg, ha a nő nála okosabb, műveltebb. A hiúságát sérti. Egy okos nő után bizony nem futkároznak a férfiak. Te mégis lehorgonyoztál, gúzsba kötöttél. Veled minden nap ünnepnap számomra.
A titkár már lent várja egy ócska zöld Fiattal. A kapu előtt verklis a kíntornájával. Egylábú hadirokkant. Koldul. Forgatja a kereket, hogy kijöjjön belőle az ósdi dal. Claretta mindig dob a zsíros behorpadt kalapba pár lírát, nem sokat. Hiába, pénztelenség van. Ínség, éhség. A fizetését hazaadja, mert házat építenek.
A hadisegélyek sokat késnek. A pék előtt már virradatkor sorakozik az asz-szonynép. Ha lesz hús, már este korán sorba állnak.
A kocsi sötétben megy. Elsötétítési rendelet van. Ráadásul villámlik, dörög az ég. A zápor akkora, hogy a kanálisok nem tudják elnyelni, és a piszkos víz bokáig ér még a járdán is. Nincs, aki a kanálisokat tisztítaná, és nincs rá pénz sem.
Az állomásnál egymásba rohannak az emberek. Botladoznak, szitkozódnak, viszik a csomagot, bőröndöt, gyereket. A nagyobbacskák anyjuk szoknyájába kapaszkodnak és bőgnek. A tömeget szétzavarják a katonák, mennek a vonatra, autókra, viszik őket a tengerpartra, ahol már régebben megjelentek a szövetségesek. Kalauzok fütyülnek, azt kiabálják: „beszállni, indulunk”. A katonavonat megindul, csapkodják az ajtókat. A vagonlépcsőn potyautasok ülnek a cókmókkal, és majd lepottyannak, mikor a mozdony nagyot rándul és síneket vált.
A torloni villában Benitót csönd fogadja. Ráchel megint összepofozkodott a lányával, Eddával. Ráchel üvöltötte „úgy kell Galeozzónak, a piszoknak, tartotta volna be a pofáját. Akasztották volna föl már korábban”. Edda sikongott, „te vagy az oka, mi lesz velem és a két gyerekkel”.
Duce utálkozva nézi a házastársát. A kozmaszagú konyhában vannak, nem a szobákban, hogy ne kelljen fizetni a cselédeket. Ráchelnek nagy hasa van a kötény alatt, nem tud lemondani az ínyenc örömökről. Ráordít Benitóra, „Mindig a szajháddal vagy elfoglalva. Van mit félned. Késnek a nyugdíjak, a segélyek, nincs kenyér, nincs pénz. De te pénzeled a Petacci családot. Építik a villájukat, az olasz nép pénzén.”
 – Nem igaz – ordítja vissza Benito. A hitelbanktól van kölcsönük és a csa-ládban mindenki keres.
Ráchelt nem lehet megállítani. Mint egy kofa, úgy jár a szája. „Engem elhagytál, a gyerekeid anyját egy rüfke miatt. Hogy a rosseb vigyen el téged meg a francos ribamcodat.”
Ráchel túl sokat enged meg magának. Egy antifasiszta hozta neki a hírt, hogy a háború végeztével neki semmi baja sem eshet. Ő is csak áldozat. Megtarthatja a birtokot. Sőt! A szövetségesek adnak neki egy baromfitelepet is. Gazdag marad.
– A ronda boszorkány. Tegnapelőtt jöttem ki a szanatóriumból. Kiújult a gyo-morbajom. Egy nap sincs békességem. Még egy vacsorát se tudsz összecsapni.
– Miből, nem mondanád meg? Hiszen olyan gyüge vagy, hogy nem vagy képes külön élelmiszerjegyet szerezni magadnak. Vagy hencegni akarsz, hogy együtt szenvedsz az olasz néppel?
A veszekedés közben megkopogtatják az ajtót. Katona volt, táviratot hozott. Duce legidősebb fia a kényszerleszálláskor lezuhant.
– Ez is a te bűnöd – visítja Ráchel. A grófok csemetéi otthon csücsülnek, de te nem akartál kivételt csinálni. Te vagy a fiad gyilkosa.
Ráadásul még a telefon is vadul csörög. „Mi az” – mordul fel a Duce haragosan. „Igen? Na, jó, megyek mindjárt.” Eddához fordulva mondja: „Megyek a párt rendkívüli közgyűlésére.” Útközben hallja, hogy a pápa, XII. Pius meglátogatta a bombázott Rómát, megállt…
…zsidókat a Vatikánban, meg aranyokkal vásárolja meg a zsidók életét. Alibiket gyűjtöget.
A közgyűlésen eleinte minden úgy festett, mintha minden rendben volna. Valamennyien fölállnak és hangosan kiáltják: Salutio Duce. De pár perc múlva rászakadt a szidalmak zuhataga. Előmerészkedtek azok, akik eddig rejtőztek és támadnak. Mussolini a felelős, amiért bekényszerítette az olasz népet a nácizmus uszályába. Azonnal be kell fejezni a háborút.  Vissza kell térni a király iránti hűség-re, és az alkotmányhoz. Vége a diktátorságnak. Akar védekezni, magyarázkodni, visszatámadni, de nem engedik szóhoz jutni. Feláll, csendet kér, hogy mindenki higgadjon le. Halasszák el a közgyűlést. De leszavazták.
Határozott léptekkel otthagyta őket. Sforza, a titkár a rituálé szerint elordította magát: Saluto Duce. De az csak legyintett.
Távozása után elhatározták, hogy Ducét letartóztatják. A király is beleegyezik.
Otthon Ráchel még ébren van. Rajta hálóing, a haján kendő. Kárörvendve mondja: „Visszakaptad azt, amit velem tettél – rikácsolja. – Micsoda oktondi vagy. A pénzed, a hatalmad miatt sündörögnek hozzád a nők!”
Benito faképnél hagyja, megy aludni. Reggel megy a hivatalába, a Palazzo Veneziába. Nem sejti, hogy ott már új úr van. Badoglio, akit a király kinevezett mi-niszterelnöknek. Azt sem tudja, hogy a közgyűlés elhatározta a letartóztatását. Giuseppe Marzani, a rendőrtiszt fogja elfogni, hozzáadják az ötven karabélyost az őrtanyából. Már várakoznak a teherautók, mentőautók, ha mégis lövöldözés lenne.
Duce odamegy a királyhoz. Az marsali uniformisban van, marsalbot a kezében. Peckesen áll. Kihúzza magát, de hiába, inkább csak alacsony gnóm, akár Wagner, a zenész. Megjátssza a fenséges urat. Int. Odarohannak a karabélyosok, van géppisztolyuk. A tagbaszakadt karabélyos őrmester megdöntötte Ducét, lefogta és vitte a karabélyos kaszárnyába.
Nagy a ricsaj. Zászlók lengtek, a tömeg ujjong és megrohanta a fasiszta párt székházát, mindent törtek, zúztak. Az utcákon letépték a fasiszta feliratokat. Betörtek Morganinihez, Mussolini leghűségesebb barátjához, aki előttük nyomban agyonlőtte magát. A csődület a hulláját meglincselte.
Benito remegett. Ha ez így megy tovább, kiirtják a családját és Clarettát meggyalázza egy század katona. Egyetlen reménysége a pápa, akihez biztosan elmegy Claretta apja és elintézi, hogy a Petacci család területenkívüliséget kapjon.
De semmi sem történik, senki sem kukkant be hozzá. Ebédre hoztak neki két főtt tojást, pár narancsot. Mindenki menti az irháját. Hiába volt minden. Hiába mentette meg Hitler parancsára a szép SS-ezredes, Skorzeny, vagy akár a lelki beteg zsidó, hogy melyik szigeten van elrejtve. Pedig mindenki láthatja, hogy neki már semmi kedve a fasizmust feléleszteni. Otthon van még két vakarcsa, a tizenöt éves Homano, aki folyton a zongorát nyaggatja és a 14 éves kislány Annamária. Tulajdonképpen ő már régebben is egy nagy senki. Azt se tudta megakadályozni, hogy a vejét Galeozzo Ciano gróf megmentse a bitótól. Kint a hidegben hagyták egész éjjel és csak későn reggel végezték ki. Papot sem engedtek hozzá, megbilincselték, mint egy gyilkost.
Ciano felakasztása után minden rend felmondta a szolgálatot. Partizánok, antifasiszták kibújtak a romokból, lelövöldözték a kollaboránsokat, felrobbantották a vasúti síneket, hogy a náci vagonok ne hozhassanak némi élelmet, orvosságot. Lámpavasra, fákra akasztották a fasisztákat, himbálóztak rajta a hullák. Nem volt szabad gyászolni, se misét mondatni a kivégzettekért. Falvak maradtak üresen. Csupa üszök, parázs mutatta, hogy ott valamikor élet volt. Itt-ott pár hónapos elhagyott csecsemő rítt az anyatej után.
Még régebben Duce tudomására hozták, hogy Ciano haláláért tulajdonképpen a felesége, Edda a felelős. Kivett a bankból 6 millió lírát és elment vele Hitlerhez, hogy a pénzbeváltásnál megtarthatja a különbözetet, csak mentse meg Galeozzót. Hitler nem tudta lenyelni a sértést, hogy Edda azt hiszi, ő elfogad sápot, sarcot. Hitler egy főisten, soha egy fillért sem tart meg magának. A sajátjából fedezte a berchtesgadeni felvonót is. Göring a lila harisnyájával a 300 ezüstszürke egyenruhájával elfogad mindent, jachtot, afrikai ajándékot. Goebbels szerint Göring rendjelekkel teletűzdelt bolond, messziről érezni rajta a parfümöt, nőies, ki tudja, talán transzvesztitizmusban szenved…
Hitlernek egyébként eszébe sem jutott Cianót megmenteni. Túl sokat tudott, hová tűntek az aranytáblák, kinél vannak. Hitler csak monologizál, az asztaltársasága elszunnyad és horkol. Hitler egy cirkuszi lovon, nevetséges férfi a keskeny bajuszával, a vasalt nadrágjával, ragyogóra pucolt csizmájával. Ő csak egy néhai osztrák tizedes, még érettségije sincs, és borzasztóan vigyáz, nehogy cseh vagy bajor tájszólással beszéljen.
Igen. Közelednek a végnapok. Milánóban fejvesztett emberek rohangálnak, bemenekülnek a Dómba. A partizánok elfoglalták a legrégibb egyetemet Bolog-nában, kitűzték rá a sarlós lobogót. A vasutasok sztrájkoltak, vonatok vesztegeltek, pedig zsúfolva voltak menekülőkkel. A síneken csomagokkal megrakva vártak emberek, sebesültek, gyerekek, akik a tolongásban elvesztették az anyjukat. A rádió harsogott. Elesett Lombardia, Piemont, Pádua. A vörös hadsereg már Hitler bunkerjét lövi. Himler elárulta a nácizmust. Goebbels, a lólábú, a hat gyerekével és a feleségével a bunkerban maradt, inkább megmérgezték magukat, holott Reitscher Anna, a zsidó pilótanő felajánlotta, hogy legalább a gyerekekkel elrepül Berlinből. Na és, hogy Hitler feleségül veszi a fotomodellt.
Clarettának megfájdult a szíve. Megalázottnak érzi magát. Ő csak vadházas maradhat, a fotomodell hites feleség gyanánt végezheti be az életét.
A szerencse istenasszonya, Fortuna, most még egyszer utoljára Mussolini oldalára állt. Benitót teherutóban megkötözték, mögötte pár teherautó, megrakva katonákkal, partizánokkal, hogy vigyék Milánóba.
Milánóban van a hadbíróság. Mussolini tudja, hogy kegyelemre nem szá-míthat. Most némileg sajnálja, hogy nem hallgatott Clarettára. A lány mondja, hogy a reptéren van egy jó repülő, kiképzett pilótával. A szülei, a testvére, Mirjam és annak a férje már benne ülnek. Mindkettőjüket elviszik, megmenekülhetnek, mehetnek Svájcba.
De a Duce ellenkezett. A pápa Suszter bíboros közvetítésével üzente neki, hazafias kötelessége, hogy maradjon, szüntesse meg a vérontást.