A tanárrá válás gondjai
Könyvről könyvre
A pedagógusképzés kutatásával sokan/sokszor foglalkoztak már, de úgy tűnik, a téma kimeríthetetlen, mivel erősen befolyásolják a folyamatokat az újabb és újabb társadalmi jelenségek, a rendszerváltások, a szemléletek táguló horizontja s főleg a szakmabeliek növekvő igényessége.
Falus Iván egyetemi tanár neve különösképpen jól cseng a felsőoktatás szak-embereinek fülében, nemrégiben a Selye János Egyetem tudományos konferenciáján is köszönthettük a kiváló kutatót és tanárt, aki sokak gondolkodásmódját terelte a megfelelő mederbe. Falus Iván elsősorban a fogalomhasználat tisztázását, megvilágítását pártolja a pedagógiai diszkurzusban, mert az alapja lehet a megfelelő szóértésnek és gondolatcserének. Magát a kérdéskört természetesen átfogóan vizsgálja mind elméleti, mind gyakorlati szempontból, részletesebben: a tanárrá válás idejét, folyamatát is feltérképezi, majd a tevékenységek kölcsönhatását is tüzetesen vizsgálja. Az átfogó kutatásokból adódó nem kevés, nem könnyű feladatot a priori a pedagógusképzés folyamatainak, szakaszainak teljes értékű támogatásában és megsegítésében látja. Ahogy a teljes képalkotás megköveteli, több szempontú szemléletek kere-tében rajzolódik ki az a rendszerezés, amely egységgé ötvözi a külföldi szakirodalom által megismert, majd a magyar nyelvű vizsgálatok eredményeit, amelyek alapján részben körkép, részben egy kompakt ismeretanyag áll össze a szakolvasó számára.
A Falus Iván szerkesztette tanulmánykötet (A tanárrá válás folyamata címmel jelent meg) kitűnő írások gyűjteményeként nyújt át nem csupán átvehető, hanem sok esetben motiváló ismereteket. A pedagógia tudományos kutatását s annak néhány kételyét, dilemmáját is megfogalmazó kiadvány a tanárképzés problémáit átfogóan vizsgálja, mégpedig a tanárjelölt belépő helyzetével kezdődően a pedagógusok szak-mai fejlődésének lehetséges szakaszain át. A reális tanárrá válásnak csaknem minden lehetőségét prezentáló felsőoktatás/pedagógusképzés problémakör mintegy átöleli és felöleli a különböző időszakok (iskolarendszerek/iskolatípusok, törvények/rendelkezések vagy tantervek) által megkonstruált, kivitelezett, értékelt tennivaló-kat/eredményeket. Az átgondolt szerkesztésű tudományos kiadvány/tanulmány azo-nos intencióval, ám többféle szempontot, perspektívát felmutatva, esetleg felvázolva hozza tudomásunkra a vizsgálódók (oktatók, kutatók, doktoranduszok) gondolatait, kutatási eredményeit, konklúzióit avagy megfogalmazott teendőit.
Az első tanulmány, Kimmel Magdolna A tanárképzés problémái konstruktivista értelmezési keretben címmel, mintegy a kötet elméleti felvezetését felvállaló bevezető. Ilyenfajta jellegére már a címadás is utal, miszerint a konstruktivizmus ismeretelméleti, tanuláselméleti alapvetése határozza meg a tanárképzési eljárások szerzőnk által történő megválogatását. Ő is jegyzi a sokszor idézett felvezető mondatot: „A hallgatók többsége úgy kezd el tanítani, ahogyan őket tanították annak idején a közoktatás ke-retein belül.” Kimmel Magdolna elsősorban a reflektív pedagógusképzést taglaló szak-irodalomra támaszkodik, a reflektív tanárképzést vizsgálja egy hallgatói csoportban, mégpedig a kérdőíves módszer, az interjús kikérdezés, a dokumentumelemzés vagy esettanulmányok segítségével. Különös részletességgel dolgozik a nézetekkel, a nézetváltozásokkal, a nézetek és tudás alakításával, stratégiáival.
Dudás Margit tanulmánya mintegy kiegészítés és folytatás is egyben, a Tanárjelöltek belépő nézeteinek feltárása címmel mutatja be azt a kutatással alátámasztott tényanyagot, amely a belépő hallgatók nézeteit tárja fel. A kezdők kialakult nézetrendszere csupán esetenként szolgálhat megbízható alapozásul a tanárjelölt számára. Ezen nézetek diagnosztizálása, majd szabályozása az elméleti és gyakorlati ismeretekkel történő megerősítése vagy éppen annulálása is feladata a tanárképzésnek. Ehhez a megfelelő kísérletek során kimunkált módszerek segítségével lehet megoldást találni, amelyek végső soron meghozzák a gyakorlati hasznot is.
Idézzünk néhány hallgatói véleményből:
„Szerintem is olyannak kell lennie az iskolának, ahol felkészülünk az életre, és ahol a gyermek nem azért tanul, mert muszáj, hanem azért, mert érdekli a tantárgy.”
„….Legyen helye az iskolában az improvizációnak, beszélgetésnek, szabadságnak stb. Ezt is nagyon jónak és fontosnak tartom, de a legtöbb iskolában ez nem így van.”
„Az iskolában tényleg fontos a környezet. (….) Az iskola nem börtön! Nem szabad annak lennie.”
„Azt hiszem, a tanár legfontosabb és legnehezebb feladata valóban az, hogy megtanítsa a gyerekeket tanulni, és hogy felébressze a kíváncsiságukat.”
A szerző hangsúlyozza a különböző szövegfeldolgozási feladatok jelentőségét, majd a sokféle módszer és feladat olyan tartalmi összeillesztését, hogy azok egymás kontrolljaként is működjenek.
Az előzőekhez viszonyítva még bőségesebb módszertani megoldást prezentál a következő fejezet szerzője, Köcséné Szabó Ildikó. A Milyen tanár leszek? című tanulmányában felvonultatja a kérdőív, interjú, dokumentumelemzés, metaforaelemzés, fogalomtérkép, támogatott felidézés lehetőségeit és azok gyakorlati megoldásait a képzés igényes feladatai közepette. Munkájában megtaláljuk a képzés problémakörét átfogó kulcsszavakat és a kritikus pontok felvázolását, valamint az összegzést segítő szemléletes ábrákat és sémákat. Részletesebb kifejtésre nála is a hallgatók nézetei kerülnek, részben a tanármodellekre, részben saját tanári mivoltukra vonatkoztatva. A tanulmány sok latens vonásra is felhívja a figyelmet, amelyek noha befolyásolják a tanárjelöltek nézeteit, gyakran rejtve maradnak a vizsgálódók előtt. Végül a szerző átfogó összegzésben vázolja a konklúziókat, többek között hangsúlyozva, hogy a tanárjelöltek nagy jelentőséget tulajdonítanak a gyakorlatnak és a tapasztalatoknak. A hallgatói interjúkból derült ki az alábbi vélemény: „A tanítási gyakorlatokra készülve a tanári feladatok két nagy területre koncentrálódnak, az egyik a fegyelmezés, a tanulókkal való bánás problémája, a másik pedig a tananyag közlése. A válaszokból érződik a bizonytalanság. A tanárjelöltek még nem érzik magukat teljesen kompetensnek a tanári feladatok ellátására.”
A pedagógusok szakmai fejlődésének perspektívái: a szakmai fejlesztő iskolák a címe Kotschy Beáta dolgozatának. Az utóbbi időben tanúi lehettünk mind a közoktatásban, mind a felsőoktatásban zajló reformfolyamatoknak, közli bevezetőjében a szerző. Többek állítása szerint az iskola megújulását csak a pedagógusképzés és -to-vábbképzés megújulása, a kettő közti együttműködés felerősödése hozhatja meg. Szakmai viták sokasága előzte meg a felsőoktatásban immár érvényes bolognai rendszerű (három szintes: BA, MA, PhD) képzést, s a viták továbbra is folytatódnak. A kételyek különösen érintik a BA-diplomások felkészültségét, az alapszint és a mesterszint összehangolását, a közoktatási igények figyelembevételét, elmélet és gyakorlat proporcióit, az egyetemek gyakorlóiskoláinak hálózatát, illetve párbeszé-dét, a sajátos igényű tanulók fejlesztését, a pedagógusok túlterheltségét, alulfinanszírozását, a szakma presztízsének csökkenését, a felsőoktatás és közoktatás együtt-működését. Kotschy Beáta a szakmai fejlesztő iskolák húszéves történetét bemutatva mintát is ad a partneri kapcsolatok kifejlesztésére, az együttműködés kivitelezésére s nem utolsó sorban a közös felelősségvállalásra nézve. Hangsúlyozott helyzetbe hozza a pedagógusok továbbképzését, illetve annak fontosságát, hogy az egyetemeken folyó kutatás az iskola valós problémáiból, mintegy természetes közegéből induljon ki.
Az ötödik tanulmányt Sántha Kálmán írta Kvalitatív módszerek alkalmazása a reflektív gondolkodás feltárásában címmel. Az alapkérdés az, hogy az alkalmazott kva-litatív módszerek: a támogatott felidézés és a strukturálatlan kognitív térkép alkal-masak-e a reflektív gondolkodás és nézetek feltárására, és milyen nézet- és tevé-kenységbeli különbségek vannak az egyéni gondolkodású pedagógusok között. A két módszer együttes használata a tekintetben is célszerűnek bizonyult, hogy több esetben megtámogatták egymás eredményeit. A vizsgált pedagógusok között volt kezdő, majd a pályán 9, 15, 17 és 25 éve tevékenykedő, eltérő tantárgyat tanító pedagógus. Az eredmények érdekes és értékes képet mutatnak mindahányukról. Az adatok összegzésekor a szerző röviden így fogalmaz: „A pedagógusok tevékenysége erősen függ pedagógiai tudásuktól, nézeteiktől és az adott pedagógiai szituációtól. Ahogyan egy tanár a különböző pedagógiai helyzetet érzékeli és kezeli, abból nem következik, hogy egy másik pedagógus is hasonlóan fog cselekedni ugyanolyan helyzetben. Nézeteinek és pedagógiai tudásának differenciáltsága alapján reagál az adódó szituációkra, azaz meglévő rutinjának, kognitív sémáinak köszönhetően cselekszik.” Másokkal együtt nyomósítja a nézetek szűrő funkcióját is, amikor a pedagógusok gondolkodása és tevékenysége nem mindig áll összhangban, ti. befolyásolják azt részben a külső tényezők, mint az időkeret, a szülők, az iskola felszereltsége, a tanulók összetétele, ugyanakkor olyan belső tényezők, mint: az érzelem, az empátia, a segítségnyújtás, egymás kölcsönös elfogadása. A tanulmány igyekszik választ adni arra, hogy a tanárrá válás folyamata, a szak-értővé válás miként alakul a gyakorlatban eltöltött évek függvényében.
A kötet szerzői arra törekedtek, hogy összképet nyújtsanak a tanárképzésben kialakuló nézetekről, gondolkodásról és cselekvésekről, illetve ezek összhangjáról, és ezáltal alapozzák, támogassák és újítsák a pedagógusok képzését és tovább-képzését egyaránt. (Gondolat Kiadó, Budapest, 2007)
Erdélyi Margit