Markó Béla versei

    Mégsem jelenlét
                Csontváry: Fohászkodó üdvözítő,
                1903, olaj, vászon, 100×82 cm, Pécs

        Hát persze, így képzelhető csakis,
        mint fű, amellyel nincsen kapcsolat,
        és szél, amely hevíti arcodat,
        de hűti is, mert ő a tűz s a víz,

        s mégsem jelenlét, inkább csak irány
        vagy lassú égés föld és menny között,
        ahogy kinő, folyik, majd hömpölyög
        a fa, de felfelé, s eget kíván

        tenger gyanánt, ilyennek gondolom,
        áramló hús a könnyű csontokon,
        s napfény a felnyújtózó lombokon,

        ám semmi gyötrődés vagy szenvedés,
        csak próba még, hogy testén van-e rés:
        egybenyalábolt láng és vízesés.

    Elvonás

        Most már tudom, hogy mégis rólatok,
        nem rólam volt szó, míg látszólag engem
        figyelt s reám vigyázott fent a mennyben,
        csak azt várta, hogy hozzám szokjatok,

        s hogy elvonhasson tőletek, nem voltam
        ennél több én sem, demonstráció,
        hogy ott kint önmagadra látni jó,
        és rossz is persze, ha majd később holtan

        fekszik előtted, s ránézel a testre,
        amely akár a tiéd is lehetne,
        de mégsem az, és ennyi a titok,

        vagyis az elvonás, ahogy az Isten
        valamit visszatart: van ajtó, s nincsen
        mögötte semmi, hogyha megnyitod.