Holmi

A költő, a színész meg a zenész

Rendhagyó triumvirátus járja a Kárpár-medencét: Tóth László istenkísértő verseiből szedett össze egy kompakt csomagot Gál Tamás színművész és Lakatos Róbert brácsaművész, s nem nagy csinnadratta közepette, de az odafigyelők kifejezett örömére 2011 elején megjelentették a versek feldolgozását is. A Jöttünk külhonból című CD-lemez bemutatójára még 2010 decemberében került sor Dunaszerdahelyen, bár maga a korong akkor még nem létezett.

Ma azonban már létezik, s az előadók megkezdték bemutatókörútjukat a Kárpát-medence poros zugaiban (május 2-án például a budapesti Szkéné Színházban léptek fel, ahol már egy évvel korábban, 2010 májusában is bemutatták műsorukat). A versek ugyanis ezekről a poros zugokról szólnak, amelyek hasonlatosak a lélek – a lírai alany lelkének – poros zugaihoz. Gál Tamás precízen jeleníti meg Tóth László paraboláinak fergeteges iróniáját, a kiváló zenész, Lakatos Róbert pedig ugyancsak felborzolja a versfogyasztó lelkének felszínét lendületes brácsajátékával: több ez, mint egy-szerű hangoskönyv.
Sz. Z.

ÉVFORDULÓ
135 évvel ezelőtt született FARAGÓ ÖDÖN (Dunaadony, 1876. július 21. – Budapest, 1958. július 28.) színházigazgató, színész, színházi szakíró, a két világháború közötti csehszlovákiai magyar színjátszás és művészeti élet jelentős alakja. – 125 éve született BENYOVSZKY KÁROLY (Pozsony, 1886. július 4. – Bad Ischl [Ausztria], 1962. január 6.) színház- és művelődéstörténész, újságíró.

KÖSZÖNTŐ
Július 4-én 65 éves MIKLÓSI PÉTER (Pozsony, 1946. július 4.) közíró, műfordító, színikritikus. Gratulálunk!

A SZERKESZTŐSÉG HÍREI
Helyreigazítás – Lapunk 2011. 6. számában Kulcsár Ferenc Gyöngyök és göröngyök című naplójában sajnálatos módon két elírás történt: a 12. oldal 1. bekezdésének végén a költő neve helyesen így hangzik: Faludy György; a 14. oldal 2. bekezdésének 4–5. sorában pedig az idézet így: „a kortárs irodalom irodalomtörténeti szempontú értékelése meglehetősen koc-kázatos, sőt botor vállalkozásnak tűnik”. A hibákért a szerző és olvasóink elnézését kérjük. – A szerk.

Június 6-án lapbemutatót tartottunk a pozsonyi magyar kulturális-szellemi élet új fórumának ígérkező heArt befogadó színházban, az Ifjú Szívek színháztermében, melynek fiatal közönsége előtt TÓTH LÁSZLÓ főszerkesztő ismertette az Irodalmi Szemle ez évi számait, SZALAY ZOLTÁN és SZÁZ PÁL pedig egy-egy, a lapban megjelent írásából olvasott fel. Ősztől nevezett helyen kéthavonkénti rendszerességgel élő folyóirat-bemutatókat kívánunk tartani.

Június 7-én a Pozsonyi Casinóban lapgazdánk, a Madách-Posonium Könyvkiadó Kft. tartott bemutatkozó estet, melyen TÓTH LÁSZLÓ, az Irodalmi Szemle főszerkesztője lapunkkal kapcsolatos elképzeléseit ismertette. A könyvkiadó tulajdonosi viszonyaiban a közelmúltban bekövetkezett változásokat ÓVÁRY ÁGNES gazdasági igazgató ismertette, míg az új tulajdonosok nevében LAMOS TAMÁS számolt be a kiadóval kapcsolatos elképzeléseiről. Végül TŐZSÉR ÁRPÁD kiadói főszerkesztő a Madách-Posonium ez évi kiadványairól, illetve terveiről tartott beszámolót.   
 
*
MEGÁLLAPODÁS
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága és a Magyar Írószövetség 2011. április 5-én kötött, a két írószervezet elnöke, Hodossy Gyula, illetve Szentmártoni János által jegyzett közös megállapodásukban egyetértett abban, hogy a jövőben többek között
 – törekedni kell a magyarországi és a határon túli pályázók „támogatásának kiegyenlítésére”, s arra, hogy ez „ösztöndíjakat olyan szerzők kapják meg, akik ténylegesen határon túl élnek és alkotnak”, továbbá „célszerű lenne, ha a kuratórium nem Budapesten döntene az ösztöndíjak és támogatások sorsáról, hanem mindig az adott pályázó hazájában, ahol nagyobb a rálátás a pályázó szakmai képességére, lokális értékére”;
 – a Márai programmal kapcsolatban „reális és teljesen jogos elvárása a határon túli magyar könyvkiadóknak, hogy a könyvvásárlásra szánt teljes keretből a határon túli könyvkiadók kiadványai 30%-kal kerüljenek be a számára vásárlási céllal összeállított teljes listára, valamint a nemzeti minimumba”; „a könyvtárakat kötelezni kell arra, hogy a számukra megítélt összeg minimum 30%-át a határon túl kiadott könyvekre fordítsák”; a pályázatra jogosult határon túli könyvtárak listája „a határon túli szakmai szervezetek ajánlása alapján állítódjon össze”;
 – a kiemelt jelentőségű intézmények rendszerén belül „a működési költségekre szánt támogatás normális költségvetési rendszerben működjön”, illetve „az irodalom nép-szerűsítésére szánt összeg lebonyolításával az adott ország azon szervezete legyen megbízva, amelyik elkötelezett híve az irodalom népszerűsítésének (pl. Szlovákiában az SZMÍT, Romániában az EMIL)”;
 – a magyarországi állami kitüntetések és díjak odaítélését illetően „a József Attila-díj kuratóriumában az SZMÍT és az EMIL megbízottja váltsa egymást”; a József Attila-díjak esetében „a határon túli magyarok arányának 30%-át figyelembe véve, a 13 díjazott közül, amennyiben van arra megfelelő jelölt, négy határon túli szerző legyen” a díjazottak között;
 – a Nemzet Színésze cím mintájára törekedni kell arra, hogy „a határon túli közösségekben létrejöjjön egy megbecsülést tükröző cím (pl. Szlovákia esetében Felvidéki Páholy néven)”, melyet a magyar állam úgy hozna létre, hogy „a címmel járó jogdíjat az egyes országok átlagnyugdíjához viszonyítva, annak kétszeresében határozná meg”; 
 – a Magyar Írószövetség és a Szlovákiai Magyar Írók Társasága közötti ez évi együttműködése keretében július 29–30-án Kapolcson a Művészetek Völgye rendezvénysorozaton a SZMÍT is képviselteti magát; sikeres pályázat esetén az Írószövetség „»évet« hirdet, és havonta az adott határon túli régió írói mutatkozhatnak be a Szövetségben” (pl. a „Felvidék éve” rendezvénysorozat esetében az SZMÍT küldi az íróit Budapestre).
*

IRODALMI DÍJAK 2010/2011

Madách-díj 2010
Június 22-én Pozsonyban átadták a Szlovák Irodalmi Alap elmúlt évi díjait. A 2010. évi Madách Imre-díjat a Jitka Rožňová, Mészáros András és Tóth László összetételű értékelő bizottság ajánlása alapján
BENYOVSZKY KRISZTIÁN kapta Fosztogatás. Móricz-elemzések című, a Kalligram Könyvkiadónál megjelent tanulmánykötetéért.
Nívódíjat a következő szerzők, illetve kötetek kaptak:
vers         – CSEHY ZOLTÁN: Homokvihar (Kalligram Könyvkiadó);
széppróza – SZALAY ZOLTÁN: A kormányzó könyvtára (Kalligram Könyvkiadó);
tanulmány – HIZSNYAN GÉZA: Színházi világaim (Madách-Posonium Könyvkiadó).
Az alábbiakban közöljük a díjazott művek értékelését:

Benyovszky Krisztián: Fosztogatás. Móricz-elemzések (Kalligram Könyvkiadó)
A nemzeti irodalom történetírásában kanonizált szerzőkhöz állandó értékítéletek tapadnak. Nincs ez másképpen Móricz Zsigmond esetében sem, akit a történetírás és a belőle táplálkozó tankönyvek a 20. század eleji magyar vidék társadalmi viszonyainak és a to-vábbélő dzsentri szemlélet továbbélésének bírálójaként könyveltek el. Nem könnyű tehát áttörni ezt a rögzült nézetet, és Móricz műveinek egy másfajta olvasatát adni. Erre a feladatra vállalkozott az irodalomtörténész és irodalomtudós Benyovszky Krisztián, és leszögezhetjük, hogy sikerrel járt. Móricz egyes műveihez a narratológia, a szemiotika és a társadalmi nemek szempontjából közeledve az adott szövegek olyan dimenzióit tárta fel, amelyeket a szociologizáló és a szerzői életrajzot preferáló értelmezések mindeddig elfedtek. Azzal pedig, hogy ezt a szemléletet Benyovszky megtoldotta mind a Móriczot más irodalmárokkal és elméletírókkal szembesítő módszerrel, mind pedig a szlovák fordítások nyomán kialakuló Móricz-képpel, eljutott az irodalmak közötti és a nyelvek közötti komparáció szemszögéhez is. Megállapítandó, hogy Benyovszky Krisztián könyve, a Fosztogatás. Móricz-elemzések a tudósi invenció és az irodalomtudományi felkészültség kitűnő példája, és ezért Madách Imre-díjra jogosultnak ítélem. (Mészáros András)

Csehy Zoltán: Homokvihar (Kalligram Könyvkiadó)
Az antik mitológia megigéző hatása, amely Csehy Zoltán költészeti, fordítói és irodalomtudományi munkáiban egyaránt feltűnik, nem kerülte el a Homokvihar című verseskötetét sem. Fontos azonban rávilágítani, hogy az említett motívum minden munkájában más-más szemantikai síkba vetül, új dimenzióval gyarapodik, melynek köszönhetően egyedülálló interpretációs értékkel gyarapszik. A szóban forgó művet, melynek szerves részét képezi a római és a görög téma, a zene foglalja keretbe – a legváltozatosabb formáiban és teremtő megjelenéseiben. A zenei vonulatba ismert és kevésbé ismert személyek és személyiségek, különböző időszakokat képviselő alakok, jellemek, társadalmi státusok szűrődnek be. A paradoxonoktól, gyakran abszurd találkozásoktól, időbeli és földrajzi eltolódásoktól hemzsegő tér minden egyes költői vallomással átalakul, formálódik, azonban mégsem tűnik áttekinthetetlennek, kaotikusnak, sokkal inkább dinamikus, elemi erővel ható, ösztönös, naturalisztikus, expresszív, pozitív értelemben felkavaró, buzdító és lázító.
 Az egész köteten végighúzódik a szerző azon igyekezete, hogy a nyelv segítségével ragadja meg a zene érzékiségét, és bizonyítékot szolgáltasson arra, hogy a világot kitöltik mozdulataink, gesztusaink, testi és szellemi rezdüléseink, melyeket mindenki különféle módon érzékel, érez át, dekódol és magyaráz. Az említett folyamatok metaforikus jelentést kölcsönöznek a kötet címének (és magának a kötetnek is): a homokszemek, amelyek villámgyorsan változtatják helyüket, egymásnak ütköznek, érintkeznek vagy elkerülik egymást a vad forgószélben, egyszeriben új, szimbolikus kontextusban, új összefüggésekben tűnnek fel.
 A felfedező, esztétikai és provokáló dimenzió eleve predesztinálja a Homokvihar című könyvet a Madách Imre-nívódíjra. (Jitka Rožňová; Pénzes Tímea fordítása)

Szalay Zoltán: A kormányzó könyvtára (Kalligram Könyvkiadó)
Szalay Zoltán már rögtön első írásaival és huszonegy évesen kiadott bemutatkozó kötetével (Ártatlanság, 2006) is ritka magabiztossággal ugrotta át a magasra tett lécet, s azt azóta is minden kötetével egyre magasabbra emeli. A fiatal író – mert bár a harmadik kötetén, tehát az említett mellett a Nyelvjárás (2007) című regényén és A kormányzó könyvtára című legújabb elbeszéléskötetén is túl van már, még mindig csak huszonöt éves múlt – a magyar irodalom reményteljes indulásokban mostanában meglehetősen szegény szlovákiai ágának egyik legizgalmasabb bemutatkozását produkálta az elmúlt időszakban, mely összmagyar viszonylatban is nemzedéktársai legjobbjai közé emeli őt. Felsőfokon bírja az új, újabb s legújabb (modern, posztmodern) narrációs technikákat és szerkesztésmódokat, miközben ezer szállal kötődik a legszélesebb irodalmi – s más, társművészetek-beli – hagyományhoz (képzőművészet, zene, film), a világot időben és térben egyre inkább átfogó műveltséganyaga pedig olyan gondolati-filozófiai és transzcendentális tartalmak s tapasztalatok közelébe juttatja, melyek alkalmassá tehetik a 20. században végérvényesen egységétvesztett, reménytelenül széttagolódott világunk 21. század eleji, széles összefüggések közt is reményteljes összefoglalásának megkísérlésére. Eddigi szépirodalmi munkáinak spektrumában alapvetően a bűn és bűnhődés, továbbá az eredendő (faji), illetve a fölvett (társadalmi) problematikája tematizálódott, s nagy szerepet játszott bennünk a különböző beszédmódok adta elbeszélői-nyelvi lehetőségek körbejárása. Újabb szövegei a textus e meghatározó nyelvbe-foglaltságtól való megtisztítására törő, az eddigieknél is tudatosabb nekifeszülések (koncepcionális és kompozicionális értelemben egyaránt), melyek terében a különböző narrációs technikák is lelepleződnek. Ugyanekkor korábbi munkái társadalom- és jellemelemző gesztusai mellett nagy szerep jut legújabb írásaiban a Titok-nak, a Sejtelmesnek, a misztikumnak, mely mintegy átstrukturálja világunkat, s nem hagy-ja érintetlenül személyiségjegyeinket sem. Talán a fentiekből is kitűnnek Szalay Zoltán igényes, kiterjedt elő- és melléktanulmányokat tételező, nagy ívű írói plánumának A kormányzó könyvtárában is megnyilatkozó, időben és térben rendkívül tág világot átfogó (illetve teremtő), a valóságos és képzeletbeli szimbiózisát megvillantó dimenziói, melyek minden tekintetben érdemessé teszik jelen kötetét a Madách-nívódíjra. (Tóth László)

Hizsnyan Géza: Színházi világaim (Madách-Posonium Könyvkiadó)
A szlovákiai magyar színházi irodalom, színikritika és dramaturgiai gondolkodás csúcsteljesítménye e kötet, miközben szlovák, illetve általában magyar viszonylatban is figyelemre méltó munka. Hizsnyan Géza úgy ír a színházról, a színházi világról, színházi világairól, hogy abban a világ teljessége is benne van. Mindig s mindenről az elsődleges élmény hitelével és erejével szól, ugyanekkor, az élmény megjelenítő erején túl anyag- és adat-, illetve ismeretgazdagságukban is példásak írásai; amiről s akikről beszélni kezd, arról/azokról mindent tud – de mért is adná alább a teljességnél? Ezért lehet hiteles, amikor másokon is a teljességet kéri számon. Elemzései a legmesszebbmenően körültekintők; szinte közvetlen munkatársa a szerzőnek, színháznak, rendezőnek, dramaturgnak, színésznek, díszlet- és jelmeztervezőnek. Ha játékszínről van szó, számára nincsenek távolságok, nyelvi akadályok, szemléletbeli és esztétikai behatároltságok. Hát még ha főállású színikritikus, főállású színházi ember lenne?! De nem az. Talán épp ezért tudta/tudja meg-őrizni a függetlenségét; bár a legmesszebbmenőkig bennfentes a színház világában, de kívülálló bennfentes, aki úgy van bent, hogy kint marad közben. Vagyis: kevesen tudnak ma mifelénk a színházról úgy írni, mint ő. Akik úgy írnának helyi jelenségekről, hogy közben állandóan (közép-)európai horizontokra és viszonyokra figyelnek, s úgy figyelnék, mi történik e művészeti ágban (Közép-)Európában s a világban, hogy közben a helyi történések-ről sem feledkeznek meg. S hogy miért érdemesült irodalmi nívódíjra is? Mert a drámáról, a dramaturgiáról is példás elmélyültséggel, felkészültséggel, mindentudással ír; a szlovákiai magyar irodalomban ma rajta kívül nincs más, aki a drámaelemzés tudomá-nyát olyan magas szinten és következetes igényességgel művelné, mint ő. Mindemellett írásai – szakmai hitelük mellett – élvezetesek, pergők, fordulatosak, színesek. Amire manapság a tudományos és szakirodalomban egyre kevesebb példa akad. (Tóth László) 

Talamon Alfonz-díj 2010
Május 14-én  ünnepélyes keretek között átadták Diószegen, a díj névadójának szülővárosában a 2010. évi Talamon Alfonz-díjat, melyet a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának Választmánya ezúttal SZALAY ZOLTÁNnak ítélt oda A kormányzó könyvtára című novelláskötetéért. A díjazottat CSANDA GÁBOR méltatta (laudációját lásd lapunk 52. oldalán!); a díjátadó ünnepségen a Magyar Írószövetség képviseletében jelen volt Ács Margit, József Attila-díjas író, az Elnökség tagja, valamint Szalai Zsolt, költő, filozófus, a Fiatal Írók Szövetségének alelnöke. Az alábbiakban Ács Margit köszöntőjét közöljük:

Ács Margit: Gyógyuló irodalom 
Örömmel fogadtuk el a meghívásukat e díjátadásra, s örömmel képviseljük itt Diószegen a Magyar Írószövetség tagságát, mert ez a jelenlét már semmit sem tartalmaz a béketáborbeli országok írószövetségeinek formális, hivatalos, penzumszerű küldöttségesdijéből. Pedig még annak is volt haszna, az idősebbek emlékezhetnek rá: ha hivatalos anyaországi irodalmárok találkoztak csehszlovákiai magyar irodalmárokkal, az is azt jelentette, hogy magyar írók beszéltek magyar írókkal, még ha ez nem változtatott is sokat az elszigeteltségen. Azon sem, hogy igen kevéssé ismerte a magyarországi közönség a magyar nyelvterület íróit, s úgy hiszem, hogy a tájékozatlanság kölcsönös volt, s főleg keveset tudtunk e külön-külön irodalmak és közéletük belső, szemléleti tagoltságáról, rokon- és ellenszenveiről, pártállás szerinti megosztottságáról. Aztán 1990 után a nyakunkba szakadt a sok megismerni való név, életmű, és mindannyian csak saját pártoskodásunkban mozogtunk otthonosan, a szomszédos országbeli darázsfészkek zavarba ejtettek minket. Rövidesen mégis gyökeres változás ment végbe: legalább az irodalomban valóban nem szabdalják szét a határok a magyar szellemi kincset. A folyóiratoknál teljes természetességgel jelennek meg együtt más-más földrajzi helyen született művek, szándékosan mondom így, és nem a Kárpát-medence egészét emlegetem, hiszen a Kortárs rendszeres szerzője volt – e folyóiratnál töltöttem az utóbbi húsz évet, azért példálózom vele – Vitéz György Kanadából és Határ Győző Wimbledonból, a felsorolást folytathatnám. Vagyis mintha a vérkeringés helyreállt volna irodalmunkban, gyógyulunk, s nyilvánvalóan e folyamatnak a része a meghívásunk, az ittlétünk is.
 Persze van még gyógyulni valónk. Az erek átjárhatóságát tekintve is, de külön-külön mindegyik testrésznek is. Én azt gondolom, hogy főleg a magyarországi irodalomnak van sok tennivalója saját gyógyulásáért, de feltehetőleg a határon túli kollégáim is azt gondolják, hogy főleg az ő irodalmukra fér rá egy alapos gyógykúra. Hogy különbségek is vannak köztünk, értelmetlen volna tagadni, hiszen közelmúltunk körülményei nem voltak azonosak; ha árnyalatokban tér is csak el, de mégis más-más múlt áll mögöttünk, ebből következően más reflexek, más félelmek, más preferenciák az értékekben érvényesítik a hatásukat. Nekem erről az átlagnál jobb képem lehetett, mert az 1960–1970–1980-as években kiadóknál dolgoztam, és bőven olvastam a Madáchtól, a Kriteriontól, a Fórumtól érkező kéziratokat. Volt ugyanis egy Közös Könyvkiadás elnevezésű szerződéses kapcsolat országaink között, s akkora értékben lehetett magyarországi könyveket szállítani a magyar kisebbségekhez, amilyen értékben rendeltünk tőlük a kiadványaikból. E könyvrendelésről, gondolom, itt, Szlovákiában, az idősebbekben leginkább egy rossz emlék idéződik fel, mert éppen a tehetséges, új nyelvet beszélő itteni fiatal költők Egyszemű éjszaka című antológiájával esett meg a szégyen, hogy a magyarországi, politikai ízű elutasítás miatt kerültek veszélybe, hurcolták meg őket. Ez a szégyenteljes eset szerencsére kivétel volt: mi, lektorok – hiszen a kiadóknál a cenzorok mellett jól olvasó, jó ízlésű lektorokra is szükség volt – szívesen, készséggel javasoltuk a kéziratokat átvételre. Pedig persze akadtak köztük nagyon gyengék is. Olyanok, amelyek egy elavult írói beszédmód zárványai voltak. S ezek voltaképpen megsejttették velünk, hogy milyen nehéz egy megtizedelt értelmiséggel újrainduló kulturális életben bekapcsolódni a nagyvilág vérkeringésébe, amikor még a saját nyelvterülete vérkeringéséből is kirekesztődött a magyar. Az anyaor-szági is, szögezzük le, mindannyiunkat veszteség ért, de a kisebbségi magyar irodalmak számára mégis nagyobb erőpróba volt egy igényes, korszerű szellemi életet létrehozni saját megcsapolt erejéből. És elkápráztató névsort lehetne most felhoznom, hogy milyen fényes tehetségek, művek születtek meg ebben a helyzetben: magyarul, de a nagyvilág szellemi áramlataiba illeszkedve. Talamon Alfonz, e most átadásra kerülő díj névadója is közéjük tartozott. Ízig-vérig újító, kísérletező, s ilyen értelemben egyetemesen korszerű író volt, de ehhez hozzá kell tennem egy nagyon fontos elemet: kötődését a földhöz, éppen ahhoz a földdarabhoz, amelyen élete zajlott, ahonnan legelvarázsoltabb ötleteit adó tapasztalatai származtak. Két forrásból kell összefolynia a művészetnek: a világra nyitott fogékonyságból és a megélt élethez, a közösségben megélt élethez való józan, természetes ragaszkodásból. Tudom, hogy akik e díjat eddig megkapták, tudják ezt, és remélem, hogy a következő díjazottak is tudni fogják.

 Pegazus Pályázat 2011
A Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének pozsonyi székházában június 3-án adták át a Szlovákiai Magyar Írók Társasága idei Pegazus irodalmi alkotópályázatának díjait. A díjazottakat a BARAK LÁSZLÓ költő, GÖRÖZDI JUDIT irodalomtörténész és VIDA GERGELY költő összetételű bírálóbizottság nevében ez utóbbi, a zsűri elnöke, valamint a különdíjban részesítetteket TŐZSÉR ÁRPÁD költő, író és DUBA GYULA író értékelte.
 Vers kategóriában: I. Gužák Klaudia (Rimaszombat); II. a zsűri a díjat nem osztotta ki; III. Puzsér Zsuzsanna (Gúta), Hajtman Kornél (Párkány). Tőzsér Árpád, Kossuth-díjas költő különdíja: Vörös Gergely (Lég-Szász), Gužák Klaudia (Rimaszombat).
 Próza kategóriában: I. Nagy Csilla (Losonc); II. Nagy Krisztián (Dióspatony); III. Gužák Klaudia (Rimaszombat). Dicséretben részesült Takács Zsuzsi (Dunaszerdahely) és Koncz Csilla (Somorja). Duba Gyula, József Attila-díjas író különdíja: Fiala Ilona (Pozsony).
Az alábbiakban VIDA GERGELY értékelését közöljük:

Vida Gergely: Pegazus 2011
Ha a beérkezett verseket nézem, bátran állítható, hogy az utóbbi évekhez képest gyengébb anyag érkezett. Persze nem tisztem az ilyen történeti összehasonlítás, sőt, talán mellé is lőne mindenféle szándéknak. Ugyanis azt sugallhatná, hogy valamiféle tendencia rajzolódik itt ki minőség tekintetében. Imigyen megingatná a mentori rendszerben való hitünket.   
 Ha a beérkezett prózai alkotásokat nézem, bátran állítható, hogy az utóbbi évekhez képest erősebb anyag érkezett. Persze nem tisztem az ilyen történeti összehasonlítás, sőt, talán mellé is lőne mindenféle szándéknak. Ugyanis azt sugallhatná, hogy valamiféle tendencia rajzolódik itt ki minőség tekintetében. Imigyen megerősíthetné a mentori rend-szerben való hitünket…

A versanyag önértékénél fogva tűnik gyengének. Nem könnyű belőni azt a pontot, cent-rumot, amire nézvést megfogalmazható e gyengeség. Azért megpróbálkozom.
 Valamiféle motiválatlanságot érzek, persze abban a belsői értelemben. Mintha egy-egy pályázó csak a metafora-gép beindítását tartotta volna feladatának. A szubjektivitás kiáradása persze a fiatalos hévvel, a meghökkentéshez való vonzódással is magyarázható lenne. De a legtöbb esetben elmarad a kontroll, az a már fiatalkorban is elvárható ökonómiája a beszédnek, amit később, előrehaladottabb korban esetleg „nyelvvel szembeni alázatnak” lehetne nevezni. A versalanyok befelé figyelnek elsősorban, de nincsenek igazi szembenézések. Csupán a saját létfájdalmukat képesek transzparenssé tenni, hol szentimentális pátosszal, hol nyakatekert  metaforálással. (Nem mondom, hogy képzavarokkal, mert azt gondolhatják sokan, az nézőpont kérdése.) Csakhogy mindeközben az olvasóval való találkozás mintha mellékes lenne, nem a dialóguson a lényeg, hanem a kifelé fordított nárcizmuson. És éppen ez a baj: mintha önmagukon kívül nem akarnának mást mondani. Sokszor az az érzése az embernek, mintha ezek a versek eleve pályaműveknek készültek volna, melyek csupán arra hivatottak, hogy megmutassák szerzőjük tehetségét. Annak ellenére azonban, hogy ritkán állnak elő feszes kompozíciók, találhatunk azért találó, valóban meghökkentő képekre, kiváló, bár elsietetten kidolgozott ötletekre, sőt, minden kuszaságok közepette még a tehetség megnyilvánulásaira is.
 A zsűri egy olyan pályázót talált, akinek verseire nem állnak az előbb elmondottak. A Sárkány és királylány jeligével ellátott pályázat szövegei mernek szerények, viszszafogottak lenni. Nincsenek itt világraszóló kijelentések, vagy ha igen, nem harsognak ki a precízen megszerkesztett mondatokból. A szerző ugyanis, teljesen eltérően a mezőny többi tagjától, nem szavakban vagy szavak ütköztetésében, hanem mondatokban gondolkodik. Pontosan tudja, mikor kell vesszőt, mikor kell a mondatvégi pontot kitenni, hol kell megváltoztatni a gondolat ívét, hol kell megvágni. Az ilyen mondatalapú alkotásmód hozadéka, hogy a lépésről lépésre kibomló kép újabb eleme egyben újabb nézőpontot társít a korábbiakhoz. Nézzük csak a következő részletet: „Azok az ígéretek, bevallom, hamisak voltak. / Csak a kés, a kés csillanása csikar ki emberből / ilyen hazugságokat. De nem bánok semmit. / Már nem. Simogatom köldököd kráterét. / Hasonlatos ahhoz a szakadékhoz, / amely elnyelt minket.” A részlet kiválóan mutatja, hogy egy közhelyes, de ezzel együtt mindennapi kijelentés hogyan válik az apró vágások, szempontváltások által összetetté, láthatóvá téve így az én és a másik kapcsolatának sohasem magától értetődő viszonyrendszerét. Ez a szerkesztésmód jellemzi egyébként a szerző rövidebb darabjait (háromsorosait) is, de úgy érzem, a tárgyalt versbeszéd a nagyobb kompozícióknak kedvez, legalábbis egyelőre. A Sárkány és királylány jelige alatt megbúvó szerzőt a zsűri fődíjjal jutalmazza.
 Jellemző az idei líra-mezőnyre, hogy a bírálóbizottság, melynek tagjai rajtam kívül Görözdi Judit és Barak László, nem oszt ki „ezüst”érmet. Ellenben „bronzzal” jutalmaz két szerzőt, ők a Koma és Bütyök jeligével ellátott pályaműveket küldték.
 Szövegeik a szubjektum kivetítésének fentebb jellemzett paradigmájába illeszkednek, azzal a megszorítással, hogy a kimerevített képek sorjázásából markánsabb hang hallható ki, bár Bütyök ügyesebb a kompozícióban, Komának eredetiebbek a képei.

A próza idén erősebb, mint a vers. De a prózai anyag önértékénél fogva is erősnek tűnik. Ami elsősorban a világosabb alkotói elképzelésekben és magabiztosabb nyelvkezelésben ragadható meg. Meg mintha az alkotók pontosabban mérték volna fel lehetőségeiket: a sikeresebb prózai művekre elmondható, hogy nem akarnak sokat, de azt teljesítik. Persze ez így egyben már nagyon sok, még azt is mondhatnánk, a tehetség egyértelmű jele. 
 Ki is osztjuk mindhárom díjat, sőt, szokásunkat megtartva, két pályázót kiemelt dicséretben is részesítünk: jelezve azt, hogy csak nagyon kicsivel maradtak le a dobogóról, hogy alkotásaik figyelmet érdemelnek.
 A Mókusfarokcsóválás jelige alatt érkezett három pályamű mindegyike más-más témát dolgoz fel, de mindhármon ott a szerzői kézjegy: a vagány, könnyed elbeszélésmód, miközben képes releváns gondolatokat megfogalmazni olyan sokat próbált kérdésekről, mint az én és te kapcsolata vagy a személyiség válsága. A Te című novella egy pár-kapcsolat tematikus keretein belül vizsgálja a személyközi viszonyokat. Az együttélés nyűgeit és az eltávolodás folyamatát ironikus felhanggal szemlélteti. A kedvenc részem a következő: „Tévénk van, inkább csak dísznek… Úgy hetente felvetem, hogy tegyünk bele halakat. Vállat von, azt mondja, úgyis kifogná.” Aztán lejjebb a következőket olvassuk: „Szerettem, akkor, nagyon. Ami most van, az valami egészen más. Imádom, de például a vaníliás pudingot is.” Azt hiszem, végső soron az a tétje a szövegnek, hogy ez a Te mindig csak az lehet, akit megteremtünk magunknak, miközben Én is csak az lehetek, aki ezt teszi a Másikkal. Egyebek mellett e nyitottság színrevitele miatt ítélte úgy a zsűri, hogy első díjjal jutalmazza a jelige alatt megbúvó szerzőt.
 Örömmel olvastuk Tvenidollarsz két szövegét is. Az egyik a régi fausti, az ördöggel való paktum megkötésének toposzát írja újra. Az efféle nagy témákba, amelyek mára jelentős popkulturális jelenlétre is szert tettek, nagyon sokszor belebuknak a szerzők. Pályázónknak azonban sikerül elkerülnie a csapdákat, s egy teljesen mai storyt kanyarít. Az ördögnek eszében sincs lelkeket vásárolni, egy mai businessmen, aki még anno, a Faust által lecsapolt mocsár körüli telekeladásokból gazdagodott meg. Azzal, hogy szerzőnk megfosztja a történetet mindenféle, az ő szavaival, „transzcendentális humbugtól”, teljesen jelenkori olvasatot ad. Köszönhető ez elsősorban a szöveg lendületes, humoros párbeszédeinek. A novella szerzője második díjat érdemelt ki.
 A Sárkány és királylány jelige újabb feltűnése a próza kategória harmadik helyén azt is jelenti, hogy egy valódi szerzői rögeszmével találkozhatunk. Ugyanis a versekhez hasonlóan az egyik novellában is azt a lehetőséget boncolgatja a szerző, mi van, ha a király-lány nem a szabadító herceget, hanem a sárkányt szereti. Persze a Sárkány és királylány című szöveg azért lehet sikeres, mert a problémát áttételesen, szövegvilágok egybejátszásával tárja fel. Ebben talán az a legmegkapóbb, hogy a kerettörténetbe az említett mesetoposz a naplóírás technikája által épül be, s teszi nyitottabbá az értelmezést.
 A zsűri dicséretben részesíti továbbá a Csivit és a Banánnő jeligék alatt megbúvó szerzőket. Ahogy említettem korábban, tényleg csak hajszál választja el őket a dobogótól. Ugyanis egyéni látásmódú szövegeket küldtek be, de a narratív kifejtés, kidolgozás tekintetében mintha némi elbizonytalanodást lehetne náluk érzékelni.

Hol, mi

A Börzsönyi Helikon című internetes irodalmi, művészeti lap ez évi májusi számában többek között CSÁKY KÁROLY verse, illetve Ivánka Imréről szóló megemlékezése, valamint a Terbegec szakrális emlékeiről szóló helytörténeti írása is olvasható. 

Május 6-án, a budapesti Élet és Irodalom közölte CSANDA GÁBOR Kínos múlt (vagy jelen) című írását Pavol Rankov Szeptember elsején (vagy máskor) című, MÉSZÁROS TÜNDE fordította történelmi regényéről.

A május 12–13-án Kolozsváron megrendezett idei Lucian Blaga Nemzetközi Fesztivál nagydíját a román klasszikus életművének népszerűsítéséért, fordításáért BALÁZS F. ATTILA költő, műfordító kapta. 

Az Új Szó május 21-i számának Szombati vendég rovatában Vrabec Mária beszélgetése olvasható SÁNDOR ANNA nyelvésszel, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének vezetőjével (A nyelvjárásnak összetartó, azonosító ereje van); ugyanezen lap május 24-i számának Keddi faggatója pedig Miklósi Péter beszélgetését közli KOVÁCS MAGDÁval (Eligazodni a jóság és a gonoszság között).

Az Élet és Irodalom május 27-i számában olvasható NÉMETH ZOLTÁN Más néven badar (nonszensz és posztmodern) című írása a Várady Szabolcs-összeállította Magyar badar című, új kiadásban megjelent antológiáról.

Az Új Szó május 30-i számában CSANDA GÁBOR irodalomkritikus – (cs. g.) szignóval – VERES ISTVÁN Galvánelemek és akkumulátorok című bemutatkozó novelláskötetéről közölt recenziót.

A Kalligram Könyvkiadó gondozásában május végén szlovákul is megjelent Magda Takáčová és Marta Ličková fordításában HUNČÍK PÉTER Határeset (Hraničný prípad) című nagy sikerű regénye.

Az Ünnepi Könyvhétre ez idén is megjelent a Magvető Könyvkiadó hagyományos Szép versek antológiája, mely a szlovákiai magyar költők közül ezúttal VIDA GERGELYt vette föl szerzői közé.

A Kalligram Könyvkiadó irodalmi folyóirata, a Kalligram júniusi számában többek között KULCSÁR FERENC két verse, GYÖRGY NORBERT Gótika című rövidprózája olvasható, s Ingyentettek címmel részletet közöl a lap TŐZSÉR ÁRPÁD a Könyvhétre megjelent, Érzékek csőcseléke című naplóregényéből. Végül ugyanebben a számban olvasható Szegedy-Maszák Mihály Egy eltűnt létforma nyomában című értékelése GRENDEL LAJOS Négy hét az élet című regényéről, valamint Bartók Imre Háztartási horror című írása VIDA GERGELY Horror klasszikusok című verseskönyvéről.

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága kiadásában megjelenő Opus legújabb számában ARDAMICA ZORÁN Hatalom, identitás, kultúra, interakció. A szlovákiai magyar irodalom koliniális/posztkoloniális olvasatlehetőségeihez című, vitára késztető tanulmányát közli, melyhez NÉMETH ZOLTÁN (Ellenőrizhetetlenségek összjátéka: az elnyomott elnyomottjának elnyomottja…) és BÁRCZI ZSÓFIA (A posztkoloniális olvasat esélyei) fűzött meg-jegyzéseket. Ezenkívül többek közt közli a lap KULCSÁR FERENC verseit, BAKA L. PATRIK Elhagyott katedra című novelláját, továbbá KESERŰ JÓZSEF Elképzelt terek. Elbeszélői hang és térbeliség Gazdag József, N. Tóth Anikó és Bárczi Zsófia műveiben című dolgozatát, valamint HEGEDŰS NORBERT Modern mítoszok, SÁNTA SZILÁRD Látha-tatlan forradalmak – parányi univerzumok és HEGEDŰS ORSOLYA Worluk kiépülése című írását, végül pedig N. JUHÁSZ TAMÁS Írói (kör)képek című recenzióját a Lilium Aurum Könyvkiadó Bodnár Gyula összeállította Kedves filmem című kiadványáról.

Folytatta TŐZSÉR ÁRPÁD „Pán Kolega” a lét zebráján című naplóközlését a szegedi Tiszatáj júniusi száma.

A kolozsvári Korunk júniusi számában CSEHY ZOLTÁN Zene és erotika című jegyzetét, valamint NÉMETH ZOLTÁN Vágófény neonhangra és Idegen nyelv című verseit közli.

Június 2-án, az idei, 82. Ünnepi Könyvhét nyitónapján kiosztották a Szép Magyar Könyv 2010 verseny díjait, elismeréseit. A szlovákiai magyar könyvkiadók elmúlt évi terméséből a versenyben a Méry-Ratio Kiadó két kötete: Jankovics Marcell – Méry Gábor albuma, A szepeshelyi Szent Márton-székesegyház, valamint Orbán Balázs – Fekete Zsolt Az idő fényképe című kiadványa is oklevelet kapott.

Az Élet és Irodalom június 3-i számában közölte Csinyált világok címmel Bazsányi Sándor ismertetését közölte Száz Pál Arcadia című, az idei Könyvhétre a Kalligram Könyvkiadó kiadásában megjelent regényéről.

Június 10-én Budapesten, a Ráday Könyvesházban kiosztották a Kikötő Online Külváros című jeligés novellapályázatának díjait. A pályázat fődíját – négynapos párizsi tartózkodást Ady Endre egykori párizsi szállodájában, a Grand Hotel des Balcons-ban – Orrok és orrocskák című novellájával SZALAY ZOLTÁN nyerte el; írá