Az interkulturális kommunikáció nyelvi és irodalmi aspektusai közép-európai közegben

Két konferenciakötetről
Az interkulturális kommunikáció kifejezés hallatán sokaknak nem irodalmi asszociációk jutnak eszükbe. És igazuk is van. Hiszen a kifejezést többször használjuk (halljuk) a menedzsment- és (vagy) marketingszférában, mint irodalmi értelemben.

Az Európai Unió bővítése, a migráció és az új kereskedelmi kapcsolatok kialakítása a kultúrák közötti kölcsönhatásokat is növelte. Az egyes népek kultúrái ugyanis – egyre nagyobb – hatással vannak egymásra, ezért szükséges azok kölcsönös megismerése. Tehát az interkulturális párbeszéd fontosságának a hangsúlyozása már nem új keletű dolog, újszerűnek tekinthető azonban az egyes kultúrák közötti dialógus új megközelítési lehetőségeinek feltárása.

Ezt a küldetést volt hivatott beteljesíteni a Besztercebányán 2008-ban Az interkulturális kommunikáció nyelvi aspektusai közép-európai közegben és 2009-ben Az interkulturális kommunikáció irodalmi aspektusai közép-európai közegben című nemzetközi konferencia, valamint az azt követően, 2009-ben és 2010-ben, Alabán Ferenc összeállításában megjelent, a konferenciák anyagát tartalmazó kötetek. Mind a két tudományos konferencia, mind pedig a tanulmánykötetekben megjelent anyag a besztercebányai Bél Mátyás Tudomány-egyetem Hungarisztika Tanszéke dolgozóinak a VEGA tudományos kutatói programban való többéves aktív részvétele jóvoltából jött létre. Konferenciakötetekről lévén szó, a tanulmányok e tudományterület széles bázisáról érkeztek, a szerzők (előadók) hazai és magyarországi szinten is elismert szakemberek, ezáltal a kötetnek egyszerre van széles körű ismeretterjesztő jellege, illetve tudományos igények kielégítését is szolgálja. A külföldi oktatási intézmé-nyekkel való együttműködés révén több magyarországi egyetemi és főiskolai szakember vett részt e rendezvényeken.   A tanulmányok következetesen a kutatás tárgyát képező témák köré épülnek, s bár annak más-más aspektusát világítják meg, hűen igazodnak a kialakított koncepcióhoz. Az interkulturalitás jeleként és bizonyítékaként a két kötetben a magyaron kívül idegen nyelvű tanulmá-nyok is szerepelnek, eltérő nyelvű rezümékkel.

A kultúra nyelvi aspektusait vizsgáló kötet alapbeosztása négy témakör köré szerveződik (Interkulturális kommunikáció; Nyelvi hatások és kontrasztivitás; Nyelvek és kultúrák párbeszéde; Nyelv-járások kontextusa). Már a tartalomjegyzéken végigtekintve is feltűnhet, hogy mennyire szerteágazó és számos kiak-názási lehetőséget kínáló területről van szó. Ennek a sok szálon futó tudománynak az egyik lehetséges összetartó ereje a nyelv. A nyelv, mely a kultúrák közti párbeszéd kialakulásának egyik meghatározó eleme. Bizonyos kulturális értékek ugyanis csupán a nyelv segítségével ragadhatók meg. Sőt a nyelv magának a kultúrának a tükröződése is lehet. Ezáltal mond(hat)unk véleményt más kultú-ráról, népcsoportról, ehhez hasonlítva ítél(het)ünk meg más nyelveket, embereket. Az interkulturális látásmód egyik kiindulópontja tehát valamely kultúrá-nak egy másik – legtöbbször a saját – kultúrával való összehasonlítása. „A bri-tek átlagosan hosszabb szünetekre számítanak a beszélőváltáskor, mint az amerikaiak, ezért úgy érezhetik egy amerikaival társalogva, hogy az folyton a szavukba vág. Az amerikaiak termé-szetesen a britek »lassúságára« panaszkodnak, miközben egy dél-amerikai vagy izraeli partner mellett esetleg azt veszik észre, hogy alig jutnak szóhoz” (49. o.). Az idézett részlet arra hívja fel a figyelmet, hogy az interkulturális dialógus nyelvi jellemzői jelentős mértékben hozzájárulhatnak a másság megismeréséhez, tudatosításához és tolerálásához, az egyes népek harmonikus egymás mellett éléséhez, a kölcsönös egymásra utaltság érzésének elmélyítéséhez.

Fontos részük a konferenciakötetnek a nyelvek egymásra való hatásának, kont-rasztivitásának a vizsgálata. Gondolok itt elsősorban az angol nyelv térhódítására, az  anglicizmusokra, ami napja-inkban már természetes, szinte minden nyelvet érintő hatás. Bár általános jelenségről van szó, a hozzá való viszonyulás, a létjogosultságáról való vélekedés igencsak megosztja a tudományos közvéleményt. Addig is, míg egyesek – ve-szélyt látva benne – megpróbálnak ellene harcolni és a nyelvüket „tisztítgatni”, mások új kutatási területeket felfedezve, s újabb eredményeket elérve gazdagítják a tudományt (Őrsi Tibor: Álanglicizmusok a francia nyelvben; Zimányi Árpád: Az orvosi szaknyelv újabb globalizációja).

Nyelvek és kultúrák párbeszédének sajátos példája a fordítás. A kezdetben nyelvészeti alapokra helyezett fordítástudomány területén az elmúlt évtize-dekben jelentős változások történtek, melyek hatására a fordítás kultúraközvetítő szerepe került előtérbe. „A különböző nyelveken újraalkotott szövegek fordítása interkulturális kommunikáció, hiszen a fordító a forrásnyelvi szövegek tartalmi és formai összetevőin kívül az adott nyelvet használó, azon kommunikáló nép kultúráját is átkódolja a cél-nyelvre, oly módon, hogy a célnyelvi befogadóban ugyanazt a hatást keltse, mint amit a forrásnyelvi szöveg üzenete kiváltott a forrásnyelvi befogadóban” (125. o.). Az erre utaló tanulmányok arra szeretnének rámutatni, hogy a fordítás nemcsak nyelvek, hanem kultúrák közötti dialógus is, amelyet nyelvi eszközökkel és megfelelő fordítási stratégiák segítségével lehet megvalósítani.
Nyelvek és kultúrák dialógusának egyik speciális esete, amikor az író, kétnyelvűségéből, illetve kétkulturáltságából adódóan több nyelven írja műveit, vagy saját maga vállalkozik azok fordítására. Ebben az esetben maguk a művek is kommunikációba lépnek egymással (Alabán Ferenc: Kétnyelvűség és kétkulturáltság az irodalomban). Még tovább szűkítve a kört, a kortárs magyar irodalom művei között olyan példákat is találunk, melyek egymaguk képesek kapcsolatba hozni különböző nyelveket, ezáltal sajátos dialógust építve fel a mű egyes szólamai között (Németh Zoltán: Nyelvi interakciók a kortárs magyar irodalomban).
Az interkulturális kommunikáció nyelvi aspektusai közül végül a nyelvjárások kontextusa kerül vizsgálódás tárgyává. A nyelvjárásban beszélők, kisebbségben élők ugyanis (szerencsés?) helyzetüknél fogva a többségi és kisebbségi kultúra, valamint a többségi és kisebbségi nyelv határán, sajátos interkulturális helyzetben vannak.
Az interkulturális kommunikáció irodalmi aspektusai közép-európai közegben című kötet szorosan kapcsolódik az előző könyvhöz, az abban kijelölt koncepció szerint halad, s tulajdonképpen annak folytatásaként tarthatjuk számon. 

Az irodalom kultúraközvetítő szerepe egyrészt kortárs írókról és műveikről szóló tanulmányokban kerül megvilágításra. A külföldi, elsősorban angol nyelvű irodalom „megtermékenyítő” hatása a magyar irodalomra vitathatatlan. Ennek a jelenségnek tudható be egyes új műfajok megjelenése az irodalomban (nonszensz, cyberpunk), melyek kezdetben fordítások által, majd megihletve a hazai írókat is, sajátos magyar kontextusban születtek újjá (13. o.).
A fordítás interkulturális funkciójáról az előzőekben már szóltam. Ebben a kötetben a Fordítás és értelmezés című fejezet az, amely egybegyűjti az erre vonatkozó tanulmányokat. A konkrét irodalmi példákon (Harry Potter, Shakes-peare) bemutatott fordítói stratégiák a fordítás kulturális kötődését hivatottak bizonyítani, ezenkívül a fordításelmélet filozófiai meghatározottságának a vizs-gálata is helyet kap a könyvben.
A nyelvjárás és a szépirodalom kap-csolatát vizsgálva Mikszáth Kálmán neve tűnik elő, hiszen szinte az egész Mik-száth-életművet a falu, a táj szellemi hagyománya hatja át. A népszokásokhoz va-ló ragaszkodás, a falu népe iránt tanúsított szeretet, a nyelvjárási elemek megjelenése kultúra és irodalom dialógusáról, szoros kapcsolatáról tesz tanúbizonyságot.

A tanulmányok külön-külön nagy igé-nyességgel megírt munkák, egymás mellé állítva pedig a tudományterület fontos pilléreit képezik. A két kötet a nyelvi és irodalmi kérdéseken túl olyan időszerű témákra mutat rá, mint az egyes nemzetek harmonikus egymás mellett élése, a különböző kultúrák, nyelvek, emberek másságának elfogadása. Ez a pozitív viszonyulás, tolerancia nemcsak az interkulturális kapcsolatok terén hoz eredményeket, hanem sokszor művészi értékek létrehozására is ösztönzi az alkotókat.

A felsorolt szempontokat végignézve biztosan állítható, hogy a két tanulmánykötet tudományos körökben is elismertségre, érdeklődő olvasókra számíthat.
(Hungarisztika Tanszék, Bél Mátyás Tudományegyetem, Besztercebánya, 2009, ill. 2010)

HRICZO ÁGNES