Markó Béla versei
Mégsem jelenlét
Csontváry: Fohászkodó üdvözítő,
1903, olaj, vászon, 100×82 cm, Pécs
Hát persze, így képzelhető csakis,
mint fű, amellyel nincsen kapcsolat,
és szél, amely hevíti arcodat,
de hűti is, mert ő a tűz s a víz,
s mégsem jelenlét, inkább csak irány
vagy lassú égés föld és menny között,
ahogy kinő, folyik, majd hömpölyög
a fa, de felfelé, s eget kíván
tenger gyanánt, ilyennek gondolom,
áramló hús a könnyű csontokon,
s napfény a felnyújtózó lombokon,
ám semmi gyötrődés vagy szenvedés,
csak próba még, hogy testén van-e rés:
egybenyalábolt láng és vízesés.
Elvonás
Most már tudom, hogy mégis rólatok,
nem rólam volt szó, míg látszólag engem
figyelt s reám vigyázott fent a mennyben,
csak azt várta, hogy hozzám szokjatok,
s hogy elvonhasson tőletek, nem voltam
ennél több én sem, demonstráció,
hogy ott kint önmagadra látni jó,
és rossz is persze, ha majd később holtan
fekszik előtted, s ránézel a testre,
amely akár a tiéd is lehetne,
de mégsem az, és ennyi a titok,
vagyis az elvonás, ahogy az Isten
valamit visszatart: van ajtó, s nincsen
mögötte semmi, hogyha megnyitod.