Z. Németh István – Csillagménes patkója szikrázik

Tóth Elemér gyermekirodalmi munkásságáról
A „felszabadulást” követő húsz esztendőben aligha beszélhetünk gyermekirodalomról a tájainkon. A írók alapozással, hézagpótlással, fehérfolt-feltérképezéssel, a nekirugaszkodással voltak elfoglalva, új területekre nem volt kedvük, merszük vagy lehetőségük elkalandozni.

Az „adósságtörlesztés” megkezdésére csupán az 1970-es évek elején kerülhetett sor Petrik József, Verseghy Erzsébet, Tóth Elemér, Simkó Tibor, Dénes György gyermekversköteteinek megjelentetésével. Zalabai Zsigmond „A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni…” című, Töprengés a gyermekversről és a hazai magyar gyermekköltészetről alcímű, megkerülhetetlen és hézagpótló tanulmánya, mely az Irodalmi Szemle 1974. 9. számában, valamint az 1978-as Mérlegpróba című kötetében olvasható, ezeket a kiadványokat is mérlegre teszi. Megállapítja, hogy a mennyiséggel nincs baj, ám a versek minősége a legtöbb könyvnél igencsak kifogásolható. Verseghy az ötlethiány légszomjában, Petrik József az erkölcsösködés fogságában vergődik, Simkó Tibor még a nyelvi szürkeséggel küzd, míg Dénes György verseit a fantázia hiánya jellemzi. Sikeresként emeli ki Tóth Elemér első gyermekverskötetét: „…a Csillagrózsa szerzője azok közé a lírikusok közé tartozik, akiknek gondolkodása és érzésvilága frissen és természetesen őrzi a gyermekit; azt a szemléletmódot, melynek birtokában sikeresen kerüli el gyermekversköltőink legnagyobb hibáját: a sematikus és lélektelen világlátást, amely a dolgokat csak leírni képes, a bennük és mögöttük rejlő hangulat- és érzelemgazdagság megragadása nélkül.”

Vegyük hát a kezünkbe az 1973-ban megjelent Csillagrózsa című kötetet. A Turcsan László remek grafikáival illusztrált kötet 56 verset tartalmaz. Mára már rengeteg darabja (Tavasz; Három Dani; Paripám; Fut az út; Megy a kocsi; A kutya; Vándor népek stb.) klasszikusnak mondható: szavalóversenyeken, gyermeklapokban, válogatott gyermekverskötetek lapjain, megzenésített formában láthatjuk-hallhatjuk viszont őket, miközben újra és újra elcsodálkozhatunk a változatos ritmikán, a pazar rímeken, a gyöngyöző jókedven, a versek zeneiségén, a szójátékokon, a hangutánzó szavak gazdagságán, a remek ötleteken, a gyermeki világlátás mesteri megjelenítésén. Nem csoda, hogy Zalabai a fent említett tanulmányában ennyire kiemeli: „Szóhasználatban, ritmikai lehetőségekben sajátosan kezeli a nyelvet. Kötete irodalmunk gyermekekkel szembeni »adósságtörlesztésének« vitathatatlanul a leg-értékesebb »részlete«.”

Talán a nagy sikernek, a pozitív olvasói és kritikai visszhangnak is köszönhető volt, hogy nem késett sokáig a folytatás: a Csillagrózsát 1976-ban egy újabb „csillagos” kötet követte Csillagménes címmel. Az 59 darab új költeményt tartalmazó könyvet Dusza István így ajánlotta a gyermekek figyelmébe a Kis Építő 1976/1977-es évfolyamának 5. számában: „Bizonyosan ültél már este a csillagos ég alatt, amikor fel-felnéztél a mérhetetlen világmindenségre. Ugye gyönyörű mezőnek hatott? Gondoltad volna akkor, hogy a csillagok paripák, lovak? Ha nem, valaki megtanít eme csodálatos dologra. Ez a valaki pedig nem más, mint a költő, Tóth Elemér. Gyönyörű verset írt az égbolton barangoló csillagcsapatról – a csillagménesről. Megkérdezhetnétek, hogy milyen ember ez a költő, aki ilyeneket kigondol? Nyugtalan, mindig az egészet, a teljes igazságot akarja elmondani. Így született aztán egy egész ménesre való a versekből. Versménes – fehér mezőn zöld lovak. […] Meglátjátok, mindegyik más-más színű, formájú. Az egyiknek vidám a kedve, a másiknak »farkas-felhős«, borongós a hangulata. Ez azért van, mert a versek olyanok, mint az emberek, hol nevetnek, hol meg sírnak.”
A Csillagménes méltó folytatása a Csillagrózsának. „Nemcsak címben hasonlít a két kötet, hanem tartalomban is – írja róla Szeberényi Zoltán. – Bár az utóbbi érettebb verseket, tartósabb színvonalat produkál. […] Tóth ismeri a gyermek lélektani, fejlődési sajátosságait. Tud a nyelvén. Nála emberi tulajdonságokkal bírnak a növények, nevet kapnak (Bokor Eta, Pitypang Klári, Dongó Dani stb.), ami a gyer-mek számára kedves és természetes. […] Nála fontos szerepet játszik a szülőföld, a hazai táj szeretete. Nem egy versében idézi Gömört, szűkebb hazáját.”  A költemények az évszakok változásainak megfelelően sorjáznak Sándor, József, Benedektől a Téli takaróig; a legjobban sikerült darabjai máig példátlan népszerűségnek örvendenek a legkisebbek körében (Csacsi vers; Zene; Két király; Csali vers; Őszi dal). Érdekesség, hogy Salamon Zoltán céklavörös és sötétzöld színben „pompázó” illusztrációi mellett a kiadó úgy próbálta „színesebbé” tenni a kötetet, hogy zöld betűkkel nyomtatta a verseket is.
Tóth Elemér 1976-tól nyugdíjba vonulásáig a Tábortűz szerkesztője, majd főszerkesztője volt, szorgalmasan és fáradhatatlanul járta az országot, az iskolákat, propagálta a szlovákiai magyar irodalmat, a lapban arcképcsarnokban mutatta be a szlovákiai magyar írókat-költőket a tanulóifjúság és a pedagógusok okulására. Négy új verssel van jelen a Zalabai Zsigmond összeállításában 1978-ben megjelent Tapsiráré tapsórum című gyermekvers-antológiában (Csalogató; Csacsacsa; Vonatosdi; Altató), s az 1979-ben napvilágot látó Labdarózsa, nyári hó lapjairól sem hiány-zik, igaz, a nyolc vers között régiek is, újak is találhatók.

Harmadik gyermekverskötete hat év szünet után, 1982-ben jelent meg Tegnapelőtt, kiskedden címmel. Kiss Sándor színes montázsai telitalálatnak bizonyulnak, hatni képesek a gyermeki fantáziára és képzelőerőre. Hát még a kötet versei! Játékos kedvben, ötletben, a témák és versformák pazar változatosságában talán még a két előző kötetnél is gazdagabbak. Ahogyan Szeberényi Zoltán is megfogalmazta: „Különösen a természet változásai, főként az évszakok váltakozásaihoz kapcsolódó folyamatok foglalkoztatják költői képzeletét. S ebben az igen gyakori, gyermekköltészetben szinte elcsépelt témában is tud újat mondani, friss megoldást találni. […] Kerülni igyekszik a közhelyeket, az előregyártott elemeket formában és tartalomban egyaránt.” A kötet számtalan kimagasló teljesítménye közül említsük meg most talán ezeket: Álom ringat; Lányok, fiúk; Van nékem; Szivárvány; Ősz és csősz.

A három kötet sikere egyenesen kikövetelte magának egy válogatás megjelenését, ez 1988-ban jelent meg Őszi kert címmel, Kiss Sándor remek és hangulatos illusztrációival, valamint Szeberényi Zoltán utószavával. „Nem véletlen, hogy a válogatás az Őszi kert címet kapta. Gazdagságában, pazar színeiben és hangulataiban leginkább a gyümölcstől roskadozó őszi kertekre emlékeztet, ahol mindenki megtalálhatja a neki tetszőt.”

A következő, gyermekeknek szánt verseskötetre érthetetlenül sok ideig, egé-szen 1996-ig várniuk kellett az olvasóknak. Ez is „csupán” egy válogatás volt, amelyet Szivárvány címmel Š. Horváth Klára illusztrációival jelentetett meg a Madách-Posonium; pontosabban, néhány új verset azért találunk benne (A pingvin; A hattyú; A zebra; Karácsony II.; Január). A szemkápráztatóan színes, krétapapírra nyomtatott, nagyon bőséges, mintegy 122 verset tartalmazó kiadvány négy versciklusa a négy évszak nevét viseli. Nagyon fontos kötet volt, mert az azóta felnőtt nemzedék az 1990-es években ebből a kötetből ismerhette meg Tóth Elemér rendkívül gazdag gyermekköltészetét, másfelől az új versek hiánya a költő lendületének megtorpanását, ötletforrásainak apadását sejtették.

A gyermeklírának egy kis időre hátat fordított ezután, s régi meséit gyűjtötte inkább kötetbe, amelyek 2003-ban, a Madách-Posonium gondozásában, Varga Lajos illusztrációival meg is jelentek. A 46 rövid történetet tartalmazó Mese az aranykalapácsról akár meglepetés is lehetett azok számára, akik nem tudták, hogy a költő évek hosszú sora óta közölt rövid meséket gyermeklapokban és a hetilapok gyer-mekrovataiban. Ezeknek az írásoknak a főszereplői vagy a népmesékből is oly jól ismert állatok (róka, nyúl, kakas, medve, oroszlán, ló stb.), akik emberi tulajdonságokkal bírnak, emberi nyelven beszélnek, gondolkoznak, versenyeznek, vitatkoznak egymással, próbálnak túljárni a másik eszén, vagy pedig egy-egy, szintén a népmesékből ismerős legény (Vasgyúró, Jóska, lusta Mátyás, Szerencsés Demeter, Peti és Jóska, Hájas Ferkó), varázsló (Magamsemtudom), vízimanó, sárkány, ördög, gonosz szellem és más mesebeli csodás lény, aki próbára teszi a szerencséjét, jó tett helyébe jót várhat, de szép számmal szerepelnek benne csodás, varázslatos eszközök is (varázsláda, varázstilinkó, halpikkely, szerencsepatkó, fejsze). Némelyik mese egyfajta parafrázisa, eltérő változata egy-egy jól ismert népmesei motívumnak (Hogyan próbált János szerencsét; Hogyan kelt versenyre a róka a ponttyal; A varázstilinkó stb.), ugyanakkor néhány reális mesével is találkozhatunk, amelyek ma játszódnak és a főszereplői igazi, hús-vér gyerekek (Mese az aranykalapácsról; Amikor a hársak virágba borulnak). Visszatérő szereplő Zsuzsika és a cicája, illetve két mesében megjelenik a költő lánya, Editke is. Külön említést érdemel A két kisgida és a farkas című jól ismert mese dramatizált, versbe szedett változata, amely tényleg könnyen és egyszerűen előadható bármely iskolában vagy óvodában. Ez a kötet valódi kincsesbánya: Tóth Elemér önfeledten, mosolyogva, szeretettel teli szívvel mesél, a magyar nyelv hatalmas, fényes orgonája úgy szól a keze alatt, hogy az olvasó lelke táncba kezd, és még sokáig muzsikál benne egy-egy szép történet.

A 2005-ös esztendő különleges éve volt a költőnek, ugyanis két könyve is megjelent. Pitypang címmel a Madách-Posonium adott ki tőle kötetet (Gyermekmesék s verses mesék kicsiknek és nagyoknak alcímmel, Fodor Kata illusztrációival). A vékony kis kötet 28 verset tartalmaz, régieket és újakat egyaránt. Huszonhárom év telt el ekkor a Tegnapelőtt, kiskedden óta, s én személy szerint – és biztosan sokan mások is – nagyon vártam már egy „igazi”, „csupa új lírai csemegékből” álló meglepetéskönyvet a sok válogatás után. Valami mégiscsak megtört, elfogyott, kiapadt, gondolhattuk, de gyógyír volt a sebre és újdonságként hatott az a néhány verses mese (Mese a zongorista nyusziról; Mese az okos lovacskáról és a buta farkasról; A bátor nyúl; Egér bánja; Állatkeri mese), amelyek később még újabb könyvében is felbukkannak, kibővülve, külön kötetté érve.

A 2005-ös év – fizikai értelemben is – súlyosabb megjelenése volt a Hol lak-nak a sünik? Versek, mesék, történetek kicsiknek és nagyoknak című könyv, amely Rácz Noémi rajzaival jelent meg a Lilium Aurum gondozásában. Fellinger Károly szerint a kötet „…méltó folytatása az életműnek. A versekből és a mesékből sugárzik a jó szándék, az önzetlenség. Egyfajta folytatása ez Móra Ferenc Kincskereső kisködmönének. Ott kezdődik, ahol amaz végződik, vagyis hogy a szeretet az élet. Tóth Elemér, amikor ír, megpihen az idő rohanó hintaján, felnyergelve a felejtés szárnyas paripáit. Egyszerű hősei csodákkal bírók, ugyanis egyszeri emberek. Ahogy Móra Gergője rádöbben, hogy a jó tündér a szívben lakozik, úgy mondja nagyapó a kíváncsi Marika kérdésére: »Hol laknak a sünik? Hát ott, ahol a jó emberek élnek.« Ebben benne van a hétköznapi emberek bölcsessége és csavaros észjárása egyaránt. Aki elolvassa ezt a könyvet, legyen az gyermek vagy felnőtt, az elhiszi és nem csupán elképzeli, hogy a hitnek és a szeretetnek megtartó, már-már emberfeletti ereje van. […] Tóth Elemér gyermeki lélekkel megáldott ember. Versei őszinték, meséi mécsest gyújtanak a mindennapok csodabarlangjában. A magyar nyelv igazi mestere. Ahogy az ajánlásban is olvasható, »nyelvi lelemény, pazar természeti leírások, formai gazdagság, életöröm, önfeledt gyermeki jótékonyság« jellemzi. Tóth Elemérnek nem tud nem hinni az olvasó. Mert ő is bízik az olvasóban, játszótársban, »az egyszerűség szivárványszínű pántlikájában«, az igazság győzelmében.”

A Hol laknak a sünik? című kötet jó (jobb) könyv lett volna egy jobban átgondolt szerkesztői koncepcióval. A sok-sok, kellemetlenül fénylő, rossz tapintású sárga oldal aránytévesztés volt a kiadó részéről. A vaskos, majdnem 180 oldalra rúgó kötet tulajdonképpen két könyv – egyben. A kevesebb több lett volna. Nem tudni, az a beékelődő néhány vers – amely ráadásul javarészt nem is új, mi több: itt is olvasható az előbb már említett zongorázó nyúl, egy kicsit megszerkesztettebb formában A zongorista nyuszika címmel – mit tesz hozzá a kötet egészéhez, egyáltalán milyen megfontolásból került bele… Maguk a mesék kedvesek, szeretnivalóak, nagyjából ugyanaz mondható el róluk, mint az Aranykalapács meséiről, annyi eltéréssel, hogy ezek között több a reális, napjainkban játszódó történet. Mi több: az itt szereplő írások legtöbbje inkább a fiatalabb korosztály számára íródott elbeszélés kategóriájába illik. Tartalmaz egy dramatizált, versbe szedett mesét Gömböc Tihamér és barátai nagy kalandja címmel, ez a hossza és bonyolultsága miatt már kevésbé elképzelhető a legkisebbek előadásában, de mint olvasmány, igencsak szellemes, hézagpótló a maga nemében.

Tóth Elemér eddigi legutolsó, A bátor nyúl című kötete 2010-ben jelent meg a Lilium Aurum Kiadónál, Bálint Mariann illusztrációival. A nagyméretű könyv 110 oldalán tizenhat mese, pontosabban versbe szedett történet vonul végig. A nyúl ismét visszatér, és kitartóan zongorázik, hasonlóképpen az okos lovacska, a bátor nyúl, az állatkerti mese, kiegészülve még jó néhány, hasonló formában és szellemben átírt mivel is? Nos, nem a klasszikus értelemben vett mesével, hanem a lapjaink viccrovataiból ismerős tréfák, poénok, csattanók öltöznek lírai ruhába. Szabadon feldolgozhat bárki vicceket, közismert anekdotákat, de én Tóth Elemér eddigi életművét ismerve, illetve a könyv fülszövegét olvasva saját meséket, illetve a költő gyermekkorában hallott, másutt ritkán olvasható népmesék feldolgozását vártam volna inkább. Talán a Mese a tojásfestő nyuszikákról lehet kivétel, ám itt a téma csak arra jó, hogy keretet biztosítson népi locsolóverseknek. Valamelyest kilóg a sorból A kutya, a ló és a szamár című történet, amely egy felnőtteknek szóló tanmese a politikusok képmutatásáról és ígérgetéseiről. Tóth Elemér verselő kedve töretlen, biztos kézzel vezeti a történetek vonalát, a forma és a rímelés mestere, nem botlik meg a ritmus sem. Üde színfolt, hogy néhány versben helyenként, szabálytalanul rímel, inkább a gondolatritmusra ügyel jobban (Az ellopott szamár), vagy a páros rímek kellemes, fülnek tetsző megoldásait használja (Nyakkendővásár).

Pompás, remélhetőleg még korántsem befejezett életmű áll tehát Tóth Elemér mögött, s ennek kimagasló, sokszorosan és sokak által elismert részét képezik a gyermekek számára írt versei és meséi. Szlovákiai magyar viszonylatban Simkó Tibor Tikirikitakarakja mellett Tóth Elemér Őszi kertjének is ott a helye a képzeletbeli dobogó legfelső fokán, de túlzás nélkül állíthatom, hogy a Nemes Nagy Ágnes, Zelk Zoltán, Szilágyi Domokos, Kányádi Sándor, Tamkó Sirató Károly névsor Tóth Elemér nevével nyugodtan folytatható, ha a gyermekirodalom legszebb drágaköveit felmutatókról van szó. Versei, meséi jókedvre derítenek, ihlető forrásai újabb vers-köteteteknek, a szülőföldet, anyanyelvünket, hagyományainkat, végső soron egymást szeretni tanítanak meg bennünket, a bajokat derűvel átvészelni, magyarnak megmaradni.